Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Cservenka Judit

Cservenka Judit

Harangozó Imre

Harangozó Imre

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Nyelv és iskola 1-16.

Kóródi Bence

Kóródi Bence 16 írása

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások
Balázs Géza

A küszöbön túl… Tetten ért szavak 142.

2020.12.15.nincs hozzászólás

Hamvas Béla szerint az emberiség Kr. e. 800 körül átlépett egy küszöböt, az őskori emberből történeti ember lett, és elvesztette eredendő identitását.

A 20. századi magyar társadalom átélt jó néhány rendszerváltást; de úgy látszik, hogy az elmúlt 60 év (az ország gazdasági, társadalmi, demográfiai, településföldrajzi, néprajzi átalakulása) kulturális határvonalat is jelent. Ennek nyelvben is tükröződő jelenségét Gál Sándor mítoszi küszöbnek, anyanyelvi időzónának nevezi:

„Ha leírom azt a mondatot, hogy: „Bal lábán sarka vett, jobb lábán szélső talpa hasított”, akkor a mai harminc-negyven éves korúak aligha tudják értelmezni ezt az egyébként színmagyar mondatot. (…) Mégpedig azért, mert az a társadalmi, gazdasági, történelmi és közösségi, de főleg anyanyelvi időzóna, amelyben az iménti (magyar) mondat mindenki számára világos és érthető volt, a huszadik század második felében lezárult.”

Ugyanezt a jelenséget akkulturációs folyamatként a népdal (nóta) kapcsán fogalmazza meg Agócs Gergely néprajzkutató:

„…ha most egy magyar faluban egy jó zenei érzékkel megáldott nyolcvanéves nagypapát leültetnénk, hogy írja le az összes nótát, amit el tud énekelni legalább egy versszakkal, tele lenne egy füzet csak a kezdősorokkal. Az ő ötvenéves fiát leültetnénk, írd le te is, lenne néhány tucat nóta, pár oldalnyi esetleg, de ha az ő huszonéves fiát is leültetnénk, hogy írja össze, mit tud elénekelni, valószínűleg a lap aljáig se érne le. De ez a sekélyesedés globális jelenség. Megdöbbentő, hogy országos lapok hasábjain hosszas viták zajlanak a magyar társadalom állapotáról és magukat komoly gondolkodóknak tartó értelmiségiek nem is érzékelik e széleskörű akulturáció pusztító folyamatait. Pedig ez mutatja, hogy valójában milyen a magyar társadalom. Ma a magyar anyanyelvűek elképesztő tömegei kulturális tekintetben már nem is hasonlítanak a nagyapáik korosztályára, s a magyar számukra hovatovább már csak egy nyelv. Eluralkodott a provincializmus, a kishitűség, hogy a saját kultúránk alacsonyabb értékkel bír, ma a magyar társadalom eddig még soha nem tapasztalt mértékben csúcsra járatja az idegen kulturális minták követését. Ideje volna felismerni, hogy a hagyomány hiánya nemzetbiztonsági kockázatot jelent.” (Magyar Nemzet, 2019. júl. 25.)

A mindenre legyintgetők szerint pusztán generációváltásról van szó. A társadalmi-kulturális-nyelvi folyamatokat mélyebben értők kultúraváltásra figyelmeztetnek.

Helyesírási megjegyzés: Az idézetben akulturáció szerepel, a bevett (latinból és angolból átírt) forma: akkulturáció (< ad + cultura).

Új hozzászólás