Posztliteralitás és netorika
Március 30-án Benczik Vilmost és Aczél Petrát hallhatta a Google-galaxis-sorozat közönsége. Az előadások két fő kérdése: 1. Vajon mi történik az írásbeliség után? 2. Újjászülethet-e a retorika az „újmédia” világában?
„…Lassanként elhamvad / Gutenberg szikrázó galaktikája” – ezzel a Faludy György-idézettel indította el Benczik Vilmos (ELTE TÓK) a posztliteralitásról szóló gondolatfolyamát. De vajon mit is jelent ez az új fogalom? A posztliteralitás az írott és a nyomtatott szövegek kommunikációs és ismerettárolási monopóliumának a megszűnésével elkezdődő új korszak.
De ez korántsem jelenti azt, hogy meghaladnánk az írást, vagy elfelejtenénk a betűket.
Az előadás elején rövid áttekintést kaphattunk a literalitás történetéről, és eljutottunk a nyomtatás – írás – nyelv – gondolkodás négyszögéig. A posztliteralitás elsődleges forrásai a hang forradalma (telefon, telegráf) és a képi (ikonikus) fordulat (fényképezés, majd a mozgókép). Másodlagos forrásai egyrészt a világháló létrejötte, másrészt a hang és a kép digitalizációja, harmadrészt a hálózatbarát hang- és képformátumok (például: jpeg). A
Gutenberg-galaxis tovább él a Google-galaxisban a pdf-formátum diadalútjának köszönhetően. És mit hoz a jövő? – tette fel a kérdést előadónk. Vajon az analitikus-teoretikus kultúra végét, amely alapvetően az írásbeliségen és a nyelviségen alapul? Hiszen az összes társadalomtudomány (különösen a filozófia) szavakkal bíbelődik. Vagy az asszociatív-
holisztikus kultúra kezdete ez? Amikor csak az egészet látjuk, és nem analizálunk? Benczik Vilmos szerint az írott kultúra hanyatlása érzékelhető abban, hogy a nyomtatott sajtó példányszáma csökken, általánossá válik a helyesírási elbizonytalanodás (amely az írásnak azonban csak az ötödik burka, tényezője), növekszik a funkcionális analfabetizmus. Ennek következményeit láthatjuk abban, hogy a mozgás érzetét sugárzó képek megnövekedett ingerterhelést jelentenek a világháló „fogyasztói” számára, elmélyedés helyett a felszínesség lett az uralkodó, illetve mindez megnehezíti a társadalomban való reális tájékozódást. A tanár úr előadása végén felhívta a figyelmet arra, hogy szükség lenne egy tudatos kommunikációs stratégiára, hiszen az írás és az olvasás egy folyamatos mentális tréning, amelynek a
kimaradása enyészettel fenyegeti a gondolkodási képességünket, csak ezt nem is vesszük észre. Külön kitért az előadás az olvasás szerepére, illetve azokra a gondolkodásbeli hátrányokra, amelyekkel az olvasás visszaszorulása kapcsán számolnunk kell.
Aczél Petra (BCE, egyetemi docens) már előadása kezdetekor hangsúlyozta: „mindig részesei vagyunk egy retorikának” („we are always in a rhetoric”). Voltak irányzatok, amelyek megszüntették, eltörölni próbálták a retorika relevanciáját: például a felvilágosodás hívei számonkérték rajta a szubjektivitást, míg a romantika képviselői nem tartották elég eredetinek, alkotásértékűnek a retorikus szövegeket. Ma a szónoklattan újjáéledésének
lehetünk tanúi, köszönhetően annak, hogy többek között visszatért a szubjektivitás iránti igény, eltűnt a szerzőség fontossága, a politikai életben pedig a karizmatikus „vezéresedés” elvét követik. De mit kezd a retorika az „újmédiával”? (Aczél Petra szándékosan használja így, egybeírva a kifejezést, hangsúlyozva a folyamat jelenségszerű identitását.) Az előadó szerint a netorika új kapcsolatot, új textuális tapasztalásokat jelent; különleges reprezentációs kultúra alakul ki; új médiakultúrát és médiaipart eredményez; előidézi új médiatechnológiák és az egyének közti új viszonyok kialakulását; új idő- és helytapasztalások átélését teszi
lehetővé (virtualitás – nem tudom, ki vagyok?).
