Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Cservenka Judit

Cservenka Judit

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

Vízkeleti Szilveszter

Vízkeleti Szilveszter

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Nyelv és iskola 1-16.

Kóródi Bence

Kóródi Bence 16 írása

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások

Rovásfelirat a megfejtés útján – Módszertani kérdések

2013.06.5.nincs hozzászólás

Egy írásrendszer megfejtése nemcsak a nagy összefüggések felismeréséből áll, hanem az egyes emlékek olvasatának a megoldásából, értelmének felfedéséből is. Most ennek az útját kíséreljük meg egy rovásfelirat kapcsán nyomon követni.

Az egyes rovásjeleknek a különböző feliratokon alaki variánsai jelennek meg. Az olvasást a máshol található hasonló grafémákkal való egybevetés segíti, amint ezt régi latin betűs kézírásos emlékek egy-egy nehezen olvasható betűjével is tesszük.

 

A Rugonfalvi írásemlék leírása és korábbi megfejtési kísérletei

A Rugonfalvi emléket Benkő Elek 1981-ben az Udvarhelyszékhez (Hargita m.) tartozó Rugonfalván a református templomban falkutatás során találta, mint egy vakolatba karcolt feliratot (1. ábra). A rovás keletkezésének idejét a 16-17. századra tette (Benkő 1991: 20). Első ismertetésében a rovást fejjel lefelé közölte (ezt később korrigálta, javított olvasatot pedig Ferenczi Gézától várt: 1994: 165). Az 1991-es olvasati javaslata: IT JEGYI (vagy JEDJI) MIKLOS – az ehhez kapcsolódó értelmezése pedig ’It[t] [járt] Jeddi Miklós’. Az írás iránya jobbról balra halad, a grafémák írásképe is erre utal. A magyarázat során – a latin betűs írással való visszaadáskor – erre a sajátosságra utalunk.

1_abra_Rugonfalvi_felirat

1. ábra: A Rugonfalvi felirat (Benkő E. 1997: 182)

 

A felirat tipizált átírása: felirat_atirva. Megjegyzendő, hogy az átírás minden esetben egyfajta értelmezésen alapul. Vagyis az írásemlék egyes jeleinek értelmezése és tipizált grafémaalakkal való megjelenítése a jel értelmezésétől függ. Pl. a felirat jobbról 6. jel alján túlérő függőleges vonaldarab az értelmezésünk szerint figyelmen kívül hagyandó. A közölt tipizált átírás a cikkben szereplő, a következőkben közölt elemzés alapján készült.

Balról az első hat betű jobbról balra olvasva (l. Hosszú 2013: 19, 1. szabály) valóban lehet [Miklós]. Benkő Elek olvasata és magyarázata értelmében a jobbról első két felirat_reszlete_atirva_JT jel olvasható [itt]-ként; a hosszú [t] hangot nem jelölve, ami jellemző a korai rovásírásra (l. Hosszú 2013: 19, 7. szabály). A legkorábbi székely-magyar rovásemlékekben az [i]-t mindig a  betu_J grafémaalakkal jelölték. Azonban ebben a feliratban szerepel az betu_I jel is, ami minden esetben [i]-t jelölt, így esetünkben az első graféma biztosan nem [i]-t, hanem [j]-t jelölt. Ez a megkülönböztetés egyben kormeghatározó is, lásd alább.

A jobbról 3., 4. és 5. jelből álló felirat_reszlete_atirva_EGYI jelcsoport Benkő Elek olvasatában [jegyi] vagy [jedji] alakban, de ’Jeddi’ családnévként értelmezve szerepel. A [jegyi] vagy [jedji] alakból azonban nem következik egy eredeti [jeddi] hangalak: ilyen hangkörnyezetben valószínűtlen a depalatalizáció. Paleográfiai szempontból az betu_E jel [j]-ként való értelmezése példa nélkül álló lenne. A betu_GY jel pedig nem jelölhetett [dj] ligatúrát, mivel a [j] hangot soha nem jelölték a székely-magyar rovásban betu_I grafémaalakkal, hanem mindig a betu_J betűalakot használták, így nem jöhetett létre ebből a betu_D D [d] betűvel képzett ligatúraként a betu_GY jel sem.

Bár Benkő Elek javaslatában nem szerepel a [jeddi] olvasat (aláhúzással a ligatúrát jelölve), érdemes azért megvizsgálnunk ezt a lehetőséget is. A betu_GY jel – ligatúraként értelmezve – nem jelölhetett hosszú [d]-t, mivel a korai rovás írásbeliségben soha nem jelölték a hosszú mássalhangzót (l. Hosszú 2013: 19, 7. szabály). Ebben változást csak a 19. század vége hozott, onnantól kezdve szokás – a latin betűs magyar helyesírás mintájára – kettőzéssel jelölni a hosszú mássalhangzót.

