Skip to main content

A hipertext, a hálózat, a médiaelmélet és az oktatás a Google-galaxisban

Bíró Ibolya - 2011. 06. 03.

A hipertext

A Google-galaxis… című speciális kollégium harmadik előadását Szűts Zoltán tartotta. Az előadás címe A hipertext – a radikálisan új tartalomhordozó volt.

Szűts Zoltán szerint a hipertext, a digitálisan rögzített, általában képernyőről olvasható szövegfajta, az az új tartalomhordozó, amely kereszthivatkozások (hiperrefenciák) révén kapcsolatot (linkeket) teremt a dokumentum egyes részei vagy az adott dokumentum és egy másik között. A hipertext szakít a linearitással, hiszen olyan nem folyamatos szöveg, amely elágazásai révén folyamatos választási lehetőséget kínál az olvasónak. A hipertext-recepció
egyik közismert megállapítása szerint a linkeket tartalmazó, online szöveg struktúrájánál és asszociációs jellegénél fogva sokkal alkalmasabb az ötletek, rövid szekvenciák asszociatív közvetítésére, mint a hosszabb olvasásra, mint művészeti-szépirodalmi alkotások hordozójának.

Az előadás rendkívül részletes és izgalmas volt, a Kodolányi János Főiskola főiskolai docense rengeteg példával és szemléltető eszközzel mutatta be a hallgatóságnak, hogy tulajdonképpen mi is az hipertext. Ez a szövegfajta szakít a linearitással: elágazik, és választási lehetőségeket ad a felhasználóknak adott tartalmak megtekintésére. Először 1945-ben Vannevar Bush írta le e szövegtípust. Az elnevezés azonban a hatvanas években született meg, Theodor Nelson nevéhez szokás kötni.

A hipertext (pl. a Wikipedia) rövid szekvenciák asszociatív közvetítésére alkalmas: ez némiképp ellentétben áll azzal, hogy egyesek megpróbálták ezt a sokrétű szövegtípust irodalmi szövegekkel feltölteni. Szűts Zoltán szerint a hipertext – mint irodalmi szövegeket hordozó felület – alul van reprezentálva. Kifejtette, hogy a könyv és az e-könyv közötti
különbségek hamarosan el fognak tűnni. Ennek kapcsán említette meg azt a kutatási eredményt, hogy egy adott honlapoldalra látogatóknak csupán 16%-a olvassa el ténylegesen, elejétől a végéig az oldal szövegét.

Felvetette az előadó azt is, hogy ez a kulcsfogalom tulajdonképpen megfeleltethető a metaforának: értelmezése ugyanis olyan, mintha egy adott internetes oldalon lévő ismeretanyagot (amit nem tudunk értelmezni teljes egészében) az oldalon lévő egyéb linkek segítségével próbálnánk megérteni. Szűts Zoltán bevezetett egy új fogalmat, a gondolati linkelés-t, amelyben kulcsszerepet játszik a szerző és az olvasó, és gyakorlatilag az asszociációnak feleltethető meg.

Számos szerzőt-próbálkozót említett az előadó, akik létrehoztak valamilyen formában, szinten és minőségben hipertextnek nevezhető és irodalminak tekinthető alkotást. A teljesség igénye nélkül néhány példa: Farkas Péter: Gólem, Michael Joyce floppin megjelent műve, Stuart Moulthrop 1992-es regénye, Charles Cumming: The 21 Steps (Penguin Books), Toby Litt: Slice. Az alábbi linken ezek közül több is megtalálható: http://wetellstories.co.uk/

Az előadás végére egy központi kérdés maradt, mely érezhetően megmozgatta a hallgatóságo is: mitől működnek ezek a szövegek? Szűts Zoltán tömören fogalmazott válaszában: a világirodalmi kánon szövegeit veszik alapul, és maximálisan alkalmazkodnak a hipertextet olvasókhoz. E szövegek célja az örömszerzés.

Az előadáson nagyon jó hangulat uralkodott az A/428-ban, ami nagyban köszönhető volt Szűts Zoltán frappáns példáinak és a hallgatók előadás utáni kérdéseinek is. Még a technika ördöge sem tudott kifogni Bódi Zoltán moderátoron és Szűts Zoltánon, a vezeték nélküli internet keresésének útvesztőjében végül egy androidos mobiltelefon váltotta meg a világot.

Lev Manovich új médiaelmélete

„A Google-galaxis” program előadója március 16-án Andok Mónika volt. Megtudtuk, hogy az új média jellemzői korábbi médiumokra is visszavezethetők, de egészében mégis új minőséget hordoznak.

