A cikk az Inter Nonprofit Kft. által 2011-ben kiadott, Balázs Géza szerkesztésében megjelent Nyelvészetről mindenkinek című kiadványban szereplő tanulmány átdolgozott változata. A közlés a kiadó engedélyével történt.
Jelenleg a 9/2006. (II. 27.) IM rendelet határozza meg, milyen szakterületeken működhetnek igazságügyi szakértők. A szakértői területek sorában sem az igazságügyi nyelvészet, sem a kriminalisztikai nyelvészet nem szerepel önálló szakterületként, ennek megfelelően az IM által működtetett hivatalos szakértői névjegyzékbe sem kerülhet igazságügyi vagy kriminalisztikai nyelvész. Megtalálható azonban a nyelvészet mint szakterület az említett rendelet 8. számú mellékletében a kulturális főterülethez sorolva, míg a kriminalisztikai főterületen csak az írásszakértés van feltüntetve a rokon szakmák közül. A Magyarországon működő két hivatásos (bejegyzett) kriminalisztikai nyelvész szakértő is a nyelvészet szakterületen van bejegyezve, a konkrét szakterületre csak a közlemény mezőből derül fény.
A rendelet a nyelvész szakértők számára nem ír elő kriminalisztikai szakirányú továbbképzési szakon szerzett szakképesítést (szemben pl. az írásszakértéssel), hiszen ilyen képzés és vizsga nem is létezik itthon. Ezért sem kerülhetett a kriminalisztikai nyelvészet fel a szakterületek közé. Nyelvész szakértői státuszt bármilyen büntetlen előéletű természetes személy igényelhet, aki az alábbi képesítések valamelyikével rendelkezik és a képesítés megszerzésétől számítva legalább ötévnyi szakirányú tapasztalattal rendelkezik:
– okleveles magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész;
– okleveles magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanár;
– okleveles alkalmazott nyelvészet szakos bölcsész;
– okleveles elméleti nyelvészet szakos bölcsész;
– okleveles magyar mint idegen nyelv szakos bölcsész;
– okleveles magyar mint idegen nyelv szakos bölcsész és tanár.
A fentiekből látszik, hogy Magyarországon hivatalosan csak kriminalisztikai nyelvészet területre szakosodott nyelvész szakértőt lehet kirendelni. Sok esetben azonban nem büntető eljáráshoz, hanem polgári peres eljáráshoz van szükség nyelvész szakértői vélemény készítésére. Ezeket a kriminalisztikai nyelvészetnél általánosabb igazságügyi nyelvészet hatáskörébe soroljuk, tehát a szakvéleményt is nevezhetjük általánosabban igazságügyi nyelvész szakvéleménynek. Erre a területre szakosodott nyelvész szakértő hiányában az ügyfelek és a bíróságok kénytelenek eseti szakértőt kirendelni, amit az igazságügyi szakértőkről szóló 53/1993. (IV. 2.) kormányrendelet tesz lehetővé: „ha a kirendelő illetékességi területen nem áll rendelkezésre kirendelhető szakértő, (…) megfelelő szakértelemmel rendelkező természetes személy, illetve (…) szervezet is kirendelhető”. Igazságügyi nyelvész szakértői vélemény készítésére rendszerint neves magyar tanárokat, nyelvészet szakos egyetemi tanárokat kértek fel,A szerző ezt az állítást személyes beszélgetésekre és tájékozódásra alapozza, konkrét felmérésre nem tud hivatkozni. 2006 óta azonban egyre több ilyen típusú felkérés érkezik a civil alapokon működő Magyar Nyelvi Szolgáltató Irodához is.
Arról, hogy Magyarországon hogyan viszonyulnak a hatóságok a nyelvész szakértők közreműködéséhez, kevés adat áll rendelkezésre. Szakácsné Farkas Judit (2010) arról számol be, hogy szakvéleményére nagymértékben támaszkodtak a nyomozó hatóságok. Személyes megkeresésre a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda is beszámolt olyan esetről, ahol hasonló hangzású márkanevek vitájában segített dönteni egy igazságügyi nyelvész szakértői vélemény. Roger W. Shuy (1993) tapasztalata szerint azonban például az amerikai jogászok rendkívül szkeptikusak a nyelvészek bevonását illetően. A vád például nagyon ritkán kér fel nyelvészt szakértői munkára, legtöbbször a védelem keres ilyen szakembert. (Shuy 2006: xi) A vonakodás egyik oka lehet, hogy a bírók, ügyészek és ügyvédek fő munkaeszköze a nyelv, így nehéz felismerniük azt, hogy vannak kérdések, amelyekben még az ő nyelvi kompetenciájuk is kevésnek bizonyulhat. A nyelvészek megítélését nehezíti az az ellentmondásos helyzet is, amellyel minden szakértő szembesül igazságügyi szakvéleménye készítésekor: ha túlságosan alapos, egzaktságra törekedő tanulmányt készít, akkor a bíróság jó eséllyel nem érti meg mondanivalójának lényegét; ha pedig a közérthetőséget tartva szem előtt minél egyszerűbben, világosabban fogalmaz, akkor látszólag alig mond többet annál, mint ami mindenki számára nyilvánvaló, tehát közreműködése felesleges. Az ellentmondás feloldását Shuy (1993: xix) természetesen az arany középútban látja, amihez nélkülözhetetlen némi pedagógiai érzék, valamint sok jól érthető, szemléletes példa és ábra.