Szemantikailag vizsgálva, Benkő Elek olvasatában a Jeddi és a Miklós családnév + keresztnév kapcsolatnak tűnhet. Az nem meglepő, hogy személynevet keressünk a feliratban, a középmagyar korból származó számos rovásfeliratra jellemző ez. Feltételezve, hogy a szöveg nagy része személynév, középső része a Miklós keresztnévhez tartozó családnév, ezért a megfejtésben a családnévszótár (Kázmér 1993), ill. a Névvégmutató szótár (Farkas 2009) lehet a segítségünkre, ahol – Benkő Elek olvasatát alapul véve – Jedji vagy Jegyi alakhoz hasonló neveket kell keresni. A Jeddi családnévre 1583-tól van adat. Ferenczi G. szerint a Jeddi család a 17. században a közeli Nagymedeséren tűnik föl, később pedig Rugonfalván is ismert (Ferenczi 1992: 57-58; Ferenczi 1994a: 78, 18. ábra; Ferenczi 1997: 21-22). Betűrendben ilyen nevek követik: Jegenye, Jegenyei, Jegenyés, Jeges (némelyik Jegyes is lehetne, de a személyek helyileg nem köthetők Erdélyhez), Jegyes 1720-ból Bihar megyéből van. Így a Jeddi alakon kívül nem ismert más olyan magyar eredetű családnév a 14-17. századból, ami illene a felirat középső részéhez (Kázmér 1993; Farkas 2009). Idegen eredetű családneveket a családnévszótár nem tartalmaz, de ilyenek a vizsgált területen és időben kevéssé valószínűek.

Mondattani szempontból megemlítendő, hogy az ’It[t] [járt] Jeddi Miklós’ értelmezés feltételez egy, a szövegben nem szereplő ’járt’ szót. Ez megalapozatlan, ugyanis a rovásemlékek nyelvezetére nem jellemző az igék kihagyása. A felirat első két, felirat_reszlete_atirva_JT jelére elvileg egy nevet jelentő olvasat is elképzelhető, de az eleve kevéssé valószínű, hogy két név állna a Miklós előtt.

 

Paleográfiai elemzés

A rovásfelirat megfejtéséhez vegyük sorra a rovásfelirat egyes jeleit, és ennek alapján ismert rovásgrafémáknak megfeleltetjük azokat. A Rugonfalvi rovásemlékre jellemző, hogy megkülönbözteti a betu_J J [j] (jobbról 1. jel) és az betu_I I [i] betűket (jobbról 5. és 7. jel), ami alátámasztja a felirat 16-17. századi keltezését.

A jobbról 2. jel egy betu_T T [t] a Vargyasi és a Konstantinápolyi feliraton [d]-t is jelentett. Ennek alapján a [d] hangértéket sem zárhatjuk ki.

A jobbról 3. jel azonosítása a legproblematikusabb, több lehetőség is adódik, amelyeket a következőkben sorra veszünk. Az első olvasati lehetőség alapja az 1526-os Dálnoki felirat (2. ábra és 3. ábra, az olvasata: Vékony 1987: 19), mivel a feliratunk 3. jele a Dálnoki feliratban szereplő betu_E E [e] betűalakkal mutat hasonlóságot, természetesen [é]-t is jelenthet.

2_abra_Dalnok_Benko_Elek

2. ábra: A Dálnoki felirat Benkő Elek által készített rajza (Benkő E. 1994: 162).

3_abra_Dalnok_Mike_Balint_es_Kosa_Ferenc

3. ábra: A Dálnoki felirat Mike Bálint és Kósa Ferenc által készített rajza (Mike & Kósa 1981: 215).

A Rugonfalvi felirat jobbról 3. jelének azonosítására adódó további lehetőségek: betu_P-gyulafehervari P [p], amely az 1655-ös Gyulafehérvári ábécéből (Csallány 1960: 101) ismert; betu_J J [j] és egy véletlenül odakarcolt vízszintes vonal, vagy egy részlegesen kiírt betu_D D [d]-vel alkotott ligatúra (utóbbi esetben a felirat 2. jele biztosan nem olvasható [d]-ként); betu_I I [i] vagy annak egy betu_J J [j]-vel alkotott ligatúrája; esetleg a betu_NYITOTT_V NYITOTT V [β], amellyel a 16-17. században még számolhatunk a keleti magyar nyelvjárástípusokban. Az utóbbi lehetőség kevéssé valószínű, mivel a bilabiális zöngés spiráns ebben az időben már legfeljebb csak variáns lehet, így nem valószínű, hogy kifejezetten ezt akarták volna jelölni.

