Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások
Balázs Géza

Szabó Zoltán Tamási Áronról Tetten ért szavak 108.

2018.04.10.nincs hozzászólás

Szabó Zoltán Londonban vendégül látta Tamási Áront.

 – Vacsorára jött el, latolgattam, hogyan tehetném a rendkívüli ember vendéglátását rendkívülivé: burgundi csigával, vagy parti osztrigával nem rémíthettem. Jobb híján vettem egy szép kövér ananászt. Ha nem harap rá, megteszi asztaldísznek, gondoltam. Virág helyett. Az ananász, sötét tányéron, az asztal közepén, megfelelő világításban várta. Másodpercnyi pontossággal csöngetett be. Kalapban volt, úgy festett, mint egy fenyőfa, amikor előlép karácsonyfának. Jobb karján elfeküdt celofánban egy nagyocska virágcsokor, bal karját egy kockaforma csomag nyomta. … Köszöntötte a háziasszonyt, megnézte férfiszemmel, s nyújtotta a virágot, bókokat rendelve mögéjük sereghajtónak. Amikor egyedül maradtunk, elkezdte bontani a csomagot is. Ha könyv van benne, hagyjuk – ajánlottam -, mert a könyv nem étvágygerjesztőnek való, hanem gyomorerősítőnek, vacsora után; elhitte, udvariasságbólé.

Tamási Áron (kép: sulinet.hu)

TÁ: – Az ott mi?

Bökött az ananász felé, az ebédlő ajtajából, szemügyre véve az asztalt. Azt én is tudtam – tőle -, hogy kérdésre okosabb kérdéssel válaszolni. – Minek nézed? – A hosszú fej megbillent a nyakon, jobbra – nem úgy, mint egy tanár káné, inkább mint egy énekesmadáré. Nézte. A tojásdad idom leveleivel, lángolt: gyújtottam két gyertyát, hogy tisztábban kibontakozzék.

TÁ: – Üdvözült sündisznónak nézem!

Nyilatkozott Tamási Áron. Nevettem, de csak befelé.

TÁ:  – Most már feleltem! Most már te is mondd meg, hogy micsoda.

 – Ananász!

 TÁ: – Látod, ezt se ettem még!

Ettől elszomorodott. Folyton elszomorodott egy kicsit, ha kiderült, hogy valamit nem kóstolt ki az életből. Ettől én is elszomorodtam. Mert úgy hatott, mintha úgy gondolná: ami nem volt, az nem lehet már. Mintha, amit meglátott itt, attól mindjárt búcsúznék is. A feketéhez kibontotta a csomagot. Dedikálta a könyveket.

TÁ:  – Kovács Imre barátod-e még?

 – Hogyne volna, mondtam.

TÁ: – Ha írnánk neki?

Adtam levélpapírt, kicsavarta a tollát, rátette gondos, csúcsíves betűit. Tizenöt sor lett a levél, ami mehetett Amerikába. Ezt írta Tamási Áron:

TÁ: – Akármelyik dombon áll is a pásztor, ugyanazon a nyájon a szeme.

Egyik nap délben elfogott indulóban, hogy szeretne még mondani valamit a recepcionistának a portán. De nem tudja angolul, lefordítanám-e?

TÁ: – Mondd meg a lánynak, hogy valahányszor rápillantok, úgy érzem magam, mintha ő jégvirágos ablak volna, s kemény télben a cserépedényen a párkányon kinyílott volna a pünkösdi rózsa.

Elhűltem: ezt mondjam el én, angolul?

TÁ:  – Ezt!

 – Nem fogja érteni! Praktikus nép ez; különösen a nők. Fennakad majd azon, hogy itt ritkán fagy, az ablakon nincs jégvirág, és van rózsa, ami januárban nyílik.

TÁ: – Jobb volna, ha megértené, de nem olyan nagy baj az se, ha nem érti meg…

Az Oxford street is tetszett neki, különösen este. Most már hagyd abba Áron, kérleltem. Ez a világ legcsúnyább utcája. Ők is tudják. Mondják is. A kivilágítás csiricsáré, ízetlen.

TÁ: – Nem úgy kell ezt nézni, Zoltán.

 – Hanem?

TÁ: – Ahogy a gyerek látja. Idehoznám a pesti gyerekeket. És nem a lámpafüzéreket nézném. Azt nézném, hogy a gyerekszemek láttukra, miképp kerekednek…

Szabó Zoltán Rendkívüli ember című írását rádióra alkalmazta az Édes anyanyelvünk szerkesztősége. Tamási Áron szerepében Újszászi Bogár Lászlót, a vendéglátó Szabó Zoltán szerepében Balázs Gézát hallották.

Új hozzászólás