Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Kruzsok, farsangok, blankiádák

2016.11.29.nincs hozzászólás

Wacha Imre: Kvaterkázás. Anekdoták a XX. század második felének nyelvészeiről, nyelvművelőiről

Így kezdődött…

Talán másfél évtizede Szolnokról, a magyar nyelv hete országos megnyitójáról fuvaroztam haza Wacha Imrét, Kemény Gábort és Szűts Lászlót. Szájról-szájra szálltak az anekdoták élő és holt nyelvészekről, s olyan kedélyes légkör teremtődött, hogy mondtam: gyűjtsük össze ezeket a történeteket. Wacha Imre ezt megjegyezte, s az elmúlt időben többször megfenyegetett: ne merészeljem megírni, mert ezt ő akarja. (Majdnem megbántottam, amikor 2012-ben az Édes Anyanyelvünkben közzétettem egy csokor nyelvészeti anekdotát, s talán azzal is, amikor 2015-ben kiadtuk a Nyelvi anekdoták című kötetet, benne ugyancsak nyelvészeti történetekkel: Anyanyelvápolók Szövetsége, Inter Kft., Budapest, 2015). Wacha Imre 2015-ben mutatott egy kéziratot, tele volt Péchy Blanka-történetekkel, mondtam neki, hogy én másra gondoltam. Most végre kiadta csaknem 300 oldalas anekdotagyűjteményét. Benne van szinte mindenki, aki 1950-től kb. a rendszerváltásig megfordult az ELTE nyelvészeti tanszékein, az MTA Nyelvtudományi Intézetében vagy a beszédművelő-nyelvművelő mozgalomban. Én leginkább valamiféle kerek, irodalmilag megformált anekdotatárra gondoltam, olyasfélére, amit Békés István szerkesztett. Wacha Imre azonban nem csak lecsupaszított anekdotákat ad közre, hanem háttérmagyarázatokkal bőven ellátott, „kiegészített” anekdotákat. Ezáltal a Kvaterkázás több, mint anekdotagyűjtemény: felfogható színes részben önéletrajzi emlékezésnek, sajátos intézménytörténetnek, sőt, talán nyelvtudomány-történetnek, de leginkább nagyon kellemes olvasmánynak… A belső címlapon ez is szerepel: Innen-onnan, saját emlékeiből és pletykákból összehordogatta: Wacha Imre. (A kötetet Kováts Dániel szerkesztette.)

wacha1
Wacha Imre

 
A Kruzsoktól a rendszerváltásig

Az olykor kicsit elszaladó és önismétlésbe is hajló emlékezések a következő fejezetekbe vannak sorolva: Az egyetem (ELTE), A Kruzsok (az egykori legendás nyelvészkör), Az Intézet (a Nyelvtudományi), Az Intézet körül (Eötvös Kollégium, nyelvészportrék, irodalmárok), Bukfencek a nyelvművelésben (nyelvművelő anekdoták a Bolond bolseviktól Rákosi Mátyás szülőházáig – ha valaki nem ismerné ezt a két ősi poént, akkor el kell olvasnia a könyvet), Kongresszusok, értekezletek (mert megvan azoknak is a sava-borsa, például: Magnetofónagy és Az intézeti farsangok és Dréher néni), A győri és újhelyi versenyekről (a Wacha Imre által ötven éve (!) látogatott, szakmailag támogatott két nagy versenyhez kapcsolódó esendő és olykor kicsit pikáns történetek, pl. A sztriptíztáncosnő). A kötethez hatoldalnyi névmutató járul, s ez lehetővé teszi, hogy ki-ki megtalálja benne azt a nyelvészt, közéleti személyiséget, akinek az esetére, anekdotájára kíváncsi. De ennél jobb végigolvasni a könyvet: hiszen ez valóságos, személyes tudománytörténet 1951-től főleg a rendszerváltásig, de néhány személy esetében napjainkig. A legtöbbet szereplő (említett) személyek: Bárczi Géza, Bencédy József, Benkő Loránd, Bereczki Gábor, Czeglédy Károly, Deme László, Fabricius-Kovács Ferenc, Gáldi László, Graf Rezső, Grétsylászló, Hercegi Károly, Hérics Lajosné, Imre Samu, J. Soltész Katalin, Kelemen József, Király Péter, Kodály Zoltán, Kovalovszky Miklós, Kováts Dániel, Lakó György, Lengyel Lajos, Lőrincze Lajos, Molnár József, Németh Gyula, Országh László, Pais Dezső, P. Balázs János, Péchy Blanka, Rákosi Mátyás, Szabadi Béla, Szabó Dénes, Szathmári István, Szépe György, Szűts László, Tompa József, Wacha Imre, Waldapfel József, Z. Szabó László, Z. Szabó Lászlóné, Zsirai Miklós. Az ismert-nemismert-nemúgyismert anekdoták szórakoztatóak, egyben elgondolkodtatóak. Merthogy a történetek egy része Wacha Imrétől származik, mások másoktól, tudom, hogy Imre bátyám sokaktól kért anekdotákat, s különösen a „humortalan” nyelvészekkel volt bajban, mert nem akarta, hogy bárki kimaradjon… Így is kimaradtak sokan, az idősebb korosztályból is, akikkel WachaImrének volt vagy lehetett kapcsolata. Meglepő például, hogy Hajdú Mihály teljesen kimaradt. Aki ismerte, tudta, hogy eleven anekdotagyűjtemény, a Bokor-nyelvészkör egyik mozgatója, az ő anekdotáit másnak kell majd összegyűjteni. És persze van egy még újabb nyelvészkör, a 2000-ben az MTA-n indult Szarvas Gábor asztaltársaság… Ennek is megvan a maga története.

