Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Szűts-Novák Rita

Fráter Zoltán

Szűts Zoltán

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Blankó Miklós

BlankoM

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

A hipertext, a hálózat, a médiaelmélet és az oktatás a Google-galaxisban

2011.06.3.nincs hozzászólás

Az előadás-sorozat sokszínűségét mutatja, hogy a hipertext-, a média- és a hálózatelmélet, valamint a hálózat bevonásával való irodalomtanítás neves kutatói is tartottak előadást a szerda délutáni alkalmakon.

A hipertext

A Google-galaxis… című speciális kollégium harmadik előadását Szűts Zoltán tartotta. Az előadás címe A hipertext – a radikálisan új tartalomhordozó volt.

Szűts Zoltán szerint a hipertext, a digitálisan rögzített, általában képernyőről olvasható szövegfajta, az az új tartalomhordozó, amely kereszthivatkozások (hiperrefenciák) révén kapcsolatot (linkeket) teremt a dokumentum egyes részei vagy az adott dokumentum és egy másik között. A hipertext szakít a linearitással, hiszen olyan nem folyamatos szöveg, amely elágazásai révén folyamatos választási lehetőséget kínál az olvasónak. A hipertext-recepció
egyik közismert megállapítása szerint a linkeket tartalmazó, online szöveg struktúrájánál és asszociációs jellegénél fogva sokkal alkalmasabb az ötletek, rövid szekvenciák asszociatív közvetítésére, mint a hosszabb olvasásra, mint művészeti-szépirodalmi alkotások hordozójának.

Az előadás rendkívül részletes és izgalmas volt, a Kodolányi János Főiskola főiskolai docense rengeteg példával és szemléltető eszközzel mutatta be a hallgatóságnak, hogy tulajdonképpen mi is az hipertext. Ez a szövegfajta szakít a linearitással: elágazik, és választási lehetőségeket ad a felhasználóknak adott tartalmak megtekintésére. Először 1945-ben Vannevar Bush írta le e szövegtípust. Az elnevezés azonban a hatvanas években született meg, Theodor Nelson nevéhez szokás kötni.

A hipertext (pl. a Wikipedia) rövid szekvenciák asszociatív közvetítésére alkalmas: ez némiképp ellentétben áll azzal, hogy egyesek megpróbálták ezt a sokrétű szövegtípust irodalmi szövegekkel feltölteni. Szűts Zoltán szerint a hipertext – mint irodalmi szövegeket hordozó felület – alul van reprezentálva. Kifejtette, hogy a könyv és az e-könyv közötti
különbségek hamarosan el fognak tűnni. Ennek kapcsán említette meg azt a kutatási eredményt, hogy egy adott honlapoldalra látogatóknak csupán 16%-a olvassa el ténylegesen, elejétől a végéig az oldal szövegét.

Felvetette az előadó azt is, hogy ez a kulcsfogalom tulajdonképpen megfeleltethető a metaforának: értelmezése ugyanis olyan, mintha egy adott internetes oldalon lévő ismeretanyagot (amit nem tudunk értelmezni teljes egészében) az oldalon lévő egyéb linkek segítségével próbálnánk megérteni. Szűts Zoltán bevezetett egy új fogalmat, a gondolati linkelés-t, amelyben kulcsszerepet játszik a szerző és az olvasó, és gyakorlatilag az asszociációnak feleltethető meg.

Számos szerzőt-próbálkozót említett az előadó, akik létrehoztak valamilyen formában, szinten és minőségben hipertextnek nevezhető és irodalminak tekinthető alkotást. A teljesség igénye nélkül néhány példa: Farkas Péter: Gólem, Michael Joyce floppin megjelent műve, Stuart Moulthrop 1992-es regénye, Charles Cumming: The 21 Steps (Penguin Books), Toby Litt: Slice. Az alábbi linken ezek közül több is megtalálható: http://wetellstories.co.uk/

Az előadás végére egy központi kérdés maradt, mely érezhetően megmozgatta a hallgatóságo is: mitől működnek ezek a szövegek? Szűts Zoltán tömören fogalmazott válaszában: a világirodalmi kánon szövegeit veszik alapul, és maximálisan alkalmazkodnak a hipertextet olvasókhoz. E szövegek célja az örömszerzés.

Az előadáson nagyon jó hangulat uralkodott az A/428-ban, ami nagyban köszönhető volt Szűts Zoltán frappáns példáinak és a hallgatók előadás utáni kérdéseinek is. Még a technika ördöge sem tudott kifogni Bódi Zoltán moderátoron és Szűts Zoltánon, a vezeték nélküli internet keresésének útvesztőjében végül egy androidos mobiltelefon váltotta meg a világot.

