Sikeres költőként, üldözött hazafiként, egyházi és nyelvészi ármánykodások közt sem feledte soha, amit gyermekkora egyszerű környezete, az andói miliő jelentett számára. Czuczor Gergely 150 évvel ezelőtt tért meg teremtőjéhez.
Czuczor Vörösmartyval csaknem egyidőben, 1800. december 17-én született. Andód és Érsekújvár volt gyermekkora terepe, ahol a család többnyelvű környezetben is büszkén tartotta magyarságát. Czuczor másodszülöttként jött a világra, összesen tizenegy testvére volt. A mátyusföldi paraszti világ, a mezei élet meséit, dalait, hétköznapi túlélést segítő bölcsességeit nem másodkézből ismerte, hanem maga is benne élt, hisz a gondoskodó, felelős testvér szerepébe is hamar belé kellett tanulnia. Az anyai szándéknak megfelelően, az atyai szándéktól eltérően, saját lelki indíttatásával összhangban a papi hivatást választotta. Nyitrai s esztergomi iskolái után Pannonhalmán belépett Szent Benedek rendjébe. Egyházi szolgálatában is végtelenül odaadó, sőt önfeláldozó volt, ezt az 1831-es koleravész idején hívei előtt bizonyította. Az éleseszű, elveiben, hazafiságában rettenthetetlen tudós-papot hamar megtalálták Pesten az ármánykodó nyelvek, hiszen Czuczort nemzeti tárgyú epikus műveiért és friss, olykor sikamlós témájú dalaiért elismerés övezte. Műnépdalaival előfutára nemzeti romantikus költőfejedelmeink népies lírájának, jobb darabjai folklorizálódni kezdtek, s Czuczor még életében visszahallhatta őket falusi leányok s legények szájából. Mindezen mit sem változtat, hogy néhány gyöngyszemét leszámítva népies versei ma már naivnak és mesterkéltnek hatnak, – elvégre Bartók és Kodály kulturális ízlésforradalma után vagyunk – mint ahogy az sem, hogy valódi lírai magaslatait nem falusi helyzetdalaival, hanem legbensőbb, legszemélyesebb lírájával érte el. A pesti forgatagban méltatlanul meghurcolt közéleti ember (és bencés pap) 1844-es Kifakadás-a, és 1849-es Ítélőszék előtt c. verse reformkori líránk gyöngyszemei közé tartozik, egyben Czuczor végtelen bátorságát és emberi nagyságát is bizonyítják. Nem véletlen beszélt róla szuperlatívuszokban számos méltatója, nem véletlen állt mellé üldöztetéseiben tanulóinak serege. Tiszta lelkű, kérlelhetetlen erkölcsű szigorú pap, ugyanakkor lánglelkű hazafi volt, vagy éppen olyan, hogy bizton kiváltsa Bécs folyamatos politikai rosszallását, és ezen még egyre fényesedő akadémiai karrierje és az Akadémia időről-időre történő közbenjárása sem tudott változtatni.Czuczor 1848-ban megírta és közöltette Bajzával Riadó c. versét, melynek alábbi négy sora önmagában is „megért” akkortájt egy halálos ítéletet:
Nem kell zsarnok! csatára magyarok,
Fejére vészhalál, ki reánk agyarog.
Ki rabbilincseket s igát kohol nekünk,
Mi sárga-fekete lelkébe tőrt vetünk.
1849. januárjában Pesten várta be sorsát, nem menekült el a császári megszállók elől, féltette akkorra már hatalmasra dagadt szótári jegyzetállományát. Várbörtön, majd budai internálás után, a halál torkából menekülve Kufstein várcellája várta. 1851-ben az akadémia elnökének közbenjárására szabadult. Összesen több mint 800 nap vasra veretés megroppanthatta egészségét, de nem szótárírói elhivatottságát. Ha a népszerű dalköltő el is hallgatott immár, a gyermekkori folklórélmények A magyar nyelv szótára szócikkeinek szerkesztésekor kezdtek igazán kamatozni. Egynyelvű, értelmező (és történeti) jellegű szótárakba korábban is került jelentős mennyiségű folklóranyag, épp a CzF egyik előzményének és forrásának számító Kresznerics-féle gyökerésző szótárba is, azonban a a CzF. szócikkeiben a népdaloknak, közmondásoknak értelmező munkában szinte sosem látott bőségével találkozunk. Kiss Gábor, aki szerzőtársaival mind a Kresznerics-szótár, mind a CzF. közmondásait és szólásait kigyűjtötte és jól forgatható kis kötetbe egybeszerkesztette, tengernyi frazémasort talált a CzF-ben, melyek mintegy 4000 közmondást és szólást jelentenek. (Czuczor és Fogarasi a folklóranyagot – igen helyesen, korukat megelőző tudományos megérzéssel – nem próbálta normatív szempontok szerint egységesíteni, így variánsok is bőven előfordulnak, másrészt egy-egy frazémát több címszó alá is besoroltak, hiszen egy-egy frazémának több kulcsszava is lehet, s mint a szerkesztőpáros A magyar nyelv szótára bevezetésében írta: „van szó, mely értelmét csak összeköttetésben változtatja, az ilyet mind előhordani lehetetlen, a nevezetesbeket és divatosabbakat azonban, valamint példabeszédeket és saját szólásokat is a maguk helyén elő kell adni, p. o. végén csattan az ostor, azaz, a dolgot a vége határozza meg”.
A magyar nyelv szótára, a CzF. első kiadásának (1862–1874) hat kötete és a Bölcs tanácsok 2014-es kötete
A CzF. általában nem közölte a folklóradatok forrását, ennek több oka is lehetett: a nagyszótárak szócikkeinek belső szerkezetében akkoriban még nem volt divat minden adat mellett forrásmegjelölést, mikrofilológiai utalásokat feltüntetni, elég egy röpke összevetés a kor más, mértékadó munkáival, másrészt a két szerkesztő egyébként is heroikus munkáját képtelen lett volna befejezni, ha a nagy egész szolgálata helyett formális részletekben vész el. De van itt egy másik ok is, ami a közmondások, szólások jelöletlenségénél közrejátszhatott, s ami érdemes lenne arra, hogy egy érdeklődő bölcsészhallgató foglalkozzon vele kicsit. Vajon hány olyan frazéma van, mely a Czuczor-Fogarasi egyetlen számontartott forrásában sincs meg, más szóval hány olyan lehet ezek között, amit Czuczor mátyusföldi gyermekkori világa jogán (személyes élmények, mesehallgatás, testvérek, mesélés stb.), spontán hozott a nagyszótár lexikai anyagába? (Kresznerics és CzF összevetése Kiss Gábor frazémakönyveinek hála ma már pofonegyszerű feladat, az érdekes rész ott következik, ahol e kettő és Dugonics között sincs átfedés, s akkor még nem szóltunk a népdalrészletekről. Miért is ne lehetne valódi folklórkapocs Czuczor népies költői világa és a CzF. gazdag, és szép, változatokban is bemutatott népköltészeti anyaga között?
Nincs hozzászólás!