Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Cservenka Judit

Cservenka Judit

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál
  • Répa
    2020. 11. 27. 06:00

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

Vízkeleti Szilveszter

Vízkeleti Szilveszter

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Nyelv és iskola 1-16.

Kóródi Bence

Kóródi Bence 16 írása

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások

Az internet és a gondolkodás

2014.12.1.1 hozzászólás

Hogyan befolyásolja az internet az emberi gondolkodást?

Technológiai utópizmus

Nicholas Carr Amerikában és máshol is nagy sikert aratott, „The Shallows: What the Internet Is Doing to our Brains” (magyarul „A felszínes emberek: mit tesz az internet az agyunkkal?”[1]) című könyvében felteszi a kérdést, hogy mennyiben változtatja meg az internet használata gondolkodásunkat, mennyiben befolyásolja cselekedeteinket, illetve egyúttal arra is figyelmeztet bennünket, hogy ne vigyük túlzásba a digitális technológiába vetett hitünket.

Az „Ivy league”-hez tartozó patinás és elit Dartmouth College-on, valamint a Harvard egyetemen nevelkedett szerző immár nem első művében foglalkozik a modern technológia árnyoldalaival. Ugyanakkor a saját honlapján szereplő említési sorrend szerint[2], valamint mediális visszhangját és hatását is illetően a The Shallows esetében valószínűleg Carr eddigi legfontosabb írásáról beszélhetünk. Carrt immár a technológiai utópizmus, azaz azon ideológia egyik jelentős kritikusának tartják, amely szerint a tudomány és a technológia fejlődésének köszönhetően végül megteremthetjük az ideális társadalmat.

Más szemszögből, kissé derűlátóbban és még a német pszichiáter Manfred Spitzer (2012) sikerkönyvének megjelenése előtt (l. ‘digitális demencia’)[3] közelíti meg ezt a valamennyiünk életét befolyásoló témát. Ugyanakkor a más megközelítésnek, valamint a kutatott téma sokszínűségének köszönhetően a későbbi megjelenés dátuma nem von le Spitzer digitális demenciáról szóló könyvének értékéből. Különben is örvendetes, hogy a gyors technológiai fejlődés közepette, több szerző is részletesen elemzi, tudatosítja a modern média kedvező és kedvezőtlen, káros hatásait. Carr és Spitzer említett írásait nem afféle destruktív kritikának kell felfogni, hogy régebben internet nélkül minden sokkal jobb volt, hanem a médiakompetencia fejlesztésére szánt alapműveknek, amelyek felhívják az olvasók figyelmét a lehetséges veszélyekre és elindítanak egy társadalmi diskurzust arról, hogy hogyan éljünk okosan a digitális technológia adta lehetőségekkel.

Mi késztette Carr-t e könyv megírására?

Mint ahogyan Carr a Harvard Bookstore könyvbemutatóján[4] és a The Shallows-ban is kifejti, személyes tapasztalata szolgált kiindulási pontként. Elmondása szerint sokat használta a számítógépet. Idővel viszont ráébredt arra, hogy már gondot okoz számára az, ami egyébként régebben könnyűnek tűnt, azaz a figyelmes könyvolvasás. Azelőtt nem jelentet problémát elmélyednie egy-egy könyvben, terjedelmesebb cikkben, gond nélkül tudta követni a hosszabb érveléseket, rögtön megérteni egy adott történet bonyolultabb fordulatait.  A későbbiekben már nehezére esett elérnie azt a fajta intenzív, mélyreható olvasási élményt, amelyet „deep reading”-nek nevez. Egy pár oldal, bekezdés elolvasása után már elkalandoztak a gondolatai. Hirtelen utána szeretett volna nézni annak, hogy nem érkezett-e újabb e-mail, különböző linkekre szeretett volna kattintani, valamilyen címszavakat beütni a google-keresőbe, blog bejegyzést írni stb. Carr egy szép metaforával él: „Once I was a scuba diver in the sea of words. Now I zip along the surface like a guy on a Jet Ski.”, azaz „Egykor búvárkodtam a szavak tengerében. Most azonban a felszínen lebegek, mint egy srác a jet ski-vel a víz felett.”  Carr a csökkenő koncentrációképességét és -készségét összefüggésbe hozta a digitális média egyre intenzívebb használatával. Amikor másokkal beszélt erről, azok hasonló tapasztalatokról számoltak be. Elmondásuk szerint, minél gyakrabban használják a netet, annál inkább küzdeniük kell azzal, hogy hosszabb írott szövegeket koncentráltan végig tudjanak olvasni. Néhányan közülük attól tartanak, hogy nem lesz többé ép gondolatuk. Volt, aki bevallotta, már egyáltalán nem olvas könyvet.

