Skip to main content

A gazdaság nyelvi aspektusai

Magyari Sára - 2016. 05. 23.

– Szociológusként hogyan kerültél kapcsolatba a nyelvészettel, a szociolingvisztikával?

– Már a kilencvenes évek legelején kisebbségi kérdésekkel kezdtem el foglalkozni, a romániai magyar kisebbséghelyzete érdekelt. A romániai magyarság sajátos nyelvi környezetben él, amit kisebbségi kétnyelvűségnek is nevezhetünk. Kutatásaim során azt tapasztaltam, hogy valójában minden, a kisebbség társadalmi, kulturális vagy akár gazdasági helyzetét érintő probléma valamilyen módon kapcsolódik nyelvi helyzetéhez is. Így kerültem a doktori dolgozatom témájával Péntek János tanár úrhoz, de a BBTE Magyar és Általános Nyelvészet Tanszékén meg is „fertőződtem” a nyelvészettel, s ma már valahogy úgy vagyok vele, hogy minden szociológiai kutatásban a nyelvészeti aspektusokat keresem, és minden nyelvészeti elemzésben a szociológiai támpontokat. De ez azt is jelenti, hogy a kisebbségi helyzet nyelvi és nyelven kívüli tényezői egyaránt érdekelnek, és a szociolingvisztikának a szociológiai oldala valójában az a perspektíva, ami megmozgat, amivel kutatásaim során azonosulni tudok.

Sorban
Sorbán Angella

 
– Az utóbbi években egyrészt a kisebbség, a kétnyelvűség, másrészt az oktatás, a munkaerő-piac kapcsolatát vizsgálod. Mi jellemzi e tekintetben a romániai magyarságot?

– A kisebbségi helyzet sajátos strukturális helyzetet, sajátos társadalmi, kulturális, nyelvi környezetet is jelent. Én ezekben az elemzésekben alapvetően a kisebbség társadalomszerkezeti meghatározottságait vizsgáltam a kétnyelvűséggel összefüggésben. Adódik ugyanis a kérdés: ha a kétnyelvűség a kulturális tőke egyik formája, ráadásul munkaerő-piaci előny is, akkor miért van strukturálisan hátrányosabb helyzetben a kétnyelvű kisebbség, mint az egynyelvű többség?Másrészt azonban megpróbáltam ráirányítani a figyelmet a nyelvhasználat dinamikájára, a kisebbségi nyelvet beszélők mozgásterére is, arra, hogy minden nyelv világot teremt maga köré, ha választják s főleg, ha használják. Kutatásaim azt mutatják, hogy a kisebbségi magyarság munkaerő-piaci helyzetének alakulását az államnyelvismereten kívül más (strukturális, kulturális és szimbolikus) tényezők is nagymértékben befolyásolják. Így azt mondhatom, hogy a kisebbségi hátrányok csökkentésének legfőbb eszköze a képzés, és az ezzel megszerezhető kulturális és kapcsolati tőke, ami a munkaerőpiacon konvertálható. Az államnyelvismeret is ilyen tőke, kisebbségi helyzetben talán az egyik legfontosabb, de csak az egyik. Munkaerő-piaci elemzéseim egyébként egyre inkább a nyelv és a gazdaság viszonyrendszerének terepére helyezik át a kutatói horizontot…

– Nyelv és gazdaság… Hogyan kapcsolódnak ezek össze?