Manovich, az orosz származású kutató jelenleg a Kaliforniai Egyetem tanára. Korábban matematikát és programozást tanult. Az e témakörökben megismert módszerek segítették őt elméleteinek kidolgozásában. Az új média, a digitális média anyagi, technológiai és logikai szerveződését kutatja. Manovich módszertanában több kulcsfogalom is szerepel: a szoftver, a komputerizáció, az adatbázis, a narratíva, az interface, a szimuláció, az alkotó mint információszervező és végül a film, amely – szerinte – összefogja az eddig felsoroltakat.

Számára elfogadhatatlan a régi-új média azon felosztása, mely az internetet tartja határvonalnak. Ehhez kapcsolja a mediális-reális összemosódását, azaz a szimulációt. Andok Mónika itt említette meg Friedrich Kittler, német médiakutató nevét: ő is ugyanezekről beszél. De Manovich megkérdőjelezi a német kutató által megfogalmazottakat: úgy gondolja, hogy Kittler szerint a hálózati kommunikációban csoportosuló digitális szerveződés, multimedialitás, interaktivitás és hipertext sokkal inkább a technológiához kötöttek. A számítógépnek azonban nem sajátja a multimedialitás. A digitális kultúra lényegét a variabilitásban látja. Úgy véli, hogy a szakirodalom összemossa a fizikai- és a mentális interaktivitást. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy a mentális tapasztalatok kivetítése tulajdonképpen egyenlő az interaktivitással. A cél szerinte a mentális folyamatok izomorffá tétele, melyet a tömegtársadalom léte kényszerít ki. A posztmodern esztétika programjában a lényeg – szerinte – az adatszerzési stratégiákban van. Itt kulcsszerepet játszanak az egyes leírható mintázatok, az ún. információs viselkedés. Azt a következtetést vonhatjuk le ezekből, hogy a kulturális esztétika sosem lesz teljes egész, mindig változni fog. Manovich teremti meg a kulturális analitika fogalmát is. Itt vizuális adatokra koncentrál, illetve a
digitális nyomok tetten érhetőségére: célja a vizualizáció többféleségének megismerése.Lev Manovich eddigi legátfogóbb műve 2001-ben jelent meg, The Language of New Media címmel. Az előadó készségesen válaszolt a felvetésekre, és a következőkkel bocsájtotta útjára a hallgatóságot: „Ha kétszer nem hozzuk létre ugyanazt az írást, akkor már biztos, hogy interaktívak voltunk.”

Milyen az agyi szótár? Megjósolható-e a Facebook-forradalom kimenetele

Behálózva – az internettől az agyig volt a címe a Google-galaxis nyolcadik előadásának, melyet Kovács László, a Nyugat-magyarországi Egyetem adjunktusa tartott.

A szórakoztató példákkal teletűzdelt előadás témája a különböző hálózati rendszerekben rejlő szabályszerűségek és kutatási-elemzési lehetőségek voltak, illetve Agykapocs című saját kutatásába is betekintést nyújtott. Minden mindennel összefügg, mindennapjainkat tulajdonképpen hálózatok sorozatában éljük: digitálisan rögzítjük a fontos és nem fontos dolgokat, a mobilkommunikáció segítségével bárhol „bármi” elérhetővé válik, kapcsolataink a közösségi oldalakon rajzolódnak ki (Facebook, iwiw, stb.), a „tudást” az (internet) hálózatról szerezzük (Google). Hálózatban vannak az emberek, sejtek, utak stb. A hálózatok pontokból és a közöttük lévő kapcsolatokból állnak össze. A pontok nem azonosak, lehetnek központiak vagy nem központiak. A kapcsolatoknak irányuk és fajtájuk van. A rendszert
skálafüggetlen és kisvilág karakterek alkotják. A hálózatok kialakulása lehet véletlenszerű vagy preferenciális. Fontos a sebezhetőség kérdése: a természetes kapcsolatrendszerek a legellenállóbbak. Az egymástól független hálózatoknak is vannak közös pontjaik, viselkedésük előre jelezhető, felépítésük optimalizálható, illetve bizonyos jelenségek matematikailag leírhatók. A gyakorlati haszon sem elhanyagolható: katonaság, gazdasági élet
(pl. bankok ügyfélmegtartási módszerei, földrajztudomány és persze nyelvtudomány).

