Skip to main content

Minden mindennel összefügg? Hálózatkutatás a nyelvben

Balázs Géza - 2010. 03. 12.

1. Hálózatelméleti bevezető

A 18. század elején a kelet-poroszországi Königsberg lakosait foglalkoztatta az a probléma, hogy vajon városukat be tudnák-e járni úgy, hogy a Prégel folyón átívelő híd mindegyikén csak egyszer mennek át. A svájci Leonhard Euler 1735-ben kimutatta, hogy ez lehetetlen új hidak építése nélkül. Levezetésének újdonsága az volt, hogy az útvonalakat és a látnivalókat szakaszok és pontok kapcsolatával ábrázolta. A pontok és a szakaszokból álló hálózatok a gráfok. A gráfok megismerése és megértése pedig megoldás lehet az összetett világ megértéséhez. Ez lett tehát a matematikai gráfelmélet kiindulópontja, amelyből később fejlődött a hálózatkutatás. A témakör első monográfiáját 1936-ban Kőnig Dénes, a Műegyetem tanára publikálta. A gráfelméleti iskola felfutása Erdős Pál, „napjaink Eulere”, valamint munkatársainak köszönhető.

A gráfelmélethez köthető megfigyelés az is, hogy a világon két ember között viszonylag kevés – általában öt-hat – emberen keresztül lehet személyes kapcsolatot találni. Az ötletet már Karinthy Frigyes fölvetette a Láncszemek című novellájában (1929), tudományosan Stanley Milgram harvardi pszichológus igazolta. Vagyis „kis világban” élünk, amely azért olyan kicsi, mert a társadalmi kapcsolatok sűrű hálót szőnek. Ez lett a „kisvilág” vagy „kisvilágság” elmélet.

A gráfelméletet hasznosítása azután megjelent például a városok közlekedési járatsűrűségének megállapításban, illetve az elmúlt egy évtizedben olyan bonyolult hálózatok kutatásában, mint az agy neuronszerkezete vagy éppen az internet. Erdős Pál és Rényi Alfréd még véletlenszerű gráfokról értekezett. A fázisátalakulásnak nevezett matematikai modell illusztrálására a víz jéggé válási folyamata szolgálhat. Egy ideig parányi szigetek keletkeznek, majd hirtelen, néhány lépés alatt megfagy a víz, vagyis a szigetekből kapcsolódó hálózat jön létre.

Barabási Albert-László (2003) az internet szerveződésének vizsgálatában skálafüggetlen eloszlást mutató gráfokat figyelt meg, vagyis nem teljesen véletlenszerű folyamatként láttatja a hálózatot. A skálafüggetlenség egy eloszlásfajta: nagyon sok hálózati elemnek csak kevés szomszédja van, viszont mindig van olyan elem, amelynek nagyon sok szomszéd jut. Csermely (2005: 35) megfogalmazásában: „annak a valószínűsége, hogy valamely elemnek egy nagyságrenddel több szomszédja legyen, éppen egy nagyságrenddel kisebb.” A skálafüggetlenséget megvizsgálták és megtalálták az atomi, a molekuláris, a biológiai hálózatokban. A bennünket jobban érdeklő társadalmi hálózatokban skálafüggetlenség mutatható ki az e-mail üzenetek, a telefonhívások, a tudományos produktivitás megoszlásában, a városok méreteloszlásában. Ugyancsak skálafüggetlen eloszlást mutat a vagyon. Pareto törvénye így fogalmazza meg: „a gazdag még gazdagabb lesz”, azaz annak az esélye, hogy egy meglévő vagyont egy egységgel tovább gyarapítsunk, sokkal nagyobb, mint annak, hogy egységnyi vagyont nulláról összehozzunk. Ugyanezt a magyar népi bölcsesség tökéletesen pontosan fogalmazza meg: „A kutya is a dombra sz..ik”.

Az interneten, csakúgy, mint a társadalomban, megfigyelhető az egy-egy népszerű pont felé való irányulás. Hasonló jelenségeket tapasztalhatunk a tudományos iskolák, paradigmák, vagy éppen a szexuális kapcsolatok szerveződésében, de ugyanilyen skálafüggetlen eloszlást mutató alapon alakulnak ki a kedvelt turistacélpontok, a repülőgépjáratok (gyűjtő-elosztó központok).

