A bácsi hangja elváltozott, halkan jegyezte meg, ő ezt másként látja, illetve nem látja, mármint a napot, mivel este van, öreg este, ködös decemberi kilátástalan éj. A szomszédja annyit válaszolt, hogy nincs ideje ostoba viccekre, még öntöznie kell a kertben, ilyenkor már nem akkora a hőség, talán nem ég ki a fű, meg egyébként is, jöjjön ki, ha kvaterkázni van kedve. A bácsi meredten tette vissza helyére a kagylót. Kiment a verandára, felkapcsolta a kerti villanyt, s átkukucskált a szomszédba. Tök sötét. Nem is volt otthon senki. Odalépett a rozoga deszkakerítéshez, hahózott párat, majd az elszáradt gaztengert látva rájött, hogy a szomszéd ház lakatlan. Szíve a torkában dobogott, visszasietett a lakásba, ismét felhívta szomszédját. A vonal másik végén bejelentkezett az üres ház. A nagyszoba szólt elsőként. Búgott, mint ahogy egy üres szoba teszi, ha belépsz. Majd átadta a konyhának. Kongott. A bácsi a fürdőszobát kérte a kagylóhoz, percekig várt az első vízcseppenésre, de hiába, a házból rég kikötötték a vizet. Végül a padlás kért szót. Dohos dunyhák szusszantak, gerendák roppantak, egér motoszkált, s megszakadt a vonal. Áramszünet. A bácsi gyertyát gyújtott. Minden bizonnyal megőrültem, motyogta a láng felett. Inkább nem beszélek erről az egészről senkinek, futott át a döntés az agyán. A különös eset valahogy mégis kiszivárgott, s a történet egy nyelvi oldalon kapott helyet. A bácsit azóta nem lehet elérni telefonon.