Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Almafa és fenyőtoboz – Szólásaink változandósága 2.
Szólásmentés 37.

2017.11.15.2 hozzászólás

Alma a fájától vagy toboz a fenyőtől nem esik messzire? Édesmindegy. Csak az nem, hogyan szűkül e szólás jelentése.

Nem esik messze az alma a fájától, mondjuk manapság. Így szerepel O. Nagy Gábor és Bárdosi Vilmos közmondásszótárában is. XVIII–XIX: századi gyűjteményeinkben még kissé más a szórend, máshová esik a hangsúly: Nem messze esik az alma fájától (Kis-Vicay 1731) Az alma nem messzi esik a fájátúl (Kresznerics 1830/31) Nem esik messze fájától az alma (Erdélyi 1851) Az alma nem esik messze a fájától (Czuczor–Fogarasi 1862–1874) stb.

Az alma, mégha a zamatosabb, sokszor apróbb szemű, régi fajtákból való is, valóban nem esik messze a fájától. Súlyánál fogva szélvihar sem igen röpítheti távolabb a fakoronája rajzolta körnél. Érdemes egy júliusi vihar után összevetni az apró sárgás fosókaszilva és a nyári alma terülését, vagy a dió és az őszi almafajták szóródását egy-egy kora őszi ítéletidő után, hogy a mondás szemléletességét közvetlen megtapasztalhassuk. Hasonló élményben lehet részünk, ha észak egyre fogyó ősfenyveseiben járunk: ahol a nedves mohával fedett laza altalaj ideális a fenyőmagvacskák csírázására, tucatjával, sokszor nyalábokban törnek elő az aprócska eredeifenyők vagy lucok a fa törzse körül. Errefelé le is cserélték az almát fenyőtobozra, käbi ei kuku kännust kaugele mondja az észt. Tán az sem véletlen, hogy a fenyőért becserélt alma képe a Kárpát-medence fenyveseiben nem jelenik meg: a havasoknak sokszor meredek lejtőit borító lucosokban a toboz a fakorona körénél messzebbre gurulhat. Más táj, más fák, másként szárnyaló gondolat. A táj vs európai hagyomány csatájában különösen érdekes a finn és az észt alma vs fenyőtoboz küzdelme. Míg az észtben a táj specifikuma miatt a tobozos változat általános, az alma azonban csak sporadikusan, valamely XVIII-XIX. századi latinos műveltséget közvetítő ábécéskönyv szövegmutatványa hatására jelenhetett meg. Finnföldön a helyzet fordított: az általános európai alma tarol, Észtfölddel szemben itt a toboz előfordulása sporadikus. Az alma általános volta a latin ős kulturális presztízséből, és a későbbi neolatin jelentésmódosulásokból összességében ered: Non procul a (ex) proprio stipite poma cadunt, ebben a mondásban klasszikus latinban a pomus (többes számban poma) inkább gyümölcs jelentésben szerepel, a vulgáris latinban és több neolatin nyelvben ez a tő azonban almát (is) jelent. Néhány a mai európai megfelelők közül:

a) alma vagy gyümölcs a fával

olasz 1 Il frutto non cade mai (troppo) lontano dall’albero. (frutto ’gyümölcs’)

olasz 2 La mela non cade mai (troppo) lontano dall’albero. (mela ’alma’)

Az első változat megőrződését a klasszikus latin értelmezés segíthette.

 

b) alma a fával vagy az almafával

angol The apple never falls far from tree.

francia La pomme ne tombe jamais loin du pommier.

lengyel Niedaleko pada jabłko od jabloni.

német Der Apfel fällt nicht weit vom Stamm.

orosz Яблоко от яблони недалеко падает.

román Mărul nu cade departe de pom.

szerb Не падају јабуке далеко од властитог стабла.

E közmondáscsokornak két alapvető üzenete lehet. Tömören szólva egy genetikai és egy szociokulturális. Mindkettőnek lehet, sőt a régebbi bizalmas nyelvhasználatban gyakran volt e szólásoknak rosszalló éle, több volt a sicut pater talis filius ’amilyen az apa, olyan a fiú’  latin igazságánál. Talán Kis-Vicay kinek apja akasztófán száradott, azt a fia sem kerüli el könnyen vészjósló párhuzama állt közel hozzá. Ma is gyakori a szólások blogértelmezéseiben, hogy az almás mondásra így hoznak gyakorlati példát: „kinek apja tolvaj volt, annak a fia is tolvaj lesz”. (Több nyelven is belepillantottam idevágó blogokba.)