Az előadás az újfajta digi-szónoklás, háló-hallgatóság és net-hatásgyakorlás elemeit, módjait; természetét igyekezett megragadni több szerző munkája alapján (M. Lister, L. Gurak, J. Zappen, K. Welch, G. Ulmer).
Aczél Petra ismertette a netorika néhány érdekes jellemzőjét: az invenció jelentősége csökken, vagyis „a semmit mondjuk”, állandóan közlünk valamit, a páthosz uralkodik az éthosz és a logosz felett. Szélesebb körű lett a hozzáférés, vagyis a netorika nem meggyőzni akar, mint a hagyományos retorika, hanem csak elérni. Az ember kairotikus pillanatok sorát éli át (a változtató erejű telített időt reprezentálja), vagyis váratlanul belevonódik
eseményekbe. Végül itt van a panoptikum jelensége, azaz a globális megfigyeltség kérdése.
Egy hallgató a szövegtekintéllyel kapcsolatban szólt hozzá az előadásokhoz, amelyre mindkét előadónk reagált. Aczél Petra szerint az objektivitásban való hitünk nem tűnik el (lásd: a hír műfaja), annak ellenére, hogy szerinte objektív valóság nem létezik. Benczik Vilmos hozzátette, hogy a plágium csupán egy 300 éves fogalom, és korántsem biztos, hogy hosszú életű lesz.
Bódi Zoltán felvetette: a hagyományos, néma olvasással szemben milyen olvasási stratégiánk van a weben megjelenő szövegekre? Benczik tanár úr válasza az volt, hogy 99%-ban gyorsolvasási technikát alkalmazunk, mert rövidek a szövegek. Soha nem a formát akarjuk megragadni, hanem a szöveg tartalmát. Viszont, ha a weben megjelenik egy művészi célú szöveg, akkor visszatérünk a lassabb, hagyományos olvasási stratégiánkhoz.
Avatarok, kiborgok és droidok
A játékkultúráról, avatarokról, számítógépes játékokról, függőségről, médiáról ifj. Csákvári József (OFI) kultúra- és médiakutató tartott „avatarokban gazdag” előadást az ELTE-n, április 13-án, Avatarkultúra: Számítógépes játékok és kulturális identitás címmel. Az előadás alapját
az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben egy éve folyó kutatás képezte, amelynek során 250, 10–18 éves kor közötti gyereket kérdeztek meg arról, mit jelentenek számukra, és hogyan játsszák a számítógépes játékokat, illetve hogyan viszonyulnak a médiához. Ifj. Csákvári József a már feldolgozott 35 interjúból idézett véleményekkel és nyolcféle játékdemóból vett részletek bemutatásával színesítette előadását.
Ízelítőt kaphattunk például a „first person shooter”, vagyis E/1. személyben játszható „Call of Duty” elnevezésű háborús játék 2003-as és 2009-es verziójából. Ez utóbbi változatban jól érzékelhető egy minőségi ugrás, hiszen vizuális megjelenítése a háborús akciófilmekéhez hasonlít. A GTA (’Grand Theft Auto’), mely előadónk szerint „nagyon piszkos maffiajáték,
következésképpen a gyerekek imádják”, már „third person shooter”-es, vagyis külső nézetes játéknak számít. Lényege, hogy egy városban száguldozhatunk autóval, melynek csomagtartójában egy hulla hever. Fontos, hogy inkább haljon meg a karakterünk, minthogy letartóztasson a rendőrség, mivel így újra lehet kezdeni a játékot. Láthattunk egy részletet
a Farmerama nevű „gyerekbarát” játékból, amelynek lényege, hogy virtuális állatokat, növényeket és terményeket kell gondozni. Ez már sokszereplős, nincs karaktere az embernek, viszont van fórumterület, ahol beszélgethetünk a többi farmerral. A WoW, vagyis a „World of Warcraft” esetében már egy konkrét karaktert, vagyis avatart mozgathatunk, és harc közben beszélgetünk a többi avatarral is. Pihenésképpen a FIFA 11-ben rúghattuk a bőrt. Ezt párban játsszák, egy felhasználó egy csapatot irányít. Utolsóként a The Sims nevű szimulációs, gyereknevelő célzatú játékba leshettünk bele, amelyben testreszabhatjuk az avatárunk karakterét és az élőhelyünket. Itt a játékon belül másképp múlik az idő, 1 perc 1 órának felel meg, vagyis a karakter pillanatok alatt „belefulladhat” a házat ellepő koszba, ha nem takarít
ki időben. Az irányított karakternek munkát is kell vállalnia. Ha nem fogadja el a felkínált előléptetési lehetőséget, kirúgják, akárcsak a való világban.
