„Az őstörténet… interdiszciplináris stúdium. Most… a nyelvészet, a régészet, a néprajz, az antropológiai genetika új eredményekre jutott, melyek alapvetően erősítik a régi képet, másrészt pedig új felismerések nyomán, új perspektívákat kínálnak fel a kutatás számára… Tabuk inognak, dőlnek.” írja Pete György szerkesztő a Vasi Szemle 2010/1. számában. Lássuk akkor az ingó tabukat! A nyelvrokonság-családfák félrevezetnek, egyoldalú evolúciós irányt mutatnak, az alapnyelvek rekonstrukciójából hiányzik a mondattan. A nyelvek változása bonyolultabb, amelyet csak szociolingvisztikai és kontaktológiai tanulságok, például lingua francák figyelembevételével  lehet modellezni, véli Pomozi Péter. Meglepően új, láncolatszerű őshazát, areális-tipológiai uráli alapnyelvet, pontosabban két fő alapnyelvtömböt vázol fel alátámasztott nyelvi adatokkal Pusztay János. E modell szerint a magyarok paleoszibériaiak, legszorosabb rokonai az ugorok mellett a mordvinok és a szamojédok. Fodor István szerint a vándorlások során a kommunikációs gát védőburkot vont a magyarok köré. A magyar népnév előtagja mégsem az ember, hanem nyelvészeti-szemiotikai elemzéssel megállapíthatóan a mond, beszél igével függ össze, állítja Veres Péter. Jankovics Marcell a vagy-vagy-os megoldások helyett az is-is-es megoldások híve, és vallja, hogy a magyart az (ős)magyarból eredezteti. Ázsiai monda-összehasonlításokat összekapcsolva az ideológiai tételek terjedésében is hasznosítható a mémelmélettel ajánlja a figyelmünkbe Hoppál Mihály, külön fölhívva a figyelmünket Demény István Pál nem eléggé méltatott munkásságára: „a folklórban bizonyos elemek, ha nem is változatlan formában, de rendkívül szívósan egy évezrednél hosszabb időn keresztül is fennmaradhatnak”. Ehhez szolgáltat adalékot Szabó László írása az oszét nart eposzról, valamint Agócs Gergely kazár-alán-kabar-balkár-karacsáj-nogaj-magyar kulturális összehasonlító jegyek vizsgálata. A megszaporodott népvándorlás kori régészeti feltárások cáfolni látszanak László Gyula állításait, írja Vida Tivadar: „Az avar és magyar lelőhelyek nem egészítik ki egymást… és 895 előtt nem rendelkezünk a magyarok beletelepedésére vonatkozó írásos adattal”. A honfoglalás kori temetőkből származó genetikai anyag csak a gazdagabb sírok esetében mutat ázsiai kapcsolatot, és eltérő a Kárpát-medenceiek felnőttkori tejemésztő képessége is, igazolja Raskó István genetikus és csapatának kutatása, a munka folytatása azonban elmaradt pályázati támogatás híján. Sok új kutatás itthon és külföldön, kevés vita, a „hagyományos uráli nyelvészet képviselői gyakran a kisajátított igazság trónjáról mondják el megsemmisítő véleményüket”, tegyük hozzá nem egyszer lenézően. „A kockázat és a tévedés vállalása nélkül nem lehet tudományt művelni” írja Pusztay János. A Vasi Szemle összeállítása megérdemli, hogy a fölvetődött kérdéseken gondolkodjunk, vitatkozzunk. Egy eredménye mindenképpen lenne: többen vennének részt tudományos vitában, s kevesebben misztikus, áltudományos szeánszokon. (Történelmünk kezdetei, Vasi Szemle, 2010/1.)