Egy éppen most hetvenöt éves szikár férfi, ultramély, dörmögő basszussal, becsukott szemmel, sokszor fél térden, kezével a mikrofont imára kulcsolva, arcát félig eltakarva, olykor talán zavart mosollyal. Fekete öltönyben, kalapban, világos ingben. Amelyet csak zenésztársai szólóinak hallgatásakor vesz le. Őket kétszer is bemutatja. Imára font kezekkel thai meghajlás. Nem ügyetlen, de láthatóan nem kiszámított lépések a színpadon. Antisztár. És tökéletes énekhang. Élő zene, spanyolgitárral, orgonával, dobbal, szájharmonikával, fuvolával… de mintha stúdióból szólna. A vokál kristálytiszta. És ugyanaz a szomorú, bús, pesszimista basszus, és az áradó, ritmusos zene.
Sohasem gondoltam, hogy valaha személyesen hallani, sőt látni fogom. S most 20 méterről… Dalait harminc éve ismerem. Divathullámok jönnek és mennek. Ő marad. Magyarul is próbálkoztak vele. Kern jó, de nem az igazi. Beszéltem Kernnel, csak annyit mondott, hogy szereti. Sokan énekelték dalait. Sokan szeretik. Valamelyik születésnapján a világ legjobb énekesei léptek fel. Ő az első sorban pironkodott. Nem nagyon tud mit kezdeni az emberi hívságokkal.
A legbonyolultabb emberi kérdéseket boncolgatja hallatlan egyszerű szavakkal, dalokkal. Sokan tanulhattak meg dalaiból angolul. Bölcs: rezignált, szomorú, nem nagyon bízik az emberiségben, aki – nem akart direkten semmit mondani, senkit tanítani – mégis hisz az emberiség örök értékeiben, főleg józanságában.
Eredetiben utolérhetetlen. Halálosan pontos zene. A koncert is pontosan kezdődik, másfél óra után kis pihenőt kér, idős vagyok, mondja. Majd húszperces szünet után újabb másfél órát énekel. Lehetetlen, hogy egyetlen izzadságcsepp nélkül bírja. De a kivetítők közelről mutatják. Átéli a zenét, hullámzik vele, a közönségével. Az egész örömzene, nem küzdelem és nem vakítás. Az ember lelassul, átszellemül tőle. Ebből bármennyi elmegy.
Pedig egyszer már belefáradt. Abbahagyta a zenélést, zen buddhista szerzetes lett. Láttam már buddhista szerzeteseket. Ez illik hozzá. Azután néhány éve újraindította magát, s hetvenévesen ismét koncertezni kezdett. Így jutott el 2009. augusztus 31-én a Budapest Sportarénába. A hetvenöt éves énekes három órát énekelt. Háromszor visszatapsolták. A „ráutaló dal”, Closing Time után is visszatért.
Több mint húsz számot énekel, a vokalisták külön is, persze meghallgattam volna még a Democracyt, meg a The Future-t is, de egyszer mindennek vége. Megdöbbentő, hogy valakinek minden dala sláger, az In My Secret Life-tól a Suzanne-on át a Halleluja-ig.
Kifelé jövet, még mindig könnyűnek érezve magam a jeles angol nyelvésszel futok össze. „Szeretem az Öreget” mondja. „És milyen kedves. Világturnén van, Budapest csak egy állomás, és hányszor utalt Budapestre.” Igen, néhány számba beleénekelte Budapestet, a Take This Waltz-ban pedig eredetileg is benne van az „in a dream of Hungarian lanterns” sor, amelynél kitört a nyíltszíni taps. Egyébként sokszor máskor is… Körülöttem magyarul és angolul beszéltek, minden angol poénra taps csattant. Először voltam az Arénában, visszahőköltem az épület grandiózusságán, büszkeség töltött el. Állítólag tízezer ember volt ott, tapsolt, énekelte a dalokat. Láttam ott korábbi minisztert, képviselőt, írót… általában középkorú embereket, de fiatalokat is szép számmal. Nagy közös együtténeklés, együttmozgás, átlényegülés, a végén tíz perc alatt nyugodt, szinte néma elvonulás. Ez a zene bölcsebbé tesz. S ahogy írják róla, szerzetesi neve is Jikan, ami annyit jelent: Csöndes. Leonard Cohen egybeforrasztotta a szíveket, bennünket. Először voltál itt, és valószínűleg utoljára. Csodát tettél. Ezek is mi vagyunk. Maradj velünk, Cohen!
Lábjegyzet
Leonard Norman Cohen kanadai költő, regényíró, énekes, dalszövegíró. 1934. szeptember 21-én született Montreálban. 1951-től a McGill Egyetemre jár, ahol a szónoki egyesület elnöke lett. Első verseskötete 1956-ban Let Us Compare Mythologies címmel jelent meg. A hatvanas években visszavonultan élt, sőt egy ideig egy görög szigetre vonult vissza. 1967-től az USA-ban kezdődik folk-rock énekesi pályája a Songs of Leonard Cohen lemezzel. 1994 és 1999 között az amerikai Mount Baldy Zen Központban élt, a világtól elvonulva. Dalainak sötét, szomorú hangvétele eleinte nem jelentett hangos sikert, de évtizedek alatt óriási, tántoríthatatlan közönsége lett. Dalait Kanadában és Európában jobban vásárolják, mint az USA-ban. 2008-ban már Bécsben és Prágában is megfordult, sok magyar akkor láthatta először. 2009. augusztus 31-én Budapesten lépett fel. Szeptember 21-én lesz 75 éves.
Nincs hozzászólás!