Az álmok nyelvi képe
Írásom előző részében (2011. november) röviden összefoglaltam az álommal kapcsolatos klasszikus tudományos álomkutatás megállapításait (Freud, Jung). Fölvázoltam az álomkutatás és a nyelvészet párhuzamát: az álmokban egy régi, veszendőbe ment kifejezésmóddal állunk szemben (Freud), az álom példázatszerű vagy hasonlat (Jung) stb. Új antropológiai nyelvészeti nézőpontot és kutatási témát javasoltam: az álomban való beszéd, kiabálás; olvasás, számolás; álomban való idegen nyelvű beszéd; szókitalálás. Ugyancsak antropológiai nyelvészeti kutatás tárgya lehet az álomfejtés, különösen a különböző népek álomfejtési gyakorlata (jelentéstulajdonítása) közötti összefüggés.
Álomalakzat
Mi az alakzat? Dumarsais szerint: „Semmi sem természetesebb, megszokottabb és általánosabb, mint az alakzatok: egyetlen piacnapon több alakzat keletkezik az utcán, mint az egész napos akadémiai üléseken”. Quintilianus szerint az alakzat „a beszédnek valamely műfogással megújított formája”. A gondolatalakzat több szóalakzatot magában foglalhat. A gondolatalakzat már a mélystruktúrában érvényesül, a szóalakzat a felszíni szerkezetben. A (szemio)szintaktikai alakzatok sajátos eltérésmodalitása a nyelvi jelek egymásutániságának, linearitásának megváltoztatásában áll. (A Retorikai lexikon (2010) Alakzat címszava nyomán.)
Most az álmok szerveződésének nyelvi párhuzamaira irányítom rá a figyelmet. A nyelvész a nyelvben (különösen egy idegen, újonnan leírandó nyelvben) logikát, struktúrát, azaz szerveződést keres. Ugyanezt kereshetjük az álmokban is. A kérdés: Miképpen szerveződnek az álmok? Milyen struktúrák, alakzatok vannak az álmainkban? Ha az álommegfigyelések tapasztalatait nyelvészeti szempontból vallatóra fogjuk, akkor meglepő egyezéseket fedezhetünk fel a retorikai, stilisztikai alakzatok és az álomalakzatok között.
Az álomalakzatok és a gondolkodási alakzatok kapcsolatára Jung is utal: „az ösztönökhöz hasonlóan az emberi psziché kollektív gondolati sémái is veleszületettek és öröklöttek”, illetve később: „mintha a tudattalan megpróbálná visszahozni azokat a régmúlt dolgokat, amelyeket az ember fejlődése során elveszített – az ábrándokat, fantáziákat, archaikus gondolkodási formákat, alapvető ösztönöket”.
Gondolati alakzat, séma
Szinte megdöbbentő (és egészen biztos nem véletlen), hogy az alapvető gondolatalakzatok, amelyeket eddig főleg nyelvi teljesítményeink felépítésében vizsgáltunk, mind megvannak az álmokban is. Az áttekintéshez és a rendszerezéshez segítségül hívhatjuk a retorikában, különösen a francia neoretorikában, valamint a stilisztikában használt gondolatalakzat-rendszerezéseket. A gondolatalakzatok ilyenfajta kiterjesztésével egyébként Fónagy Iván is próbálkozott.
A klasszikus retorika és a neoretorika által meghatározott négy fő alapalakzat a következő: adjekció (hozzáadás) detrakció (csökkentés), immutáció (helyettesítés) transzmutáció (átalakítás). Ezek az alakzatok (voltaképpen gondolatalakzatok) kimutathatók a nyelvben, a nyelv minden rétegében (a hangoktól a szövegig), s vannak utalások arra, hogy társadalmi cselekvéseinkben (viselkedésünkben) is. Ezek után talán nem meglepő, hogy az alakzatok az álomban is felbukkannak, sőt úgy látszik, hogy a sokféle álmot egyszerűsíthetjük a már említett alapalakzatokra, illetve az álmok gyakran komplex alakzatokba szerveződnek (mint például az irodalmi művek).
