Nos, a találkozás csak a képzeletben, még pontosabban egy drámában jöhetett létre, ebből következik, hogy a párbeszéd is csak a műfaj követelményeinek eleget téve születhetett meg. Ennek néhány kulcsszava – például szekérstop, túlélő irodalom, parasztdíva – igen sajátos kevercse a múltnak és jelennek – lévén szóösszetételek, illetve szószerkezet.

Tasnádi Csaba, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház korábbi direktora 2015 februárjában villámdrámaírói versenyt hirdetett meg. Az intézmény a névadója tiszteletére rendezett eseménysorozat részeként három meghívott szerzőnek – Egressy Zoltánnak, Forgách Andrásnak, Pozsgai Zsoltnak – tíz cím közül kisorsolt, egyetlen Móricz-novella nyomán kellett darabot írnia. A „szerencsés nyertes” A Riport a pesti gyermekről (1923) című Móricz-mű lett, ezt használhatták szabadon opusuk elkészítéséhez az alkotók. Nem adaptáció volt a feladat, mivel az író alakja, életműve vagy akár a puszta cím is jelenthetett inspirációt. Három mű született, ezek kizárólag a Szabolcs-szatmár-beregi Szemle 2015. évi első számában jelent meg nyomtatásban. Egressy Zoltán: Comeback, Forgách András: Krammer és Pozsgai Zsolt: Riport a pesti gyerekekről címmel írta meg drámáját. Ily módon a nyíregyházi közönség három ősbemutatót tekinthetett meg egymás után.

Egressy művének már a szereplői is igencsak felkeltették az érdeklődést, mivel a két jeles egyén a 100 éves Petőfi Sándor és a 44 éves Móricz Zsigmond. Röviden a mű ekképp foglalható össze: kis cselekmény, gazdag, bravúros nyelvi játék. Egy bárban ücsörgő Móricz Zsigmond, belekeveredvén a kikapós dizőz szerelmi sokszögébe, találkozik Petőfi Sándorral. A poénokban nem szűkölködő darab legjellemzőbb eleme az utalás, azaz az allúzió, más művek elemeinek, jelen esetben Petőfi és Móricz műcímeinek a szövegben való konkrét megemlítése, bennfoglalása. Az alábbiakban a találkozások és bemutatkozások szituációiban követjük nyomon az irodalmi alkotások címének „újrahasznosítását”.

A kezdő szituáció a következő:

Szállodai lokál, ILUSKA énekel és táncol. MÓRICZ ül egy asztalnál, ÁDÁM mellette áll, mindketten bámulják a lányt.

ÁDÁM: Őt kéne regénybe foglalnia egyszer, Zsigmond bátyám! Őt kéne könyvre pakolnia! Nem Sári bírót, meg mit tudom én, ki mindenki fűt-fát.

MÓRICZ: Pakolnám én szívesen, Hej, ha egyszer pakolhatnám! …

ÁDÁM (a táncoslányra mutat): Nézze a kis árvácska édes kis anyajegyét. A bal melle fölött. Északkeleti irányban. Hét krajcárt nem adott volna érte senki, én meg micsoda nőt faragtam belőle! Igazi parasztdíva!

A költő- és az íróóriás megismerkedése, a nagy találkozás a következőképpen zajlott le:

MÓRICZ (feláll, kezet nyújt): Móricz Zsigmond.

PETŐFI: Az én nevem Kukorica János. (nevet) Nem, egyébként. Örülök néked, fiam. Maradj ily kedélyes, szenvedélyes borissza. Én akkor b…tam el, amikor a víz mellett tettem le a voksomat. Aztán a vodkát megszerettem. Azt mondom én, maradj ilyen. Légy jó mindhalálig!

MÓRICZ: Ismeri?

PETŐFI: Kit?

MÓRICZ: Semmi.

Egy másik sajátos bemutatkozás a következőképpen történik:

A lokál vezetőjének, ÁDÁMnak:

PETŐFI: Te jobban tennéd, fiam, ha befordulnál a konyhába. Enném.

ÁDÁM: Nincs már konyha. És lassan a testtel, uram, én vagyok itt a lokál vezetője.

PETŐFI: Én meg az élő magyar irodalom. A túlélő magyar irodalom.

Élő tananyagként, önreflektív módon számol be saját magáról Petőfi a későbbiekben.

MÓRICZ: Maga él?… Hát igazak a legendák?… És… Hogy jött ide?…

PETŐFI: Szekérstoppal. Lenin megőrült, áramszedőkkel akarja működtetni a traktorokat. Ez a nagy villamosítási terv lényege. Baj lesz. Senki nem mer szólni neki. Bármily hülyeséget mondhat, követik. A nép!… Pedig egykoron jóban voltunk, szíves-örömest hallgatta ütemhangsúlyos, felező tizenkettes elbeszélő költeményeimet. de hát, kit anya szült, mind csalódik végül. Ha még költenék, ezt le is írnám.

Móricz és a pincérlány újabb nagy találkozása sajátos kontrasztot képvisel: a fentebb stíl és kultúra ütközik a profánnal és a földhözragadttal.

PINCÉRLÁNY: Parancsoljon.

MÓRICZ: Hogy is hívják magát?

PINCÉRLÁNY: Juliskának.

MÓRICZ: Mennyivel szebb, mintha Iluska lenne. Könnyen összekeverhető. Figyeljen rám, Juliska!

PINCÉRLÁNY: Még most nem végzek, de utána meglehet várni esetleg.

MÓRICZ: Félreért… Nem úgy gondoltam.

PINCÉRLÁNY: Ha nem úgy, akkor mi a frászt akar tőlem, író úr?

MÓRICZ: (olvas a könyvből): „Őrizem az apám nyáját, De nem hallom kolompját; Rámegy a zöld vetésre, Hej, csak későn veszem észre.”

PINCÉRLÁNY: És?

És végül az utolsó találkozás:

PETŐFI: Ahhoz valami jó téma kellene.

ÁDÁM: Az mindig az utcán hever. Vagy a földön. Majd csak kitalál valamit.

A gyerek érkezik, ledobja a földre a kalapácsot. PETŐFI felemeli. Kérdőn néz ÁDÁMra.

ÁDÁM: Helység kalapácsa már van.

PETŐFI: És Helység kalapácsa kettő?

Valóban? Vajon meg lehetne, meg tudná írni ma valaki a Helység kalapácsa kettőt? Sőt szappanopera is készülhetne belőle?!