Papp Andrea

Magyari Sára
  • Bók
    2020. 11. 5. 06:00

Balázs Géza

Balázs Géza

Cservenka Judit

Cservenka Judit

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

Vízkeleti Szilveszter

Vízkeleti Szilveszter

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Nyelv és iskola 1-16.

Kóródi Bence

Kóródi Bence 16 írása

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások

Viszonyítás
Takázás 14.

2016.08.5.nincs hozzászólás

Elvileg tudom, mire képes egy ötéves, meg azt is, hogy vannak korukat meghazudtoló gyerekek.

Verabel a legkisebb a táborban, de ő a legtalpraesettebb is: bármi történik, örül neki. Szaladgál, felmászik, leugrik, elbújik, elesik, lepottyan. Ha odaszaladok, rám szól: Szemmi baj. Nem fáj.

Minden ételt megeszik, mert nagyon finom a tábori leves. Ebéd után az ölembe ül, kéri, énekeljek neki – már egész rituálé lett belőle.

 
Kétévesen a szívét operálták. Az orvos nem volt túl bizakodó, aztán a kislány mégis nagyon gyorsan javult. Azóta is tele van élettel, folyamatosan nevetgél, játszik.

(Édesanyja nagyon szerény körülmények között neveli, de a táborpénzt kifizette, mert a legjobb befektetés a gyermek. Utolsó nap visszaadjuk nekik a pénzt s bár nem akarja elfogadni, mikor ketten maradunk, elmondja, hogy nem jött meg a fizetése. Nincs otthon csak kenyér és zsír, de most ebből a pénzből a család egy hétig eszik.)

Pénteken táborzárás. Ülünk az asztalnál, ebédelünk. Egyszer csak hallom messziről: Szaci, szegítsz! – Ez Verabel selypítése. Elindulok a hangja után.

Kiderült, bezárta magát a vécébe. Még nincs baj – hallom a hangján, csak már éhes. Gondolkodom, mi legyen. Nézem a falat: nem tudok felmászni, nagyon magas. Az épületben más felnőtt nincs, csak az idősebb kolléganőm. Az ajtót felfeszíteni nem tudjuk, nem is nagyon akarnám, ne okozzunk kárt.

Közben nyugtatgatom a kislányt, mindjárt kint lesz. Keresem a viszonyítási pontokat: merre is fordítsa el a kulcsot? Semmi gyermeki nem jut eszembe. Bent nincsenek támpontok, mondjuk színek vagy tárgyak, amihez egy ötéves számára kiindulási pontot adhatnék. Ekkor már odabent kezd eltörni a mécses – hallom a hangján, baj lesz. Talán ha betörném az ajtót! De akkor megijed, lehet, megütöm, mikor az ajtó kicsapódik – gondolom magamban.

Aztán eszembe jut valami: szólok a gyereknek, próbálja meg elfordítnai a kulcsot, amerre csak bírja. Forgassa. Egyet kattan a zár, de nem ez a jó irány.

Próbáld a másik oldalra is, ahányszor csak tudod! Mind a két kezeddel próbáld! – szólok neki. És ügyesen kinyitja végül az ajtót.

Kirohan, átölel, kicsit könnyes a szeme és azt mondja:

Miért nem úgy mondtad, hogy balra fordíccam a kulcot?!

Új hozzászólás