Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa
  • Recsk
    2019. 03. 20. 06:00

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Kinek nincsen öregje …
Takázás 39.

2018.09.5.nincs hozzászólás

vegyen magának! – tartja egy román közmondás (Cine nu are bătrâni să-și cumpere), mert jó az öreg a háznál: olyasmit tud, amit mi még nem, de inkább, amit mi már nem.

Így lett a mai rovatom témája egy öregúr és egy öreg falu.

Ebben a hónapban teljesen más, „igazi” nyelvészeti témával készültem, de aztán közbejött K. bácsi és Magyarszentmárton. Egy kis, magyar, üresedő falu Temes megyében, közel a szerb határhoz. A 2011-es népszámlálási adatok szerint 254 fő élt a faluban, abból akkor még 171 magyar volt. Római katolikus templomában már csak kéthetente van mise, parókia már rég nincsen, iskola sincs, az óvodának néhány éve leégett a teteje, azóta az is omladozik.

Pedig szép kis falu: közel a Bega, messze a közút. Főleg vertföldből a házak, 3–4 osztatúak, 2500–3000 négyzetméteres telekkel. Diófával, gyümölcsössel. A föld olyan, hogy csak jobban meg kell bámulni, és magától terem. A város pedig alig 30 km-re.

Az egyik temesvári líceum igazgatója hívott, menjek, nézzem meg a falut. Találjunk valamilyen megoldást, csináljunk valamit, mert már alig vannak, és alig beszélnek magyarul, pedig annak vallják magukat. Alig fél óra autókázás után meg is érkezünk, I. háza csodálatos: igazi régi bútorszaga van a szobának, a verandán tégla, sok fa, jó levegő. Hihetetlen erejű nő – egyházi iskolát vezet, megszenved minden egyes magyar gyermekért, akit behoz az iskolába, de nem adja fel, a spirivel (spirituális segítő, pap) együtt járják a bánsági falvakat, a semmiből teremtik elő a rávalót.

A mellettük levő ház eladó – a K. bácsié. Megnézzük azt is – minden olyan ismerős, mint gyermekkoromban. A csempekályhák épek, jól melegítenek, a spájsz (mert ezt nálunk így mondják, amúgy kamra) mélyen van, hideg, fent megvannak a kolbásztartó fák.

Az öreg már hónapok óta betegeskedik, bent lakik a városban, a lányánál. A napokban meglátogattam, nagybeteg, ágyban fekszik, de mikor beléptem, csak átült a fotelbe, kezet csókolt. Tisztán beszélt, minden hang a helyén. Olyan igaziférfi-jelenség még így 80 évesen is: magas, szép ember, tiszta, nyílt tekintetű, barna szeme bizalmat sugall, kezei még mindg erősnek tűnnek, vállára bármikor felkerülhetett egy-egy zsák bármi. Mondja is: 9 éves korától egyedül szántotta a 17 lánc földet, mindent a két kezével épített együtt a feleségével. De aztán eltemette az asszonyt is, a testvéreket is. A szüleié volt a ház, K. oda született. Most pedig ő az utolsó, s az utolsó kell betegye maga mögött az ajtót.

Könnyezik, törölgeti a szemét – milyen bátor, milyen igazi! Én ezt láttam az aradi nagyapámnál is, ha valami nagyon fáj, sírunk, s nem baj, ha látják, hogy most éppen nagyon fáj. De csak az ember, az emberi fáj nagyon – a sírva vigadós messzeállt ettől a vidéktől.

Ő csak azt kéri, ha beléptünk a hórába, táncoljuk végig – és pontosan értjük, mire gondol, mert nem úgy van az, hogy valamit elkezdünk, majd hitegetjük egymást. Nem! Csak egyenesen, becsülettel.

Előkerül a friss rétes, abból nem lehet nem enni, nemcsak azért, mert már az illata is bódító, hanem mert nem illik visszautasítani. Azt nem lehet. Ha adják, fogadni kell – távozáskor pedig egy egész tányérral csomagolnak.

Felhívom I-t, mesélem neki, mi volt, miben maradtunk. Örül, hallom a hangján. Késő este pedig jön tőle az üzenet: „Mikor elmondtad, úgy éreztem: szeret minket a Jóisten!”

 

Képek: Magyari Sára

 

Új hozzászólás