Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Majdnem monológ és majdnem párbeszéd
Színház és nyelv 30.

2017.03.25.nincs hozzászólás

Pártragédiának tekinthetők Háy Jánosnak A halottember és A lány, aki hozott lélekből dolgozott című művei.

Az elsőben a monológ átvált időnként párbeszédbe, tehát majdnem monológ, az utóbbiban a párbeszéd vált át monológba, tehát majdnem párbeszéd. Ez így első olvasatra elég bonyolultnak tűnik.

Háy János majdnem monodrámája, A Halottember egyszerű és bonyolult egyben. Ősbemutatója a Szkéné színpadán volt Bérczes László rendezésében. A novellát maga a szerző írta színpadra. Háy prózája és drámaköltészete között mindig volt átjárás – írja Tarján Tamás.

A történet egy édesanyáról szól (Mészáros Sára), aki gyermekét egyedül neveli, mert férje (Mucsi Zoltán) a fronton harcol már hosszú ideje. Nehéz sors ez, melyet még nehezebbé tesz a posta. A falu gyermekei mindennap izgatottan várják, hogy hallanak-e apjuk felől, és ha igen, akkor mit. Egy alkalommal két levél is érkezik. Az egyikben maga az édesapa ír családjának, míg a másik a halálhírét hozza. Temetés, gyász és özvegyi élet vár főszereplőnkre, aki nem akar mást, csak felejteni. A további események egyre csak bonyolítják a történetet, és mélyre ásnak az édesanya lelkébe.

A történet apránként az anya visszaemlékezéseiből áll össze: a főhős elmeséli hogyan találkozott kedvesével, miért ment bele egy szenvedélytelen házasságba, milyen érzés volt, amikor férje a frontra indult, és hogyan dolgozta fel halálát. Aztán évekkel később, amikor már sikerült a férfi veszteségén túllépnie, egyszer csak újra megjelenik az életében. Annának nem sikerül feldolgozni, így a történet tragédiába torkollik, a fiatalasszony saját kezével végez hitvesével.

Cultura.hu

Kép az előadásból. Forrás: cultura.hu

Rengeteg színikritika jelent meg a műből született előadásról, azonban a párbeszéd szerkesztésével, a szöveg újszerű dramaturgiai megoldásaival nyilvánvalóan egyik sem foglalkozott mélyrehatóan. A mű sajátos műfaji megjelöléssel nevezhető majdnem monológnak, amelybe helyenként rendhagyó párbeszéd elegyül. Igazi dramaturgiai újításnak tekinthető a műben sorozatosan megjelenő nézőpontváltás, a narráció és a beszélő szereplő összefonódása. A narrátor egy személyben a történet főszereplője is. Háy János a bevezető szerzői megjegyzésben így ír többek között: „Két idősík jelenik meg a darabban, a narráció jelene és a narrációban érintett múlt (múltak). Az elkülönülést a színészek bábokkal való megkettőzésével lehet érzékeltetni. […] A szövegben több helyen jelzem (és sok helyen benne hagyom a narrációs térben), amikor a másik szereplő szólal meg.”

Lássunk egy példát!

ELSŐ JELENET

 

A postahivatal előtt gyerekek várakoznak, a színpad előterében a nő ül.

 

ANYA: Ott vártak, ahogyan máskor is vártak, Tudtam, mi van ott, mert sokszor elmentem én is, elkísértem a gyereket, hogy tudja, hová kell menni, mert én nem mehettem mindig, ott voltak az állatok, meg a föld. A levelek meg néha csak délután értek, mert későn indították a fővárosból. Leültek az árokpartra és beszélgettek, mert nem tudtak csendben maradni annyira várták, hogy kinyílik a posta ajtaja és jön a postamester és kiosztja a leveleket. Nem tudtak csendben, csak úgy hogy beszélnek, és mindig arról beszéltek, amiről máskor is beszéltek.

GYEREK 1: Mikor hozza már ki?

ANYA: Mikor hozza már ki, ezt mondja az egyik gyerek, mert mit mondhatott volna mást, amikor azért voltak ott, hogy kihozza.

Tehát mint látható, az anya echószerűen ismétli a párbeszédben elhangzó mondatot. Íme, még egy példa:

KISLÁNY: Él! Nincs baja, él!

ANYA: Él, azt mondta, és hogy szalad haza, megmondja az anyunak, hogy él. És szaladt, még nem láttam, hogy szalad, mert olyan helyen szaladt, ami még nem látszott az udvarból, mert én az udvaron voltam, nem messzire az utcaajtótól, aztán egyszercsak látni kezdtem, hogy jön, futva, boldogan, kezében szorongatva a levelet.

MÁSODIK JELENET

ANYA: Amikor odaért hozzám, mondta nekem, az arcom felé tartva a levelet, hogy él, anyu, él, én meg mondtam neki, hogy nincsen.

