Skip to main content

A Bosziból Kánaán

- 2013. 01. 15.

Az újság, amelyet kéthetente bedobnak postaládámba, csöpög a pártküzdelmektől. Egyik oldalról többségi önkormányzati képviselők állnak szemben a másik oldali kisebbségi polgármesterrel. Mindegyik számban éles véleménykülönbségek a mi és ti között, rendszerint mi az angyalok, ti pedig az ördögök, azután fordítva, mi becsületesen, ti becstelenül, mi megmondjuk az őszintét, ti azonban csúsztattok, árkot ástok, hazudtok, és mi megyünk majd a bíróságra, ti pedig el lesztek ítélve, és természetesen a következő számban mindez fordítva, azután elölről kezdve, végeláthatatlanul. Karinthy jut eszembe, hogy a játékot sajnos nem lehet végigjátszani, mert jön az ápoló, és vissza kell menni a cellába.

Én nem szeretnék sem ápolt, sem ápoló, sem pszichológus lenni. De kénytelen vagyok olvasni az önkormányzati újságot, mert abban azért mégiscsak az én környezetemről, utcámról, kátyúimról, trolimról, szétbarmolt telefonfülkéimről, négyzetcentiméterre beépített lakótelkeimről van szó. Most éppen erről:

  • A Bosnyák tér lesz a kerületközpont.

Kis megszakítással 15 éve élek a kerületben, azóta hallom ezt a mondatot. Anyukám az 1960-as években a Bosnyák téri piacon dolgozott, óvodásként meglátogattam. Állítom, hogy a Bosnyák negyven éve is ugyanúgy nézett ki, mint ma. Az írásból megtudjuk:

  • Ahol a fejlesztések sűrűsödnek, ott lesz a kerületközpont.

Ha ennek a mondatnak valóságos jelentését nézzük, akkor a kerületközpontnak talán inkább Zugló társasházai között, vagy egyenesen az Örs vezér téren kellene lennie – persze ezeken a helyeken már az a bizonyos fűszál sem ejthető le, akkora a beépítettség.

  • Hol találkoznak Zugló leglátványosabb és legnagyobb fejlesztésű programjai: a 4-es metró végállomása, a Nagy Lajos boulvard rekonstrukciója, a Thököly-Csömöri sugárút megújítása? A Bosnyák téren. A Bosnyák térből városközpont lesz.

Nem tudom, hogy szabad-e ilyen mondatokkal borzolni a kerület lakosainak kedélyét. Akinek a Bosnyák térről városközpont, a Nagy Lajosról egy bulvár, a Thököly és Csömöri útról pedig egy sugárút jut eszébe, az talán azt is elhiszi, hogy hamarosan Budapest lesz Európa fővárosa, Magyarországot pedig Kánaánnak fogják átkeresztelni. Tudtommal a 4-es metró Bosnyák térig való elvezetéséről még nincs döntés; s amennyire értesültem róla, a sok-sok terv, határidő ellenére a 4-es metró kapcsán egyetlen kapavágás sem történt. (Mindezt 2005-ben írtam, azóta kiderült, igazam lett, a 4-es metró meghosszabbítása végleg levéve a napirendről.) A nyelv azonban mindenre lehetőséget ad, a nyomdafesték pedig tűr. De maradjunk szigorúan a nyelvi kérdéseknél:

  • Zuglónak jelenleg nincs jól lehatárolható, funkcionális értelemben vett központja.

Zuglónak valóban nincs központja, sem funkcionális, sem afunkcionális, de hogy ha lesz, azt miért kell jól lehatárolni? Nos, itt a felesleges igekötő, kedves kollégáim, mert ugyebár a lehatárolás helyett világosabb a körülhatárolás!

  • A stratégiai program választási ciklusokon keresztül orientálja a helyi döntéshozókat, meghatározza az értékőrzés és a megújulás összehangolt megvalósítását a kerületben.

Bevezetőmben azért értekeztem az óvodáról, hogy a nem kerületi lakos is megértse: A stratégiai program választási ciklusokon keresztül orientálja a helyi döntéshozókat. Na, majd ad nektek az óvó néni!

  • A Bosnyák térre és a térségre álmodott multifunkciós kerületközpont terve a kidolgozott stratégiai programok közül bátran nevezhető a legemblematikusabbnak.

Hátha ez a ködvár a legemblematikusabb, akkor igazán félni kezdek, hogy milyen lehet a többi. Persze csak körül kell nézni: járhatatlan a Thököly és a Nagy Lajos király útja (bocsánat, bulvár!), a kerület régi nevét viselő Szugló utca, mérhetetlen összevisszaság a Boszin, azaz a Bosnyákon, jó szorosan, társasházakkal beépített családi házas övezet, zöldterületétől megfosztott Örs vezér és Rózsavölgyi tér…

  • Az intenzíven beépülő központhoz szorosan kapcsolódnak a Csömöri út mentén fejlesztendő nagy zöldfelületű sportpályák és nyilvános sportterületek, a rehabilitált Rákos-patak zöldfolyosója és a Paskál-park.

Csak erről a rehabilitált Rákos-patak zöldfolyosójáról ne hallottam volna úgy tíz éve, ugyanezen fórumon. Azóta sok szenny lefolyt már a Rákoson.

  • A multifunkciós központban kapna helyet a polgármesteri hivatal új épülete, amely földszinti közösségi tereivel agóra funkciót is betöltene a felsőbb szinteken zajló ügyfélbarát tevékenység mellett.

Igen kérem, egyszer majd boldogság és öröm lesz itten élni, az ügyfélbarát polgármesteri hivatal alatt fogunk agórázni, talán ott lesz majd a polgármester és a lap szerint vele beszélő viszonyban nem lévő többségi testület is, sörözgetünk, borozgatunk, kosarazunk egyet, nem vetnek rám ki súlyadót plusz büntetést telek- és építményadót (más néven: kommunális adót), áfát, ifát, béfát, tefát, tehót, tahót, ekhót, ványát, tányát, kányát… Igen kérem, akkor fogják a Bosnyák teret Boszi, azaz boszorkány helyett Kánaánnak nevezni, s nem leszünk messze attól, hogy a Boszi emblémává, szimbólummá válik:

  • A megvalósuló új kerületközpont reprezentatív megformálása a kerület dinamikus fejlődését szimbolizálja.

Én pedig komolyan mondom, sietni kellene ezekkel mesékkel, mert tényleg elindult már az ápoló és mindenkit visszaterelget a cellájába.

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x