Blankiádák

Vannak olyan szárnyas történetek, amelyek sok csatornán köszönnek vissza. Ilyen például a Péchy Blankához köthető „blankiádák”, amelyek szinte folklórrá váltak. A történetek közül egyik sem bántó, sőt talán kicsit izgatottak lehetnek azok, aki kimaradtak. Ennek két oka van: Wacha Imre kapcsolatrendszere az utóbbi két-három évtizedben már nem öleli fel az egész magyar nyelvtudományt, s főleg az idősebb korosztályra, valamint a nyelvművelői körre korlátozódik. A másik ok, ezt Wacha tanár úr el is panaszolta nekem, vannak nyelvészek, akikről nincsenek, nem keringenek anekdoták. Ezt folklorista beállítódású nyelvészként cáfolnom kellene, hiszen nincs olyan, hogy nincs történet, nincs anekdota, vagy, hogy maibb kifejezést használjak: sztori… Csak talán valamiért nem terjednek az illető visszafogott, csöndes személyisége miatt, esetleg azért, mert nincsenek bensőséges barátai.

wacha2

 
Régi és új nyelvészvilág

Wacha Imre emlékezéssel dúsított nyelvész-anekdotáit olvasva az is feltűnik, hogy mekkora szakadás van a korábbi és mai magyar nyelvtudomány világa között. A két világháború közötti és a második világháború utáni „nagy” nyelvészek világa ma már messzi történelem. Az én tanáraim még lelkesen emlegetik Pais Dezsőt, Tosu tanár urat, rajongva emlékeznek Bárczi Gézára (Benő tanár úrra, ugyanis: „A radványi sötét erdőben / Halva találták Bárczi Benőt”), de az én korosztályom, sőt az utánam következő nemzedék nemcsak, hogy nem ismeri őket, de jórészt nem is idézi. És a nagy névsort sorolhatnánk Wacha Imre könyvéből: Deme László (neki nem volt ragadványneve?), Kniezsa István (Kenéz tanár úr). (A leggyakrabban említettek listáját korábban már kigyűjtöttem.)

A másik érdekesség, hogy ez a nagy nemzedék mennyire más életet élt! Pais tanár úr tanszékvezető volt, de nem foglalkozott szervezéssel. Egyszer felháborodott, hogy 11-re hívták össze a tanszékit: – Hajnalban? És hogy az egyetemről minden kedden a Kruzsokba ment, ahol ülésrend volt? S hogy cédulákról adott elő, no meg felolvasott, a vesszőt és a pontot is kimondva? Próbálnánk ma cédulákról felolvasni… A társtanszék vezetőjét pedig így jellemzi Wacha Imre: „Bárczi Géza akadémikus professzor tanszékvezető is volt, tehát bürokratikus ügyeket is kellett intéznie. Ezeket a hét valamelyik napján elintézte a titkárnőkkel és a helyettesével. Más napokon csak akkor járt be, amikor egyetemi órái, előadásai vagy fogadóórái voltak. (Egyéb napokon könyvtárakban kutatott vagy otthon írta előadásait, cikkeit, tanulmányait, könyveit.)” (46)

A kedves, enyhén fűszerezett anekdoták szülőföldje a beszélgetés, a társalgás és az összejárás. Ezzel mintha lenne némi kis gond manapság.