Néhány jel azonosítása problémamentes: jobbról a 4. betu_GY jel a székely-magyar rovás GY [gy] grafémája, a 8. jel a betu_K K [k], a 10. jel az betu_O O [o],[ó] és a 11. jel az betu_S S [s] grafémának felel meg.

A jobbról 6., betu_M alakú jel a szokásos székely-magyar rovás betu_M_szabvanyos M [m] betűalak egy változata, amely az 1400 körüli Székelydályai (Ferenczi 1994:72; Benkő 1996), a 15. századi Nikolsburgi ábécében (Jakubovich 1935: 2–11), és az 1490-es évekből való Székelyderzsi feliratban (Jakubovich 1932: 264–274) is szerepel.

A 9. jel első ránézésre a betu_G G [g] betűt jelentené, azonban van egy másik lehetőség is: a Dálnoki felirat és a Gyulafehérvári ábécé (Csallány 1960: 101) betu_L-gyulafehervari L [l] betűalakját tekintve [l] hangértékkel is olvasható.

 

Nyelvtörténeti elemzés

Mivel családnév nem kapcsolható a felirat alapján a Miklós keresztnévhez, ezért fel kell tenni, hogy nem tulajdonnév, hanem közszó, esetleg közszavak állnak a szöveg elején. A kiírt grafémák kiegészítésével így [jöt egyi miklós] olvasható. A hangalakot illetően a [jöt] alakban a beillesztett magánhangzó hangszínének választása a korabeli udvarhelyszéki nyelvjárás alapján történt meg (SzT.). Az [egyi] is magyarázatra szorul, hiszen mai nyelvünkből ilyen alakot nem tudunk kimutatni. Ismét az udvarhelyszéki nyelvjárásra vonatkozó történeti adatokhoz fordulunk. Az egyi az SzT. szerint az egyi, egyink, egyitek, egyik paradigma tagja, a paradigmasor jelentése tehát ’egyik, egyikünk, egyiktek, egyikük’: 1604: „Aztis megh neuésze az az Istúan hogy az kettej az eökernek eggjt vagio(n), s megh az eggjk eggjtt”  [Az idézet Udvarhelyszék törvénykezési jegyzőkönyvéből való] (SzT. egy a. II, 592, 593); a paradigma többi tagjára vö. még: 1592: „Nagi Janos … vallia … talala egikor engemet az Mihali felesege, es monda megh lad te Janos  hogi eggitek el veze, de bizoni nekedis el kel vezned  | Batiamnak is … ki aggia vala rezit, de  … eggink sem viue el, hanem ott hagiuk | Mikor Hozzu Jstvannal Innank Ieoue oda Simon…, es garazdalkodni kezde velwnk … Azonba kapa fel a kannat kibeol izunk vala, el akara vinnni, eggink meg kapa kezebe”; 1598: „kertem mj okon vertek az zegenj legenieket mert azok eggjk sem volt haborgo legenj” (SzT. II, 593).

Az SzT. szerint a [jöt] és a [jött] alak is megfelel a korabeli udvarhelyszéki tájszólásnak, így mindkét olvasat egyformán jó (SzT. jő, jön a. V, 1052-1066; jött a. (melléknévként) V, 1069-1071). Az esetleges második [t] jelöletlensége megfelel a korabeli rovás írásbeliségnek (Hosszú 2013: 19, 7. szabály).

Ha a betűk sorrendjét a grafémákat illetően balról jobbra irányba helyezzük, akkor a fentiek alapján a [j–t/d–e/é/p/j/jd/ji/β–gy–i–m–i–k–g/l–o/ó–s] olvasható ki, közéjük a helyenként hiányzó magánhangzók úgy illeszthetők, mint például az arab-perzsa kútfők honfoglalás kori szórványaiban.

A [jöt(t) egyi miklós] ’Jött egyikük, Miklós’ vagy ’Itt járt az egyik Miklós’ olvasat szemantikailag megfelel annak a gyakori helyzetnek, amikor egy látogató valahol megörökíti a nevét. Az olvasatban a rövid [ö] kihagyása problémamentes (Hosszú 2013: 19, 2. szabály).