Lev Manovich új médiaelmélete

„A Google-galaxis” program előadója március 16-án Andok Mónika volt. Megtudtuk, hogy az új média jellemzői korábbi médiumokra is visszavezethetők, de egészében mégis új minőséget hordoznak.

Manovich, az orosz származású kutató jelenleg a Kaliforniai Egyetem tanára. Korábban matematikát és programozást tanult. Az e témakörökben megismert módszerek segítették őt elméleteinek kidolgozásában. Az új média, a digitális média anyagi, technológiai és logikai szerveződését kutatja. Manovich módszertanában több kulcsfogalom is szerepel: a szoftver, a komputerizáció, az adatbázis, a narratíva, az interface, a szimuláció, az alkotó mint információszervező és végül a film, amely – szerinte – összefogja az eddig felsoroltakat.

Számára elfogadhatatlan a régi-új média azon felosztása, mely az internetet tartja határvonalnak. Ehhez kapcsolja a mediális-reális összemosódását, azaz a szimulációt. Andok Mónika itt említette meg Friedrich Kittler, német médiakutató nevét: ő is ugyanezekről beszél. De Manovich megkérdőjelezi a német kutató által megfogalmazottakat: úgy gondolja, hogy Kittler szerint a hálózati kommunikációban csoportosuló digitális szerveződés, multimedialitás, interaktivitás és hipertext sokkal inkább a technológiához kötöttek. A számítógépnek azonban nem sajátja a multimedialitás. A digitális kultúra lényegét a variabilitásban látja. Úgy véli, hogy a szakirodalom összemossa a fizikai- és a mentális interaktivitást. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy a mentális tapasztalatok kivetítése tulajdonképpen egyenlő az interaktivitással. A cél szerinte a mentális folyamatok izomorffá tétele, melyet a tömegtársadalom léte kényszerít ki. A posztmodern esztétika programjában a lényeg – szerinte – az adatszerzési stratégiákban van. Itt kulcsszerepet játszanak az egyes leírható mintázatok, az ún. információs viselkedés. Azt a következtetést vonhatjuk le ezekből, hogy a kulturális esztétika sosem lesz teljes egész, mindig változni fog. Manovich teremti meg a kulturális analitika fogalmát is. Itt vizuális adatokra koncentrál, illetve a
digitális nyomok tetten érhetőségére: célja a vizualizáció többféleségének megismerése.Lev Manovich eddigi legátfogóbb műve 2001-ben jelent meg, The Language of New Media címmel. Az előadó készségesen válaszolt a felvetésekre, és a következőkkel bocsájtotta útjára a hallgatóságot: „Ha kétszer nem hozzuk létre ugyanazt az írást, akkor már biztos, hogy interaktívak voltunk.”

Milyen az agyi szótár? Megjósolható-e a Facebook-forradalom kimenetele

Behálózva – az internettől az agyig volt a címe a Google-galaxis nyolcadik előadásának, melyet Kovács László, a Nyugat-magyarországi Egyetem adjunktusa tartott.

A szórakoztató példákkal teletűzdelt előadás témája a különböző hálózati rendszerekben rejlő szabályszerűségek és kutatási-elemzési lehetőségek voltak, illetve Agykapocs című saját kutatásába is betekintést nyújtott. Minden mindennel összefügg, mindennapjainkat tulajdonképpen hálózatok sorozatában éljük: digitálisan rögzítjük a fontos és nem fontos dolgokat, a mobilkommunikáció segítségével bárhol „bármi” elérhetővé válik, kapcsolataink a közösségi oldalakon rajzolódnak ki (Facebook, iwiw, stb.), a „tudást” az (internet) hálózatról szerezzük (Google). Hálózatban vannak az emberek, sejtek, utak stb. A hálózatok pontokból és a közöttük lévő kapcsolatokból állnak össze. A pontok nem azonosak, lehetnek központiak vagy nem központiak. A kapcsolatoknak irányuk és fajtájuk van. A rendszert
skálafüggetlen és kisvilág karakterek alkotják. A hálózatok kialakulása lehet véletlenszerű vagy preferenciális. Fontos a sebezhetőség kérdése: a természetes kapcsolatrendszerek a legellenállóbbak. Az egymástól független hálózatoknak is vannak közös pontjaik, viselkedésük előre jelezhető, felépítésük optimalizálható, illetve bizonyos jelenségek matematikailag leírhatók. A gyakorlati haszon sem elhanyagolható: katonaság, gazdasági élet
(pl. bankok ügyfélmegtartási módszerei, földrajztudomány és persze nyelvtudomány).