Pszichológiai kutatások

Egyébként modern pszichológiai kutatások is igazolják, hogy egyre több ember küzd olyan koncentrációs problémákkal, amelyek az újmédia fokozott használatával állnak összefüggésben (vö. pl. Ernst 2014, Goleman 2013, Jackson 2008).[5] Ernst (2014) kifejti, hogy létezik egy ún. belső világ, amelyet az intuíció, értékrend, belátás és megértés irányít, valamint egy, a környezetünkből ránk ható ingerekből adódó külső világ és nem utolsósorban egy szociális, illetve társadalmi világ, amelyen belül emberekre, az általuk használt nyelvre, ötleteikre, gondolataikra, mimikájukra, testbeszédükre koncentrálunk. Ernst állítása szerint az emberek külső és szociális világa az internet és más új média használata következtében drámai módon kibővült. Úgy véli, a különböző ingerek, információk sokasága rongálja a koncentrációképességünket, illetve készségünket. Egy Herbert Simon nevű Nobel-díjast idéz, aki már 1978-ban hangsúlyozta, hogy az információ feldolgozásához figyelemre van szükség a befogadók részéről. Mivel a figyelem nem áll korlátlan mennyiségben rendelkezésünkre, ez azt jelenti, hogy minél több az információ, annál kevesebb marad a figyelemből. Ernst felfogása szerint néha a koncentrációképességünk nem is válhat igazán készséggé, hiszen az okostelefonok, táblagépek, közösségi oldalak, virtuális játékok stb. mind-mind elvonják a figyelmünket és egyre nehezebbé teszik számunkra, hogy hosszabb időn keresztül egy adott tárgyra összpontosítsunk, ami viszont a hatékony tanulás, problémamegoldási készség és kitartás előfeltétele.

Mi több, a mai tizenévesek Ernst szerint szinte szünet nélkül nézik a maileket, postingokat, ami azzal jár, hogy ritkán tartózkodnak agyilag, lelkileg is azon a helyen, ahol éppen fizikailag, testileg vannak. 2006 előtt még sértő viselkedésnek számított, mostanra azonban már egyre inkább észlelhető és elfogadott hétköznapi jelenséggé vált, hogy két ember találkozik és elkezd beszélgetni egymással, majd egyikőjük egyszer csak előveszi az okostelefonját, és azon keresztül másokkal folytatja a kommunikációt. A közvetlen kapcsolatok helyett egyre inkább virtuális térben zajlik a kommunikáció. Bárhova is megyünk, mindig szeretnénk tudni, hogy ugyanakkor éppen máshol, mi történik, nehogy bármiről is lemaradjunk.

Ernst hangsúlyozza, már az egyetemi tanárok is panaszkodnak, hogy egyre kevésbé tudnak figyelmesen, legalább egy negyedórán keresztül, végigolvasni egy szöveget. Mindig gyakrabban fordul elő, hogy az olvasás megszakítására kényszerülnek, mivel egyszerűen meg kell nézniük emailjeiket, facebook-oldalukat, és böngészniük kell a neten.

Aranykor vagy a nárcizmus sötét korszaka

Carr szerint a netért rajongók úgy vélik, elérkezett egy új aranykor, melyet az jellemez, hogy a digitális technológia az emberek számára hozzáférhetőséget és részesedést biztosít a döntéshozatalban. A szkeptikusok viszont az átlagosság és nárcizmus (l. a magánéletet dokumentáló fotók feltöltése, frissítése stb.) sötét korszakának (pl. a felhasználók teljes átvilágítása) kezdetéről beszélnek. Valószínűleg mindkét vélemény szélsőséges és nagyon leegyszerűsíti a valóságot. Carr itt, egyébként érthető módon, még nem utal az Edward Snowden féle NSA-botrányra, mivel az csak a könyv megjelenése után robbant ki.

Médiatörténet és pszichológiai hatások

Carr könyvében kitér a médiatörténelem legfontosabb vívmányaira, amelyeket „intellectual technologies”-nak nevez és megvizsgálja, hogyan hatottak ezek az emberi gondolkodásra.

Kifejti, hogy pl. a térkép feltalálása előtt az érzékszerveink által közvetített, konkrét információkra kellett hagyatkoznunk. A térkép absztrakt módon ábrázolja a környezetet és a gondolkodást is absztraktabbá tette. A térképnek köszönhetően pl. nem kellett végigjárni és megjegyezni egy adott útvonalat, ahhoz, hogy eligazodjunk. A térkép egyfajta médium, amely nem kizárólag tárolja és továbbítja az információt, hanem egyúttal megtestesít egy bizonyos gondolkodási formát.