A [jöt(t) egyi miklós] felirat jelentése a Benkő Elek-féle megoldáshoz hasonló: ’[Ide] jött az egyikük, Miklós’ vagy: ’Itt járt egyikük, Miklós’. Mondatszerkesztés tekintetében a korábbi megoldáshoz képest lényeges különbség, hogy a felirattípus szempontjából jellemzőnek tartható igei állítmányt is tartalmazza. Az ilyen típusú feliratok napjainkban is szokásosak, itt egy középmagyar kori „grafitti” példázza a korabeli nyelvállapotnak és a nyelvjárási sajátosságoknak megfelelő alakban.

 

Összegzés

A bemutatott megfejtési eljárás a rovásfeliratok (de nem csak azok) olvasatának, értelmezésének módját írta le. Ez az út az egyes emlékek keletkezési idejének megfelelő nyelvi, művelődéstörténeti, történelmi szempontokat veszi figyelembe. A rovásfeliratokba a ki nem írt hangjeleket csak az adott kor, nyelvjárásterület és az annak megfelelő nyelvjárási jelenségek figyelembevételével lehet a megfelelő helyre beilleszteni. Ennek alapján lehetett ö-vel kiegészíteni a jön megfelelő alakját – más nyelvjárások ü hangjával szembeállítva. A jöt és jött alaki variánsok pedig az éppen folyamatban levő nyelvi változásra utalnak. A rovásbetűk olvasatának többféle lehetősége a rovás nem normalizált voltában gyökerezik, a megfelelő hangérték kiválasztásában a szöveg egészének a szemantikai tulajdonságai vannak a segítségünkre.

 

Irodalom

Benkő Elek (1991): Rugonfalva középkori emlékei. Erdélyi Múzeum LIII: 15-28.

Benkő Elek (1994): Régészeti megjegyzések székelyföldi rovásfeliratokhoz. Magyar Nyelv XC: 157-168.

Benkő Elek (1996): A székely rovásírás korai emlékei. Magyar Nyelv XCII: 75–79.

Benkő Elek (1997): Módszer és gyakorlat a székely rovásírás kutatásában. Válasz Ferenczi Gézának. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XLI(2): 177-182.

Csallány Dezső (1960): A székely-magyar rovásírás emlékei. A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve III: 39–122.

Farkas Tamás (2009, szerk.): Régi magyar családnevek névvégmutató szótára. XIV-XVII. század. Budapest: ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet, Magyar Nyelvtudományi Társaság.

Ferenczi Géza (1992): A székely rovásírás Erdélyben ma létező emlékei. In: Sándor Klára (1992, szerk.): Rovásírás a Kárpát-medencében. Sor.: Magyar Őstörténeti Könyvtár 4. Szeged: József Attila Tudományegyetem, Altajisztikai Tanszék. 57-58.

Ferenczi Géza (1994a): A vargyasi rovásemlék. Romániai Magyar Szó (Bukarest) Szabad Szombat melléklet (október 8-9.) (40): C.

Ferenczi Géza (1994b): A székely rovásírás ma létező emlékei Székelyudvarhely környékén. In A ZMTE Első (Székelyudvarhelyi) Övezeti Történésztalálkozó Előadásai és Iratai, Budapest–Zürich, 1994., 72. o. és 3-5. számú képek

Ferenczi Géza (1997): Székely rovásírásos emlékek. Székelyudvarhely: Erdélyi Gondolat Könyvkiadó.

Hosszú Gábor (2013): Rovásatlasz. Budapest, Milani Kft.

Jakubovich Emil (1932): A székely-derzsi rovásírásos tégla. Magyar Nyelv XXVIII(9–10): 264–274.

Jakubovich Emil (1935): A székely rovásírás legrégibb ábécéi. Magyar Nyelv XXXI(1–2): 1–17.

Kázmér Miklós (1993): Régi magyar családnevek szótára. XIV-XVII. század. Budapest: Magyar Nyelvtudományi Társaság.

Mike Bálint – Kósa Ferenc (1981): A dálnoki református templom és rovásfelirata. Korunk XL(3): 214-219

SzT. = Szabó T. Attila – Vámszer Márta – Kósa Ferenc – Fazakas Emese szerk. (1975-2009): Erdélyi magyar szótörténeti tár. I-XIII. Bukarest: Kriterion, Budapest: Akadémiai Kiadó, Kolozsvár: Erdélyi Múzeum Egyesület.

Vékony Gábor (1987): Későnépvándorláskori rovásfeliratok a Kárpát-medencében. Szombathely, Budapest: Életünk szerkesztősége.

Vékony Gábor (2004): A székely írás emlékei, kapcsolatai, története. Budapest: Nap Kiadó.

Új hozzászólás