Egy általános iskolai szövegértő versenyen a diákoknak fel kellett olvasniuk egy egyoldalnyi szöveget, majd fejből el kellett mondani annak a tartalmát. Jó verseny, jó feladat. Kiderül belőle, hogy tízperces böngészgetés, olvasgatás után hogy sikerül a felolvasás, és mi marad meg belőle. Tanulság ez tanárnak, diáknak; rádöbbenés, hogy mire kell jobban figyelni, milyen módszerrel kell az emlékezetet fejleszteni. És tanulság mindazoknak, akik érdeklődőként hallgatják a felolvasásokat és az elbeszéléseket.

A felolvasások némelyikében feltűnő volt, hogy az „április 6-a” dátumot április hatodika helyett így olvasták: „április hata”. Először azt hittem, rosszul hallok. Később, más tanulótól ez hangzott el: „október hati” az október hatodiki forma helyett. Ekkor már ketten, tanárok összenéztünk, s megállapítottuk, nem mi figyeltünk rosszul, hanem így, rövid formában hangoztak el a dátumok, ami valamit jelent.

A felolvasási hiba mögött – mivel többen követték el – nyelvi változás kiindulópontját ragadhatjuk meg. A dátumok esetében elmarad a –dik sorszámnévképző, és a sorszámnévi forma helyett a tőszámnév szerepel a birtokos személyjellel: hat-odik-a helyett hat-a.

Mivel csak éppen az imént, 2009. március 20-án 11 és 12 óra között ragadtuk meg a jelenséget (kiolvasva: kettőezer-kilenc, március huszadikán tizenegy és tizenkét óra között), egyelőre nem dönthetjük el, hogy valóban elterjed-e. A szülők, az oktatás, a média mint a legnagyobb anyanyelvtanítók nyilván a helyes, teljes alakot fogják továbbra is sugallni. Ez van benne a könyvekben, így olvas, beszél a többség.

De miért indulhatott el ez a furcsa kiejtésmód? Két okát látom. Az egyszerű magyarázat: A kisdiákok nem tanulják meg a számmal jelölt dátumok feloldásának, kiejtésének módját. Talán sohasem kellett fölolvasniuk hangosan!

A másik, tudományosabb magyarázat rendszerben látja a változásokat. Korábban és több nyelvi környezetben elkezdődött a sorszámnevek tőszámnevekkel való helyettesítése. Már a 19. században elkezdték a sorszámnévi évszámokat tőszámnévként olvasni: 1848. évben helyett 1848-ban (ezenyolcszáznegyvennyolcadik évben helyett ezernyolcszáznegyvennyolcban). A 20. században több helyen is elmaradt a kiolvasásban a sorszámnévi forma. A március 15. forma kiolvasása helyesen: március tizenötödike, a beszélt nyelvben azonban egyre inkább: március tizenöt. A lakcím esetében sem mondja ki senki a sorszámnévi formát: A Keresztúri út 4.-ben laktam írásmódban még jól látszik a –dik sorszámnévképzőt jelölő pont, ám senki nem olvassa úgy: negyedikben (legföljebb: negyedik szám alatt), hanem azt mondjuk: négyben…

Ebből az is kiderül, hogy a keltezés esetében a –dik képzőt jelölő pontot elhagyjuk (május 31-én), egyéb esetekben azonban nem: Fő utca 4.-ben, 8.-ba jár, 3.-nak futott be (kiolvasásuk: Fő utca négyben, nyolcadikba jár, harmadiknak futott be).

Talán a dátumokból egyszerűsödésként elmaradó kis pont már felhívó jel volt arra, hogy ott nincs is sorszámnévképző… Pedig van. Tehát május 30-án az május harmincadikán, és nem harmincán!

Más esetekben is elmarad a sorszámnévképző, de ezeket (egyelőre) egyértelműen hibának tartjuk: öt kerületi önkormányzat (az V. kerületi helyett), a törvény hat bekezdése szerint (hatodik bekezdése helyett). Azt mondjuk, hogy ezekben az esetekben a rövidség félreérthetőséget okoz, hiszen gondolhatnánk arra, hogy nem egy, hanem öt kerületi önkormányzat határozott el valamit (pl. a parkolásban), illetve a törvénynek nem egy, hanem hat bekezdése foglalkozik a tárgyalt témával.

Javaslom, őrizzük nyelvi hagyományainkat: március tizenötödikén, nem tizenötén!