Egyik részről mintha túltengés lenne a gyermekirodalomban, másik részről pedig jajkiáltás: vajon fognak-e olvasni a gyerekek?

Az irodalmi művek lehetséges témáinak számát alig egy tucatra teszik kutatói, s állítják: ennyi volt, van és lesz, lehetetlen valami újat kitalálni. Elhisszük, mert magunk is tapasztaljuk, hogy néhány tucat regény vagy novella elolvasása után egy következő műnek sokszor már a címéből nagy valószínűséggel kitaláljuk, hogy történelmi, utazós, pikareszk, fantasztikus, szerelmes, lélekábrázoló, kalandos témájú vagy épp családregényt tartunk-e kezünkben.

A kisiskolások alig-alig találkoznak a legújabb, nekik írt versekkel, a tankönyvekben is csak elvétve lehet föllelni ilyet. A 4. osztályos Hétszínvilág olvasókönyvben (Apáczai Kiadó) például a mai magyar költőktől egy Varró Dániel-vers(részlet), és két Lackfi János-vers található.

A gyermek és felnőtt nyelvhasználat viszonyát most főként a „klasszikus” gyermekkorban, az óvodáskorban, az iskoláskor kezdetén vizsgálom. Természetesen csak néhány fontos, a társadalmiasulás (szocializáció), nevelődés-nevelés során fölvetendő szempontot vetek föl.

Élünk-e (még) a mi időnkben? Társunk-e (még) az irodalom? Mi az irodalom, és hol a határa? - ilyen és ehhez hasonló kérdések régóta foglalkoztatják az irodalom, az irodalomértés esélyeit latolgató laikusokat és szakembereket egyaránt.

Az ELTE TÓK Kortárs gyermekirodalom kutatóműhelye konferenciát szervezett 2012. május 11-én A kortárs gyermekirodalom és médiumai témakörben.