A mechanikai óra feltalálása az egyre pontosabb és gazdasági szempontból hatékonyabb időbeosztást tette lehetővé. A természetes ciklikus, pl. napkelte és napnyugta, valamint az évszakok által szegmentált idő áramlatát egyre pontosabban órákra, percekre és másodpercekre lehetett bontani. Ez nagy hatással volt arra, hogy hogyan gondolkozunk az idő múlásáról, hogyan szervezzük meg a különböző munkafolyamatokat stb. Az idő „pazarlása” bűnné vált.

Az írással kapcsolatban külön hangsúlyozza, hogy eredetileg mindent egybeírtak, azaz nem létezett szóköz, ami azt jelentette, hogy sokkal több mentális energiát kellett a szöveg dekódolására felhasználni, és kevésbé lehetett tartalmával foglalkozni. Azonban a szóköz feltalálásának köszönhetően az egyes szavak határait jelölni lehetett és így az emberek jobban tudtak összpontosítani a tartalomra. Ez esetben Carr nagyon leegyszerűsíti a valóságot. Egyrészt lexikológiailag nem is mindig egyértelmű, hogy hol is található egy adott szó eleje, vége, másrészt itt minden valószínűség szerint inkább a latin és a görög abc-re gondolt és nagyon keveset foglalkozott más írásrendszerekkel.

A könyv feltalálása Carr szerint sok embernek lehetővé tette azt, hogy hosszú időn keresztül egy dologra tudjon koncentrálni, azaz lehetővé tette az ún. ‘lineáris’ gondolkodást. Ez szerinte, legalábbis eredetileg, nem az ember veleszületett tulajdonságának tekinthető, hanem annak idején a könyvnek mint „új” médiumnak tudható be. Állítása szerint a vadonban élő őseinknek fontos volt, hogy ne egy, hanem egyszerre több dologra, pl. különböző vészforrásokra, zörejekre tudjanak odafigyelni (megszakítás, megosztott figyelem). Az utóbbi jelenséget, egy modern fogalommal élve, ‘multitasking’-nak is nevezhetjük. Ezt a kijelentést némileg cáfolni lehetne, hiszen a gyűjtögető-vadásznak is olykor valószínűleg hosszabb ideig kellett egy dologra koncentrálnia, habár talán nem olyan formában, mint egy olvasónak, aki, minden más ingert figyelmen kívül hagyva, órákon keresztül egy adott szöveg tartalmára összpontosít.

Egyébként az amerikai mérnök Vannevar Bush (1945), aki az ún. „Memex”-szel elméletileg a hiperszöveg és a személyi számítógép egyik előfutárának tekinthető, As we may think[6] című cikkében már szintén kifejtette, hogy az ‘asszociatív’ gondolkodás sokkal inkább megfelel az emberi természetnek, mint az előbb említett lineáris gondolkodásmód.[7] Ebből adódóan a linkekkel (‘asszociációkkal’) ellátott hiperszöveg is sokkal inkább megfelel az asszociatív gondolkodásnak. A lehetséges felszínesség problémáját itt még nem tematizálták. Ezen kívül véleményem szerint talán nem is lehet szigorúan elkülöníteni egymástól a lineáris és az asszociatív gondolkodást. Végül is a lineáris gondolkodás szintén asszociatív – könyvolvasás közben is sok minden más eszünkbe jut, amit már tanultunk –, csak a tudat egy mélyebb szintjén, nagyobb fókusszal az adott tárgyra.

Carr szerint a könyv az emberi gondolkodást absztraktabbá, bonyolultabbá tette. Megváltozott a kogníció, vagyis az, ahogyan a körülöttünk lévő világot értelmezzük. Ráadásul a könyv megóvott bennünket attól, hogy valami más könnyen elvonhassa a figyelmünket a mindenkori tárgytól.

Ezzel szemben az internet teljesen másfajta gondolkodási módot eredményez. A hiperszövegből adódóan inkább a felszínes asszociatív, mint a mélyreható lineáris gondolkodást részesíti előnyben. Ezt a jelenséget egy angol anyanyelvű egykori tanárom képletesen ‘grass hopper mind’-nak, azaz ‘szöcske-elmének’ nevezte, ami azt jelenti, hogy valaki semmilyen témával nem foglalkozik mélyrehatóan és túl hosszú ideig. Gyorsan vált a különböző témák között és néha igen hiányosak a logikai kapcsolatok. Carr ebben az összefüggésben a ‘browsing effect’-re is kitérhetett volna. Ezzel a fogalommal azt a jelenséget írjuk körül, amikor valamilyen konkrét téma után kutatunk az interneten, de végül is valami teljesen más témához jutunk el, mint amilyet eredetileg kerestünk. Ez lehet pozitív is, viszont fennáll annak a veszélye, hogy a sok szék közül a pad alá esünk. A már említett angol tanár erre azt mondta: „A little bit of this, a little bit of that. Not much of anything.”[8]