Egy kedves, bájos, nem túlmagyarázott anekdotával szeretném bizonyítani a kötet érdekességét, értékét:

  • Balogh Lajos nyelvjáráskutató, a nyelvatlasz szerkesztőgárdájának oszlopos tagja így tette próbára Deme László türelmét.  – Laci, te hogyan írnád le azt a szót, hogy pörköltkávé-keverék? Mert szerintem… kétféle értelmezés lehetséges. Ha különféle nyers kávét először összekeverik, és azután együtt pörkölik meg, akkor az: pörkölt-kávékeverék. De ha mindegyiket külön-külön pörkölik, azután keverik össze, akkor az: pörköltkávé-keverék lesz. Deme elmosolyodott, és csak ennyit mondott: – Menj a fenébe! (117)

Pais Dezső szójátéka a női hölgy (47) máig él az ELTE-n, mindenki nevet rajta, de nem tudja a forrást. Deme László a szójátékaival is feltűnt (többek között az intézeti farsangokon). A kollégák kiforgatott nevükön állítólag nem sértődtek meg:Magnetofónagy (Fónagy Iván), Gyönyöre Gyuri (Szépe György), Ágáldi László (Gáldi László), Pávián Fál (Fábián Pál). Emlékeim szerint hasonló – talán néha már bántó – szójátékokkal gyakran szórakozott Zsilka János és Jónás Frigyes. Mindketten hiányoznak ebből a kötetből (Wacha tanár úrnak nem volt kapcsolata velük), s őket már nem lehet megkérdezni. Péchy Blankát azonban megsértette egyszer Szende Aladár a következő rigmussal:

  • Szép madár a búbos banka, / Éljen soká Péchy Blanka. „Vélhetőleg a búbos bankának szintén alliteráló másik neve (büdös banka) juthatott Blanka asszony eszébe. Bizony Zé tanár úrnak (Z. Szabó Lászlónak) és Duci asszonynak (Z. Szabó László felesége) sok fáradságába került Blanka asszonyt meggyőzni arról, hogy – mivel az ő tihanyi kertjükben is fészkelt egy ilyen madár – a búbos bankának szép, színes tolla van, és egy kedves szép madár.” (249)

Lőrincze Lajos egyik társalgási, figyelmeztető fordulata szinte szállóigévé vált:

  • „Lőrincze kiváló társasági ember volt. Szívesen anekdotázott, főleg saját gyermekkoráról, nyelvjárásgyűjtő útjairól mesélt szívesen. Szeretett a társaság középpontja lenni. S ha valaki közbeszólt, megzavarta elbeszélését, rá is szólt: – Benne van kend a passióban?” (260)

Bár a vidéki nyelvészek alig fordulnak elő az anekdotagyűjteményben, Kálmán Béla azért kivétel:

  • Egy alkalommal az igazoltató rendőr kérte a személyi adatait: – Neve? A válasz: – Kálmán Béla. – Hol születetett? Kálmán Béla válasza: Lakompakon. Erre a rendőr felcsattant: – Nem azt kérdeztem, hol lakik, hanem, hogy hol született. (Kálmán Béla válaszát így értette: Lakom Pakom.) (133)

Benne élek a nyelvészeti közéletben, de ilyen kedves anekdotákat mostanában nem ismerek. Nem kedveseket, sokat. Nincsenek humoros farsangok, nincsenek nagy intézeti, családi kirándulások, nincs már nyelvészeti vicclap (ifjúkoromban magam is szerkesztettem egyet, a Nyisz-szót. Nyisz = Nyelvész Invalidusok Szövetsége, ugyanis 1981-ben nyelvjárásgyűjtés közben árokba borult a buszunk, többen megsérültünk, és ezután humoros programokkal igyekeztünk oldalni a traumát. Jóval többet erről Fodor Katalin tanárnőtől lehet tudni.)

Persze Wacha Imre tiltása ellenére csak összehoztam egy Nyelvi anekdoták kötetet, s benne vannak nyelvészeti anekdoták is. Wacha Imre is szerepel benne. A nyelvésztáborban szintén folyik a szó, s kerekednek az anekdoták. A világ változott meg, vagy mi? Egy Wacha Imre anekdotával kiegészítem a könyvét:

  • Fischer Sándor, Deme László és Wacha Imre előad valahol, mindegyikre 20-20 percet szántak. Fischer Sándor 40, Deme László 30 percet beszélt. A többi idővel Wacha Imre gazdálkodhatott.

wacha3

 
A tudomány humora

A tudomány humora más tudományágakat is érint. Mások is állítottak össze könyvet e témában: Bisztray Gyula: Jókedvű magyar tudósok (Gondolat, Budapest, 1972). Beck Mihály: Humor a tudományban (Akadémiai, Budapest, 2010). Ebből való ez a történet:

  • A világhírű magyar matematikus, Erdős Pál is humoros ember volt, saját életkorán viccelődve gyakran említette, hogy ő 2,5 milliárd éves, mert fiatal korában azt mondták a kozmológusok, hogy a Föld életkora 2,5 milliárd év, de mire megöregedett, már azt, hogy 5 milliárd.

