Pecz Gyula 1849-es Gyakorlati magyar nyelvtan a közétanoda [sic!] és népiskola felsőbb osztályainak számára című tankönyvében a nagyszámú példamondat alapján észrevétlenül kirajzolódik szinte az egész kor: A Tátra ormai a legmagasabb hegyek Magyarországban. Buda Pesttel határos; A rák sem hal, sem uszó mászó, hanem bogár. A dió ize igen kellemetes ugyan, de mértéktelen élvezete árt a mellnek; Az 1848. mart. 15-én kijött szabadság megbecsülhetetlen kincs. Kossuth él-hal a hazáért. Az emberek vasárnap a templomba mentek.

A kor nevelési szokásairól, azok szigorúságáról vannak elképzeléseink, de azért mégis különös, hogy egy nyelvtankönyvben ilyen nagy számban szerepelnek az efféle kifejezések: Arczul csapta. Orron ütötte. Pofon vágta. Hajánál fogta. Bezárta a szobába. Orrba ütötte. Hátba vágta. Nem engedem, hogy tudtom nélkül a házbol kilépj. Az atya megveri rossz fiát.

Ez utóbbi mondat szenvedő alakjához „empatikus” nyelvtani magyarázatot illeszt a szerző. A gyermek megveretik: itt az alany a gyermek – ennek megveretése, melly reá nézve csakugyan szenvedés, magán kívül való okból támad.

Akaratlanul is beszédes a gyermekek státuszát illetően az alábbi két példa, mely Az összevont mondat című alfejezetben egymás mellé került: A jó gyermek szülőinek és tanítóinak engedelmeskedik. A ló szénát és zabot eszik.

A folytonos háborúskodás, a forradalmak és a mainál jóval fejletlenebb egészségügy miatt is az idő tájt egészen más volt a halálhoz való viszonyulás, a halálról való beszédmód. Mégis túlzásnak érezhetjük a következő példamondatokat egy iskolai nyelvtankönyvben: Az öcsém meghalt tegnap délután 5 órakor. [H]at gyermeknek atyját, családjának kimondhatatlan fájdalmára, megölék. Bújában meghalt. Atyja halálán kesereg. Sirt a temetésnél. Az orvosbul sirásó lett.

Ezt csak részben enyhítik a könyv lapjain elég jelentős mértékben jelenlévő, a keresztény hittel, annak erejével kapcsolatos mondatok: A halál nem baj. Minden lélek halhatatlan. A lélek fennmaradása a halál után vigasztaló gondolat.

És éppen ezzel a keresztény értékrenddel tűnik összeegyeztethetetlennek az a néhány példa, amely a gyermeknevelés módszerein is jócskán túltesz: Agyon lövöm kutyámat. Egy pajkos fiu, midőn tegnap az iskolába ment, csupa jó kedvében kegyetlenül megvert egy kutyát.

Jó lenne tudni, hogy mire gondoltak a diákok, miközben nyelvtani elemzésnek vetették alá ez utóbbi mondatokat. De az ilyen kérdésekre nem kapunk választ a régi könyveket olvasgatva…