Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Szent jobb
Kávéházi szeglet 4.

2017.09.23.nincs hozzászólás

Kiürültek a tavalyi hordók azóta, hogy utoljára járt Mikszáth Kálmánnál a szomjas filosz, aki állandó kísérője volt az írónak, és úgy itta a mester szavait, akár a kiváló vörösbort. Sok átvirrasztott éjszakát töltött nagy példaképe társaságában.

Jó ideje azonban csip-csup földi bajok nyűge kötötte gúzsba máskor oly szárnyaló elméjét, és alaposan elmaradt a közös estékről. Annyira eltűnt, hogy mentora hiányolni kezdte. Szokása ellenére tudakozódott utána, üzenetet hagyott számára a kávéházban, hogy ha már ő maga nem tud jönni, legalább küldje el hozzá a jobb kezét és a fülét. Hallván e bizarr kívánságot, a fürge filosz azonnal bejelentette magát a Reviczky téri lakásban.

– Igazán örvendek, hogy elhozta hozzám a füleit és a jobb karját, kedves barátom – köhécselt a sűrű szivarfüst mögül Mikszáth.

– Mi szüksége van a füleimre és a jobb karomra, mester? – firtatta a kétségbeesett ifjonc.

– Reméltem, hogy saját magát is elhozza velük, és meghallgatja, miért éppen a jobb karjára van szükségem.

– Mit kíván tőlem, bátyám uram? – hüledezett a megrémült bölcsész.

– Üljön csak le a szokásos helyére, a nagy füles fotelba, és hallgasson ide. Feladata van annak a karnak, nagy múltra visszatekintő hagyománya. Édes öcsém, mi másra való az ember jobb karja, ha nem arra, hogy azzal öntse poharába a bort? Szent István királyunk is azzal töltötte, őrzik is ám az ereklyét a bazilika kápolnájában.

– De mester, nem szentségtörés ilyet mondani? – emelte a kancsót a szolgálatkész filosz.

– Drága fiam, a királyok, még azok is, akiket szentté avattak, emberek voltak valaha, nem szabad ezt elfelejteni. Nem tartjuk eléggé szem előtt, hogy örömre, boldogságra vágyó, esendő lények vagyunk. A rang, a pénz, a hatalom, még inkább talán az irigység sokszor elvakítja ítélőképességünket. Az ugyebár természetes, hogy szerencsétlen sorsú, elesettebb társainkat emberszámba vesszük. De miért csak lefelé gyakoroljuk ezt? Megértéssel kellene gondolnunk a gazdagabbakra és a nézeteinkkel szöges ellentétben állókra is, akárhogyan hirdetik álszent elveiket. Ha nem értünk is egyet velük, zsigeri gyűlölet vagy a teljes mellőzés helyett próbáljuk meg őket eredendő mivoltukban látni. Akár hiszi, akár nem, én magam embernek tekintem még a kritikusokat és a politikusokat is. Erre koccintsunk most, szüret idején.

Új hozzászólás