Mi a blog?
Mindenekelőtt érdemes megpróbálkoznunk a lehetetlennel, és definiálnunk valahogyan vizsgálódásunk tárgyát. Amikor hét évvel ezelőtt szakdolgozatom témájául a blogok nyelvészeti vizsgálatát választottam, a jelenség egyáltalán nem volt annyira (számítógépes) mindennapjaink természetes része, mint manapság. Szinte elenyésző mennyiségű szakirodalom létezett erről a témáról (ez egyébként nem változott jelentősen azóta), így hát kénytelen voltam magam definíciót alkotni róla.
A blog a legelfogadottabb nézet szerint nem más, mint internetes napló. Olyan, többnyire ingyenes, szabadon felhasználható webfelület, amelyre elhelyezhetők főleg (de nem csak) szöveges tartalmak, és ezek nagy része napló jellegű. A szakértők körében régóta folyik azonban vita arról, hogy a blog valóban online napló-e, és ez a vita még nincs eldöntve.
A blog szó angol nyelvű rövidítés: web log. A log eredeti jelentése: ’munkanapló’, ’műhelynapló’, ’hajónapló’, a web pedig a ’világháló’ neve. Könnyen hozzáférhető, időrendbe válogatott személyes gondolatok, publikációk gyűjteménye. Leginkább egyetlen szerző (blogger – ang. kb. ’blogozó’) áll egy blog mögött, de nem feltétlenül. És általában nem a saját nevén ír, hanem művésznéven (nick).
Blogot bárki csinálhat. Azok, akik értenek a számítógépes programozás nyelvéhez, maguk építik föl az egészet, aztán keresnek vagy vásárolnak szabad tárhelyet az interneten. Oda felmásolják a blogjukat, és innentől kezdve csupán annyi a dolguk, hogy frissítsék, új információkkal lássák el bizonyos időközönként. Vannak szolgáltatók, amelyek segítséget nyújtanak, és tárhelyet is adnak az egyszerű laikusok számára, általában ingyen. Ilyen például a magyar freeblog.hu vagy az amerikai blogger.com. Rákeresvén a szolgáltatóra, annyit kell tennünk csupán, hogy regisztráljuk magunkat (megadunk egy érvényes e-mail címet, valamint kitalálunk magunknak egy felhasználónevet és egy kódnevet, amivel majd beléphetünk a saját blogunkra). Aztán kiválasztjuk az előre gyártott sablonok közül azt, amelyik a legjobban tetszik, és elkezdünk publikálni.
A blogok típusai
Ezeket a blogtípusokat önkényesen találtam ki, még amikor először foglalkozni kezdtem a témával, akkoriban ugyanis nem volt még semmiféle „blogverseny” (mint például a manapság roppant népszerű HVG Golden Blog), és amint már utaltam rá, szakirodalomnak is híján voltunk. Az akkori definíciók közül jó néhány már nem állja meg a helyét. Ez is azt mutatja, hogy a blogok világában komoly változások történnek manapság.
Csak szöveges blogok
A legősibb fajta, ma már szinte alig találhatunk ilyet, vagy ha mégis, akkor a „szerző” tudatosan törekszik efféle minimalizmusra. Bejegyzések szövegeit lehet ilyeneken elolvasni, ezek általában időrendben jelennek meg.
Erre a típusra manapság már példát sem találtam – a legminimalistább blogban is (pl.: http://enba.freeblog.hu/) találhatunk képeket, beillesztett Youtube videókat stb.
Csak képes blogok
Más néven photoblogok. Megjelenésük pár éve még unikumnak számított, manapság teljesen elfogadott, ismert dolog. A blogger feltölti a fotográfiáit (amelyeket általában, de nem feltétlenül csak ő készített!), és pár soros kommentárokat fűz hozzájuk, esetleg még azt sem. Saját, egyáltalán nem reprezentatív kutatásom szerint ezeket kezdik felváltani a különféle virtuális galériák (Picasa) és szakosodott közösségi oldalak (Devianart)[1].
(http://vargacsabi.freeblog.hu/, http://grafurfoto.freeblog.hu/)
Linkgyűjtő blog
A blogger arra használja fórumát, hogy linkeket, kapcsolatokat létesítsen más oldalakkal. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a blogon található a link, amelyekre rákattintva eljutunk a blogger által érdekesnek vélt információhoz. Alatta pedig a blogíró személyes megjegyzései, legfeljebb pár sor.
