A nyelv érzelmi funkciója sokszor fontosabb, mint az értelmi. Emlékezzünk W. I. Thomas amerikai szociológusra: „Ha az emberek bizonyos szituációkat valóságként definiálnak, akkor ezek, következményeiket tekintve valóságosak is lesznek.”

A szavaknak világuk van. Ez a világ áll egyrészt a szó alapjelentéséből, másrészt a hozzá kapcsolódó többletjelentésből, amelynek legfontosabb része a szavak általunk létrehozott, odaértett érzelmi-hangulati jelentése. És ez az idegen szavak magyar használatában is több mint nyilvánvaló. Ezt nem értik azok, akik az idegen szavakkal, sőt általában a szavakkal való foglalkozást nem tartják nyelvészeti kérdésnek. Persze, lehet nem nyelvészetinek tartani, s akkor jöhetnek a viceházmesterek…

Máig megrezzenek, ha azt hallom pozitív jelentésben: karrier, karrierépítés, karrierdiplomata, vagy egy ilyen mondatot: „Több éves drog- és alkoholkarriert tud maga mögött”. A magyar nyelvben a karrier szó pejoratív (elítélő) jelentésben honosodott meg. Az értelmező kéziszótár legújabb kiadásában (2003) is még „gyakran pejoratív” megjelöléssel szerepel szó: „életpályán (gyors) érvényesülés, előmenetel”. A karrierista egyértelműen a gátlástalan érvényesülő személy. Csaknem két évtizede azonban a karrier eredeti angol jelentése (career = életpálya, pályafutás) is felbukkant a magyar nyelvben, így már csak a karrier szó korábbi ismerőinek furcsa a karrieriroda, karriertanácsadás, karrierdiplomata. Egyébként miért ne lehetne: életpálya-iroda, -tanácsadás, hivatásos diplomata? A „drog- és alkoholkarrier” pedig még többekben kelthet visszatetszést. Drog- és alkohol-pályafutás? Nem lenne pontosabb azt mondani: „több éve drogozik és iszik”?

Michael Jackson halálakor a köztévé híradója így emlékezett rá: „Ma a világ számos helyén emlékeztek a pop kulturális ikonjára”. A műsorvezető bele is bakizott a mondatba, merthogy ez igazi „akadályos” mondat. Kiolvasni sem könnyű, megérteni sem. Az ikon a magyar nyelvben először mint szentkép, majd kép, stilizált kép, piktogram, s csak a legutóbbi néhány évben vált „szimbólum” jelentésűvé. A túlzó megfogalmazásmód sajátossága, hogy folyamatosan meg kell újulnia: így lett a jelképből előbb szimbólum, majd embléma, manapság ikon. Félrevezető mindazoknak, akik ismerik a szavak pontos jelentését.

Ugyanilyen jelentésváltozáson megy át a nyelvünkbe már régen bekerült reprezentáció szó. A magyarban ennek is ez az első jelentése: „magasabb állással, fontos társadalmi szereppel kötelezettségszerűen együtt járó közéleti szereplés”. Most azonban új használata mutatkozik a sajtó nyelvében: „Cigány/roma reprezentációk a társadalom terében”, „Cigány médiasztárok reprezentációja”, „A Szentkirályi utcai projekt nem teremti meg a kisebbségi kulturális autonómia és önreprezentáció hiányzó intézményrendszerét…” Mondani sem kell, a reprezentáció itt nem közéleti szereplést jelent, hanem a szó eredeti, de a magyarban ritkábban használt képviselet, megjelenítés jelentést. Mit érthet a „reprezentációs költség” jogi terminuson az, aki az új jelentéssel ismerkedik? „Képviseleti költségnek” fordítja az üzleti vacsorát és a virágot.

A kultúra szó is új jelentésben bukkan fel: „A szegénység kultúrája”, „Terjed a rasszizmus kultúrája”. Hogy mennyire nem egyértelmű ezekben az esetekben a kultúra szó használata, a további példák mutatják: „Sporttal és kultúrával a rasszizmus ellen…” Annak, aki a kultúra szónak a magyarban elsősorban „műveltség” alapjelentésével van tisztában, így fordítja ezt a furcsa mondatot: „Kultúrával a rasszizmus kultúrája ellen…” Végső soron: „kultúrával a kultúra ellen…” A kultúra szónak a magyar nyelvben legáltalánosabb jelentése: az emberiség által létrehozott anyagi és szellemi értékek összessége, műveltség, művelődés, közművelődés, kifinomultság… A szegénység vagy a rasszizmus kultúrája nehezen magyarázható anyagi és szellemi értékekkel, s főleg nem kifinomult viselkedéssel. A szegénység vagy rasszizmus „kultúrája” az angol szociológiából és antropológiából ered, jelentése: cselekvések, szokások  összessége, amely egyszerűen rasszizmusnak is mondható, különösebb megjelölés nélkül.

Ugyanez a probléma a sokáig „meleg büszkeségnek” elnevezett felvonulással, ünneppel kapcsolatban is. Az angol pride szó első jelentése valóban büszkeség, de rögtön ott van mellette az önérzet és a méltóság is. A büszkeség jelentéséhez olyan asszociációk társulnak, mint: kérkedés, hivalkodás, dicsekvés, hencegés… az angol szótár szerint is. A büszkeségnek a magyarban is az első (jogos önérzet, jóleső érzés) jelentése után rögtön ez következik: önmagát túltengően sokra tartó, öntelt. Nagyon szerencsétlen dolog volt korábban a „meleg büszkeség” fordítás és persze az ennek megfelelni vágyás. Helyesebb meleg önérzetről vagy méltóságról beszélni – úgy tudom, hogy a társadalmi felháborodás után váltottak is a rendező szervek. Ki kifogásolná, hogy egy csoport az emberi méltóság jegyében kíván felvonulni?

Példáim azt bizonyítják, hogy a nyelvhasználat finomságaira való törekvés, jóval több mint  széplelkek könnyed foglalatossága. A szavak új, szokatlan, nem empatikus használata miatt felerősödhetnek, sőt fizikai erőszakba torkollhatnak társadalmi indulatok. Jelen példáink ilyen indulatokat kelthetnek: „Már a drogosok is karriert építenek?”,  „Csak ne nyomuljanak gátlástalanul az egyetemisták és a diplomaták!, „Mi köze van a popsztárnak a szentképekhez?”, „Mire föl akarnak reprezentálni a romák?”, „Miféle kultúrája van a rasszizmusnak?”, „Csak ne legyenek annyira büszkék magukra a melegek!”

A szavaknak tehát világuk van. Aki tudatlanságból, empátiahiányból nem figyel oda a szóválasztásra, újabb és újabb társadalmi indulatokat kelthet, s nem kerülheti el azt a sorsot, amit Santayana fogalmazott meg: „akik nem vesznek tudomást a történelemről, arra vannak kárhoztatva, hogy megismételjék”. Aki tudatosan manipulál így a szavakkal, arra nincs mentség… Ugyanis olyan nyelvi konfliktusokat hoz létre, amelyek könnyen vezethetnek emberiség elleni bűntettekhez. És erre figyelmeztetnie kell a nyelv tudósainak, akkor is, ha a szavak, a szavak használata nem tartozik a nyelvtudomány „érvényességi” körébe, s a „mértékadó” nyelvészek ilyen badarságokkal nem foglalkoznak. Majd a viceházmesterek!