Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Szűts Zoltán

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások
Balázs Géza

Az értelmes beszédért a magyar nyelv szülőföldjén… Tetten ért szavak 126.

2019.10.10.nincs hozzászólás

Az értelmes beszédért a magyar nyelv szülőföldjén…

Az értelmes beszédért a magyar nyelv szülőföldjén…Akkor már néhány éve Győrben elindult a szépkiejtést, felolvasást szorgalmazó és jutalmazó Kazinczy-verseny. Az újhelyi verseny a nyelvhasználatot, azon belül a „jó beszédet” tűzte lobogójára, azt is mondhatnánk, hogy középiskolai retorikaverseny. Merthogy a szóbeli feladat: négy megadott színes, közérdeklődésre számot tartó témából kiválasztani egyet, és arról szabadon (papír nélkül) beszélni.

Amikor a hatvanas években ezt kitalálták, Magyarországon éppen nem volt szó retorikáról. Az iskolákból kiszorult a korábbi „beszéd- és értelemgyakorlat”, a retorika újrabevezetése pedig csak a rendszerváltás után, oktatási keretekben pedig 2000 körül történt meg – és ismerve a nyelvtanórák elszabotálását, az sem mindenhol. Közben Sátoraljaújhelyen folyamatosan zajlottak a nyelvhasználati, azaz retorikaversenyek, fenntartva a közoktatás egyik legfőbb, de sokszor mellőzött célját: a jó, az értelmes beszéd tanítását.

Miért fontos a „jó beszéd”? Mert a kommunikáció a társadalmi együttműködés alapja. A sikeres, hasznos kommunikáció pedig a „jó”, az „értelmes” beszédben ölt testet. Része a jó beszédnek a kiejtés (vagy ahogy Kodály ösztönzésére esztétikai jelzővel is ellátják: a szép kiejtés; a fogalom pedig: szépkiejtés), de sokkal fontosabb ennél az a tudás, sőt gyakorlat, ami a beszédet (mondanivalónkat) az adott partnerhez, helyzethez, témához, műfajhoz, időponthoz, érzelemhez köti. Ebben a soktényezős folyamatban nem is annyira könnyű eligazodni, ezt tanulni, de főleg gyakorolni kell.

Hadd tegyek egy kitérőt a beszéd jelzőivel kapcsolatban. Kodály Zoltán felhívja a figyelmet a „rossz kiejtésre”, a hangzás mellett a nyelvtani jelenségekre is, és „kiejtésünk romlását” szeretné megakadályozni. Az 1960-as években válik mozgalommá a „szépkiejtés” vagy másként a „tiszta beszéd”, de ez még inkább beszédtechnikai vagy esztétikai megközelítést sugall. A sátoraljaújhelyi nyelvhasználati verseny nyit a „jó”, az „értelmes beszéd” felé. Elekfi László és Wacha Imre – utóbbi az újhelyi versenyek nagy támogatója, szakértője – munkásságában is megfigyelhető az elmozdulás az értelmes, igényes beszéd irányába, hiszen a hatvanas években tervezett „kiejtési kézikönyv” szűkített anyagát 2004-ben ilyen címen adták közre: Az értelmes beszéd hangzása (Szemimpex, Budapest). Wacha Imre gyakran hangoztatta: „nem szépen kell beszélni, hanem okosan”.

A „jó beszédben” vizsgázik a személyiség. Vékássy László pszichológus mondta: „Az ember a személyiségével beszél”. A nem pusztán csak a nyelvtannal, hanem a nyelvhasználattal foglalkozó nyelvészek kutatják, leírják, hogy a beszédet milyen sok lélektani, társaslélektani, közösségi (szociológiai) körülmény határozza meg. A pszichológusok talán hamarabb észrevették, hogy egy ember beszédtevékenységéből, például annak ösztönös és tudatos mozzanataiból mennyi minden kiolvasható. Nem csak írásunkkal adunk jeleket személyiségünkről (ezzel foglalkozik például az írásszakértő, a grafológus), hanem a beszédünkkel is. Beszédünkből következtetni lehet a pillanatnyi lelkiállapoton túl műveltségünkre, beállítódásunkra, értékrendünkre, például olyan nagyon fontos emberi tulajdonságokra, hogy mennyire vagyunk együttműködők, empatikusak, kreatívak, önállóak… és még sorolhatnám. Voltaképpen mindannyian beszédfejtők is vagyunk.

Mindenki megtanul, mindenki tud beszélni (hacsak nincs valami ritka, különleges betegsége). De „jól beszélni” már csak az tud, aki tudatosan is beszél, aki több közösségben kipróbálhatja magát, aki megtanulja a „jól beszélés” tudományát vagy művészetét. Szerencsés esetben sokat hozunk a családból vagy más „beszélő környezetből”. Említsük meg a népi mesemondókat, elbeszélőket, krónikásokat, akik szóban-írásban választékosan tudják magukat kifejezni. Friss emlékem a tiszaszalkai idősek otthonában Justus Mariska néni, akit minden évben meghívnak az aranyosszigeti olvasótáborba. Mariska néni leül egy karosszékbe, mosolyog, és kedélyesen mesél. Mesél a gyermekkoráról, a faluról, az állatokról, a Tiszáról, családjáról, friss élményeiről, közben nézi az őt lenyűgözve hallgató gyerekeket, megszólítja őket, ügyel arra, hogy ne a „mindentudó” vagy „igazságosztó” idős ember szerepében lássák. Mariska néni jó szónok (rétor). És ezt sokan felfedezték. Írásaival pályázatokat nyert, és a megyei lap szinte követeli a történeteit, mert az emberek várják, olvassák.