A játékbemutató után elméleti jellegű előadás következett. A kultúra- és médiakutató szerint a 20–21. században ontológiai bizonytalanság következett be: az anyagi jólét kockázatokkal jár, az individualizmus lett a meghatározó, technikai, társadalmi, ökológiai változásokkal, természeti katasztrófákkal, valamint az egzisztenciát jelentő munkahelyünk elvesztésének problémájával bármikor szembesülhetünk. A későmodernitás kultúrájában a gépek, ezzel együtt a mesterséges intelligencia került előtérbe, amelyben az emberek végrehajtó droidokká alacsonyod(hat)nak. A harc pedig a nyelvért folyik, hiszen a hatalom nyelvi-mediális természetű. A kulturális identitás azonban nem egyenlő a személyiséggel. Az előbbi egy
kontrukció, amely szövegekben, illetve mozgó képekben létezik. Míg a személyiség már meglévő dolog, nem szövegben, hanem pl. attitűdben nyilvánul meg. Identitásunk lehet tudatos vagy reflexív, és elemei nagyrészt a médiából származnak, kisebb részben belülről fakadnak, de ez is a média befolyása alatt áll. A különbségtevő/differenciáló funkció pedig arra szolgál, hogy saját identitásunkat megkülönböztessük másokétól.
Az előadó hangsúlyozta: „a mindennapi élet mediatizált testi lét”. Lényege, hogy a nagyhatalmi ideológiákat nem szoktuk megkérdőjelezni, („Fogyassz, menj el szavazni és támogasd a háborút!” típusú üzenetek), ahogy a családokban is sokszor verseng egymással az anya és az apa hatalmi rezsimje (ki mit tilt vagy enged), aminek a gyerekek tudatosan ellenállnak. Ehhez a témakörhöz bővebb tájékozódás céljából Roger Silverstone Médiaerkölcs, illetve Császi Lajos Tévéerőszak és morális pánik című könyveit javasolta.
A média tartalmát vizsgálva arra keresték a választ, hogy honnan erednek a tartalmi preferenciáink forrásai. Egyrészt a mindennapi életbeli identitásunkból, másrészt a médiából származó identitáselemekből, harmadrészt az identitásunkhoz tartozó vágyainkból.
A média funkcióit is vizsgálták. Arra jutottak, hogy fontos az időbeosztás és ezzel együtt a figyelmünk befolyásolása (pl. a tévé műsorrendje). Elő kell segíteni az akklimatizációt („tevékenységszendvics” fogalma: sorozatnézés → számítógép → újra sorozatnézés). A médiahasználatot lehet a társas kapcsolatok ápolására használni (főleg a sokszereplős játékoknál) vagy kizárására is („elektronikusdada-effektus”). Terápiás jellegű játéktevékenységre (a gyerek újrajátszik bizonyos konfliktusokat), illetve szociális kompetenciák fejlesztésére is felhasználható.
Az avatarkultúra végső értelme: az identifikáció helyett introjekció, vagyis a passzív helyett az aktív azonosulás; az én-identitásunk „újrajátszása”. Ha túlzásba visszük, akkor beleragadhatunk a virtuális univerzumba (net- vagy játékfüggőség), és elszakadhatunk a mindennapi valóságtól.
Az előadás végén többen is hozzászóltak a témához. Bódi Zoltántól megtudhattuk az avatar szó etimológiáját. Egy hallgató arra kérdezett rá, vajon igaz-e, hogy az online játékok fejlesztik a szervező- és a stratégiaépítő képességünket. Csákvári József szerint a netes játékok szociális kompetenciafejlesztő képességét nem szabad túl romantikusan felfogni,
vagyis az ismeretek igen, de a kompetenciák nem vihetők át az offline, a valós életre.