Kovács László a mentálislexikon- („agyi szótár”), azon belül szóasszociációs vizsgálatait az internet segítségével végzi. A több éve folyó munka első eredményei igazolták a hipotéziseket: a mentális lexikon felépítése skálafüggetlen és kisvilág jellegű, a központi elemek részben kimutathatóak.

A záró beszélgetésben Barabási Albert László úttörő munkásságáról esett szó, majd leginkább a megjósolhatóság kérdésére. Fölmerült, hogy az arab országokból kiinduló „Facebook- forradalom” kimenetele mennyre jelezhető előre. A „forradalom” kiindulásakor a politológusok csődöt mondtak („Tunézia elszigetelt jelenség”), a hálózatkutatók viszont nem. Az előadó kiemelte a hallgatók számára a témában rejlő továbblépési lehetőséget.

Góg és MaGoogle fia vagyok én…

Már Ady is tudta: Góg és MaGoogle fia vagyok én… Ilyen poénokkal fűszerezte Fűzfa Balázs a Google-galaxis sorozatban tartott előadását az irodalom hálózatosodásáról.

Fűzfa Balázs egy mondatban foglalta össze, mit is jelent az irodalom a web 2.0 korszakában. A Milyen lesz a 21. század irodalma? Modern narratívák a neten alcímű előadás egy, a YouTube-on majdnem kétmilliós letöltési számú spontán-posztmodern népmeseremix segítségével beszélt arról, hogy a gutenbergi betű−könyv-korszak „kényszerpályája” után a civilizáció − s ebben nyilvánvalóan a természet és a költészet a „zászlóvivő” − miképpen tér
vissza az emberi gondolkodásra a linearitásnál sokkal inkább jellemző asszociativitáshoz és hálózatosodáshoz mint a létezés egészét átszövő alapelvekhez.

Csak a 18 éven felüliek képesek felfogni, hogy létezett valaha internet előtti világ is. A diszlexia legyőzésének egyik lehetséges módja a számítógép billentyűzete. További érdekesség, hogy az emberi kézcsontok a mobiltelefon-használat miatt indultak továbbfejlődésnek.

Az internet fő vonzereje abban van, hogy az élet minden pillanatát átszövi. Nyelvi, nemzedéki és kulturális kapuk nyílnak meg előttünk-közöttünk. A gyerekek rögtön megszeretik a netet, mert a gyors asszociációk és keresések világa nagyon közel áll a gondolkodáshoz. Némi iróniával azt is fejtegette az előadó, hogy a Gutenberg-galaxis tévút volt, most térünk vissza a szabad, kötetlen kommunikációhoz.

A fő kérdés azonban az, hogy átmenthető-e a könyv és az irodalomoktatás? Fűzfa Balázs véleménye szerint a könyv és a számítógép is megsokszorozza a megértést. „EdDIG ITÁLIA földjén termettek csak a könyvek…” – Janus Pannonius versének eltorzított sorát hozta példaként arra, hogy az irodalom jelölt beszédmód: a jelentések átvihetősége nagyon fontos,
hiszen az idő kitágításának, így földi létünk boldogabbá tételének egyetlen műfaja a kultúra, amely ezek sokféle technológiához köthető. Sem a hagyományos, sem ebben a hálózatos kultúrában csupán egyféle olvasás van, például: örömolvasás, gyorsolvasás, „erővel olvasás” (Márai), „hátgerinccel való olvasás” (Ottlik) stb. Ezekre is reflektálnia kell a 21. századi irodalomoktatásnak.

Az előadás után provokatív kérdést tett fel valaki: milyen esélyei vannak egy tanárnak, aki alkalmazná az újdonságokat? Humorosan azt a választ kapta, hogy biztos az állásvesztés. A viccet félretéve: „Meg kell keresni a lehetőségeket. De a tanárnak vállalnia kell az eszméit… Ha hatásunkra egy diák egyetlen könyvet is elolvas kedvtelésből, akkor megérte az irodalomtanításba fektetett energiánk!”

Fűzfa Balázs szemléletmódjának gyümölcse a számos irodalmi „happening” (24 órás felolvasás, Hajnali részegség a kollégium tetején, ezerötszáz diák közös szavalata) mellett saját tankönyve, illetve az általa fémjelzett „12 legszebb magyar vers” előadás- és könyvsorozat. De a legnagyobb elismerés a tanár számára mégis a diákok szeretete. Fűzfa Balázs nagy tapsot kapott az ELTE-n. A Nyugat-magyarországi Egyetem docense az „élményközpontú irodalomoktatás” egyik hazai pápája.

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

x