Itt a rekkenő hőség, tikkadnak még a szöcskenyájak is. A történelem poszttrianoni csavarai folytán Isztriából Venetóba származott tanyagazda, Lucio szénapajtáinak negyvenfokos hűvösében mi másra gondolhatnék, mint a nyárra. Dél felé még a kecskeollók is a raklapokból tákolt alkalmi enyhelyekre húzódnak. Csak Lucio robotol napkeltétől napnyugtáig, a földművelő-állattartó parasztgazda ősi ösztöneitől vezérelve: a mezei munkában nincs megállás, az ólak lakói negyvenkét fokban is enni-inni kérnek. A generációkba kódolt mezei szorgalom lényege az antikvitás óta int minket minden nyári henyeségtől, a tücsök és a hangya örök példázatával. Meg is leljük ugyanezen gondolatot már Baranyai Decsi János 1598-as gyűjteményében: Aki nyáron nem gyűjt, az télen keveset fűt. A paraszti társadalom előrelátását tükrözik az európai variánsok is, amelyek alapvetően az aki nyáron nem termeszt, az télen nem is eszik gondolata köré szerveződnek, több-kevesebb metaforikus ízzel:  Wer im Sommer nicht arbeitet, muss im Winter frieren vagy  Wer im Sommer nicht arbeitet, muss im Winter Hunger leiden, (aki nyáron nem dolgozik, télen éhkoppra jut; aki nyáron nem dolgozik, télen csak fagyoskodik) mondják német nyelvterületen.  Baranyai Decsi változatára még inkább rímel a Wer im Sommer nicht erntet, muss im Winter darben (aki nyáron nem gyűjt, télen csak nyomorog). A nyári munka, az egész évre előregondolás-tervezés fontossága egészen átvitten jelenik meg egy észt szólásban: suvel tee saani, talvel valmista vankrit (nyáron szánt, télen szekeret készíts), O. Nagy Gábornál ennek magyar változataként a nyáron csináltass szánt, télen szalmakalapot vegyél.

De térjünk vissza Luciohoz, Venetoba, azért is oda, mert egészen az ő őseihez illő isztriai olasz közmondásgyűjteményről nem tudok. G. A. Cibotto 915 venetoi frazémája közt egyszer sem fordul elő a nyár mint kulcsszó, annál többször a paraszti munka, az előre tervezés fontossága: l’agricoltor xe sempre rico l’ano venturo (a parasztnak mindig a jövő év fizeti vissza a fáradságát, szó szerint a paraszt mindig a következő évben gazdagodik). Ugyanez a venetoi közmondásgyűjtemény döbbentett rá arra, mennyivel többször szerepel a tél szólásainkban, mint a nyár. Talán mert a nyáron régente is adott enni-inni, nem fáztunk, de nem is volt időnk megállni, télen a télről, tél és nyár viszonyáról már volt idő elgondolkodni? Ebben a venetoi gyűjtésben a tél kulcsszóként hússzor is visszatér, a nyarat, mint mondtam, hiába keressük benne.  A Czuczor–Fogarasi szótár szólásai közt öt téli-nyári szembeállító frazéma van, önálló tél-kulcsszavas is három, önálló nyaras azonban egy sem.

Itáliai parasztok az 1400-as évekből. (Camillo Bernard: Costumi dei secoli XIII, XIV e XV ricavati dai più autentici monumenti di pittura e scultura…, Milano, 1832.)

A nyár tehát nem más az okos parasztember számára, mint a felkészülés lehetősége a télre és a következő évre. Ebben a gondolatban Baróti Szabó Dávid Kisded szó-tárának, a magyar nyelv első értelmező szótárának 1792-ben „meg-bővített” újra „ki-botsátott” kiadása is megerősít minket, ahol is nyár címszó alatt a következőket olvashatjuk: „nyáralok vagy nyaralok annyit tesz mint „nyárat vagy nyarat töltök”. Szó sincs Barótinál arról, hogy a nyaralás könnyed, vidám pihenést, netán más helyen töltött üdülést jelentett volna. (Az üdülésnek sem leljük e mai értemét Baróti Szabó szótárában). A nyaralás leginkább a nyári (mezei) munkával volt egyenértékű, de ehelyett is inkább a nyári dolog, nyári munka kifejezések járták. Ezért sincs nyoma a nyaralásnak frazémakincsünkben.