Ráadásul azáltal, hogy az interneten írott szöveg és beszéd, hangok és vizuális információk, valamint a rengeteg link sokszor egy időben vannak jelen, a rövid távú memória túlterhelése mellett, a gyakori megszakítások is kiküszöbölhetetlenek. Ugyanakkor tudjuk, hogy minden mentális erőfeszítésnek, a testmozgáshoz hasonlóan, van egy bemelegítési fázisa, mielőtt elérjük a legjobb teljesítmény fázisát. A megszakítások mindig visszavetnek a folyamat kezdetéhez, ami szintén megakadályozza a mély gondolatok áramlását, illetve azt, hogy egyáltalán új információk kerülhessenek át a rövid távú memóriából a hosszú távú memóriába, ahol más releváns információkkal együtt a már meglévő tudásba integrálódhatnának. Ugyanis így lesz az információkból tudás. Ha a növekvő, illetve csökkenő figyelmet görbeként ábrázoljuk, akkor a gyakori megszakítások hatására ez „recés” lesz. Erre azt mondjuk, hogy ‘Sägezahneffekt’, azaz ‘fűrészfog’-hatás.

Carr annak a veszélyét látja, hogy az emberek egyre több információt befogadnak anélkül, hogy azt valóban fel tudnák dolgozni, illetve maradandó tudást formálni belőle. Úgy gondolom, ez esetben, egy nemigen étvágygerjesztő, de eléggé kifejező képlettel élhetnénk, azaz egy fajta ‘mentális bulímiáról’ is beszélhetnénk. A fogyasztott táplálék nem igazán laktató. Sőt, hosszú távon többet árt, mint használ.

Carr különböző kutatásokra hivatkozik, melyek szerint pl. a linkek is elvonják a figyelmünket és megszakításnak számítanak, még akkor is, ha nem kattintunk rájuk, hiszen minden egyes alkalommal el kell döntenünk, kell-e nekünk ez, vagy sem. Egy tanulmány szerint, minél több link szerepel egy hiperszövegben, annál rosszabb a szövegértésünk, valószínűleg azért, mert a döntéshozatali folyamatok megszakítják a tartalomra összpontosító mentális folyamatokat.

Carr pozitív kutatásokra is kitér. A gyakorlott videojátékosok a képernyőn sok mindent élesebben látnak, gyorsabban észlelnek. Gyorsabban tudják megkülönböztetni a releváns információkat az irreleváns információktól. A videojátékok javítják a szem és kéz közötti koordinációt és adott esetben a rövid távú memória kapacitását is némileg bővíteni tudják. Mindazonáltal a mély gondolatok, a kritikus gondolkodás, introszpekció, kontempláció stb. kárt szenved.

Carr utal arra, hogy időközben az agykutatók bebizonyították, hogy az emberi agy még felnőtt korban is a sejtek, kapcsolatok szintjén folyamatosan alkalmazkodik a környezet kihívásaihoz. Hivatkozik a híres agykutató Eric Kandelre, aki szerint, a szinapszisok viszonylag kevés gyakorlás következtében komoly és maradandó változásokon mehetnek keresztül. Neurológiai szempontból azzá válunk, amit gondolunk. Ezt a rugalmasságot ‘neuroplaszticitásnak’ is nevezik. Minél többször gyakorolunk be egyfajta gondolkodási módot, annál dominánsabb lesz az és fordítva. Ha sok időt töltünk az interneten, ez akkor is befolyásolja a gondolkodásunkat, amikor „offline” vagyunk, azaz bizonyos gondolkodási módok háttérbe szorítanak másokat. Immár empirikus módon is bebizonyosodott az, amit McLuhan (l. ‘globális falu’) jóval az internet tömeges elterjedése előtt feltételezett, mégpedig, hogy az adott médiumon keresztül látjuk a világot és benne magunkat. Így a médium határozza meg, egyáltalán mit és hogyan vagyunk képesek látni. Végül, amennyiben gyakran használjuk az adott médiumot, megváltoztat bennünket mint egyéneket, valamint az egész társadalmat. Ez minden különösebb ellenállás nélkül történik és az észlelési mintáinkat is befolyásolja. Az új gondolkodásmód Carr szerint mint a zenében a staccato, abból áll, hogy gyorsan végigpásztázunk sok különböző online-forrásból származó szöveget. A képernyő az összes előnyeivel együtt megszünteti a kételyeinket. Annyira kiszolgál bennünket, hogy szinte udvariatlan lenne annak észrevétele, hogy egyben az urunk is. Még McLuhan sem lett volna képes megjósolni azt a sok lehetőséget, amelyet az internet kínál számunkra. Valóságos lakoma, amelyen egyik fogás ízletesebb mint a másik, de alig marad időnk arra, hogy levegőt vegyünk két harapás között. Az okostelefonoknak köszönhetően bárhova elvihetjük magunkkal ezt a „jó ebédet”, ezeket a lehetőségeket. Bárhol, bármikor hozzáférhetők (otthonunkban, irodánkban, autónkban, pénztárcánkban, zsebünkben stb.).

