Skip to main content

Petőfi és Móricz nagy Comebackje

- 2016. 01. 25.

Nos, a találkozás csak a képzeletben, még pontosabban egy drámában jöhetett létre, ebből következik, hogy a párbeszéd is csak a műfaj követelményeinek eleget téve születhetett meg. Ennek néhány kulcsszava – például szekérstop, túlélő irodalom, parasztdíva – igen sajátos kevercse a múltnak és jelennek – lévén szóösszetételek, illetve szószerkezet.

Tasnádi Csaba, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház korábbi direktora 2015 februárjában villámdrámaírói versenyt hirdetett meg. Az intézmény a névadója tiszteletére rendezett eseménysorozat részeként három meghívott szerzőnek – Egressy Zoltánnak, Forgách Andrásnak, Pozsgai Zsoltnak – tíz cím közül kisorsolt, egyetlen Móricz-novella nyomán kellett darabot írnia. A „szerencsés nyertes” A Riport a pesti gyermekről (1923) című Móricz-mű lett, ezt használhatták szabadon opusuk elkészítéséhez az alkotók. Nem adaptáció volt a feladat, mivel az író alakja, életműve vagy akár a puszta cím is jelenthetett inspirációt. Három mű született, ezek kizárólag a Szabolcs-szatmár-beregi Szemle 2015. évi első számában jelent meg nyomtatásban. Egressy Zoltán: Comeback, Forgách András: Krammer és Pozsgai Zsolt: Riport a pesti gyerekekről címmel írta meg drámáját. Ily módon a nyíregyházi közönség három ősbemutatót tekinthetett meg egymás után.

Egressy művének már a szereplői is igencsak felkeltették az érdeklődést, mivel a két jeles egyén a 100 éves Petőfi Sándor és a 44 éves Móricz Zsigmond. Röviden a mű ekképp foglalható össze: kis cselekmény, gazdag, bravúros nyelvi játék. Egy bárban ücsörgő Móricz Zsigmond, belekeveredvén a kikapós dizőz szerelmi sokszögébe, találkozik Petőfi Sándorral. A poénokban nem szűkölködő darab legjellemzőbb eleme az utalás, azaz az allúzió, más művek elemeinek, jelen esetben Petőfi és Móricz műcímeinek a szövegben való konkrét megemlítése, bennfoglalása. Az alábbiakban a találkozások és bemutatkozások szituációiban követjük nyomon az irodalmi alkotások címének „újrahasznosítását”.

A kezdő szituáció a következő:

Szállodai lokál, ILUSKA énekel és táncol. MÓRICZ ül egy asztalnál, ÁDÁM mellette áll, mindketten bámulják a lányt.

ÁDÁM: Őt kéne regénybe foglalnia egyszer, Zsigmond bátyám! Őt kéne könyvre pakolnia! Nem Sári bírót, meg mit tudom én, ki mindenki fűt-fát.

MÓRICZ: Pakolnám én szívesen, Hej, ha egyszer pakolhatnám! …

ÁDÁM (a táncoslányra mutat): Nézze a kis árvácska édes kis anyajegyét. A bal melle fölött. Északkeleti irányban. Hét krajcárt nem adott volna érte senki, én meg micsoda nőt faragtam belőle! Igazi parasztdíva!

A költő- és az íróóriás megismerkedése, a nagy találkozás a következőképpen zajlott le:

MÓRICZ (feláll, kezet nyújt): Móricz Zsigmond.

PETŐFI: Az én nevem Kukorica János. (nevet) Nem, egyébként. Örülök néked, fiam. Maradj ily kedélyes, szenvedélyes borissza. Én akkor b…tam el, amikor a víz mellett tettem le a voksomat. Aztán a vodkát megszerettem. Azt mondom én, maradj ilyen. Légy jó mindhalálig!

MÓRICZ: Ismeri?

PETŐFI: Kit?

MÓRICZ: Semmi.

Egy másik sajátos bemutatkozás a következőképpen történik:

A lokál vezetőjének, ÁDÁMnak:

PETŐFI: Te jobban tennéd, fiam, ha befordulnál a konyhába. Enném.

ÁDÁM: Nincs már konyha. És lassan a testtel, uram, én vagyok itt a lokál vezetője.

PETŐFI: Én meg az élő magyar irodalom. A túlélő magyar irodalom.

Élő tananyagként, önreflektív módon számol be saját magáról Petőfi a későbbiekben.

MÓRICZ: Maga él?… Hát igazak a legendák?… És… Hogy jött ide?…

PETŐFI: Szekérstoppal. Lenin megőrült, áramszedőkkel akarja működtetni a traktorokat. Ez a nagy villamosítási terv lényege. Baj lesz. Senki nem mer szólni neki. Bármily hülyeséget mondhat, követik. A nép!… Pedig egykoron jóban voltunk, szíves-örömest hallgatta ütemhangsúlyos, felező tizenkettes elbeszélő költeményeimet. de hát, kit anya szült, mind csalódik végül. Ha még költenék, ezt le is írnám.

Móricz és a pincérlány újabb nagy találkozása sajátos kontrasztot képvisel: a fentebb stíl és kultúra ütközik a profánnal és a földhözragadttal.

PINCÉRLÁNY: Parancsoljon.

MÓRICZ: Hogy is hívják magát?

PINCÉRLÁNY: Juliskának.

MÓRICZ: Mennyivel szebb, mintha Iluska lenne. Könnyen összekeverhető. Figyeljen rám, Juliska!

PINCÉRLÁNY: Még most nem végzek, de utána meglehet várni esetleg.

MÓRICZ: Félreért… Nem úgy gondoltam.

PINCÉRLÁNY: Ha nem úgy, akkor mi a frászt akar tőlem, író úr?

MÓRICZ: (olvas a könyvből): „Őrizem az apám nyáját, De nem hallom kolompját; Rámegy a zöld vetésre, Hej, csak későn veszem észre.”

PINCÉRLÁNY: És?

És végül az utolsó találkozás:

PETŐFI: Ahhoz valami jó téma kellene.

ÁDÁM: Az mindig az utcán hever. Vagy a földön. Majd csak kitalál valamit.

A gyerek érkezik, ledobja a földre a kalapácsot. PETŐFI felemeli. Kérdőn néz ÁDÁMra.

ÁDÁM: Helység kalapácsa már van.

PETŐFI: És Helység kalapácsa kettő?

Valóban? Vajon meg lehetne, meg tudná írni ma valaki a Helység kalapácsa kettőt? Sőt szappanopera is készülhetne belőle?!

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

x