Internetnyelvtan
Az internet nyelvezetét nyelvtani szempontok szerint vizsgálta Zimányi Árpád (EKF), aki eredményeit április 27-én mutatta be az előadás-sorozatban.
Milyen hatással van nyelvtani rendszerünkre az internet? Befolyásolhatja-e grammatikánkat az interaktív írásbeliség? Az alig két évtizedre visszatekintő internetes műfajok nyelvhasználata kapcsán már sokan föltették ezeket a kérdéseket. Az előadás részelemzések eredményeinek bemutatásával bizonyos morfológiai, szófaji, szintaktikai és mondattani jellemzőket vizsgált internetes szövegminták alapján. Mindezekből Zimányi Árpád szerint
kirajzolódnak a műfajspecifikus grammatikai és szövegtani sajátosságok, amelyek egyelőre nem lépnek túl a csoportnyelv keretein.
„Vegyünk elő bibliánkat, az etalont!” – szólított fel előadónk a bevezetésben, amellyel Bódi Zoltán A világháló nyelve című könyvére utalt, hogy segítségével témáját könnyebben meghatározhassa. A könyvben találhatunk egy olyan táblázatot, amely a neten használatos, jellegzetes nyelvi tényezők összefoglalását tartalmazza, amelyek a teljesség igénye nélkül a következők: „smiley-k, rövidítések, szleng elemek, szimbólumok, laza megformálás” stb.
Zimányi Árpád alapvetően a 140 karaktert engedélyező Twitter nevű közösségi oldal nyelvezetét vizsgálta, de kontrolladatként megjelenítette a 160 karaktert is elbíró sms- re vonatkozó adatokat is. Az elemzés Deme Lászlónak a 1970-es években publikált, a mondatmélységet, illetve szerkesztettséget különböző mutatók alapján vizsgáló tanulmányára
épült. Az előadás alapfogalmai a mondategész, a mondategység, a szóelőfordulás, a mutatók közül pedig a szerkesztettségi és a telítettségi mutató.
Az eredményeket tekintve elmondható, hogy az egyes tweetekben, ’csiripelésekben’ a szófajiságot tekintve nem jellemző a különböző igenevek használata. Ugyanakkor az igék 70% fölötti arányban voltak jelen, hiszen sokszor még a rövid mondatok sem nélkülözik ezt a szófajt. Tipikus a kötőszók elhagyása és a partikulák használata. Ami az összetett mondatok típusait illeti, az a jellemző, hogy ahol a közlőnek mellérendelést kellett volna használnia, ott inkább új mondategészt kezdett.
Az előadó kitért a rövidülés jelenségére is. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az angol nyelv legújabb szleng szavait vizsgálva arra jutott, hogy a rövidülés során használt -i képzőelem nyelvi univerzálé lehet a magyarban és az angolban is. Előadónk példaként a fundamentalist szót említette, amelyet az angol sajtónyelvben fundie-ra rövidítenek.
Zimányi Árpád úgy gondolja, hogy ez a nyelvhasználat még rendszerbeli változásokat nem indított el, ugyanakkor a helyesírást és a stílust tekintve már megfigyelhető az eddig megszokott és betartott normák, illetve például hivatalos levelekben a szigorú kötöttségek oldása.
IM az EMC-ben, de mi a CMC?
Mit jelentenek ezek a rövidítések? A válaszokat Juhász Valéria (SZTE) adta meg, aki május 4-én vendégeskedett az ELTE-n, a Google-galaxis… előadás-sorozat keretében.
„Amikor reggel álmos vagyok, akkor a Google-lal kerestetem meg a zoknimat” – utalt bevezetőjében egyik barátjára előadónk. Ezzel azt akarta érzékeltetni, hogy az átlagos felhasználó 3,5 órát tölt az internet előtt, de nem túlzás azt állítani, hogy sokan szinte 24 órát is képesek a gép előtt eltölteni, miközben például csetelnek vagy IM-eznek.
Juhász Valéria a virtuális kommunikáció elnevezéseiből kiindulva mutatta be azt a gondolkodási rendszert, amely az elektronikusan közvetített kommunikációról, illetve a benne kialakuló műfajokról a konvencionális dichotómiák rendszerében mozog. Rámutatott arra, hogy az EMC rendszerében miért nem működik ez a rendszer.