(Pl.: http://johelyek-en.freeblog.hu/, http//:e-media.freeblog.hu/)
Személyes blog
Külalakja szinte bármilyen lehet, az előre gyártott sablonoktól a teljesen egyénileg felépítettig. Tartalmaz linkeket, képeket és természetesen szöveget. Erre a típusra illik a legjobban az online-napló elnevezés, mert írója tényleg naplóként használja. Személyes élményeit írja le, s bizonyos időközönként frissíti a blogot.
(Pl.: http://venember.freeblog.hu/)
E-média, blog-újság
Furcsa elegye a naplónak és az újságnak. A blogger (vagy bloggerek) híreket ír(nak) vagy kommentál(nak) – e kettő bizonyos esetben lehet egy és ugyanaz a tevékenység. A lényeg, hogy ezeket az írásokat semmilyen szerkesztő nem szerkeszti, nem cenzúrázza. Bár teljes bizonyossággal ezt sem jelenthetjük ki, mert van, ahol úgy látszik, igen… (Pl.: http://klog.freeblog.hu/, http://e-media.freeblog.hu). Ezek az eleinte eléggé anarchikus netes képződmények manapság szinte teljesen eltűntek, hiszen a különféle online médiumok nagyobb apparátussal és képzettebb munkatársakkal elindították saját blogjaikat, amelyek reklámozására, az oldal külalakjára és rendszeres frissítésére sokkal több idejük és energiájuk van, mint egy-egy magában irkálgató, nem fő tevékenységként ezzel foglalkozó embernek – így az amatőrök nem igen tudtak versenyben maradni.
Társasági blog
Az angol community-blog kifejezés tükörfordítása. Azt jelenti, hogy a blog alapítója/alapítói az oldalon jól látható helyen feltüntetik a belépéshez szükséges jelszót. Ezzel mindenki előtt nyitva hagyják a blogot, lehetőséget adva, hogy bárki szabadon írjon bele, amit csak akar. Bizalmi alapon működik, hiszen bárki beléphet, és feltehet rá bármit, átállíthatja az oldal paramétereit stb. Viszont roppant érdekes tartalmak bukkanhatnak föl rajta egymás után, egymásra reagálva. Ez a műfaj is szinte teljesen elhalt az idők során, feltehetően a roppant népszerű, ingyenes és pontosan ugyanezen az elven működő Facebook (http://www.facebook.com) közösségi oldalnak köszönhetően. Pár kísérlet azért még akad, ezek azonban ugyanannyira illenek a tematikus blog-csoportba, mint ide.
(Pl.: http://samfreud.freeblog.hu/)
Tematikus blog
Egy bizonyos téma köré épül a blog minden írása, külalakja. Ez kötődhet egy személyhez is (pl. az Amerikai Egyesült Államok elnökének és a Fehér Háznak is van blogja: http://my.barackobama.com/page/content/hqblogm, http://www.whitehouse.gov/blog) vagy egy témához. A legkülönfélébb tematikus blogokkal találkoztam már, a szerepjátékozók blogjától kezdve a szexőrültekén és a drogfogyasztókén át az állatbarátokéig. A tematikus blog lehet „szubkulturális blog” is. Az ilyet egy bizonyos szubkultúra tagjai írják egymásnak. Ezek lehetnek a különféle zenei stílusokhoz kötődő ifjúsági szubkultúrák blogjai, a punk, a metal, a gothic blogok stb. (Pl.: http://filmfika.freeblog.hu/, http://gothicmusic.blog.hu/)
Blogképregények
Töretlenül népszerű e kategória. Általában valamilyen külföldi webes képregényfolyam magyar fordításai (http://kiccsajmegmalac.freeblog.hu/, http://johnandjohn.freeblog.hu/) de vannak eredeti magyar blogképregények is (pl. http://feketemacska.freeblog.hu/). Ezek szinte kivétel nélkül felnőtteknek szóló, olykor egészen obszcén, szatirikus, fekete humorú képsorok. Általában három-négy képkockás egy-egy történet. Ide sorolhatók még a képregény-szakirodalom-blogok (pl. http://comicschaos.freeblog.hu/ – sajnos, több éve „halott” ez a blog, másik hasonlót pedig nem leltem). Az utóbbi évek egyik legnagyobb blogos sikertörténete is egy blogképregényé: a Grafitember néven blogoló Merényi Dániel Napirajz című blogjának harmadik kötete jelent meg nemrégiben – nyomtatott könyv formájában. Teltházas, több órás dedikálásokat tartott, és magyar viszonylatban sok példány fogyott el a könyvéből.