– Az alapkérdés, hogyan hatnak kölcsönösen egymásra a gazdasági és a nyelvi folyamatok, pontosabban miért is lehet releváns a gazdaság nyelvi megközelítése. François Grin svájci közgazdász gondolatait veszem alapul, aki a téma kiváló kutatója,és számos írásában a kisebbségi nyelveket is számításba veszi. A nyelv és a gazdaság kapcsolatát meg lehet közelíteni a gazdaság felől, abból a perspektívából, hogy a nemzeti vagy a globális gazdaság fejlődésének a trendjei milyen hatással vannak az államszintű nyelvpolitikákra, az egyéni nyelvtanulási stratégiákra, s ezáltal a nyelvhasználat jellemzőire, ezek miként „szabályozzák” a nyelvi viselkedést. És meg lehet közelíteni a nyelvhasználat dinamikája felől is, nevezetesen, hogy a gazdasági szereplők nyelvi opciói, a munkahelyi nyelvhasználat kulturális és szimbolikus elemei, a reklámok, a cégtáblák és ismertetők nyelve, a nyelv(ek)hez köthető üzenetek és hálózatok milyen (vissza)hatással vannak a gazdaságra, esetleg ennek egy (lokális) szegmensére, ágazatára.  De napjainkban a migrációs folyamatok komplexitása és mérete is egyre inkább indokolttá teszi a gazdaság nyelvi aspektusainak a kutatását. A nyelv sokféleképpen felfogható: mint a humán tőke egyik formája, mint identitásképző tényező stb., de úgy is, mint olyan attribútumok összessége, amelynek fontos szerepe van abban, hogy milyen gazdasági/foglalkozási státust foglal el az egyén a társadalomban, vagy a nemzetközi migrációs tér adott pontján.

o_a_nyugat_a_nyugat

 
– Legutóbbi könyved főcíme egy felkiáltás: Ó, a Nyugat, a Nyugat! Nem szokványos eljárás ez a tudományos világban. Miért választottad mégis ezt?

– A könyvben interjúkra építek, amelyek erdélyi vendégmunkásokkal, illetve rövidebb-hosszabb idejű külföldi tartózkodás után Erdélybe visszatérőkkel, Nyugatról hazatelepülőkkel készültek a munka világáról, a vándorlások tapasztalatairól,az időközben végbement szemléletváltozásokról, a sztereotípiák szerepéről és színeváltozásiról. Korunk nagy története kétségkívül a migráció, a vándorlás fő célországai pedig a nyugati országok. A címmel elsősorban a Nyugat utáni áhítozást szerettem volna kifejezni, de van benne nyilván valami furcsa ambivalencia is, valami sajátos kelet-közép-európai életérzés, s így ahogy rákérdezel,fülembe cseng Cseh Tamás dala is, aki valahol, ha jól emlékszem, arról énekel, hogy

„Ó, a Nyugat…”

Valami ilyesmi ihletett. Szerintem egy ilyen cím teljesen belefér, hiszen a migráció alanya mégiscsak a vándorló ember maga, aki mindenhová magát viszi: terveit, vágyait, elképzeléseit, számításait, kötődéseit, érzéseit, tapasztalatait. Nyelvét és kultúráját.

– Külön fejezet foglalkozik az elvándorlás okaival, céljaival. Van-e különbség aközött, hogy többségiként vagy kisebbségiként indul neki az ember a nagy útnak?

– Az elindulás okai, motívumai között nem hiszem, hogy lenne releváns különbség. A Kelet-Európából a nyugati országokba tartó külföldi munkavállalás, illetve az ezt gyakran kísérő (el)vándorlás fő mozgatója alapvetően a jobb megélhetés, a nyugatiasabb életstílus elérésének ígérete. S noha az útra kelést legtöbb esetben anyagi okok/célok motiválják, hozzá kell tenni, hogy ez lehetőség is egyben, úgy értve, hogy el lehet menni, ki lehet ezt próbálni, és azt követően esetleg vissza is lehet jönni. Ez egy újfajta keretet ad ennek az egész történetnek így a 21. század elején. Abban azonban markáns eltérés figyelhető meg, hogy mit jelent az erdélyiség mint több kultúrában való jártasság, kétnyelvűség stb. – külföldön az erdélyi románok, illetve magyarok számára. A beszélgetésekből az derül ki, hogy erdélyiség elsősorban a magyarok esetében működik olyan, itthonról már ismerős tapasztalatként, amely hasznosnak is bizonyul az alkalmazkodás, beilleszkedés során. Tehát nem is a kétnyelvűség, hanem maga a kisebbségi szocializációs minta az, ami a magyarok esetében elsősorban mobilizálódik egy idegen nyelvű, kultúrájú miliőben. A románok esetében ilyen szocializációs mintáról nem beszélhetünk.