A CMC, vagyis a számítógép közvetítette kommunikáción belül az új (írott) műfajokat a következőképpen csoportosíthatjuk: vannak szinkron és aszinkron, szimmetrikus (interaktív) és aszimmetrikus, publikus és privát formák. Ezekbe a kategóriákba próbálta meg előadónk besorolni a weblapokat, fórumokat, a csetet, a blogot és az e-mailt. Fölvetette, hogy például az e-mail inkább privátnak számít, de vajon a lánc e-mail vagy egy reklám e-mail mennyire számít annak? Elég nehéz bármiféle állításokat tenni ezekre a kommunikációs formákra vonatkozóan, hiszen folyamatosan változnak.
Az EMC nyelvére, vagyis az elektronikus kommunikációra azt szokták mondani, hogy jellemző rá a betűk és az írásjelek többszörözése vagy a szóbeli hezitáció írásbeli megjelenítése. Tehát szembeötlő tulajdonságaik alapján beszédként fogjuk fel, de ez így nem az elektronikus kommunikáció nyelve, csak annak egy típusa. Mert prototipikusan az emotikonok például a honlapokon alig vannak jelen, a blogokban is főként életkori sajátosságnak tekinthető, hogy mennyire tesznek bele efféle „nyelvi innovációt”.
Juhász Valéria szerint sokan a konvencionális írást próbálják az internetes kommunikációba beilleszteni, ami nem működik. Különbséget kell tenni az írott nyelv és az írás mint eszköz között. Ez utóbbi azt jelenti, hogy ezt nem lehet javítani, ez egy folyamat, eszköz a közlésre. Míg az írott nyelvből hiányzik az interaktivitás, vagyis egyirányú közlési helyzet, amely a
21. századi internetes világra használva már nem állja meg a helyét. Az sem helyes, ha a konvencionális helyesírást próbáljuk meg számon kérni a netezőktől, hiszen sok honlap, blog írója szándékosan követi a külső helyett a saját normarendszerét.
Az EMC-n belül előadónk elkülönítette az azonnali üzenetküldéseket (IM) a cseteléstől. Azonnali ingyenes üzenetküldő rendszerek az ICQ, az MSN Messenger, a Skype, a Yahoo Messenger, valamint a Google Talk. Vajon miért használjuk ezeket írott formában, ha a telefonálás is lehetséges? A legfőbb szempont a felhasználók részéről, hogy egész nap be legyenek kapcsolva, illetve bárkit el tudjanak érni, ám őket ne érhesse el bárki bármikor.
Az IM-et jellemzi, hogy mediálisan lehet írásbeli és szóbeli is, kváziszinkron, és kevésbé formális a nyelvhasználat. Az üzenetküldők ismerik egymást, míg a csetnél nem, ezért a témák lineárisan szerveződnek és személyesebbek, míg a csetnél felszínesebbek. Használata közben szimultán tevékenységeket (pl. evés, tévézés) hajtanak végre a felhasználók, amit a közvetlen emberi kommunikációban sértésnek tekintenénk. Míg a csetelésnél a beköszönés,
az üdvözlés az egyik legfontosabb momentum, addig az IM-nél a hosszas elbúcsúzási ceremónia.
Az azonnali üzenetküldések lehetnek magáncélúak, kapcsolatközpontúak vagy munkacélúak, tehát információközpontúak. Ez utóbbi csatornát az egyének egyeztetésre használják, mert ezt érzik kevésbé durva beavatkozásnak a magánéletükbe (vagy a partner magánéletébe) a telefonhoz képest. Az IM-et a munkahelyen kapcsolatmezőnek tekintik (ki van fent online, ki nincs). Több, egyidejű IM-ezés is előfordulhat, ilyenkor rövid válaszokat adunk, mellébeszélünk, ablakokat zárunk be.
Az előadást követő egyik hozzászóló a blog és a fórum közötti különbségekre kérdezett rá. Juhász Valéria válaszában elmondta, hogy a blognál nem baj, ha nincs jelen interakció, egy személy köré szerveződik, sok különböző témát tárgyalhat, míg a fórumnak éppen a sok hozzászólás a lényege.
Gutenbergtől Zuckerbergig
A Gutenberg-galaxistól a Google-galaxisig című előadás-sorozat utolsó vendégeként Prószéky Gábor (PPKE ITK) nyelvész és matematikus előadását hallgathattuk meg május 11-én.