Milgram nyomán Mark Granovetter kimutatta, hogy a társadalom több szorosan összekapcsolódó csoportját egymással gyenge kapcsolatok kötik össze. Ezek a gyenge kapcsolatok stabilizálják a társadalmat, később kiderült, hogy az ökológiai rendszereket is ilyen gyenge kapcsolatok stabilizálják (Csermely 2005: 14).

2. Hálózatkutatás a humán szférában

Látható, hogy a hálózatkutatás a humán szféra számos területére kiterjedt. Az ember, az ember által létrehozott szervezetek, intézmények nincsenek egyedül, hanem mindig egy csoportnak, egy hálózatnak a részei. Az egyéni hálózatot nevezhetjük családnak, rokonságnak, szomszédságnak, ismeretségnek, kapcsolatnak; ezeket a fogalmakat sokszor szervezetekre és intézményekre is használhatjuk, például rokon vagy szomszéd tanszék, leányvállalat; de a szervezetek, intézmények kapcsolatára, láncolatára számos más nyelvi jel is utal: útifalu (egy útra felfűzött falu), sorház, szalagház, fejpályaudvar, társszervezet, ernyőszervezet, leányvállalat stb. Természetesen megkülönböztetendők az emberek közötti elsődleges, valóságos, informális, vonzalmi kapcsolatok a másodlagos, formális hivatalos kapcsolatoktól.

A hálózatkutatás egyik alapja az ún. szociometria, amelynek során egy közösségben a vonzalmakon alapuló kapcsolatokat tárják fel. A szociometria Jacob Moreno nevéhez fűződik, Magyarországon Mérei Ferenc végzett ebbe a körbe tartozó vizsgálatokat. Mérei szerint az elsődleges csoportok az emberi integritás megvédésnek, illetve a túlélésnek a biztosítékai.

Csermely Péter a hálózatkutatásnak szentelt könyvében a „minden mindennel összefügg” szellemében a legkülönfélébb természeti, biológiai, társadalmi, lelki és nyelvi jelenségeket hozza föl példaként a hálózatszerveződésre. Gondolatmenetében központi szerepet kapnak a skálafüggetlen kapcsolatokon túl a társas hálózatokban megmutatkozó ún. gyenge kapcsolatok. Az alacsony intenzitású vagy az intenzív, de átmeneti kapcsolatok, vagyis a gyenge kapcsolatot stabilizálják a biológiai és társadalmi létünket. Innen már csak egy ugrás napjaink egyik legdivatosabb témája az internet, azon belül a magyar fejlesztésű Iwiw (international who is who), a közösségépítő portál, amely főként ezeket a gyenge kapcsolatokat gyűjti össze a modern technológia segítségével. Az Iwiw éve után a Facebook éve következett. McLuhan (2001) óta tudjuk, hogy a kommunikációs technológiák átrajzolják a társadalmat, az internet pedig új lehetőséget és értelmezési keretet ad a világról, s benne az emberről.

Mivel pedig a kommunikációs folyamatban nemcsak egyszerűen információtovábbítás folyik, hanem különféle összetett kognitív folyamatok: például kognitív korlátok, határok, dimenziók legyűrése, valamint sémák működtetése, témánkat akár a kognitív tudományok, közte a kognitív nyelvtudomány körébe is sorolhatjuk.

3. A hálózatkutatás és a nyelv

A hálózatkutatás számos ponton kínál kommunikációs és nyelvi analógiákat. Bár az analógiák tévutakra is vezethetnek bennünket. A kutatók számos érdekes kérdést fölvetnek, de az szinte nyomban látható, hogy a kommunikáció és a nyelv világát, annak kutatásában meglévő eredményeket, tételeket nem kellően ismerik, így példáik nem mindig mondhatók szerencsésnek.

Mi nyelvészek is a nyelvben folyamatosan hálókat, hálózatokat keresünk. A szintaxis maga egy bonyolult, a szókészlet elemei között nyelvtani eszközökkel létrehozott, sűrű (erős vagy gyengekapcsoltságú) szövésű háló. A szemantika már lazább szálakkal van szőve, hiszen a jelentések összetettek, nehezebben megragadhatók, megközelítésük, leírásuk már meg is haladja a nyelvész kompetenciáját. Végül pedig föltételezhetünk egy pragmatikai hálót is, a szerkesztett nyelvi közlés valós nyelvhasználati szerepét: amely magában foglalja az indítékot, a szándékolt hatást, valamint a megértés sokszintű létrejöttét. Szövegeinket nem véletlenül nevezzük szövegnek, a szóban magában benne van a szövés, a szövet, vagyis szálaknak az egymással való rendezett, szoros vagy éppen gyenge kapcsolata.

