Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Papp Andrea

Magyari Sára

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Szűts-Novák Rita

Fráter Zoltán

Szűts Zoltán

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Az utolsó ket énekes
Levelek a Borostyánkőútról 78.

2019.10.1.1 hozzászólás

„Elmúlt az élet, elmúlik a nyelv is” – írta – mintegy a Széchenyinek tulajdonított „Nyelvében él a nemzet” mondásra, illetve e sorok írója egyik könyvének címére (Nyelvével hal a nemzet) rímelve – Julija Galjamina, egyetemi docens, a szibériai nyelvek kutatója, amikor megtudta, hogy 2019. július 12-én elhunyt Alekszandr Kotuszov (1955-2019), az utolsó ket, aki tudott énekelni anyanyelvén.

Kotuszov nem csak az ősök dalait énekelte, ő maga is szerzett dalokat, sőt, népszerű orosz dalokat is fordított ket nyelvre.

Kotuszov egész életét Szibériában, a Jeloguj folyó melletti Kellog faluban élte le. A 2010-es népszámláláskor még kétszázan vallották, hogy beszélnek ketül, számuk mára húszra apadt. Mindenkinek megvan a maga éneke. A gyermek születésekor a szülők adnak a gyermeknek saját dalt, amelyet a gyermek felnőtt korában kicserélhet. Az ének dallama hagyományozódik, a szöveget újra lehet írni.

Kellogban az iskolában – hivatalos források szerint – tanítják a ket nyelvet. A valóság azonban, hogy maguk a tanítók sem tudnak ketül, a tankönyvek rosszak, s a gyermekek nem értik, miért van nekik erre szükségük.

Kellogtól délkeletre, az Evenki járásban, a Köves Tunguszka folyó melletti Szulomáj faluban ket etnoközpontot akarnak létesíteni, ami a ket nyelv kutatóinak lehetne tanácskozó helye. Szulomáj kétszáz lakosa ketnek tartja magát, bár közülük már csak egyetlen ember beszéli a ket nyelvet. Az iskolában sem tanítják. Abban bíznak, hogy az etnoközpont révén lehetőség nyílik a ket nyelv újjáélesztésére. Ebben nagy a nyelvészek felelőssége. A nyelvészek a lejegyzések révén megőrzik az eltűnő nyelvet azért, hátha a következő nemzedékek meg akarják tanulni és a fel akarják éleszteni azt.

A remény azokban a fiatalokban van, akik felfedezik ket identitásukat, s nagyszüleiket a régi életről faggatják, valamint lejegyeznek tőlük meséket, szavakat. Ilyen fiatal azonban kevés van.

A ket az ún. paleoszibériai nyelvek közé sorolt jenyiszeji nyelvek családjának egyetlen nyelve, de amely nyelvcsalád még egy-két évszázaddal ezelőtt is több nyelvet foglalt magában: a keten kívül a kottot, az arinit és az asszánt. A kottról még a – Reguly Antallal nagyjából egyidőben Szibériában kutató – finn A. Castrén készített feljegyzéseket, állított össze szójegyzéket, írt nyelvtant.

A jenyiszeji nyelvek további rokon nyelvek nélkül élnek a világban, a számos próbálkozás ellenére sem sikerült más nyelvekkel, nyelvcsaládokkal rokonságot kimutatni. Sajátos flektáló (hajlító) nyelv, amely a különböző nyelvtani viszonyok kifejezésére prefixumokat, szuffixumokat és infixumokat (azaz a szótőbe illesztett elemeket) használ. Kutatásuk azután élénkült meg, hogy – miután Hitler Németországa megtámadta a Szovjetuniót – kitelepítették részben Kazahsztánba, részben Szibériába a volgai németeket. A Nyugat-Szibériába kitelepítettek között egyetemi oktatók is voltak, akiknek egy része a tomszki Tanárképző Főiskolán kapott állást. Korábbi nyelvészeti tevékenységüket (például az indogermanisztikát) folytatni nem volt esélyük. Felfedezték viszont, hogy Nyugat-Szibériában számos ún. kis őshonos nyelvet beszélnek, s ráálltak ezek kutatására. Valóságos tudományos iskola jött létre A. Dulzon vezetésével, aki egyebek között megírta a máig legalaposabb ket nyelvtant. Bár a kutatás középpontjában a ket nyelv állt, gyűjtöttek anyagot az obi-ugor és a szamojéd nyelvekből is. Ezek egy része máig földolgozatlan, s remény sincs arra, hogy valaha is földolgozzák és kiadják. Ma már a Dulzon-féle iskola harmadik nemzedéke dolgozhatna Oroszországban, ha a Szovjetunió felbomlását követően nem vándoroltak volna ki Németországba, Izraelbe vagy Észak-Amerikába.

1 hozzászólás

#1 Kovács István 2019. 10. 6. 07:05:25

“A valóság azonban, hogy maguk a tanítók sem tudnak ketül, a tankönyvek rosszak, s a gyermekek nem értik, miért van nekik erre szükségük.”

A Bukovinai székelyek gyermekei pont ugyan ebben a “cipőben járnak” – és ha Ön továbbra sem hajlandó a magyar nyelv és nép megmaradásának érdekében szótemelni a Klíma László ámokfutása ellen, akkor – a nem is oly távoli jövőben – nyugodtan átírhatja ezt a cikket, csak a ket=székely egyenlőséget kell betartania és esetleg a Kotuszov, helyett írhat mondjuk Mózsibát!

Új hozzászólás