„Előadásom címe akár Gutenbergtől Zuckerbergig is lehetne” – vetette fel Prószéky Gábor, aki alapító tagja a MorphoLogic cégnek, amely számítógépes nyelvészettel, nyelvtechnológiával, fordítóprogramok megalkotásával foglalkozik. Az előadó a kiterjesztett számítógépes nyelvészet témakörét járta körül, azaz azt, hogy a ma rendelkezésre álló technológiai feltételek mellett milyen hatással van az internet a nyelvre, a nyelvészre
és a nyelvészetre. Prezentációját, matematikus lévén, számadatok halmazával indította, amelyekből a következőket tudhattuk meg: 2006 végére 1 milliárdra duzzadt az internetezők száma; a YouTube-on naponta 100 millió letöltés történik; a teljes weben kb. 44 milliárd videostream található; a banki online tranzakciók száma több mint 30%-ot tesz ki. Előadónk a változás mértékének érzékeltetésére elmondta, hogy ha könyvformátumban kinyomtatnánk mindazt, amit ma csinálunk a weben, az gyorsabb lenne, mint a mai űrhajók haladási sebessége.
A korpusznyelvészet fejlődése szempontjából az interneten fellelhető szövegek egyre nagyobb mennyisége jelent új utakat. Ehhez nagyban hozzájárul a Google Books, hiszen 2004 és 2009 között közel 10 millió könyvet digitalizáltak, jóllehet egy részét nem mutatják, más könyveknek pedig csak részleteire lehet rákérdezni. A nagy mennyiségű korpusz lehetőséget ad arra, hogy különböző utakat kipróbáljunk, erre kétféle módszer létezik: az ún. corpus- driven, illetve az ún. corpus-based megközelítésmód. Az előbbinél van az embernek egy jó ötlete, majd addig „bűvöli” a képernyőt, amíg egyszer csak jön egy forradalmi ötlet, míg ez
utóbbinál épp fordítva történik.
A mai üzleti modellekhez jól illeszkedik az, hogy az adatok feldolgozásához a statisztikai programokat ingyen tölti le a felhasználó, aki nem feltétlenül szakember, tehát ezzel csökken a humán erőforrás igénye, ezentúl olcsón hozza létre a végterméket. A probléma ott van Prószéky Gábor szerint, hogy ezek a szoftverek nyílt forráskódúak, és a végfelhasználók pedig nem akarnak fizetni semmiért. Azok, akik minőségi munkát hoznának létre a neten, egy
idő után már befektető és pénz hiányában félbehagyják a projekteket. A rossz és a majdnem jó közötti skálán mozgó forrásmunkákkal így tele van az internet, de az igazán jó alkotókat, fejlesztőket, ötleteket a világcégek elkapkodják, így ők diktálhatnak a piacon. Ezért válnak a Google bizonyos szolgáltatásai fizetőssé.
Ami a gépi fordítást illeti, például „A kutyát harapta meg a postás.” példamondat lefordítása statisztikai alapon nem működik. Valamiféle eredmény természetesen mindig van, de a magyar lakosság többsége – angol nyelvtudás hiányában – fel sem tételezi, hogy a számítógépes rendszer által generált eredmény hibás is lehet. A magyarra pedig nagyságrendekkel nehezebb használható eredményt kapni, mert nem hasonlít semmilyen más
nyelvre, és ha csak a szavak sorrendjének változatosságát vagy a toldalékok variabilitását nézzük, szinte bármi előfordulhat egy mondaton belül, és nincs akkora szövegkorpusz, ami ehhez elég lenne. Tehát valakinek nyelvi programokat kéne írni, de „ugye, előbb dobtuk ki a nyelvészt az ablakon”. Ráadásul a nyelvspecifikus fordítóprogram kidolgozása magyar nyelven nem éri meg a nagy cégeknek. A szakembereknek a cégen belüli hálózati rendszerek kialakítása jelenthet perspektívát.
Az idei Google-galaxis előadás-sorozat véget ért. A következő, őszi félévben új előadásokkal, új előadókkal és új témákkal – ám a szokott helyszínen és időpontban folytatódik.
Nincs hozzászólás!