A hálózatkutatás nyelvben való alkalmazását a hálózatkutató biológus is feszegeti. Csermely Péter (2005: 223–229) a kulturális hálózatok között említést tesz a „nyelvi hálóról” is: „Az emberi nyelv komplex hálózat, amelyben a hálózat stabilitása a jelentés stabilitásával egyenértékű.”

A hatoldalas kis fejezetben meglehetősen véletlenszerűen hozott idézetekkel kívánja bizonyítani, hogy a nyelvben is felbukkan a skálafüggetlenség és a gyengekapcsoltság. Bár Csermely gondolatmenetét igen rokonszenvesnek, továbbgondolásra érdemesnek vélem, nyelvre vonatkozó megfigyeléseit egyelőre még csak vázlatosnak tartom, amelyet csak  meglehetősen nagy asszociatív készséggel (gyengekapcsoltsággal) lehet egymással kapcsolatba hozhatónak tartani.  Azt azonban rögtön hozzáteszem, hogy a nyelvben nemcsak az említett két jellemző, vagyis a skálafüggetlenség és a gyengekapcsoltság, hanem a kisvilágság és az egymásbaágyazottság jelenségei is kimutathatók. Ezeknek a figyelembevételével teljesebb kép alkotható a nyelv hálózatos szerveződéséről. De azt is hozzá kell tenni, hogy a különböző tudományterületekről hozott fogalmak, látásmódok, módszerek átvétele, használata ma még aligha vezethet koherens elmélethez, ezért az én gondolataim – másokéhoz hasonlóan – ma még nem tekinthetők egy szerves elmélet részének, csak a Csermely által fölvetett gondolatok nyelvészi továbbgondolásának.

4. Kisvilágság

A kisvilágot (egyszerűsítve) a hálózatok elemei közötti rövid (kicsi) távolság jellemzi. A kisvilágokban több csoportképződés található (ahogy például a víz kezd megdermedni,  megfagyni) szemben a véletlenszerű, random kapcsolatokkal (mondjuk a folyóvízzel). A világunk kisvilágokból áll. Ez teljesen nyilvánvaló családunk, baráti, munkahelyi ismeretségeink köreinek számbavételénél, de a társadalmi hálózatok megvizsgálásánál is. Az ember különösen szereti a kisvilágot, mert biztonságot, kiszámítottságot nyújt, s agyunk is úgy fejlődött, hogy kapcsolatainkat kisebb csoportokban tudja listázni, ennek alapján áttekinteni, mozgósítani.

A kisvilág vagy kisvilágság a nyelvben leginkább antropológiai nyelvészeti és szociolingvisztikai kutatási területeket érint. A dialektusok, szociolektusok létrejötte és folyamatos fennmaradása a kisvilágsággal függ össze. Valamint ide sorolhatjuk a nyelvi hagyományokat, a frazeológiát, a névadást és még sok nyelvi szokást is. Nyelvi hálózatokat hoznak létre a Jánosok, illetve a „Jánosok egy faluban”, a „Szentgyörgy” nevű települések stb.

Amikor ezeket a kérdéseket taglalom, örömmel idézem fel még jóval a hálózatkutatás divatba jötte előtti ötletemet. 1989-ben Moreno szociometria-vizsgálatának alapján javasoltam egy tanítványomnak, hogy végezze el egy középiskolai osztály társas hálózata és az osztályban viselt ragadványnevek közötti összefüggés feltárását. A vizsgálat azzal a tanulsággal járt, hogy középpontban, csomópontban lévők sokkal kevésbé viseltek bántó ragadványnevet, mint a szélen levők (Füle 1990).

A nyelvi háló kisvilágokat jelentő modulokra osztható. A szerkezeti modulok működését a skálafüggetlenség törvényszerűsége határozza meg. A műveleti tevékenység eredményeként létrejövő modulok pedig a különféle nyelvváltozatok, regiszterek. Egy ember rendszerint mindig több ilyen műveleti értelemben vett nyelvi modul használója, egyúttal több kisvilág „lakója”. A nyelvi modulok száma, azok gazdagsága, használata összefügg az ember társas viszonyaival. A nyelvi modulok rugalmas használata a társadalmi boldogulás egyik alapföltétele. Megfigyelhető, hogy a társadalom leggazdagabb és legszegényebb rétegei nyelváltozataikban szegregálódnak, vagyis egy zárt kisvilágot építenek ki, és kevés nyelvi modult használnak.

