Sziktivkár Oroszországban található, a Komi Köztársaság fővárosa. A komik (régebbi és a tudományban használt hagyományosabb nevükön: zürjének) a finnugor nyelvcsaládba tartozó nyelvet beszélnek, nyelvük tehát rokon a magyarral. A magyar után nekik van a legrégibb írásbeliségük. A 14. század második felében István püspök, akit az egyház később szentté avatott, s akit az utókor immár Permi Szent Istvánnak nevez, egyházi szövegeket fordított komi nyelvre, megteremtve egyúttal a szükséges szakszavakat, azaz a terminológiát is. A komi nyelv az ő idejében – mai fogalmat használva – (regionális) államnyelvként működött a komik lakta területen. Permi Szent István szókincsalkotó tevékenységét dicséri, hogy a 20. században több hullámban megvalósított nyekvfejlesztés során felhasználták az általa alkotott, de időközben feledésbe merült szavakat.
Az “ö” a komiban a második leggyakoribb magánhangzó (8,5%) – csak az “a” előzi meg, de mivel “a” mindenütt van, kevésbé érdekes. A komi szótárakban szép számmal találni olyan szavakat, amelyekben csupa “ö” van. Például bördöm ‘sírás’, vözjög ‘reklám’, vözjöm ‘javaslat’, gögör ‘köröskörül, mindenütt’, döröm ‘ing’, jözödöm ‘publikáció, publikálás’, kösjöm ‘kívánság, ígéret’, mödödöm ‘küldemény’, mömöt ‘ostoba’, ödjöm ‘gyors’, ödöbön ‘gyorsan, sietve’, ölöm ’tiltás, tilalom’, ötpövsön ‘kabát nélkül’ stb. A jelenség azért feltűnő, mert az “ö” megléte nem általános a finnugor nyelvcsaládban, s nincs az oroszban sem.
P. s. Ezt az írást Sziktivkárból küldtem, ahol október végén már túl voltunk az első havakon.
Nincs hozzászólás!