 – Egy egész fejezetet szentelsz az erdélyi nőknek, asszonyoknak. Miért kell evvel a témával külön foglalkozni? Van-e ennek nyelvi vonatkozása is?

– Igen, ez egy nagyon fontos téma, ha abból indulunk ki, hogy kelet-európai, s ezen belül erdélyi nők tömegei dolgoznak külföldön, hogy nagyon nagy részük végez háztartási és gondozói munkát, illetve hogy sok esetben valójában abból él vagy abból egészíti ki a jövedelmét egy-egy család, hogy egy vagy több nőtagja külföldön dolgozik. De kutatások szerint a nők külföldi munkavállalásának jellemzői számos ponton különböznek a férfiakétól. Azt mondhatom, hogy ez egy nagyon nagy és aktuális téma, egyébként maga a kutatás is onnan indult, hogy megfigyeltem a női ismerőseim körében a külföldi munkavállalás elterjedtségét, és elkezdtem beszélgetni velük erről.Hogy vannak-e nyelvi vonzatai? Nyilván vannak, én a könyvemben egyet emeltem ki, amely ahhoz a jelenséghez kapcsolható, amit úgy neveztem, hogy „az erdélyiség exportja” az emigrációba, és arra vonatkozik, hogy sokan gondoznak olyan időseket Nyugaton, akik innen mentek el vagy innen vitték ki őket a gyermekeik. Ennek van két oldala: egyik, hogy ezeknek az időseknek otthonos az erdélyiség, a kétnyelvűség, tudnak magyarul, románul, esetleg németül is, és ezt az otthonosságot az erdélyi nők úgymond „visszaviszik” nekik Nyugatra, másrészt ez megkönnyíti az erdélyi nők külföldi munkavállalását is, mert ezekben az esetekben nincsenek nyelvi korlátok. De ez csak egy aspektus. És csak dióhéjban.

– Van egy rész a kötetben, amelyik a Gazdasági kultúra a nyelvben címet kapta. Hogyan reprezentálódik a gazdasági viselkedés nyelvileg? Végezetül ezt hogyan összegeznéd?

– Két fejezet is foglalkozik a gazdasági viselkedés, a gazdasági kultúra nyelvi vonzataival a munkaerő-vándorlás kontextusában. Az egyik a különféle gazdasági-társadalmi berendezkedések, illetve a munka világában elvárt viselkedésmódok nyelvi megformálását tárgyalja, a másik pedig a migrációs többnyelvűség problematikáját. Ez utóbbiból emelnék ide be ide egy gondolatot, nevezetesen a nyelvi tényezők szerepét az egyén önpozicionálásában. Arról van szó,hogy az identitást úgy is meghatározhatjuk, hogy arról a kérdésről, hogy „ki vagyok”, átkerüljön a hangsúly arra, hogy „hol vagyok”, én XY, A ország B településén.A nemzetközi migrációs térben ezt érthetjük akár valóságosan, földrajzi értelemben, érthetjük továbbá egy jelentésteli térként, de érthetjük a hatalmi-társadalmi erőviszonyok adott metszéspontján, helyzetünk azonosításaként. Ebben nagyon nagy szerepe van a nyelveknek (az anyanyelvnek és a célország nyelvének egyaránt, de akár a közvetítő nyelvnek is), ha figyelembe vesszük, hogy a nyelvek kizáró-befogadó funkciók egész sorával rendelkeznek. Következik ebből, hogy amilyen pozíciót elfogadunk a magunk számára, az óhatatlanul az ahhoz fűződő társadalmi gyakorlatokhoz köt, s ennek a tételnek nemcsak a nemzetközi migrációs térben, hanem a hazai kétnyelvű munkapiaci környezetben is van relevanciája. De ezzel vissza is kanyarodtunk a kisebbségi kétnyelvűséghez, ahonnan elindultunk.

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x