A Google-t egyben áldásnak és átoknak tekinti. A kereső összegyűjti azokat az információkat, ötleteket, amelyek régebben világszerte oly különböző helyeken voltak találhatók, hogy szinte senki nem tudta hasznukat venni. Másrészt a könyv címében szereplő felszínesség/sekélyesség veszélye is fennáll. Az angol „shallow” a sekély vízre is utal. A híres amerikai filmrendező David Lynch Catching the big fish[9] című könyvében az ötleteket „halaknak” tekinti. Viszont az igazán nagy halakat sekély vízben nem lehet fogni, azaz felszínes gondolkodás nem eredményez jó ötleteket.

Felvetődik a kérdés, hogy, amennyiben a szerzőnek nehézségei adódtak a hosszabb szövegek figyelmes olvasását illetően, hogyan volt képes e könyv megírására. Mint ahogyan bevallja, egy bizonyos időre el kellett költöznie Bostonból a coloradói hegyekbe, ahol gyenge volt a térerő és lassú az internet. Egy ideig szüneteltette az emailezést, a blogírást stb., melynek következtében megint koncentráltabban tudott dolgozni.

Összefoglalás

Összefoglalóan megállapítható, hogy bár a tárgyalt problémák, eredmények első olvasásra kézenfekvőnek tűnhetnek, de komoly tudományos elemzések alapján születtek, amelyekből számos tanulságot lehet levonni. Másrészt meg kell említeni azt is, hogy a kép nem ennyire egyoldalú. Nem lebecsülhető az internet pozitív szerepe az oktatás, kommunikáció, műszaki és tudományos élet, kultúra és a (noha esetleg virtuális) szociális kapcsolatteremtés területén. Erre azonban más alkalommal térhetnénk ki. (Carr Nicholas G. 2010. The Shallows: What the Internet Is Doing to our Brains. New York, London: W.W. Norton & Company. ISBN: 978-0-393-07936-4)

 

[1] Az említett angol és német művek címét és a felhasznált idézeteket a funkcionalítás és olvasóbarát megfogalmazásra való tekintettel C. M. Hutterer fordította magyarra.

[2] http://www.nicholascarr.com/ [2014. augusztus 22]

[3] „Digitale Demenz. Wie wir uns und unsere Kinder um den Verstand bringen” [magyarul: Digitális demencia, avagy hogyan veszíti eszét felnőtt és gyermek./Hogyan hülyítjük el magunkat és gyermekeinket.])

[4] https://www.youtube.com/watch?v=lt_NwowMTcg [2014. augusztus 22]

[5] Ernst, Heiko (2014). „Konzentrieren Sie sich!” Psychologie heute. Februar 2014, Weinheim: Beltz Verlag, 20–27.; Goleman, Daniel (2013). Focus. The hidden driver of excellence. London: Bloomsburry; Jackson, Maggie (2008). The erosion of attention and the coming dark age. New York: Prometheus.

[6] Magyarul: Ahogyan esetleg működik a gondolkodásunk.

[7] Bush, Vannevar (1945). As we may think. The Atlantic. Washington D.C.: Hayley Romer.

[8] Magyarul: Egy kicsit ebből, egy kicsit abból, nem sokat semmiből.”

[9] Lynch, David (2006). Catching the Big Fish: Meditation, Consciousness, and Creativity. Los Angeles, California: Tarcher.

1 hozzászólás

#1 belus 2015. 02. 14. 02:39:47

Egyre tobb ilyen es ehhez hssonlo jelzest ksounk, de mintha az illetekesek, gondolok itt az oktataskutatokra, pedagogiai szakemberekre, nem foglslkoznanak ezekkel a kerdesekkel, bar tenyleg nem egyszeru egy ilyen mervu kulturalis robbanast kovetni.

Új hozzászólás