5. Skálafüggetlenség

A már emlegetett skálafüggetlenség, vagyis a pontok nem véletlenszerű (nem random) eloszlása számos nyelvi párhuzamot kínál. Voltaképpen az egész grammatika ezt a kérdést boncolgatja. Ilyen például a szavak egymásutánisága, a szórend. Legvilágosabban talán Tesniere valencia-elméletével (érték, vonzatosság) illusztrálhatjuk, hogy a mondatok strukturális rendjét az ún. konnexiós kapcsolatok (elemi szintaktikai viszonyok) alkotják. A konnexiós kapcsolatok hierarchikus viszonyban vannak. A mondatot kormányzó fő régens (rendszerint az ige) meghatározott, kötelező, fakultatív vagy szabad kiegészítővel (bővítménnyel) alkot mondatot.

ír

1 kiegészítő: Az író ír.

2 kiegészítő: Az író könyvet ír.

3 kiegészítő: Az író könyvet ír a könyvhétre.

4 kiegészítő: Az író esténként könyvet ír a könyvhétre.

A szövegben előforduló szavak eloszlása a Zipf-törvény szerinti skálafüggetlen statisztikát követi. Mind a beszélőnek, mind a hallgatónak az ugyanis az érdeke, hogy viszonylag kevés, valamint legkisebb, egyedibb jelentéstartalmú szót használjon. A skálafüggetlenséget jellemzi a sznobok erősek felé való húzása: s ennek megnyilvánulása a nyelvi divat (szódivat).

Skálafüggetlenséget mutatnak az egymással valóságvonatkozás szempontjából nem véletlen kapcsolatban álló szavak. A jelenséget mezőösszefüggésnek nevezzük. Ilyen „mezőket” hoznak létre a rokon vagy az ellentétes jelentésű szavak, az alá- és fölérendeltségi viszonyt mutató szavak, vagy a jellemző fogalmi csoportok (pl. rokonságnevek, színnevek).

A zene és a nyelv ősi, genetikus kapcsolatára utalhat az is, hogy mind a zene, mind a beszéd hangerőssége skálafüggetlen eloszlást mutat. Ebben kapcsolat látszik a zenei és a nyelvi élmény, esztétikai üzenet között.

Egyelőre nem tisztázott kérdés, hogy az emberi agy skálafüggetlen ideghálózatai, kognitív struktúrái kapcsolatban vannak-e az ugyancsak skálafüggetlen nyelvi reprezentációk létrejöttében.

6. Egymásbaágyazottság

A hálózatok modulokból vagy parcellákból épülnek föl. Az egymásbaágyazottság a dolgok természete és emberi létünk alapföltétele. A bonyolult hálózatokat csak egyszerű elemmé, modullá redukálva érthetjük meg. Lényegében ezen alapul a dedukció logikai művelete. És ezt az eljárást végzem én is most, amikor a hálózatokat négy szempont (modul) szerint járom körül. Kognitív korlátaink miatt világ bonyolultságát csak átmeneti egyszerűsítésekkel és nézőpontváltásokkal vagyunk képesek felfogni és ábrázolni.

A nyelvben ilyen egymásbaágyazottságot sok helyen kimutathatunk. A grammatikában az egymásbaágyazottság egyik jele: a helyettesítő elemek használata. Ezekben az esetekben a valódi jelentés helyén egy másik szó áll, amely utal a valóságra. Vagyis az utaló elem „beágyazódik” a valódi nyelvi jelölő helyére. A szavak jelentése egymásra rétegződik (egymásba ágyazódik). Vagyis a szavak régi jelentése mellett újak jönnek létre, nemegyszer úgy, hogy a két jelentés között oszcillálás (ide-oda mozgás) van. Egymásbaágyazottságot mutatnak a keveredő nyelvváltozatok, a kétnyelvűség különféle esetei, a pidzsin és kreol nyelvek.

A hálózatokban dupla, azaz ikermodulok is létrejönnek. Ez a „luxus” rendszerint csak egy ideig áll fenn, és modulok széttartó fejlődést mutatnak.

Ilyen jelenségként foghatjuk föl a grammatikában az alakváltozatok folyamatos létrejöttét. Az alakváltozatok gyakran hibázás eredményeként alakulnak ki. Ha viszont fennmaradnak, akkor finom, árnyalatnyi, majd jelentős funkciómegoszlás figyelhető meg köztük. Pl. gyerek – gyermek, lány – leány, reggelik – reggeliek, kara – karja.

