Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

„Csak vicceltem…” A bántó, sértő vicc
Léleknyelv 6.

2018.11.29.nincs hozzászólás

A nevetés sokféleképpen váltható ki. A humoros, vicces helyzet jókedvre derít, de vicc az ezzel ellentétesen is hat a pszichológiai igények, célok teljesülésével.

Életünk nagy részében törekszünk a nevetésre, mert a jókedv és a nevetés kellemes hatását tapasztaljuk (pl. a feszültség feloldásával, a fölény megtapasztalásával, a hatalommal való szembeszállással, a tudattalanból feltörő impulzusok kiélésével, a vágyak részleges teljesülésével – ahogy a pszichoanalízis elmélete magyarázza). A nevetés által a szervezetben kedvező fiziológiai folyamatok zajlanak, gyógyító hatását a gyakorlatban is alkalmazzák akkor, amikor pl. a beteg gyerekekhez a „bohócdoktorok” járnak a kórházi osztályokra. A nevetés tehát segítség is, a feszültség oldása (pl. az oktatás során is alkalmazható technika, a jó szónokok is eszközként fordulnak egy-egy humoros, vicces fordulathoz a beszédükben).

Hogyan lesz a viccből támadás, agresszió? Mi a szerepe az emberi együttélésben? Mivel legtöbbször a társas helyzetekben éljük meg a viccet, ezekben nemcsak együttérzést, támogatást élünk át, hanem támadó éllel, kritikaként is érhetnek bennünket vicces események, mondások, vagy esetleg szándékos sértésnek értelmezzük őket. Freud (1982) nagy jelentőségű tanulmányában külön fejezet írja le a tendenciózus (irányzatos, támadó) viccek csoportját.

A kommunikációs helyzetet Freud egy harmadik személlyel bővíti ki, a küldő és a befogadó mellett figyelembe veszi azt a személyt, akire a támadás irányul (pl. nők, etnikai csoportok), s a vicc az ő rovásukra hangzik el. Az agresszió pszichológiai értelmezésében a szándékosság (szándékos károkozás, sértés) a fő elem. A pszichoanalitikus megközelítés inkább a tudattalan folyamatokra irányul. A vicc megértésének folyamatában a tudattalan érintésével az egyén (vagy csoport) sebezhetővé válik. Hogy mit sért meg a viccelő? Az áldozat tudatos énképét, de számolnia kell azzal is, hogy az áldozat önmaga előtt sem tudott vonásait, hogy „elevenbe talál”.

A kommunikációs helyzet mindhárom résztvevőjének elfojtott lelki tartalmai a vicc során felszínre juthatnak (a tudattalanok is „kommunikálnak”), az efölötti zavar vált ki nevetést. Ronald Bartes szavaival a „A nyelv olyan, mint a bőr: szavaimmal a másikhoz dörgölőzöm. Mintha csak a szavak helyettesítenék az ujjaimat, vagy mintha az ujjak szavaim meghosszabbításai volnának. Nyelvezetem reszket a vágytól.” Ezt kiterjesztve a vicc lehet simogatás, finom csipkedés vagy véres karmolás, és akár ökölcsapás is. A befogadó válasza attól függ, minek értelmezi az érintést. Pszichológiai megfigyelés, hogy a támadásnak ítélt eseményre válaszolhatunk szorongással, félelemmel egyfelől, és visszatámadással másfelől. Közhelynek számít, hogy az udvari bolond, a tréfacsináló sok mindent kimondhat viccesen.

A vicc jelentésében megkülönböztetünk legalább két réteget, mely a látens és a manifeszt jelentés kettősében jelenik meg. A manifeszt és látens jelentés csak egymásra vonatkoztatva válnak hatásossá és értelmessé. A felszíni jelentés verbalizálható, tudatossá válik, másrészt a tudattalanban is hat az utalások által (Fónagy 1999: 133).

Ismeretlen területre, ingoványos területre lép az álom-, illetve a viccfejtő. Az Álomfejtés szerint az álomértelmezésben gyakran van egy olyan rész, amely megfejtetlen marad, ez az álom köldöke, egy olyan hely, melyben a megismert, felderített jelentés a meg-nem-ismerthez kapcsolódik (Freud 1985: 366). A jelentések mintha csomópontokban sűrűsödnének, egymással összefüggnek, illetve mintha egy hálószerű szövevényben szétfutnának, s ez nemcsak az álomelemző, hanem az álmodó számára is felderíthetetlen. Ugyanez igaz a viccre is.

A tudattalanban lévő lelki tartalmak viccé formálódva találnak utat a kimondhatóhoz a viccmunka, átdolgozás által (pl. ellenséges érzületek, szexuális vágy kifejezése). Ha a viccmunka eredménytelen, vicc helyett közönséges értelmetlenség jön létre (Freud 1982: 146). Az „értelmetlenségből előbukkanó értelem” megtalálása néha nem is könnyű feladat, hiszen az ember az egyéni történetével, saját élményeivel egyedi jelentést ad a történéseknek, s ez a többiek számára megközelíthetetlen. Eljuthatunk-e egy végső jelentéshez? A vicc emiatt jele is valaminek, önmagán túli jelentést hordoz. Az értelmezés során a szöveg, a vicc a tudat számára ad élményt, ezt a nevetés bizonyíthatja. Vagyis a szöveg (vagy a cselekvés) során az össze nem férhetőség (kognitív tényező) a vicc lényegéhez tartozik, s az értelmezés folyamata ezzel kezdődik (a metafora működéséhez hasonlóan). A tudat rájön a „becsapásra”, felismeri – ha nem is verbalizálja – azt, hogy a szöveg megismerése közben keletkezett feszültség vezetődött le.

A vicc érinti természetesen a tudattalant is. A felettes én tilalmai, a szocializáció során megtanult szabályok korlátozást jelentenek (kin, min szabad, kinek a jelenlétében és mivel szabad viccelni. A viccen való nevetés időlegesen felfüggeszti a ‘józan ész’ uralmát (Freud – a tudat figyelmének elterelése), de nemegyszer fordul elő, hogy a nevető ember a nevetés különös állapotából visszatérve mintegy szégyenkezik azon, hogy min is nevetett, s a következtetést így vonja le: „Na, ez durva volt!”.

A vicc jelentése – a befogadó általi értelmezés – határozza meg a viccre adott választ, s az a humorérzék meglétéről vagy hiányáról, az egyéni (vagy csoportos) túlérzékenységről is tanúskodik – az általános vélekedés szerint. A homlokzat sérülése miatti veszélyérzet is hozzájárul ahhoz, hogy milyen válasz követi a viccet. Felmerül a kérdés, hogy a túlreagálás (sértődés, bántásnak értelmezés, harag) nem az ellenállás jele-e (ahogy a terápiás kapcsolatban is követhet egy-egy értelmezést hasonlóan heves reakció). S a viccelő következmények nélkül vonhatja vissza a támadást, mintegy a 2. személyre hárítja a szégyent: „Nem érted a viccet? Csak vicceltem…”

 

Szakirodalom

Barthes, Roland 1997. Beszédtöredékek a szerelemről. Atlantisz, Budapest.

Fónagy Iván 1999. A költői nyelvről. Corvina, Budapest. 127–129.

Freud, Sigmund 1982. A vicc és viszonya a tudattalanhoz. Gondolat, Budapest.

Bagdy Emőke – Pap János 2005. Gondolatok a nevetésről. Psychiatria Hungarica. 19, 5, 390–418.

Freud, Sigmund 1985. Álomfejtés. Helikon. Budapest.

Új hozzászólás