Mariska néni „természetes tehetség”: nem járt középiskolába, de a nép- vagy általános iskolában csodálatos tanárai lehettek. És ez elegendő volt ahhoz, hogy jó beszélővé váljon, s környezete, de talán már az egész megye ismerje, szeresse, becsülje.

A „jó beszélőt” tehát a szerencsés természeten túl nyilvánvalóan a jó példa és a gyakorlat teszi. És ezzel érkezünk vissza Sátoraljaújhelyre. Mert az újhelyi anyanyelvhasználati verseny gyakorlati terep és példákat is mutat.

A nyilvános beszéd nehézségeivel, bonyodalmaival, bökkenőivel, ezek tüneteivel naponta szembesülünk. És valljuk be, a társadalmi élet különféle színterein, nekünk, felnőtteknek is vannak kommunikációs gondjaink. Eközben az iskolákban visszaszorul az önálló nyilvános beszéd (a felelés), általában a szóbeli vizsga. Van iskolás, aki tesztekkel, dolgozatokkal, vagy a nagyon korszerűnek tűnő cseteléssel tanul, kommunikál végig tizenkét évet, és komoly bajban van, ha interjú- vagy vizsgahelyzetben meg kell szólalnia, s néhány percben logikusan kifejtenie gondolatait. Az egyetemen azt tapasztaljuk, hogy a gyors és többnyire végiggondolatlan véleménymondáson túl hallgatóinknak nehezére esik egy-egy témáról összeszedett módon megnyilatkozni. Nem pusztán a tájékozatlanságról van szó, hanem arról, hogy előre nem gondolják végig, nem szerkesztik meg a mondanivalót, nem kapcsolódnak a beszédpartnerhez, nem határozzák meg a fogalmakat, nem érvelnek logikusan.

Ezért vezettük be 1998-ban a bölcsészettudományi karon a minden hallgatónk számára kötelező retorika tantárgyat. Több képzésünkben, így a magyar szakos képzésben helyesírási vizsgát is kell tenni. És annyira rosszak voltak a tapasztalataink, hogy az új tanárképzésben, 2014-től kénytelenek voltunk megszervezni az anyanyelvi kritériumvizsgát is. Ismétlem: a bölcsészettudományi karon, ráadásul azon, amelyik minden értékelő szerv szerint az ország legvonzóbb kara.

Mindenképpen előnyben lesznek a felsőoktatásban és persze az életben, azok a középiskolások, akik anyanyelvi versenyeken vettek részt, s így a valóságban gyakorolták a nyilvános nyelvhasználatot.

Az iskola nem adhat meg mindig, mindenkinek, mindent. De az iskola nagy lehetőség. Sok mindent felvillanthat a gyerekek előtt. Az órakeretbe nem férhet bele minden, de van szakkör, tanulmányi kirándulás, tábor, és persze ott vannak a szinte minden tantárgyhoz kapcsolódó tanulmányi versenyek. Az anyanyelvi versenyek azért különlegesek, mert nem pusztán a nyelvtanhoz, de még csak nem is a magyar nyelv és irodalomhoz kapcsolódnak, hanem minden tantárgyhoz.

Hogy – jó retorikusként – visszatérjek mondanivalóm elejére: a kommunikáció a társadalmi együttműködés alapja. A sikeres, hasznos kommunikáció pedig a „jó”, az „értelmes” beszédben ölt testet. Ez nem nyelvészeti vagy bölcsészeti kérdés, hanem mindenki számára, bármely területen is mozogjon, hasznos. És ezt szolgálja a maga eszközeivel a sátoraljaújhelyi verseny. Néha visszajelzéseket is kapunk. Egyetemi hallgatóim olykor elárulják, hogy a sátoraljaúhelyi verseny hatására jelentkeztek egyetemre. Egy pénzügyi szakember (egy időben Magyarország száz legvagyonosabb embere között is szerepelt) támogatni kívánta az anyanyelvi mozgalmat. Amikor megkérdeztük, hogy miért teszi, azt válaszolta, hogy középiskolásként részt vett a sátoraljaújhelyi versenyen, s ez számára olyan nagy élmény és siker volt, hogy ezzel szeretné viszonozni. Szóvivők, újságírók, műsorvezetők, rádióbemondók mondják el nekünk, hogy Sátoraljaújhely volt a kezdet…

A „jó beszéd” versenye több, mint „széplelkek” romantikus törekvése, vagy akár pusztán esztétikai kérdés. A „jó beszéd” – a kellemesebb közösségi légkörön túl – gazdasági, társadalmi kérdés, én ezért támogatom tudományos és ameddig lehet, személyes érvekkel.

(A sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola évkönyve számára készült írás.)

Új hozzászólás