A KöMal Fórumon (Középiskolai Matematikai Lapok) efféle humor gyűlik:

  • Egy kis szög és egy nagy szög felszáll a villamosra és leülnek mindketten. Később felszáll egy öreg szög is, mire a kis szög udvariasan átadja neki a helyét. Megszólal a nagy szög: – Jól van! Derékszög!
  • Bizonyítsuk be, hogy 2+2=5. A bizonyítás indirekt. Tételezzük fel, hogy 2+2=6. De hisz ez hülyeség. Tehát 2+2=5.

Egy letűnt kor

Wacha Imre könyve kordokumentum, egy letűnt, sok tekintetben értékes világ záróköve. Élvezettel olvassuk, de attól tartok, felgyorsult világunkban, amikor már a múlt évtized sem számít, kevesen fogják végigolvasni. Bár nem ismertem, nekem még mond valamit Tosu tanár úr, de tanítványainknak már nem sokat. Legutóbb két magyar nyelvész nevét sem tudták felsorolni.

(Wacha Imre: Kvaterkázás. Anekdoták a XX. század második felének nyelvészeiről, nyelvművelőiről. Anyanyelvápolók Szövetsége, 2016. 296 oldal.)

(Képek: Balázs Géza)

 

Melléklet:

Balázs Géza: Kis történetek nagy nyelvészekkel

Nyelvészekkel beszélgetve gyakran előkerülnek derűs történetek. A végén mindig megállapítják, hogy ezeket bizony föl kellene jegyezni. És azután minden annyiban marad. Én elkezdtem: ezt fölírom! Persze ez nem hálás feladat. Olyan, mint a politikai viccek mesélése az ötvenes években. A politikai vicc a földön hever, csak le kell ülni érte…

Harminc éve a Nyelvtudományi Intézetben vendégeskedett a sz…-i nyelvtudományi intézet vezetője. Imre Samu szobájában beszélgettek. A vendég különlenyomatokat akart elővenni az aktatáskájából, ki is nyitotta, s kiesett belőle harminc darab Amo-szappan.

Nyelvész a szocializmus időszakában Újvidéken. Viszik jobbra, balra, végül megjegyzi: – Nagy ember lehetett ez a JedamSmer, mert majdnem minden utcán ki van írva a neve. (JedamSmer = egyirányú utca, szerbül.)

Németh Gyula rendszeresen Mátraházán nyaralt az MTA üdülőjében. Tudták róla a pincérek, hogy minden reggel joghurtot kér. Következő üdülésekor reggel már udvariasan kérdezték tőle: – Professzor úr, hozzuk a joghurtot? – Nem kell – válaszolta Németh Gyula. – Meghalt az orvos, aki tanácsolta.

Török Gábor nehéz ember volt. Még az ötvenes években egy társasági ülésen József Attila verseiről volt szó. Fölállt, és mindenkit leszúrt, aki eddig bármit írt József Attiláról. Később, már a hatvanas években a fonetikai szakosztály egyik ülésén Nyíri Antal elnökölt, félős ember volt. Hozzászól az előadáshoz Török Gábor: – Ameddig Kádár János azt mondja, hogy mond-ja, mg út-ján, addig nincs értelme itt a kiejtésről beszélni. A beépített ember ott volt, el is mondták Kádárnak, aki legyintett és mondta: hagyják békén ezt az embert.

A miskolci pályaudvaron várják Szűts László nyelvészt. – Szűts úr? – szólítja meg egy idegen. – Igen. – Akkor jöjjön, siessünk!

Nyékládházán derül ki, hogy egy más Szűtsöt, egy biológust vártak.

Lőrincze Lajos, a jeles nyelvművelő, az Édes Anyanyelvünk rádióműsor-sorozat gazdája egyszer Clevelandben járt, ahol egy vak asszony felkiáltott: – Hiszen ez az Édes Anyanyelvünk!

Az 1980-s években a Kazinczy versenyről Szlovákiába visszatérve az egyik vendég vitt magával valami tiltott dolgot, talán élelmiszert, de a vámon feltartóztatták. Kérte, hívják fel a gimnáziumot, ott majd igazolják őt. Lőrincze tanár úr még ott tartózkodott, beszélt a vámossal, aki ezzel ment vissza az utashoz: – Miért nem mondta, hogy ajándék?