Ami az igazságügyi nyelvész véleményének jogállását illeti, Tremmel–Fenyvesi (1998: 223) felsorolásában egy sor bizonyítéktípus mellett (tanúvallomás, a terhelt vallomása, tárgyi bizonyítási eszköz, bizonyítási eljárások) megtaláljuk a nyelvi bizonyítékokat (okiratok), és a számunkra különösen érdekes szakvéleményt is. A vélemény lehet: kategorikus, valószínűségi és lehetőségi, azaz 100%-os, 99-51% közötti, illetve 50% alatti megalapozottságú (Pápay 2007). 100%-os valószínűséget a legtöbb bíróságon nem fogadnak el, amelyet a szerzőségvizsgálatok módszertani hiányosságát és a vizsgálati korpuszok kis méretét tekintve meg is érthetünk. A bíróság számára még használható szakvélemények csak valószínűsítik a szerzőazonosságot (illetve a szerzőazonosság kizárását), a harmadik kategória pedig tulajdonképpen sikertelen vizsgálat eredménye, amely valószínűleg a kevés vizsgálati anyag vagy nem összevethető szövegtípusoknak köszönhető. A szakvélemény megalapozottságát minden esetben a bíró mérlegeli és akár figyelmen kívül is hagyhatja.
A szakvélemény elkészítésénél fontos feltűntetni, ha annak megírásában több szakértő működött közre. Ha a vizsgálatok egymástól eltérő műhelyekben is hasonló eredménnyel zárultak, a jog lehetőséget biztosít együttes vélemény előterjesztésére. Ha a szakkérdések megválaszolására a vizsgálat során más tudományterületeket is be kellett vonni, akkor egyesített vélemény formájában kell benyújtani a véleményt. Ez utóbbira lehet példa egy géppel írott, és kézzel hitelesített végrendelet. Egy ilyen összetett feladat során a gépírásvizsgálatot végző szakértő az írógép vagy a nyomtató tintanyomatából tud következtetéseket levonni, sőt a gépelő személy gépelési sajátosságaira is hasznos megállapításokat tehet (pl. autodidakta módon tanult-e gépelni, vannak-e berögzült gépelési hibái stb.). Az írásszakértő az aláírást és az esetleges gyanúsítottak aláírásainak összehasonlítását végezheti el, míg a nyelvész szakértő további hasonló műfajú anyagokkal vetheti egybe a szöveget. Az egybehangzó egyesített szakértői vélemény komoly bizonyítékként kerülhet elbírálásra, de természetesen a szakértő jogosult eltérő vélemény benyújtására is. Fontos tudni, hogy a szakértőt tanúként is beidézhetik, ahol személyesen kell ismertetnie az eredményt és válaszolnia kell az esetleges kérdésekre.
Felhasznált szakirodalom
Nagy Ferenc 1980. Kriminalisztikai szövegnyelvészet. Budapest: Akadémia Kiadó.
Nagy Levente 2011. Igazságügyi nyelvészet. In: Balázs Géza (szerk.) Nyelvészetről mindenkinek. Budapest: Inter Nonprofit Kft. 140-144.
Osvald Csilla–Sára Katalin 1996. Az igazságügyi szakértők kézikönyve. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.
Pápay Kinga 2007. Valószínűségi skálák az igazságügyi nyelvészetben. In Váradi Tamás (szerk.) I. Alkalmazott Nyelvészeti Doktorandusz Konferencia. Budapest: MTA Nyelvtudományi Intézet. 102-113.
Shuy, Roger 1993. Language Crimes. Oxford: Blackwell.
Shuy, Roger 2006. Linguistics in the Courtroom: A Practical Guide. New York: Oxford University Press.
Szakácsné Farkas Judit 2010. Közveszéllyel fenyegetés, illetve zaklatás és becsületsértés bizonyítása nyelvész-szakértői módszerekkel. In: Rendészeti Szemle 58. évf. 3. sz. 116-126.
Tremmel Flórián–Fenyvesi Csaba. 1998. Kriminalisztika. Tankönyv és atlasz. Budapest-Pécs: Dialóg Campus Kiadó.
Jogszabályok
3/1986. (II. 21.) IM rendelet az igazságügyi szakértők díjazásáról
9/2006. (II. 27.) IM rendelet az igazságügyi szakértői szakterületekről, valamint az azokhoz kapcsolódó képesítési és egyéb szakmai feltételekről
31/2008. (XII. 31.) IRM rendelet az igazságügyi szakértői működésről
1995. évi CXIV. törvény az igazságügyi szakértői kamaráról
2005. évi XLVII. törvény az igazságügyi szakértői tevékenységről
210/2005. (X. 5.) Korm. rendelet az igazságügyi szakértői névjegyzék vezetéséről
Lábjegyzet
Nincs hozzászólás!