Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Hartay Csaba

Hartay Csaba

Minya Károly

Minya Károly

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Viszonyítás
Takázás 14.

2016.08.5.nincs hozzászólás

Elvileg tudom, mire képes egy ötéves, meg azt is, hogy vannak korukat meghazudtoló gyerekek.

Verabel a legkisebb a táborban, de ő a legtalpraesettebb is: bármi történik, örül neki. Szaladgál, felmászik, leugrik, elbújik, elesik, lepottyan. Ha odaszaladok, rám szól: Szemmi baj. Nem fáj.

Minden ételt megeszik, mert nagyon finom a tábori leves. Ebéd után az ölembe ül, kéri, énekeljek neki – már egész rituálé lett belőle.

 
Kétévesen a szívét operálták. Az orvos nem volt túl bizakodó, aztán a kislány mégis nagyon gyorsan javult. Azóta is tele van élettel, folyamatosan nevetgél, játszik.

(Édesanyja nagyon szerény körülmények között neveli, de a táborpénzt kifizette, mert a legjobb befektetés a gyermek. Utolsó nap visszaadjuk nekik a pénzt s bár nem akarja elfogadni, mikor ketten maradunk, elmondja, hogy nem jött meg a fizetése. Nincs otthon csak kenyér és zsír, de most ebből a pénzből a család egy hétig eszik.)

Pénteken táborzárás. Ülünk az asztalnál, ebédelünk. Egyszer csak hallom messziről: Szaci, szegítsz! – Ez Verabel selypítése. Elindulok a hangja után.

Kiderült, bezárta magát a vécébe. Még nincs baj – hallom a hangján, csak már éhes. Gondolkodom, mi legyen. Nézem a falat: nem tudok felmászni, nagyon magas. Az épületben más felnőtt nincs, csak az idősebb kolléganőm. Az ajtót felfeszíteni nem tudjuk, nem is nagyon akarnám, ne okozzunk kárt.

Közben nyugtatgatom a kislányt, mindjárt kint lesz. Keresem a viszonyítási pontokat: merre is fordítsa el a kulcsot? Semmi gyermeki nem jut eszembe. Bent nincsenek támpontok, mondjuk színek vagy tárgyak, amihez egy ötéves számára kiindulási pontot adhatnék. Ekkor már odabent kezd eltörni a mécses – hallom a hangján, baj lesz. Talán ha betörném az ajtót! De akkor megijed, lehet, megütöm, mikor az ajtó kicsapódik – gondolom magamban.

Aztán eszembe jut valami: szólok a gyereknek, próbálja meg elfordítnai a kulcsot, amerre csak bírja. Forgassa. Egyet kattan a zár, de nem ez a jó irány.

Próbáld a másik oldalra is, ahányszor csak tudod! Mind a két kezeddel próbáld! – szólok neki. És ügyesen kinyitja végül az ajtót.

Kirohan, átölel, kicsit könnyes a szeme és azt mondja:

Miért nem úgy mondtad, hogy balra fordíccam a kulcot?!

Új hozzászólás