Állítólag Hegedűs Géza úgy élte túl a háborút, hogy a munkaszolgálatban megkérdezték, ki tud görögül. Ő jelentkezett, tudta ugyanis az Odüsszeia első 20 sorát. Tanulság nincs, vagy ha van, annyi, hogy érdemes tanulni.

Ne zavard Antal Lászlót előadás közben, most éppen azt magyarázza, hogy tartja az almát és tartja a várat. A különbség az, ami az alma és a vár között van.

Vágó István Grétsy László 70. születésnapján a Petőfi Irodalmi Múzeumban megkérdezi Balázs Gézát: – Ti most valami közös műsort csináltok a Televízióban. Pontosan mit? – Olyasmit, amit te csináltál Grétsy Lászlóval, csak most én vagyok te.

Az egyetem új rektora mondja: – Még Bolognában is visszaléptek Bolognától. Majd folytatja:   – Akkor van sok papír, pecsét, ha elmosódik a felelősség. Sok lúd jelent meg a Támop pályázat körül. Joggal nem lehet problémákat megoldani.

Egyébként jogász az illető. A nyelvészek is beszélgetnek a bolognai egyetemi rendszerről: – Ebben a szisztémában Chomsky tanársegéd se lehetne…

Csillagi Andrea velencei professzort Turkuban először egy hölggyel tették közös szobába. Amikor megérkezett, kiderült, hogy férfi, ekkor Szűts Lászlóval szállásolták el. Szűts László ezt írta haza a feleségének: – Üdvözletemet küldöm Turkuból, képzeld Andreával szállásoltak el egy szobában.

Adán, Szarvas Gábor nyelvész szülővárosában mesélik. Szarvas Gáborék a nagy kocsma mellett laktak, a nagy kocsma híres volt, mert a borának íze a Tisza vizére emlékeztetett. De ma már Ada kapcsán nem a Tisza vize, hanem Szarvas Gábor jut eszünkbe…

Szegedi nyelvész kollégák mesélik. Egy nyelvész Zsombón előadást tartott az öregek klubjában, s előjöttek a mai kor rövidítései. Internet, sms, egyebek. Olyasmi, hogy vagyok helyett vok, találkozó helyett tali stb. Feláll egy 80 éves ember és azt mondja. Nincs ebben semmi új. Mi Zsombón régen is így beszéltünk: Há mész? A válasz pedig az volt: Lenek. Meg az, hogy: Fönek.

Karinthy Cini nagy tréfacsináló volt. Ki volt írva egy pénzváltón, hogy dollár vétel 30 forint, eladás 36 forint. Bement, és mondta, van dollárom, el szeretném adni 36 forintért… De hát kérem, itt mi adunk el 36 forintért, Öntől csak veszünk, 30 forintért. De oda van írva, hogy eladás 36 forint. Én eladni jöttem.

Dialektológus egyetemi oktató. Nehéz a dialektológiát, a nyelvjárástant úgy tanítani, hogy valaki a földszagot nem ismeri.

Régi nyelvi játékokat idéznek fel nyelvészek. Anagrammát gyártottak, az adott betűket más, értelmes sorrendbe rakva például a jeles általános nyelvész, TelegdiZsimond nevéből: TelegdiZsigmond  – meddig zsongít el. Sokak szerint Grétsy László anagrammája is igen találó: Grétsy László – S lágy szél szól.

Egy másik játék az intarzia. Ennek az a lényege, hogy egy mondatban rejtik el a teljes nevet. Hexendorf Edit nevét így rejtették el:  – Mit lihegsz Endor, fedi tökéletesen neve jelentését.

Ha másként tagoljuk, benne van e mondatban Hexendorf Edit neve. Következzék a jeles nyelvész, Gáldi László nevének elrejtése: – Ne birizgáld Ida, cicerézni fog.

Szóba kerül Szabó Dénes is. Aki egykor konyakot tartott az íróasztalfiókjában, ám észrevette, hogy egyre fogy, ezért megjelölte, éppen mennyi van benne. Másnap egy cédula volt mellette: – Tanár úr, ne jelölje meg, kár lenne vizezni.

Agykutató, az akadémia egyik vezetője: – Hogyan lehet megtudni, hogy valaki magyarnak született? Ha a felesége elküldi 3,5 kiló krumpliért a piacra, és megfigyeljük, hogy azt milyen nyelven számolja ki.
 

Megjelent az Édes Anyanyelvünk 2012. évfolyamában is.

Új hozzászólás