1825-ben már túl voltunk a nyelvújítás első szakaszán, a magyar nyelv jelentős mértékben megújult, alkalmassá vált arra, hogy államnyelvvé váljon. A politikai akarat önmagában nem lett volna elég a hivatalos nyelvvé, államnyelvvé nyilvánításhoz, amint azt a finn példa is mutatja. A 19. század első harmadában a Kalevala által is kiváltott, erősített nagy finn nemzeti mozgalomban sokan követelték, hogy a finn nyelv államnyelvként váltsa fel a svédet (s bár 1809-től az ország Oroszország nagyfejedelemségeként létezett, az oroszt mint hivatalos nyelvet nem támogatták). A Kalevala összeállításában elévülhetetlen érdemeket szerzett, s mintegy a finn szellemi élet vezetőjeként tisztelt Elias Lönnrot azonban a század első felében még ellenezte a finn államnyelvi státuszát mondván, hogy a finn nyelv még nem érett meg erre a feladatra. Hatalmas munkával vetette bele ő maga is magát a finn nyelv fejlesztésébe, tankönyveket, szakkönyveket fordított finnre, megteremtve egyszersmind – nagyrészt mind a mai napig érvényes módon – az adott szakterület szakszókincsét, terminológiáját. Az 1860-as évekre érte el a finn nyelv azt a fejlettségi fokot, hogy államnyelvvé válhasson, ami 1863-ban meg is történt.

De térjünk vissza a magyar nyelv kérdéséhez. Széchenyi javaslata megvalósult. A nyelvújítás, mondhatni, napjainkig tartóan folyamatossá vált. Anyanyelvünk nyelv már hosszú ideje alkalmas arra, hogy a hétköznapi használaton túl a politika, a gazdaság, a művészetek, a legkülönbözőbb tudományterületek nyelveként használjuk. Éppen ezért – valamint a nyelv és a nemzeti tudat szoros összefüggése miatt – érthetetlen, hogy anyanyelvünk fokozatosan s egyre több területről kiszorul. Más, főként a magyarénál kisebb létszámú közösségek nyelvének példáján látjuk, ha egyszer megindul a nyelvfeladás folyamata, az erózió, a különböző helyzetekben más-más nyelv használata, a folyamatot nagyon nehéz megállítani. Ma már bizonyos tudományterületeken maga a Magyar Tudományos Akadémia sem tekinti tudományosan értékelhetőnek a magyar nyelven írt tanulmányokat, csak azt, ami angolul íródott. Tudományos pályázatokat nem egyszer eleve angolul kell beadni, miközben az EU egyik hivatalos nyelve a magyar. Jogilag is furcsa a helyzet, hiszen mindenkinek alapvető joga, hogy anyanyelvén jusson hozzá minden információhoz, ismerethez. Mondják, hogy mindez a globalizáció hatása és következménye. Igen ám, de államnyelvnek azt a nyelvet tekintik, amelyiket az élet minden területén használnak. Ha anyanyelvünk egyre több területről kiszorul, betölti-e államnyelvi szerepét?

El kellene gondolkodni azon is, milyen következményekkel jár, ha a világ – ad absurdum – egynyelvűvé, de legalábbis kevés nyelvűvé válna. (Erről egyik következő írásomban szólok.) Siratjuk a nap mint nap kipusztuló növény- és állatfajokat. Siratjuk-e a nyelvek pusztulását, s a hozzájuk szorosan kapcsolódó kultúrákét?