Ma már a névtani szakemberek többsége önálló kutatási területnek tekinti a névtudományt. Tény, hogy világszerte a múlt század második felében virágzott fel az onomasztika, amelyet kis késéssel követett a magyar névtudomány is. A Magyar névkutatás a 21. század elején című kötet (Farkas Tamás–Slíz Mariann szerk., 2015) számba veszi az elért eredményeket, kijelöli a kutatómunka irányvonalait különös tekintettel a nemzetközi, közép-európai, közelebbről a Kárpát-medencei kapcsolatok fejlesztésére, valamint az alkalmazott névtan terén adódó gyakorlati tennivalókra. A kötet szerzői közül többen hangsúlyozzák a tudománynépszerűsítés fontosságát. Hoffmann István (A névtan és a társtudományok) felhívja a figyelmet, hogy a névkutatóknak súlyos adósságaik vannak a tudományos ismeretterjesztés terén, hiszen a szakemberek ilyen irányú tevékenysége széles körű igényt elégít ki, amely visszavezethető az embereknek a nevek iránti megkülönböztetett figyelmére, érdeklődésére. Raátz Judit tanulmányában (Alkalmazott névtan) megállapítja, hogy nem tisztázott a fogalom, és hogy igen nehéz az alkalmazott névtan területeit meghatározni. Farkas Tamás: A nemzetközi névkutatás és magyar kapcsolatai című dolgozatában felvázolja a közös kutatási témákat, kiemeli a nemzetközi együttműködés fontosságát. „A gyakorlatias típusú, alkalmazott névtani kérdésköröktől az elméleti jellegű alapkutatásokig találhatunk közös munkára érdemes területeket. Akár a kisebbségi névadás, névhasználat, névjog kérdéseivel kapcsolatosan…”

 Az alkalmazott névtan egyik fontos területe a gyakorlati szempontokra is kiterjedő névtervezés, a névkultúra fejlesztése, az ismeretterjesztő tudományos tevékenység. E célok elérésének alapvető eszközei a különböző névtípusok, elsősorban a személy- és helynevek szótárai. Ugyanis a magyar névtanban járatlan szakember vagy egy adatra kíváncsi, magyarul nem tudó kívülálló számára mérvadó csak a valamelyik világnyelven vagy saját anyanyelvén kiadott magyar névtár lehet, amelyben megtalálhatja a név helyes magyar alakját, annak világnyelvi vagy más idegen nyelvi megfelelőjét, ha van ilyen, a rövid és pontos etimológiát, s végül a név köznyelvi kiejtését.

A magyar névtanban elsőként Hajdú Mihály tudatosította ennek fontosságát. A magyar-angol, angol-magyar keresztnévszótár (1983) című munkájának Bevezetőjében rámutat arra, hogy neveink „számbavétele, bemutatása, magyarázata, idegenek számára való felhasználhatóvá tétele a mi feladatunk”. A jó példával maga jár elöl, hiszen ez a könyv nélkülözhetetlen mind a magyar keresztnevek iránt érdeklődő idegenek, mind a művelt nagyközönség számára.

Névrendszerünket nem elég csak a világnyelvekkel összevetnünk, meg kell tennünk ezt a környezetünkben élő népek viszonylataiban is. Az összehasonlító keresztnév szótárak az egymás mellett élő népek hagyományainak, kultúrájának jobb megismerésén túl segíthetik a határokon túli kisebbségi személynév-használatot, névtervezést.

Ezt a célt tűzte ki munkám is, a Magyar-román, román-magyar összehasonlító keresztnévszótár. A kötetben a román névrendszer neveivel összevetettem a magyar keresztneveket. A két utónévrendszer teljes körű összehasonlítására eddig még nem került sor, így a szótár hiánypótló kézikönyvnek számít mind a szakirodalom, mind az nagyközönség számára. Ladó János normatív névkönyvét (1971) és Hajdú Mihály Magyar-angol, angol-magyar keresztnévszótárát vettem alapul, kiegészítve több, az utóbbi időben engedélyezett, anyakönyvezhető névvel. A magyar keresztneveket elsősorban a román megfelelőikkel igyekeztem egyeztetni, és a hivatalosan vagy a nagyközönség által hibásan azonosított neveket kiigazítani. Ha tévesen vagy önkényesen azonosítottak magyar és román keresztneveket, akkor tisztáztam a tévedés okát. Például az Adalbert nevet gyakran azonosítják a Béla névvel, holott a két név nem áll rokonságban egymással, az Ákos sem azonos a románban mesterségesen alkotott Acațiu névvel, és a sort folytathatnók.

Ha a keresztnévnek nincs román megfelelője, akkor röviden megmagyaráztam a név eredetét, közöltem a név angol megfelelőjét, ha van ilyen, és végül a név megközelítő román kiejtése zárja a névcikket. A román-magyar fejezetben a leggyakoribb román keresztneveket ismerheti meg a magyar olvasó.  Munkámat megnehezítette az a tény, hogy még nem létezik hivatalos és nyilvános román keresztnévkönyv. A gyakran használt keresztnevek legelterjedtebb beceneveit is közlöm. Ha a névnek nincs magyar megfelelője, akkor az etimológia következik, majd a román név angol megfelelője és megközelítő magyar kiejtése áll a szócikk végén. A szótár használatát megkönnyíti a kiejtési jegyzék, amely bemutatja mindkét nyelv betűinek hangértékét, azaz a magyar, illetőleg a román ábécé betűinek helyes olvasását, kiejtését.

Fontos lenne, hogy hasonló kétnyelvű keresztnévszótárak készüljenek a többi szomszédos országban élő nemzeti közösségek és a többségi nemzet viszonylatában, hiszen egymás kölcsönös tisztelete, jó közérzetünk neveink helyes használatán is múlik.

A szerk. megjegyzése: Ez az írás a szerző kiegészítése a Magyar-román, román-magyar összehasonlító keresztnévszótár című munkájához, amely az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége kiadásában a közelmúltban jelent meg. (AESZ-füzetek 16, Sepsiszentgyörgy, 2018).