Példák az alakzatokra
(1) Adjekció (ismétlés). Az álmokban megragadható az ismétlődés (repetíció). Vannak visszatérő álmaink. Esetleg álomváltozat bukkan fel (korrekció, paronomázia – részleges ismétlés, variáció). Adatközlőim beszámolnak folytatásos álomról is. Mindannyiunknak lehetnek olyan élményei, hogy „bárcsak folytatódna az álom”, sőt meg is próbáljuk folytatni. Az ismétléses (gyakori) álomtematikára Jung példái: repülés, lépcső, hegymászás, hiányos öltözékben való ténfergés, kiesik a fogunk, tömeg, szálloda, pályaudvar, vasút, repülő, gépkocsi, félelmetes állatok (pl. kígyó). Hozzátennék még olyasmit, mint álmok a szülőkkel (főleg az apával), a szülői házzal, lebegés, menekülés (futás), zuhanás, kiabálás. Freud egyértelműen kijelenti, hogy az álom a „napi életből vett ismétlés”. Az ismétlés a gondolkodás, a nyelv, a nyelven belül különösen feltűnően a művészet, a folklór alapélménye, s úgy látszik, hogy ehhez hozzászámíthatjuk az álmokat is. Az álommunkában, vagyis az álmok értelmezésében (átfordításában) pedig (többek között) az ellentétnek (antitézis) jut nagy szerep Freud szerint. Az ellentét adjekciós alakzat, merthogy önmagát is jelentheti, önmagára visszautal, önmagát feltételezi.
(2) Detrakció (elhagyás, csökkentés). Az álom, illetve az álommunka fő jellemzője Freud szerint a sűrítés. „Saját álmaikból fáradság nélkül visszaemlékezhetnek különböző személyeknek egyetlenegy személybe való összesűrítésére”. A sűrítés lehet pusztán rövidség, de leginkább kihagyás (ellipszisz), ebből fakad az illogikus szerkezet vagy szerkesztetlenség (anakoluthon – következetlen, nem logikusan szerkesztett, egybeácsolatlan mondat, illetve exklamáció – tagolatlanul kiszakadó mondat). Az álmokat a gondolatalakzatok közül tehát talán éppen ez a detrakció (csökkentés, logikátlanság) jellemzi a leginkább. És ugyanez bukkan fel a nyelvben is, sőt állíthatjuk, hogy az elhagyás, a tömörítés a nyelv és a művészet másik alapélménye. Elhagyunk szavakat, szótagokat, illetve utalunk (allúzió – célzás, rájátszás). Az álomban található kulturális szimbólumok, archetípusok Jung szerint „az előítéletekhez nagymértékben hasonló módon működnek”, voltaképpen „sűrítmények”.
Az aszindeton mint nyelvi alakzat, a kötőszó elhagyását jelenti. Freud megemlíti, hogy az álomban nincsen „nem”, illetve nincsen tagadás, nincs lineáris sorrend, olyan ez, mintha a nyelvben nem lennének magánhangzók, csak mássalhangzók. (Ez a korszak egyik uralkodó nyelvészeti elméletének, a gyökelméletnek egyik gondolatából származhat.)
Végül az már említett elhagyásból következik az odaértés, ami a nyelvben a zeugma: egy mondatrész lehetséges odaértése, elhagyással történő mondatrészkapcsolás. Az álom „nyelvében” a zeugmának, odaértésnek óriási szerepe van, hiszen az álom, hangsúlyozza mindkét klasszikus, csak önismeretből, az egyén személyes tapasztalataiból egészíthető ki, érthető meg.