Mi nincsen, kérdezte a gyerek, és a szeme meredt rám, olyan volt, mint az apjáé, gondoltam, meg hogy nem, csak részben olyan, mert másik részben az enyém és inkább arra kezdtem gondolni, hogy az enyém.

GYEREK: Anyu, mi nincsen?

ANYA: Mondtam neki, hogy az az ember már nincsen. Kicsoda, milyen ember, kérdezte a gyerek.

GYEREK: Kicsoda, milyen ember?

ANYA: Akit annyira vártunk, hogy megjöjjön.

Ez a különleges párbeszédképzés az ismétlésekkel balladai hangvételűvé teszi a művet. Egy másik helyen többszörös a szereplőváltás egy mondaton belül:

KOCSMÁROS: Mi volt?

EGY FÉRFI: Hol?

KOCSMÁROS: A fronton.

EGY FÉRFI: Front.

KOCSMÁROS: Mi történt?

EGY FÉRFI: Aminek történni kellett.

KOCSMÁROS: Öltetek embert.

EGY FÉRFI: Nem.

KOCSMÁROS: És amikor elfogtak?

EGY FÉRFI: Mi van azzal, hogy elfogtak.

ANYA: Az a baj, mondta a kocsmáros, hogy mondta az egyik férfi, hogy nem lehet elmesélni, hogy nincsenek olyan szavak, amikkel el lehetne mondani azt, ami történt, úgyhogy jobb hallgatni róla, s hogy bennük sem szavakban vannak a dolgok, hanem képekben, mintha valaki belefestette volna az agyukba, s amikor bármi mást néznek, ezen a képen keresztül nézik. Mondta a kocsmáros, hogy ezt mondta az egyik, aztán hallgattak, ahogyan korábban is, mikor ezt nem mondta, hallgattak. Hallgattak a kocsmában és otthon is hallgattak.

„Mondta”, „gondoltam”, ezek Anna visszatérő formulái, amelyek teljesen világossá teszik, hogy itt most egy elbeszélt történetről van szó, ahol Mészáros Sára a főmesélője a történetnek, egyszerre narrátor és szereplő is, sőt nemcsak egyes szám első személyben fogalmaz, hanem egy báb segítéségével a gyermekét is ő alakítja egy rongybabával.

A lány, aki hozott lélekből dolgozott című tragédiában egy igen keserű élet hátterét ismerhetjük meg, korántsem hagyományos módon. A Nyomozó és a Pszichológus párbeszédéből. Ez az első szint. Ebben tulajdonképpen a Pszichológus felidézi a lánnyal folytatott beszélgetését. Ez a második szint. A Lány az alapján mesél a Pszichológusnak, hogy felidézi az Anyával folytatott párbeszédét. Ez a harmadik szint. Íme:

PSZICHOLÓGUS: Azt mondta, az apa épp dolgozott, az anya meg kevert valamit a gázon.

NYOMOZÓ: Mit?

PSZICHOLÓGUS: Azt nem mondta, hogy mit kevert.

NYOMOZÓ: Mit mondott?

PSZICHOLÓGUS: Ja, hogy mit mondott?

NYOMOZÓ: Nem azt akarja elmondani?

PSZICHOLÓGUS: Persze, de türelmesnek kell lenni, mert néha az ember egy felesleges kérdéssel elrontja az egészet és a páciens rögvest megfutamodik a probléma feltárása elől.

NYOMOZÓ: Ne játsszon az idegeimmel, itt nincs semmiféle páciens. Mit mondott?

PSZICHOLÓGUS: Azt mondta, hogy…

NYOMOZÓ: Mit?

HARMADIK JELENET

NŐ: Azt mondta, hogy.

PSZICHOLÓGUS: Mit?

NŐ MINT ANYA: Amit az apádnak kell nyújtanom, az egy szolgáltatás, érted.

NYOMOZÓ: Milyen szolgáltatás?

NŐ: A főzésre gondoltam, a napi többórás ácsorgásra a tűzhely mellett.

PSZICHOLÓGUS: De ő nem arra gondolt.

NŐ: Hát nem, de csak később derült ki számomra, hogy nem arról van szó.

PSZICHOLÓGUS: Akkor miről?

NŐ: Hogy ez egy olyan szolgáltatás…

PSZICHOLÓGUS: Milyen szolgáltatás?

NŐ MINT ANYA: Egy olyan szolgáltatás, amit mindenkinek meg kell tennie, aki egyszer beengedi ezt a férget az életébe.

            Ez a szerkesztésmód igen intenzív figyelmet kíván meg az olvasótól, és fokozottabban érvényesíti a szereplőkkel történő azonosulást.

 

Új hozzászólás