Nem esik messze az alma a fájától
Forrás: comitatolinguistico

A szólás alapértelmezése szerint – ha a pejoratív éltől elvonatkoztatunk – a születendő gyermekek nagymértékben öröklik vagy legalábbis örökölhetik szüleik külső jegyeit, sőt, a vér szava „megszólal” lelki tulajdonságaikban, szellemi képességeikben és cselekedeteikben is. Van azonban mindennek egy átvittebb, talán másodlagos, számomra sokkal izgalmasabb üzenete is. Folyamatos megrázkódtatásoktól, kataklizmáktól mentes, értékőrző társadalmi keretben apáról fiúra, anyára leányra szállhatott nemcsak a szőke vagy barna haj, nemcsak a pigmentáltság, a temperamentum és a habitus, hanem az ősök nemzedékeken át finomodott életszemlélete, erkölcsi értékrendje, évtizedeken, vagy akár századokon át tanult mestersége is. Az efféle folyamatosság-igény nem is elsősorban az alapvetően hagyományőrzőbbnek. s századokon át autarchiába kényszerített európai parasztságot, hanem a céhesmesterek, céhlegények, kancsós, ó kutas világát jellemezte. Mi több, a nemesek szűk körét is, hiszen a patriarchális társadalom nemesi családjában az apának csaknem korlátlan hatalma volt fiai felett mindaddig, míg élte fogytával utódaira nem szállt az örökség, a birtok s az ország feladata. Az alma tehát ily módon, szociokulturálisan sem esett (esik) messze a fájától. Ha mégis messzire gurul, az az örök ifjonti lázadás igényéből fakad, abból, hogy a fiúk szívesen szakítanának a múlttal, s keresnének tehetségük, esetleg az apáétól mégiscsak eltérő tehetségük kibontakoztatására új utakat. A leánygyermekeknek egy jellemzően patriarchális társadalomban jóval kisebb lehetőségük volt efféle „lázadásra”. Minél kevésbé mobilis egy ilyen társadalom, annál kötöttebb a nő helyzete a férfiéhoz képest, annál inkább hagyományos szerepekhez kötött ember fog maradni, kertészkedő, szövő-fonó, a családi tűzhely melegét őrző házastárs, gyermekeket nevelő édesanya. Ami persze önmagában is komoly, sőt elengedhetetlen közösségi érték, ám ez más kérdés.

Azt hiszem, a drámai mértékben megváltozott társadalmi mobilitás és a hagyományos közösségek szerepének veszedelmes csökkenése, a közösségi keretek szétesése, az egyén érdekérvényesítésének piedesztálra helyezése is hozzájárul ahhoz, hogy ennek az összeurópai mondásnak egyre inkább csak a „genetikailag kódolt” üzenete marad meg.

Ma már látjuk ennek a túlhajszolt „önmegvalósításnak” az átkait is. Ma már újra értéknek látjuk, s bizonyos vagyok benne, holnap majd még inkább annak látjuk majd, ha valaki társadalmi és kulturális értelemben is őrzi mindazt, ami őseiben nemes és életben tartásra érdemes volt. Örülünk neki, ha egy kézműves családban a gyermekek folytatják, fenntartják szüleik mesterségét, örülünk, ha holnapután is láthatunk mézeskalács-remekeket, gyönyörű cserépedényeket fazekas dinasztiáktól. nemrég egy négygenerációs harangöntő-dinasztia felemelő történetét hallgattam a Kossuth Rádióban. Szomorúak az ellenpéldák is, mert ugye, milyen szomorú, hogy nincs már gorzafalvi fazekas, csángóföldi kerámiakészítő mester? Az utolsó földre pottyant alma magva már nem csírázott ki Gorzafalván. A 2011-ben elhunyt utolsó mester műhelyének remek darabjait idei év közepéig a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumban láthattuk, Székelyföld keleti peremén. Képet alkothattunk arról, mit jelent, ha nincs többé a mondás valósága, a mondás igazsága. Lehet, hogy veszteségeink tudatosulásával egyszer még újra igazi közösségi értéknek látjuk majd, ha „nem esik messze az alma a fájától”?

2 hozzászólás

#1 M. J. 2017. 11. 16. 09:43:56

Magva szakad (!) a mesterségnek, sőt nem egy esetben a családnak. Önmegvalósítás? Rosszul értelmezett individualizmus? Vagy, ne kerteljünk (!): közönséges önzés?
Olyan jó elgondolkodni ezeken az írásokon, s bár tennék minél többen: talán visszavenne egy kicsit a lendületből a kor normalitástól elrugaszkodott embere.

#2 Manyszi 2017. 11. 18. 20:53:30

Köszönjük a hozzászólást, magunk is igen szeretjük Pomozi Péter tanár úr írásait, és biztatjuk is mindig, hogy abba ne hagyja! Manyszi

Új hozzászólás