Skip to main content

Jézus Krisztus szupersztár

Balázs Géza - 2015. 05. 25.

1971-ben mutatták be a huszonéves Lloyd Webber (zene) és Tim Rice (szöveg) rockoperáját, amely azóta színházban, filmben meghódította a világot. Kora kamaszkorunk tiltott gyümölcse, nagy élménye, a rockoperák őse, a Jézus Krisztus szupersztár (Jesus Christ Superstar). 1977-ben Széll Gyuri édesapja hozta be a lemezt külföldről, s mi le is játszottuk az iskolarádióban, iskolai szünetekben. Biztonságból kértük az igazgató, Farkas István hozzájárulását, aki kicsit tűnődött, s végül azt mondta, hogy ha nem mondjuk be, hogy milyen zene, akkor mehet. És ment. Születésekor a Vatikán is be akarta tiltani, majd rájöttek, hogy propagandának is jó. Nálunk, a szocialista kultúrpolitika vallásos tematikája miatt nem támogatta, de később enyhült a helyzet, ahogy a gimnáziumi bemutató ténye is mutatja.

Láttam filmen, láttam a nyolcvanas években a Rock Színházban, kétszeresen, hiszen rokonom, Sasvári Sándor volt a főszereplője, s most a 2014. december 20-ai bemutatót követően 2015. április 17-én a győri Kazinczy-verseny tiszteletére rendezett díszelőadáson a Győri Nemzeti Színházban.

A zene mindent visz. Ismerjük, dúdoljuk, valóban olyan, mint a kedves opera, amelynek már csak a zenéje miatt is akárhányszor elmegyünk a színházba. Az énekkel van egy kis gond, mert mint általában, itt sem érthető. Nem állítom, hogy a vezető musicalszínészek ne tudnának énekelni, tudnak, bár nekem nem tűnik sem tisztának, sem akadálymentesnek; valaki azt mondja, erőből énekelnek. Ám érthetetlen. A szöveg magyar, Miklós Tiboré, ő a szakma legjobbja, nyilván jó fordítás. De gyakorlatilag egy szót sem érteni. Javasolnám, hogy feliratozzák, ahogyan az operában szokás. Nézőtársaim hozzáteszik, akkor inkább énekeljék angolul, és úgy feliratozzák.

Mert a szöveg itt lényeges. Mert az ismert bibliai történetet sajátos nézőpontból, Júdás oldaláról ábrázolja: vívódását, hogy elárulja-e Jézust. Ám ha nem értjük a szöveget, akkor csak azt látjuk, hogy valamiféle Jézus–Júdás-párbaj folyik; vajon elárulják-e Jézust, s vajon Jézus áldozat akar-e lenni?

Miklós Tibor szövege nyilván jó, de a kórust például ő sem fordítja. Egyébként ameddig nem ismertük az angol szöveget, magyarnak is gondoltuk, s a „hosanna” úgy hangzott: „ó zene”:

Hosanna Hey Sanna Sanna Sanna Ho
Sanna Hey Sanna Ho Sanna
Hey JC, JC won’t you smile at me?
Sanna Ho Sanna Hey Superstar

A színház dugig, a nézők dúdolnak, néha megmozdulnak az ütemre, a számok közt tapsolnak. A színpadkép remek, a koreográfia – ugye a győri balettről van szó? – csúcs. Csak néha érezzük, hogy Jézus és Júdás (Szomor György és Sándor Péter) céltalanul rohangál az állványzaton, úgy látszik, nem tudnak velük mit kezdeni a színpadon. A rendező (Forgács Péter) állítólag van, hogy egyszerre száz embert mozgat (Heródes szerepben énekel is), ez talán igaz is lehet, ha a zenekart beleszámítjuk. Júdás szerepébe Sándor Péter annyira beleélte magát, hogy az egyik előadáson állítólag túl jól sikerült az önakasztás, a játékot félbe kellett szakítani. Most is mindent bedob, óriási erővel játszik, és – ahogy már írtam – túlerővel énekel. Persze hatásos, hát még ha értenénk…

A fiataloknak tetszik, vastaps, visszatapsolják a szereplőket. De hát ott van az a bizonyos szövegértés. Ha a szöveg érthető lenne, egészen biztosan dupla élmény lenne, s összetettebb módon esztétikai, vagyis nemcsak színpadi-zenei, hanem gondolati is. Ennyi a kritika, egyébként jó darab, remek élmény, csak így tovább!

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

x