Blogregény
Ennek írója szépirodalmi ambíciókkal rendelkező egyén, aki még nem talált kiadót művéhez, vagy még nem szánta kiadásra, csupán a neten „teszteli” művének fogadtatását. Találhattunk itt folytatásos, Anne Rice-ihletésű vámpírtörténetet (http://inamorati.freeblog.hu/), és egészen furcsa, avantgárd írói próbálkozást is (http.//orrketrec.blogol.hu/, http://pedopap.freeblog.hu/).
A blog 2010-ben
A blog ma már nem ugyanaz, mint aminek indult. Már nem nevezhetjük egyértelműen a huszonegyedik század vox populijának. Kezd betagozódni a fennálló struktúrák közé. Az amatőrök, „magánemberek” önálló, anarchikus és demokratikus világa helyett a hangsúly kezd eltolódni a blogokban (is) a jó marketinggel rendelkező, képzett szerzők által üzemeltetett, részben üzleti alapú blogok irányába – tehát a blogokat is a saját képére formálja lassacskán a mai világ. Vagyis a kérdés az: vajon a blog a jelenkor tipikus kommunikációs eszközeinek egyike lesz, amelyik csupán alakjában tér el a többitől, vagy talán mégis egy újabb, színesebb és igazságosabb kultúra alkotóeleme lehet, érvényesülési lehetőség azoknak, akik az establishmentbe nem akarnak vagy nem tudnak bekerülni.
A blogok világméretű elszaporodását az ingyenes szolgáltatók megjelenése segítette elő. Az első időkben ez a futótűzként terjedő netes trend a középiskolás, depressziós kislányok ömlengéseitől a névtelenségbe burkolódzó (önjelölt) írókon, költőkön, az amatőr és kevésbé amatőr művészeken, életművészeken keresztül, a szubkultúrában ismert megmondóemberekig és zenészekig elkapott szinte mindenkit. Mindenkit, aki hivatásosan nem vagy nem túl intenzíven foglalkozott írással. Azonban mindenki (tegyük hozzá, teljesen érthetően és jogosan) remek lehetőséget látott a blogokban: egyszeriben blogja lett sok politikusnak, médiaszemélyiségnek. Aztán blogokat kezdtek indítani az internetes újságok, és nem sokkal később a nem internetesek is.
A végtelenség
Van már blogja sok vezető politikusnak, médiaszemélyiségnek, írónak, filmesnek, zenésznek is. (Amikor elkezdtem a blogokat vizsgálni, ez a jelenség éppen csak kialakulóban volt.) Mostanában viszont nekik vannak igazán „menő” blogjaik, már ha a profi dizájnt és a magas szintű pr-tevékenységet így értékeljük. A keresőmotorok az ő blogjaikat hozzák első helyen, ezeket linkeli a legtöbb online médium. A linkelés, a hipertextualitás[2] a blogok egyik alapvető szervező eleme. A végtelen internetes hipertérben a szövegszervezés teljesen új formája alakult ki: a korpusz végtelen, áttekinthetetlen méretű, és nehezen megállapítható, mikor és hol ér véget.
Akik csak tehették, elfoglalták a blogot mint a „végtelenségre” lehetőséget nyújtó kommunikációs formát. A saját weboldal létrehozásának kényelmetlenségeitől mentesített felhasználók ugyanis ezt a végtelenséget kézhez kapták. Azért is készít manapság boldog-boldogtalan blogot, mert úgy érzi, aki nincs jelen a létező összes kommunikációs helyszínen, az tulajdonképpen nem is létezik. Ha nem vagyunk jelen az iwien, a myspace-en, a facebookon, és még ki tudja, hány ilyen fórumon, akkor tulajdonképpen nem is létezünk. Munkánk, amelyet el akarunk juttatni az emberekhez, nem fog eljutni hozzájuk, és mi magunk sem tudunk kapcsolatot létesíteni másokkal. Ha keresni kezdenek, és mi nem vagyunk jelen, el fognak felejteni minket. Sőt, ha jelen vagyunk, de „nem magas az aktivitásunk”, tehát nem posztolunk, akkor is elmúlik az érdeklődés hamar. Legalábbis (jó üzleti érzékkel) ezt sugallják éppen ezek a kommunikációs csatornák, illetve üzemeltetőik. De nem csak erről van szó. Az amatőrök, a nem hivatásosak dömpingjével szemben azok, akiknek a népszerűség vagy éppen az írás a munkamódjuk-feltételük, kénytelenek felvenni a versenyt. Jól felfogott érdekük például a kortárs íróknak, hogy blogoljanak.
