Minap olvastam, egy állítólag reprezentatív felmérés eredményében, hogy ilyenkorra a fogadkozók bő harmada már feladta magasztos terveit, lassan a szekrény mélyére kerülnek hát az első lelkesedésből vett sportruhák, sportszerek, itt-ott újra előkerül a cigaretta is. Állítólag embertársaink mindössze nyolc százaléka képes újévi fogadalmait betartani. Más kérdés, hányan fogadkoznak manapság egyáltalán. Igazság szerint nem is bánnám, ha elvetélt fogadalmak helyett inkább hétköznapi, apró, de annál hasznosabb dolgokra figyelnénk: köszönnénk a vonaton a kalauznak, ha ő is köszön nekünk, nem hajigálnánk tele táskáinkkal két-három ülést csak azért, hogy posztmodern troglodita létünket a potenciális közösségi lét színtereire is kiterjesszük. Beszélhetnénk egymással. De nem úgy, mint Szilveszter estéjén a mellettem s velem szemben utazó két húsz év körüli lány, akiket bő huszonöt centiméter választott el egymástól, már amikor nem rúgták lábon egymást… Mégis, bő fél órán át csak okostelefonjukon értekeztek, csevegtek, s laposabbnál laposabb képvicceket küldtek egymásnak. Mi tagadás, bele-belepislantottam a mellettem ülő sziporkáiba: érdekelnek az emberi kommunikáció fajtái, még ha nem is a két leányé volt ezek legérdekesebbike. Egyedül akkor nyilvánultak meg verbálisan, mikor egy obszcénabb kép megkapása után vihogva egymásra néztek, s elengedtek egy „de hülye vagy”-ot. Innen legalább megtudtam, hogy tényleg nem némák.

Summa summárum, az emberek jó része máig különlegeset lát abban, hogy egy újabb lap átfordítása helyett új naptárat akaszt a falra. Az évforduló pillanatában megérinti őket múlt és jövő ölelkezése. A jövőtől pedig mindig, mindannyian remélünk valamit. Mily sokan izzanak az ÚJ kultuszában, a mágikus elvárások újjal és ifjúval szemben még a legócskább, leghaszonelvűbb fogyasztói társadalmi szokásokban is tetten érhetők. Mivel lehet egy átfestett, ócska portékát jobban eladni, mint az újdonság, új szavakkal, s van-e másrészt nevetségesebb, mint hogy emberek milliói várják repesve az aktuális újabb multimédiás herkentyű vagy sportkocsi-modell beharangozóját. (Bevallom, engem sokkal inkább elbűvöl egy britanniai falucska, ahol háromszáz éve ugyanabban a boltban árul a hentes meg a pék, mert számomra nincs csodálatosabb a hagyomány folytonosságánál, annál, amit mi Kárpát-medencei történelmi viharaink miatt honukban szinte sohasem élhetünk át zavartalan.)

Újévi képeslap 1901-ből (Pomozi Péter családi gyűjteményéből)

Igaz, amikor ma is használatos közmondás- és szólásgyűjteményeink java született, nem volt még sem sportkocsi, se multimédia, régi és új szembeállítása mégis mindennapos volt. Ebben a kettősségben a réginek gyakran baljós kicsengése van, az új pedig a jó, az igazi. Az újjal szembevetve a régi esetleg semleges lehet, mint az új seprő jól seper közmondásban, mely Európa-szerte ismert a latinitás óta: latin Scopae recentiores semper meliores, német Neue Besen kehren gut, angol New brooms sweep clean, észt Uus luud pühib hästi stb. A decemberben emlegetett, a Czuczor–Fogarasi szótár anyagából származó közmondások közt azonban ennek is szembeállító változatát találjuk: új söprű jobban söpör. A hozzáfűzött magyarázat elve is hasonló: „új tisztviselő, új gazda, új cseléd pontosabb”. Aztán még ezt is találjuk ugyanitt: új szita szegen lóg, azaz a réginél jobban becsülik az újat, nem dobják a sutba. Margalits példatárában Ifjú úr, új csizma, kedvesebb az ónál; Keféld bár az avítt ruhát, nem lesz új belőle; Kettőnek van nagy becsülete: új ruhának, új pénznek; Ó szokást elűzi az új; Új éneket örömest énekelnek mind-mind az új önmagában való értékét tükrözik. Ellenben Margalits Dugonicstól, Erdélyitől, Ballagitól vett példáiban a paraszti társadalom hagyománytisztelő, folytonosságszerető természete is megnyilvánul: Újért az óbort el ne hagyd; Új malmon, fiatal asszonyon mindig akad igazítani való;Új barátért el ne hagyd a régit!

Bizony, egy régi barát, s egy régi érték is lehet éppen olyan becses, mint a legszebb megtartott újévi fogadalom.