7. Gyengekapcsoltság

Csermely Péter (2005) szerint a gyenge kapcsolatok azok a kölcsönhatások, amelyeknek kicsi az affinitása, a valószínűsége, azon kívül rövid ideig tartanak, de ugyanolyan alapvető elemei a hálózatoknak, mint a kisvilágság, a skálafüggetlenség vagy az egymásba ágyazottság. A hosszú távú kapcsolatok rendszerint gyenge kapcsolatok. A hálózatokban skálafüggetlen módon keverednek az erős és a gyenge kapcsolatok, ezek pedig egymásbaágyazott módon kapcsolódnak.

A biológiai, de a kulturális evolúció megújító elemei sokszor izolált, zárt, a társadalom nagy hálózatától kieső területeken születnek (például maják, khmerek).

A gyenge kapcsoltságból fakadhat az emberi nyelv legalapvetőbb jellemzője: a transzformáció, a jelentésátvitel, amelyet – különböző szemszögből – szimbolizációnak, metaforálásnak, poliszémiának nevezünk. A többértelműség pozitívuma, hogy új látásmódhoz, gondolkodásmódhoz, a tartalmak új megvilágításához vezet. Ha azonban a többértelműség nem éri el a gyengekapcsoltság szintjét, akkor a szöveg jelentéstartalma szétesik, és félreértéshez vagy megnemértéshez, azaz anómiához, entrópiához, káoszhoz vezet. (Ez bizonyos modern irodalmi alkotások jellemzője is lehet.)

A gyengekapcsoltság jegyei a nyelvben a zárt nyelvi közegből (tolvajnyelv, szleng) széles körben elterjedő nyelvi jelenségek.

Más szempontból ugyancsak gyengekapcsoltságot mutatnak a puszta fatikus, kevés jelentéssel bíró szövegelések, laza mondatszerkezetek, valamint a pletyka is, amelyek valódi szerepe tulajdonképpen a kisvilágság ápolása (ide sorllható a modern technológiából a chat és az sms is).

A gyengekapcsoltságnak is kiváló új terepe bukkan fel az interneten (pl. az iwiw vagy a Facebook szolgáltatásában).

8. Összefoglalás

A matematikai gráfelmélet, a hálózatkutatás analógiái nyomán négy szempontból, a kisvilágság, a skálafüggetlenség, az egymásbaágyazottság és a gyengekapcsoltság szempontjából jártam körül a nyelvet, rámutatva a nyelv strukturális és műveleti hálózatjellegére. A kognitivisták, a hálózatkutatók elképzelései, analógiái ismét a természet- és társadalomtudományok kapcsolódását sejtetik, sőt egy újabb fajta szupertudomány létrejöttét is előrevetítik, amelyben egy interdiszciplináris nyelvtudománynak központi helye lehet. Úgy látszik, hogy a nyelvtudománynak (ismét) kiemelt helye van (lehet) az embert, a társadalmat, a kultúrát kutató tudományok sorában.

Abban maradéktalanul egyetérthetünk Csermely Péterrel (2005: 225), hogy „a nyelvi szerkezetek hálózatos elemzése még nagyon sok összefüggésre mutathat rá”, ám egyúttal óvatosságra is kell inteni, hogy a különféle analógiák ne csak valamiféle eklektikát jelentsenek, hanem valóban hozzájáruljanak egy újabbfajta, kognitív interdiszciplináris nyelvtudomány kibontakozásához.

Irodalom

Barabási Albert-László 2003. Behálózva. Budapest: Magyar Könyvklub.

Csermely Péter 2005. A rejtett hálózatok ereje. Budapest: Vince.

Füle Bernadett 1990. Ragadványnevek szociometriai vizsgálata egy ceglédi általános iskolában. (Magyar Névtani Dolgozatok, 88.) Budapest: ELTE-MTA.

McLuhan, M. 2001. A Gutenberg-galaxis. Budapest: Trezor.

Schweitzer András 2007. A matematika magyar ága. Csúcson és élen. Heti Világgazdaság. 2007 március 24.

2 Replies to “Minden mindennel összefügg? Hálózatkutatás a nyelvben”

  1. Köszönöm ezt az írást, nagyon érdekes volt!

  2. Úgy látom, hogy a hálózatkutatás ma egyre divatosabb. Az új funkcionális nyelvtan is ezt tűzte zászlajára.

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x