Kovács László a mentálislexikon- („agyi szótár”), azon belül szóasszociációs vizsgálatait az internet segítségével végzi. A több éve folyó munka első eredményei igazolták a hipotéziseket: a mentális lexikon felépítése skálafüggetlen és kisvilág jellegű, a központi elemek részben kimutathatóak.

A záró beszélgetésben Barabási Albert László úttörő munkásságáról esett szó, majd leginkább a megjósolhatóság kérdésére. Fölmerült, hogy az arab országokból kiinduló „Facebook- forradalom” kimenetele mennyre jelezhető előre. A „forradalom” kiindulásakor a politológusok csődöt mondtak („Tunézia elszigetelt jelenség”), a hálózatkutatók viszont nem. Az előadó kiemelte a hallgatók számára a témában rejlő továbblépési lehetőséget.

Góg és MaGoogle fia vagyok én…

Már Ady is tudta: Góg és MaGoogle fia vagyok én… Ilyen poénokkal fűszerezte Fűzfa Balázs a Google-galaxis sorozatban tartott előadását az irodalom hálózatosodásáról.

Fűzfa Balázs egy mondatban foglalta össze, mit is jelent az irodalom a web 2.0 korszakában. A Milyen lesz a 21. század irodalma? Modern narratívák a neten alcímű előadás egy, a YouTube-on majdnem kétmilliós letöltési számú spontán-posztmodern népmeseremix segítségével beszélt arról, hogy a gutenbergi betű−könyv-korszak „kényszerpályája” után a civilizáció − s ebben nyilvánvalóan a természet és a költészet a „zászlóvivő” − miképpen tér
vissza az emberi gondolkodásra a linearitásnál sokkal inkább jellemző asszociativitáshoz és hálózatosodáshoz mint a létezés egészét átszövő alapelvekhez.

Csak a 18 éven felüliek képesek felfogni, hogy létezett valaha internet előtti világ is. A diszlexia legyőzésének egyik lehetséges módja a számítógép billentyűzete. További érdekesség, hogy az emberi kézcsontok a mobiltelefon-használat miatt indultak továbbfejlődésnek.

Az internet fő vonzereje abban van, hogy az élet minden pillanatát átszövi. Nyelvi, nemzedéki és kulturális kapuk nyílnak meg előttünk-közöttünk. A gyerekek rögtön megszeretik a netet, mert a gyors asszociációk és keresések világa nagyon közel áll a gondolkodáshoz. Némi iróniával azt is fejtegette az előadó, hogy a Gutenberg-galaxis tévút volt, most térünk vissza a szabad, kötetlen kommunikációhoz.

A fő kérdés azonban az, hogy átmenthető-e a könyv és az irodalomoktatás? Fűzfa Balázs véleménye szerint a könyv és a számítógép is megsokszorozza a megértést. „EdDIG ITÁLIA földjén termettek csak a könyvek…” – Janus Pannonius versének eltorzított sorát hozta példaként arra, hogy az irodalom jelölt beszédmód: a jelentések átvihetősége nagyon fontos,
hiszen az idő kitágításának, így földi létünk boldogabbá tételének egyetlen műfaja a kultúra, amely ezek sokféle technológiához köthető. Sem a hagyományos, sem ebben a hálózatos kultúrában csupán egyféle olvasás van, például: örömolvasás, gyorsolvasás, „erővel olvasás” (Márai), „hátgerinccel való olvasás” (Ottlik) stb. Ezekre is reflektálnia kell a 21. századi irodalomoktatásnak.

Az előadás után provokatív kérdést tett fel valaki: milyen esélyei vannak egy tanárnak, aki alkalmazná az újdonságokat? Humorosan azt a választ kapta, hogy biztos az állásvesztés. A viccet félretéve: „Meg kell keresni a lehetőségeket. De a tanárnak vállalnia kell az eszméit… Ha hatásunkra egy diák egyetlen könyvet is elolvas kedvtelésből, akkor megérte az irodalomtanításba fektetett energiánk!”

Fűzfa Balázs szemléletmódjának gyümölcse a számos irodalmi „happening” (24 órás felolvasás, Hajnali részegség a kollégium tetején, ezerötszáz diák közös szavalata) mellett saját tankönyve, illetve az általa fémjelzett „12 legszebb magyar vers” előadás- és könyvsorozat. De a legnagyobb elismerés a tanár számára mégis a diákok szeretete. Fűzfa Balázs nagy tapsot kapott az ELTE-n. A Nyugat-magyarországi Egyetem docense az „élményközpontú irodalomoktatás” egyik hazai pápája.

Új hozzászólás