Papp Andrea

Magyari Sára
  • Bók
    2020. 11. 5. 06:00

Balázs Géza

Balázs Géza

Cservenka Judit

Cservenka Judit

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál
  • Répa
    2020. 11. 27. 06:00

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

Vízkeleti Szilveszter

Vízkeleti Szilveszter

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Nyelv és iskola 1-16.

Kóródi Bence

Kóródi Bence 16 írása

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások

„Csípős” szavak

2012.07.25.nincs hozzászólás

A nyelvhasználat ízlelés, ízlés dolga. Ahogy torokfájás esetén sós vízzel gargarizálunk, és gyomorfájásunkat savanyú- vagy keserűvízzel enyhítjük – édes anyanyelvünkben is vannak „sós”, „savanyú”, „keserű”, sőt „csípős” szavak is.

Szatmárban, Erdélyben és a Kárpátalján, sőt – elsősorban a nincs/van vér a pucájában szólásnak köszönhetően – immár valamennyi magyar nyelvterületen ismert a puca szó. Szatmárban a becézett „pucu” formában is előfordul.  A nagy testvér, az „f”-fel kezdődő és „sz”-szel végződő, a „fesz” gyökkel rokonságban lévő, a szankszkrit „pasz-asz”-szal megegyező, minden bizonnyal nyelvünk legdurvább elemeként számon tartott szó. Erről az etimológiai szótár a következőket írja: „Bizonytalan eredetű, esetleg ősi, finnugor kori szó. A feltehető finnugor kori alak pace ’pénisz’.” A „Huj, huj…” ősmagyar csatakiáltás ismétlődő, lelkesítő indulatszavának hangzására emlékeztető durva orosz „chuj” szóval már többször is találkoztam életemben. Bár ennek él egy kedveskedő, becézett „chujocsek” formája is, maga a szó ugyanolyan durva, mint magyar megfelelője. Primitív nyelvi közegben pusztán ezzel a szóval, illetve toldalékolt, képzett és ragozott formáival is lehet társalogni. Moszkvában fültanúja voltam annak, amikor az egyik orosz munkás egy egész mondatot mondott ezzel (mi most enyhítjük): „Francikám! Francold már ide a francos francból azt a francot, hogy kifrancoljam a francból a francot!”

Az f és p megfeleltetés több finnugor nyelvben megfigyelhető: a magyar fér(j), fi, fiú  „férfias” f hangnak más finnugor nyelvekben, például a vogulban p felel meg, a fiú pig. Az f, illetve p megjelenik a latin „penis” és a görög „fallosz” szavakban is, de nem valószínű, hogy a magyar szó az utóbbival összefüggne, bár hasonlít rá.  A latinban létezik egy „nyaláb”, „köteg”, „vesszőnyaláb” jelentésű „fascis” szó, amely alatt az ókori Rómában a konzuli hatalom jelképét is értették. A magyar szó esetleg innen is származhat, gondoljunk a vessző jelentésre. F-fel kezdődik a bot jelentésű (Szatmárban használt) „fütykös” szó is. A puca kistestvére az f-nek megfelelő p-vel kezdődő pöcs, pöcsi, pöcsike is. A „nagy f…” alárendelő, minőségjelzős szintagma elsősorban pejoratív értelmű, de jelentése mára átfordult, és jelenti az ügyeskedő embert is. Ellentéte, a „kis pöcs” egyértelműen pejoratív kicsengésű: az önmaga jelentéktelenségét felismerni képtelen, „pitiáner” emberre mondják.

A „nagy f…”  megfelelője a „tökös gyerek” kifejezés. „András, töki monya hangyás!” csúfolták osztálytársaim Szatmárcsekében a szerencsétlen falu bolondját. A tök és a mony a növényvilágból, egy kabak, illetve egy csonthéjas termés nevéből „kölcsönzött” metafora.  A „mony” szó – Kálmán Bélától tudom – ősi finnugor örökségünk. Benne van a manysi a neki megfelelő magyar szóban is. Jelentése: mogyoró. Hogy a monynak köze van a mogyoróhoz, azt mutatja a megmogyoróz ige is. A „tökös gyerek” szókapcsolat Szatmárban is a vagányságot érzékelteti, a „kis dolgát” gyakrabban végző férfiemberre pedig azt mondják: vászontökű. A „szerszám” megfelelője a „mű”. A férfiúi alkalmatosságnak ez a „művészneve” a különböző életkorokban (ezt is a Tiszaháton hallottam) előbb „hetyke mutogató”, majd „erőfitogtató”, végül „petyhüdten lötyögtető”, a tréfa szerint először vízmű, később erőmű, végül emlékmű, legvégül pedig bőrdíszmű.

Az írásomban érintett téma az eocén, miocén, oligocén és a többi földtörténeti kor mintájára remélhetőleg nem mint az obszcén-kor terméke fog bevonulni a lingvisztika történetébe.

Új hozzászólás