Amorf viszonyok
Az amatőrök az új írásbeliségben, a blog világában emiatt egyre inkább hátrább szorulnak – szinte lehetetlen versenyre kelniük a profikkal. Pedig elvileg ez még mindig a „nép hangja”.
Hiszen a blogolni akaró ember előtt gyakorlatilag semmilyen korlát nem áll. Sohasem volt az írásbeliség történetében ennyire demokratikus, egyszerű és gyors a publikálás, a megjelenés. Megírjuk és egy gombnyomásnyi idő alatt publikálhatjuk gondolatainkat. Pár évtizede ez képtelenség lett volna. A blogoknál nincsen előzetes szűrő. Nem kell felkeresni a hivatalos médiumokat, újságokat, kiadókat. Nem kell odamenni, előszobázni, nem kell meggyőzni a szerkesztőket. Ebből az is következik, hogy az elkészült produktum sokszor bizony hagy maga után kívánnivalót, hiszen nincs kéznél egy-egy éles szemű, tapasztalt szerkesztő, aki megmondaná, hogy mi hibádzik a nyelvhelyességgel, stílussal. A blogíró, önnön exhibicionizmusától elvakulva, mindent felpakol az oldalra, ami éppen eszébe jut. Erre ösztönzi az internet hihetetlen gyorsasága is. Az aktív internethasználók sebességmániások lesznek elég rövid időn belül. Minden egyetlen gombnyomásnyi ideig tart, az újdonság is; itt a csoda nem három napig, három percig csoda. Az internet végtelensége és mérhetetlen gazdagsága miatt nagyon nehéz valami olyasmit csinálni, amire a látogatók másnap is emlékeznének. Még inkább így van ez a blogoknál. A gyorsaság amúgy sem kedvez a cizelláltságnak, ez is a mai idők egyik jellemzője. Mindebből logikusan következik, hogy nagymértékű és nagyon gyors az amortizáció. Egy blogger archívumát talán még ő maga sem nézegeti vissza sűrűn, mások pedig kizárt dolog, hogy ezzel töltenék idejüket a vágtató interneten. Ez több érdekes szempontot is fölvet. Mivel a gyors cserélődés és a vegyesség jellemzi az egész internet-kommunikációt, nehéz egy-egy produktumról megállapítani, hogy egyáltalán értékes-e vagy sem. Hiszen ez mindig is viszonyítás kérdése volt. Csakhogy itt roppant nehéz valamilyen stabil fogódzót, viszonyítási alapot találni. Amorf viszonyok uralkodnak. Nincsen megfellebbezhetetlen tekintély, akiknek a szavára adni lehetne. Nincsenek mintaszerű blogok. Ami van, az naponta változik, alakul. Nincs állandóság, még a múltat is meg lehet változtatni, azaz egy-egy blogírónak megvan a lehetősége rá, hogy régebbi bejegyzéseit kitörölje, vagy bármikor átírja.
Ez pedig azt jelenti, hogy nincs múlt és nincs jövő a blogok alkotási folyamatában – csak a pillanatnyi jelen. Ahhoz, hogy egy post népszerű legyen, a megjelenésének pillanatában létező összes többi postnál kell valamilyen szempontból érdekesebbnek lennie. És ez a megszorító körülmény inspirálón is hathat a bloggerekre. Meg kell birkózniuk az információ-dömpinggel, ki kell emelkedniük, ha azt akarják, hogy bejegyzésükre egy fél óra múlva is emlékezzen valaki.
Nyelvromlás vagy nyelvújítás?
Emiatt a blogok stílusában, nyelvezetében a hagyományos szempontok döntően háttérbe szorulnak. Nem annyira fontos a szép, míves fogalmazás, sem a nyelvhelyesség. Ez felveti a „nyelvromlás” kérdését. Vajon a sok, fájón helytelen virtuális szöveg nem ront-e anyanyelvünk amúgy sem túl fényes jelenlegi helyzetén? Netán igazolja azokat, akik nem képesek vagy nem hajlandók megtanulni rendesen magyarul: lám, miért mondjam jól, hiszen még írásban sem kell, nem szükséges megfelelően használni a névmásokat, jeleket, nem kell egyeztetni, írásjelekkel bajmolódni. Amennyiben a blog csupa magyartalanság és elírás melegágya volna csak, rosszalló szemöldökráncolásunk jogos volna. Azonban a blogokban az egyéni hang, az őszinteség, a szellemesség, a meghökkentő fordulatok – sőt – a meghökkentő vizuális megjelenés (ne feledjük el, hogy egy blogra először, önkéntelenül is, képként tekintünk) az, ami olvasókat gyűjt és képes őket egy-egy blognál megtartani. A már említett sebességmánia miatt különösen fontos, kreatív feladata a blogolóknak a tömörítés művészete. Valljuk be, ha egy internetes médiumot csak úgy „megtalálunk”, és az első három mondata nem érdekes, nem olvassuk tovább. Ebben az újszerű írásmódszerben, szerkesztésben volnának és vannak is az amatőröknek lehetőségeik, ebben felvehetnék a versenyt talán a profikkal. És ez az a terület, amely akár még a magyar nyelvre is termékeny hatással lehet, hiszen számos nyelvi lelemény és mókás vagy akár költői megoldás születik kreatív bloggerek billentyűzetéből.
