422. „Szomjas vagyok. Kérhetnék egy korty verset?”

423. „Csillagtalannak látszik. Megkínálhatom egy verssel?”

424. Hódeszkámnak örülök. Szánom bánom.

425. A latin a szellemi anyanyelvünk. De már csak hallgatni tudunk rajta. – Más nyelveken szól ékesen a Szellem.

426. Beleszeretni Kis Szent Terézbe. (Blaszfémia? Infantilizmus? Misztika?)

427. Túlontúlvilág.

428. Buddhista: „Üresség! Végre.” Keresztény: „Üresség: végre van hely Istennek.”

429. Amikor nemcsak a Távollevőt: már a távolságot sem találjuk.

430. Tamás lehet hitetlen. De a hit sosem tamástalan. (Isten nem mond le egyetlen lemondóról sem.)

431. A „pokol” metafora a szamszárára? S a menny: a nirvána üdve? Ahol semmi-senki nincs már – más szóval: minden-mindenki egy?

432. Tenyérbe hajtott arc. – Saját keze? Vagy másé? Mindegy, ha kegyelem. (Kegyelemben Istené minden tenyér.)

433. Szűz fény: nem ért még anyaghoz.

434. Örömmel várja a reggelt, mióta Isten hajtja álomra a fejét.

435. A világtörténelem két legfontosabb szereplője (Jézus és te) ugyanazt akarja – ha te is akarod.

436.Isten nemcsak hogy szeret: szeret

437. Öröme oly tiszta: szentlelkesedik.

438. A bűnt nem az ördög tukmálja ránk: elkönyörögjük tőle.

439. Az (Isten léte fölött érzett) öröm mint istenérv.

440. Nem istenire: Istenre van szüksége.