Papp Andrea

Magyari Sára
  • Bók
    2020. 11. 5. 06:00

Balázs Géza

Balázs Géza

Cservenka Judit

Cservenka Judit

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál
  • Répa
    2020. 11. 27. 06:00

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

Vízkeleti Szilveszter

Vízkeleti Szilveszter

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Nyelv és iskola 1-16.

Kóródi Bence

Kóródi Bence 16 írása

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások

Anyanyelvű étlap
Levelek a Borostyánkőútról 3.

2013.06.1.nincs hozzászólás

Egyik kedvenc éttermem egy kis horvát faluban van a nyugati határszélen.

Még az előző Széchenyi-terv támogatásával épült ki. Remek a konyhája, jó a borválasztéka, hozzáértő a tulajdonos. A vendégkör többnyire a határ túloldaláról jár ide, osztrákok és ausztriai horvátok egyaránt. (Amíg aktívabb tevékenységet folytathatott az általam irányított tanszék, a nemzetközi konferenciák közös vacsoráját csaknem mindig idehoztam – a résztvevők nagy megelégedésére. Ezekre az alkalmakra a helybéli tamburazenekart is fel szoktam kérni, hogy hamisítatlan balkáni táncházat varázsoljanak a különterembe.) Helybéli egyébként csak ritka ünnepi alkalmakkor látogatja a vendéglőt. Itt még nem szokás idegen helyen étkezni. Ha néha elmegyünk a vendéglőbe ebédelni, meg is kérdezik a szomszédok: hát maguk nem tudnak főzni, hogy vendéglőbe járnak?

De valójában nem a vendéglátásról akarok szólni. Hanem arról, ami e kedvelt étterem étlapjáról jutott eszembe. Az étlap ugyanis három nyelven íródott: magyarul, németül és olaszul. Sokáig nem értettem, miért éppen olaszul, míg ki nem derült, hogy olasz vadászok több alkalommal is jönnek az év folyamán a környékre vadászni, s olyankor itt étkeznek, esetleg szállnak is meg. Nincs ezzel semmi baj, örülünk nekik. Amit hiányolok, hogy egy jó húsz évvel ezelőtt még szinte tisztán horvát falu éttermének az étlapján az ételek nincsenek horvátul is feltüntetve.

Amikor megkérdeztem az étterem horvát származású tulajdonosát, aki még maga is bírja és vendégeivel használja is a horvát nyelvet, hogy lehet ez, röviden csak annyit válaszolt, hogy a helyi horvátok mind tudnak magyarul, az ausztriaiak pedig németül.

Hát igen, ez praktikus és pragmatikus felfogás. Ám ha ezt a szemléletet általánosítom, akkor azt is mondhatom, hogy voltaképpen a nyelvek zömére nincs szükség, mert mindenki – na jó, Magyarország kivétel – tud angolul vagy valamely más világnyelven.

Ahogy sajnálattal tapasztalom, nemzetiségeink az utóbbi évtizedekben egyre gyorsuló ütemben mondanak le anyanyelvükről, s térnek át a többség nyelvére, az államnyelvre. Holott a két nyelv nagyon szépen megférne egymás mellett. Még nem értik az emberek, micsoda kincs, ha valaki két nyelven, két kultúrában nőhet fel. Ez igaz az anyaországi háttér nélküli kisebbségi nyelvekre és kultúrákra is, s fokozottan igaz, ha a kisebbségi nyelv mögött ott áll egy – a jelen esetben hazánkkal szomszédos – anyaország. Igaz, hogy a nyugat-magyarországi horvát nyelv, a gradiscsei, különbözik a horvátországi köznyelvtől és nyelvjárásoktól, de az eltérések a megértést nem teszik lehetetlenné.

Ez a jelentéktelennek látszó vendéglői eset az anyanyelvhez való viszonyt jelzi. Az anyanyelv feladásának folyamatában egy kis állomást. Nagy szolgálatot téve a globalizációnak, és a többnemzetiségű országok egynyelvűvé válásának.

Új hozzászólás