A változó blog
A kezdetekben a blogok világában nem dúlt a verseny. Az üzleti élet, a politika nem mutatott különösebb érdeklődést az amatőr blogok anarchikus világa iránt. Nem voltak blogversenyek, sem önjelölt szaktekintélyek, akik kanonizálni akarták volna a blogokat. Ma már vannak. És egyre jobban rátelepülnek a blogszcénára, próbálják saját képükre formálni. Azok a blogok, amelyek valós értékeket hordoznak, de „nincs mögöttük senki”, nincs profi reklámjuk, se kellő kapcsolatuk, nem valószínű, hogy sok emberhez eljuthatnak.
Mi több, a komolytalanság légköre lengi be az ilyen blogokat. Persze, nem volt a blogolás hivatalos, komoly dolog sohasem. Mégis az establishment blogjai, a mögöttük álló apparátus és szakértelem, valamint a blogos világon kívülről hozott hírnév miatt nem ugyanúgy komolytalanok, mint az amatőrök blogjai. Ők tudatosan komolytalanok. Miközben az amatőrök blogolása pusztán játék marad. Egyre szűkebb körben játszott játék.
A blogszcéna tehát nem a modern vox populi színhelye. Hallatja ugyan hangját a nép ezen keresztül, csak mintha valaki letekerte volna a hangerőt.
Irodalom
Bódi Zoltán 2004. A világháló nyelve. Internetezők és internetes nyelvhasználat a magyar társadalomban. Budapest, Gondolat Kiadó.
Csala Bertalan 2005. Van olyan műfaj, hogy blog? In: Balázs Géza, Bódi Zoltán szerk., Az internetkorszak kommunikációja. Budapest, Gondolat–INFONIA, 89–110.
A cikkben hivatkozott blogok
http://comicschaos.freeblog.hu/
http://e-media.freeblog.hu/
http://feketemacska.freeblog.hu/
http://filmfika.freeblog.hu/
http://gothicmusic.blog.hu/
http://grafurfoto.freeblog.hu/
http://inamorati.freeblog.hu/
http://johelyek-en.freeblog.hu/
http://johnandjohn.freeblog.hu/
http://kiccsajmegmalac.freeblog.hu/
http://klog.freeblog.hu/,
http://my.barackobama.com/page/content/hqblogm
http://orrketrec.blogol.hu/
http://pedopap.freeblog.hu/
http://samfreud.freeblog.hu/
http://vargacsabi.freeblog.hu/
http://venember.freeblog.hu/
http://www.whitehouse.gov/blog
[1] A Picasa (picasaweb.google.com/) a Google ingyenes fényképmegosztó szoftvere, amelyet egy egyszerű telepítés után, mint „kihelyezett memóriát” használhatunk, a világháló végtelen méretű képgalériát létrehozva.A Devianart (http://www.devianart.com/) online művészeti oldal. Mindenki feltöltheti fényképeit, vagy festményeiről és egyéb képzőművészeti tevékenységéről készült dokumentációit. Emellett az oldal közösségi szájtként is üzemel, a tagok kapcsolatot létesíthetnek egymással, üzenetet küldhetnek, véleményt nyilváníthatnak egymás munkáiról, sőt, adás-vételre is van lehetőség.
[2] A hipertextualitás pontos definíciója: „Olyan szöveges állományok, amelyek egymásból linkek segítségével, közvetlenül elérhetőek, és így a szövegelemek nem lineáris kapcsolatot alkotnak.” (Bódi Zoltán: A világháló nyelve, Internetezők és internetes nyelvhasználat a magyar társadalomban, Gondolat Kiadó, Budapest, 2004).
Nincs hozzászólás!