Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Mondd el!  
Takázás 41.

2018.11.5.nincs hozzászólás

Dan Ungureanu Spune-mi Eli

Alig egy éve, 2017 novemberében, jelent meg Temesváron Dan Ungureanu Spune-mi Eli c. képregénye[1]. Már a cím is kettős jelentésű: Mondd el, Eli!Mondd, hogy Eli! A könyv művészi gonddal elkészített illusztrációi egy romániai, állami árvaházban nevelkedett cigánylány történetét mesélik el. Sok szenvedésről, megaláztatásról, de hihetetlen élni akarásról, bátorságról és egy nagyszerű programról is szól ez a kötet. Mivel Eli mert, tudott beszélni. Nem választotta a hallgatást, az elhallgatást, inkább vállalta, hogy kényelmetlen lesz elmondani – önmaga számára is, de főként mások számára –, ami vele történt.

A kötet bekerült a Zero project (https://zeroproject.org) nevű program egyik nemzetközi versenyének döntőjébe, ahol olyan különleges, modellértékű projekteket díjaznak, amelyek a fogyatékkal élők mindennapjairól szólnak (eredményhirdetés pár héten belül lesz). Továbbá bevették a White Ravens (http://www.childrenslibrary.org) 2018-as katalógusába is, amely egy olyan nemzetközi online gyermekkönyv-katalógus, amely 84 országban 60 nyelven megjelent publikációkat tartalmaz. Így emberek millióihoz juthat el Eli története, amely a kirekesztett, magányos, szellemi fogyatékosság irányába vezető út története is egyben. Szól mindarról, amiről a „normális” ember nem mer, nem akar beszélni.

Az elmondás, a történetmesélés műfaja nem ismeretlen környezetünkben. A magyar irodalomban a 17. századtól kedvelt műfaji változatai az élettörténet, a naplóírás, az emlékirat. Később, a 20. század elején a néprajz is felfedezi hatóerejét, és egyre-másra megíródnak a népi élettörténeteket (l. Tamási Gáspár, Győri Klára). Ma inkább a marketing és a törvényhozás területén köszön vissza valami hasonló: a storytelling, azaz a történetmesélés. A lényeg itt is a megismerésen, a megismertetésen keresztüli érzelmi kapcsolat kialakítása, az úgynevezett érzékenyítés céljából.

Miért van szükség érzékenyítésre? Mert az ember csak így értheti meg, pontosabban képzelheti el, mi történik velünk, bennünk. Az érzékenyítésen keresztül tudatosíthatjuk, hogy a másik is ember; hogy ér annyit, mint mi; hogy nem tehetjük vele azt, amit akarunk. Hogy nincs nekünk alárendelve. Hogy nem a mi tulajdonunk. És, hogy nem egy birtokolható, ugráltatható, használható tárgy. Hanem egy másik ember. Azért van szükség érzékenyítésre, hogy elmondhassuk: mi történt, mit éreztünk, milyen hatással volt mindez ránk; hogy beszélhessünk arról: mit szeretnénk – hogy minenkinek emberibb legyen egy kicsit az élete!

A történetmesélés és az érzékenyítés mellett a kötet felveti a hallgatás, elhallgatás kérdését is. A kelet-európai közösségek egy része a mai napig nyögi az elhallgatás, a meg-, a ki nem beszélés terhét. Pedig, aki hallgat, nem számít – tartja egy román mondás. Aki pedig beszél, aki nem hallgat, azt a gyakorlatban kirekesztjük. Ezért is nagyszerű a Ceva de Spus Egyesület (van mondanivalónk – oh, de beszédes név!) tavalyi kezdeményezése, hiszen ők indították útjára az Eli-könyvet. Nemcsak kezdeményezői a beszélgetéseknek, történetmondásoknak, hanem támogatást, segítséget is nyújtanak azoknak, akik beszélni szeretnének, akik elmondanák, mi történt velük.

A nyelvész, az antropológus számára külön izgalmas, ahogyan a beszéd, az elmondás révén létrejön a megmutatkozás, a másik szempont érvényesítése is, amely által még a szimmetrikus emberi viszonyok reményéhez is közelebb kerülhetünk. És persze az is érdekes kutatási kérdés, miért választják sokan mégis a hallgatást, mikor ennek romboló erejéről ma már nagyon sokat tudunk.

„Mondd el az igazat! (…) Mondj nekem nehéz szavakat; mondd, hogy korlátolt vagyok; mondd, hogy retardált (…)! De az lenne a legjobb, ha a nevemen szólítanál! Mondd, hogy Eli!” (Ungureanu 2017: fülszöveg)

Források

Ungureanu, Dan 2017. Spune-mi Eli. Mirton Kiadó, Temesvár.

http://www.cevadespus.ro/

A képeket a Ceva de Spus Egyesület archívumából kaptuk, Szövérdfi-Szép Zoltán engedélyével.

[1] A könyv teljes bevételét a Ceva de Spus Egyesület tevékenységeinek támogatására fordítják. Ez az egyesület a temesvári fogyatékkal élő felnőttek szervezete.

Új hozzászólás