Széchenyi a magyar nyelvről

2016.11.4.1 hozzászólás

Széchenyi 1821. január 4-én ezt jegyzi naplójába titkárával folytatott beszélgetéséből: „Ma azt mondtam Brudernnak, hogy egyévi jövedelmemet fordítom rá, ha Buda és Pest között híd épül, s hogy ezért egyetlen krajcár kamatot vagy akár visszafizetést sem fogok követelni. Az a gondolat, hogy hazámnak fontos szolgálatot tettem, majd bőségesen kárpótol.”

1825. november 4-én Pozsonyban mégis egy honi akadémia, a Magyar Tudós Társaság megalapítására ajánlja birtokainak egy évi jövedelmét, hatvanezer forintot. Huszonegy évvel fenti naplójegyzete után, immár akadémiai másodelnökként az évi közgyűlés megnyitására kényszerül. Kényszerül, mivel gróf Teleki József elnököt helyettesíti. Nyelvről, a magyar nyelv előmozdításának ügyéről beszél, érvel, vitázik több mint két órán át. Kevéssé forgatott, ám ismertebb írásainál nem kevésbé nagyszerű műben jelenik meg beszéde, A Magyar Akadémia körül.


Barabás Miklós: Széchenyi István gróf

 
Széchenyi, a nyelv- és hídépítő, a közgyűlés előtt a szellemi hidak fontosságáról értekezik. Beszéde idején már alapozzák a Lánchíd pilléreit, melyre szintúgy éves jövedelmét ajánlotta fel. Nem szereti a pántlika-magyarokat, szájhazafiság helyett tetthazafiságra, tetthazafiakra vágyik. Üres szólás helyett az érzésre helyezi a hangsúlyt. Neki, aki a tudós társaságot (akadémiát) a „hazai nyelv mívelésére” hozta létre, – az 1827. évi XI. törvénycikkben ez szó szerint szerepel – ismét a magyar nyelv igaz művelésének jogaiért kell csatáznia, korának forrongó politikai vitái és vádaskodásai közepette. A mocsárra ipartelepet követelő technokratákkal szemben, a nyelvet a Kárpát-medencében oktalan hevességgel terjeszteni kívánók szájhazafiak ellen. Vállalva a reá zúduló vádak képtelenségét, önmérséklettel s kérlelhetetlen tetterővel felel: „Midőn 1825-ben felálló Akadémiánk eszméje újra megpendült […] rég elismerték hazánknak messzebbre látó már most elhúnyt hívei, hogy nyelvünk körül forogna nemzeti létünk. Nyelvére kellene ügyelni a magyarnak mindenekelőtt, ha élni akar”.Jól tudja, nyelve nélkül nem maradhat fenn a nemzet, nyelve nélkül elvész a haza. Szellemi minőség, versenyképes, anyanyelvünkre épülő tudás nélkül az ipartelepek csak arra jók, hogy ültetvényes rabszolgák legyünk saját honunkban. Első hát a minőség, mert „minden nép, és ekképp a magyar is, egyedül minőség és nem szám által olvaszthat más vért magába”. Annak, aki a Kárpát-medence kibontakozó kulturális harcában mások előtt kedves kíván lenni, annak „olvasztói felsőbbséggel kell bírni”.

Széchenyi_István_végső_nyughelye_Nagycenken
Széchenyi István végső nyughelye Nagycenken (Kép: Pellinger Attila, Wikimedia Commons)

 
Látnoki gondolatok, a magyar nyelv emelkedésének két jelképes dátuma, 1840 és 1844 között. (Az 1840. évi VI. törvénycikkely már rendelkezett a magyar nyelv hivatali használatáról, 1844-ben a magyar nyelv a történelmi Magyarországon hivatalos nyelvvé lett.) Adyhoz hasonló váteszként, két emberöltővel az Ady Új versek előtt védené nemzetét a trianoni katasztrófa rémétől. 1844 előtt a magyar királyságban volt sok jó hungarus, ki nem volt ugyan magyar, ellenben akkor a haza lakosságának jó része kétnyelvű volt. A többnyelvű területek lakói közt éppúgy voltak szlovákul tudó magyarok, mint magyarul tudó szlovákok. A magyar nyelv további emelkedését szerinte nem jó hungarusok álmagyarításával, hanem bölcs nyelvi-kulturális építkezéssel lehet elérni. Nem kellenek nemzetiségi mártírok, inkább hungarus-barátok. „Nem elég mai időkben törvényeket írni,; de azok iránt szimpátiát is kell gerjeszteni. És ha valaki olyas törvényeknek nem hódol, mely előtte gyűlöletes sújthatja őt a betűnek szigorúsága ugyan, de célját veszti; mert mártírt emel, ez pedig fanatizmust szül” – írja.

Széchenyi épít és figyelmeztet. Jövőbe látó nyelvstratégaként áll előttünk. A Kárpát-medence teljes magyarságának irtóztató vesztesége, hogy a politikum ma sem érti Széchenyi nyelvi nézeteinek mélységét és örök korszerűségét. Újabb trianonok felé rohanunk.

 

Az írás megjelent a Magyar Idők Lugas mellékletében (2016. okt. 29.). Az írás alapja a Partiumi Keresztény Egyetemen 2016. okt. 18-án megrendezett Széchenyi 225 emlékkonferencián tartott előadás. (A szerk.)

1 hozzászólás

#1 moritz lászlo 2016. 11. 23. 00:22:23

Széchényi intelmei soha nem voltak időszerübbek mint ma.
Gratulálok a cikk írójának!

Új hozzászólás