(3) Immutáció (helyettesítés). Az álomkutatók egyöntetű véleménye, hogy minden álom jelképes. Ez azt jelenti, hogy helyettesítéses: valami (más, kevesebb) áll valami helyett. Ábrázolás és utalás között elmosódik a határ. A helyettesítés jelentésátvitellel, többletjelentéssel jár együtt. Ilyen jelenség a nyelvben az anagógé, a többértelmű célzás. Az álom lehet allegória: ’másként elmondott szöveg’, trópus, amelyben egy gondolatsor, egy leírás, egy kép egésze vonatkozik egy másik gondolatsorra, alapja egy „előzetes szöveg”, illetve lehet az álomban hasonlat, metonímia, metafora, szimbólum. Jung szerint: „Bármi legyen is a tudattalan, egy biztos: természetes jelenség, amely jelentéssel bíró szimbólumokat hoz létre.” Az álmokban megjelenő szimbólumok pedig „(f)elszínre hozzák eredeti természetünket – ösztöneinket és sajátságos gondolkodásunkat… álmaink… a természet nyelvén fejezik ki közlendőiket…”
További, még konkrétabb helyettesítésekre is bukkanhatunk az álomban. Ilyen pl. a halandzsabeszéd, vagy a kicsinyítés és a nagyítás, amelyet a túlzás alakzattal ragadhatunk meg. „Jellegzetes infantilis motívum a végtelenül kicsivé vagy határtalanul naggyá, vagy az egyikből a másikba történő átváltozás…” írja Jung, másutt pedig ez olvasható tőle: „a kicsinyítési, illetve túlnagyításai (óriások!) hajlamnak a tudattalan tér- és időfogalma különös bizonytalanságához van köze”. Olyan nyelvi jelenségek sorolhatók ide, mint a hiperbola: nagyítás, túlzás, irónia: az ellenkező kifejezése annak, mint amit kimondunk, kicsinyítés: a túlzás egyik formája, a valóságosnál kisebbet mondunk (másként: extenuáció, litotész, minutio),
Jung ír a folklórban és az álmokban egyaránt szereplő nagy és kicsi emberekről (óriásokról és törpékről), olyan esetekről, amikor valaki kis embereket látott. Egészen biztos voltam abban, hogy nekem nem volt ilyen álmom. Néhány nappal később eszembe jutott, hogy amikor első lakásomat vásároltam, volt egy nyomasztó álmom: a leendő lakásba bementem, s minden nagyon szűknek, nagyon kicsinek tűnt, a fejemet bevertem a plafonba, le kellett hajolni, hogy elférjek a szobában (vagy a lakás volt parányi, vagy én voltam óriás).Ezt a nyomasztó álmot teljesen elfeledtem, és csak több mint két évtizeddel később, most, Jungot olvasva tudtam föleleveníteni.
(4) Transzmutáció (szavak, kifejezések helycseréje). A helycsere, a keveredés az álmok egyik legalapvetőbb mintázata. Freud ír az álmok torzító jellegéről, illetve a keverék személyekről és képződményekről. A nyelvben ugyanilyen az inverzió: megfordítás, helycsere, a mondat szavainak a ritmus kedvéért való felcserélése, a kiazmus (kereszteződés, kéttagú nyelvi kifejezés megismétlése megfordított sorrendben), a metatézis (hangok, hangcsoportok cseréje egy szóban, pl. kalán kanál helyett), a permutáció (két nyelvi szerkezet megfordításos ismétlése), a paronomázia (szójáték), illetve a szűkebb értelmű transzmutáció (szavak, kifejezések helycseréje). Keverék személyekre és helyzetekre mindenki tud álompéldát sorolni. Talán a leggyakoribb az időrendi csere: a megszokott időérzékelés elvész, régen meghalt személyek élnek, és keverednek olyan eseményekbe, amelyek csak haláluk után történtek meg, illetve olyan helyzetekbe, amelyek nem logikusak (pl. olyan házban vannak, amely még nem is állt akkor, amikor ők éltek).
Megjegyzés:
A Modern Filológiai Társaságban 2011. június 21-én előadást tartottam az álmok nyelvi képéről. Ennek erősen rövidített változatát megjelentettem az Édes Anyanyelvünk 2011. októberi és decemberi számában. A lapban egy rövidebb változat jelent meg, itt egy teljesebb, kihagyás nélküli változatot adunk közre.
Nincs hozzászólás!