Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Szűts Zoltán

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Az utolsó ket énekes
Levelek a Borostyánkőútról 78.

2019.10.1.1 hozzászólás

„Elmúlt az élet, elmúlik a nyelv is” – írta – mintegy a Széchenyinek tulajdonított „Nyelvében él a nemzet” mondásra, illetve e sorok írója egyik könyvének címére (Nyelvével hal a nemzet) rímelve – Julija Galjamina, egyetemi docens, a szibériai nyelvek kutatója, amikor megtudta, hogy 2019. július 12-én elhunyt Alekszandr Kotuszov (1955-2019), az utolsó ket, aki tudott énekelni anyanyelvén.

Kotuszov nem csak az ősök dalait énekelte, ő maga is szerzett dalokat, sőt, népszerű orosz dalokat is fordított ket nyelvre.

Kotuszov egész életét Szibériában, a Jeloguj folyó melletti Kellog faluban élte le. A 2010-es népszámláláskor még kétszázan vallották, hogy beszélnek ketül, számuk mára húszra apadt. Mindenkinek megvan a maga éneke. A gyermek születésekor a szülők adnak a gyermeknek saját dalt, amelyet a gyermek felnőtt korában kicserélhet. Az ének dallama hagyományozódik, a szöveget újra lehet írni.

Kellogban az iskolában – hivatalos források szerint – tanítják a ket nyelvet. A valóság azonban, hogy maguk a tanítók sem tudnak ketül, a tankönyvek rosszak, s a gyermekek nem értik, miért van nekik erre szükségük.

Kellogtól délkeletre, az Evenki járásban, a Köves Tunguszka folyó melletti Szulomáj faluban ket etnoközpontot akarnak létesíteni, ami a ket nyelv kutatóinak lehetne tanácskozó helye. Szulomáj kétszáz lakosa ketnek tartja magát, bár közülük már csak egyetlen ember beszéli a ket nyelvet. Az iskolában sem tanítják. Abban bíznak, hogy az etnoközpont révén lehetőség nyílik a ket nyelv újjáélesztésére. Ebben nagy a nyelvészek felelőssége. A nyelvészek a lejegyzések révén megőrzik az eltűnő nyelvet azért, hátha a következő nemzedékek meg akarják tanulni és a fel akarják éleszteni azt.

A remény azokban a fiatalokban van, akik felfedezik ket identitásukat, s nagyszüleiket a régi életről faggatják, valamint lejegyeznek tőlük meséket, szavakat. Ilyen fiatal azonban kevés van.

A ket az ún. paleoszibériai nyelvek közé sorolt jenyiszeji nyelvek családjának egyetlen nyelve, de amely nyelvcsalád még egy-két évszázaddal ezelőtt is több nyelvet foglalt magában: a keten kívül a kottot, az arinit és az asszánt. A kottról még a – Reguly Antallal nagyjából egyidőben Szibériában kutató – finn A. Castrén készített feljegyzéseket, állított össze szójegyzéket, írt nyelvtant.

A jenyiszeji nyelvek további rokon nyelvek nélkül élnek a világban, a számos próbálkozás ellenére sem sikerült más nyelvekkel, nyelvcsaládokkal rokonságot kimutatni. Sajátos flektáló (hajlító) nyelv, amely a különböző nyelvtani viszonyok kifejezésére prefixumokat, szuffixumokat és infixumokat (azaz a szótőbe illesztett elemeket) használ. Kutatásuk azután élénkült meg, hogy – miután Hitler Németországa megtámadta a Szovjetuniót – kitelepítették részben Kazahsztánba, részben Szibériába a volgai németeket. A Nyugat-Szibériába kitelepítettek között egyetemi oktatók is voltak, akiknek egy része a tomszki Tanárképző Főiskolán kapott állást. Korábbi nyelvészeti tevékenységüket (például az indogermanisztikát) folytatni nem volt esélyük. Felfedezték viszont, hogy Nyugat-Szibériában számos ún. kis őshonos nyelvet beszélnek, s ráálltak ezek kutatására. Valóságos tudományos iskola jött létre A. Dulzon vezetésével, aki egyebek között megírta a máig legalaposabb ket nyelvtant. Bár a kutatás középpontjában a ket nyelv állt, gyűjtöttek anyagot az obi-ugor és a szamojéd nyelvekből is. Ezek egy része máig földolgozatlan, s remény sincs arra, hogy valaha is földolgozzák és kiadják. Ma már a Dulzon-féle iskola harmadik nemzedéke dolgozhatna Oroszországban, ha a Szovjetunió felbomlását követően nem vándoroltak volna ki Németországba, Izraelbe vagy Észak-Amerikába.

1 hozzászólás

#1 Kovács István 2019. 10. 6. 07:05:25

“A valóság azonban, hogy maguk a tanítók sem tudnak ketül, a tankönyvek rosszak, s a gyermekek nem értik, miért van nekik erre szükségük.”

A Bukovinai székelyek gyermekei pont ugyan ebben a “cipőben járnak” – és ha Ön továbbra sem hajlandó a magyar nyelv és nép megmaradásának érdekében szótemelni a Klíma László ámokfutása ellen, akkor – a nem is oly távoli jövőben – nyugodtan átírhatja ezt a cikket, csak a ket=székely egyenlőséget kell betartania és esetleg a Kotuszov, helyett írhat mondjuk Mózsibát!

Új hozzászólás