Skip to main content

A topkomment sajátosságai a 444.hu-n

Purosz Leonidasz - 2016. 11. 30.

Bevezetés

A néhány évvel ezelőtt még oly divatos internetes fórumhagyomány a nagy közösségi oldalak – Magyarországon elsősorban a Facebook – megjelenésének hatására szinte teljesen háttérbe szorult. Míg előbbiben a szereplők – ha bizonyos aktualitásokra reagáltak is – teljesen önállóan határozták meg a témát és az arról való beszédmódot, a közösségi oldalak felhasználói jellemzően megosztásokra, esetleg azokhoz fűzött kommentárokra reagálnak; teszik mindezt általában valódi nevüket, arcukat vállalva. A két tendencia közötti átmenet azonban tovább él ma is: bár a közéleti, sport, bulvár stb. tematikájú hírportálok a legtöbb hozzászólást valószínűleg a közösségi oldalakon való megosztásaikkal generálják, egy szintén jelentős létszámú csoport közvetlenül az oldal saját felületén szól hozzá a cikkhez. Ebben a rendszerben a kommentelés jellemzően továbbra is anonim; érdeklődésbeli vagy ideológiai hasonlóságok alapján pedig gyakran szinte zárt, egy-egy portálhoz köthető virtuális csoportosulások jönnek létre, amelyek kis túlzással élve ugyanannyira meghatározzák az oldal profilját, mint maga a szolgáltatott tartalom. Mint általában az anonim kommentszekciók struktúrája iránt érdeklődő olvasó, úgy döntöttem, egy héten keresztül megfigyelem egy virtuális közösség működési elvét, abból a szempontból, hogy mi tesz egy kommentet topkommentté. Egyáltalán, vannak-e olyan közös jellemzők, trendek, amelyek alapján működési elvről beszélhetünk? És ha igen, hogyan lehet ezt mérni? Az értékelés szempontjai elkerülhetetlenül szubjektívek; a könnyebben megfogható, nyelvi, stiláris jellemzők mellett olyan elemeket – mint például a trágárság, a humor vagy a kontextusra való reflexió – helyeztem előtérbe, amelyeket a vizsgált felület előzetes ismerete alapján megkerülhetetlennek tartottam.

6

 
A vizsgált felület

A 444.hu

A 444.hu internetes hírportál 2013. április 29-én indult tizenöt, az Index szerkesztőségéből kivált újságíró közös projektjeként. Uj Péter – máig tartó – főszerkesztősége alatt a portál az egyik legmegosztóbb médiummá vált a magyarországi hírszolgáltatásban: újszerűen ható, fiatalos, gonzo jellegű stílusa mellett jellemzően nem megy el szó nélkül a közéletet rendszeresen követő olvasó. A 444 többek között az újságírói nyelvezet tabuinak radikális ledöntésével és a vizuális elemek (gifek, coubok, színes kiemelések) előtérbe helyezésével jutott el oda, hogy ma az egyik leglátogatottabb magyar hírportálként tartjuk számon; azt pedig talán nem túlzás kijelenteni (bár erről sajnos számszerű adatok nem érhetők el), hogy ők vonzzák be a legtöbb hozzászólót a magyar lapok közül.Fontos tisztáznunk, hogy kizárólag a 444.hu-n megjelent cikkek alá érkezett hozzászólásokról van szó, tehát nem az ezen cikkek Facebook- vagy egyéb közösségi oldalon történő megosztása alá érkezettekről. Bár a hírek között találunk sport, bulvár és egészen vegyes témájúakat, a lap fő profilja egyértelműen a politika-közélet – az ellenzéki beállítottságú, de pártokhoz nem kötődő, liberális szellemiségű 444 jellemzően más, nagyobb ellenzéki portálok cikkeit szemlézi rövid, gyakran humoros hangvételű híreiben; amelyeket jóval kevesebb hosszú, komolyabb stílusú, tényfeltáró vagy elemző igényű cikk egészít ki. A tartalomszolgáltatásnak ez a fajta felépítése a 444 munkamódszeréből adódik: az újságírók egyben műsorvezetők is, akiknek, amíg ügyeletben vannak – egyszerre általában egy vagy két ember –, folyamatosan fent kell tartaniuk a hírfolyamot követő kommentelők figyelmét, akik az általuk nem megfelelőnek vélt tempóra – ha például fél órán keresztül egy cikk sem jelenik meg – gyakran hozzászólásban reflektálnak.

A Disqus

A Disqus egy 2007-ben alapított tengerentúli start-up alkalmazás, amely a különböző tematikájú internetes oldalak alatti kommentelést hivatott átláthatóbbá tenni. Nemzetközileg a 2010-es évek elején kezdett elterjedni, Magyarországon pedig a leglátogatottabb hírportálok közül elsőként a 444.hu alkalmazta 2013. december 4-től (egy év sem telt el tehát az oldal indulása óta) – ekkor a Disqus már magyar nyelven is elérhető volt. Az addigi Facebook-profil alapú kommentelés anonimmá vált, azoldal hozzászólóinak száma pedig lényegesen emelkedni kezdett. A Disqus hatékonyságát mutatja, hogy mára több, látogatottság szempontjából jelentős magyar nyelvű online hírportál (például a hvg.hu vagy a kuruc.info) átvette az alkalmazást. Az anonimitás mellett a Disqus széleskörű lehetőséget biztosít az online identitás megkomponálására: a felhasználók nicknevük mellett profilképet, mottót választhatnak, továbbá feliratkozhatnak személyekre és csatornákra (ilyen a 444.hu is), amit nyilvánossá tehetnek. A Disqus-profil ugyan titkosítható, két adat mindenképpen bárki számára (ehhez nem is kell felhasználónak lenni) látható marad: a rendszerbe írt hozzászólások és az upvote-ok (a like disqusos megfelelőjének a) száma. És mert a titkosítás – legalábbis a 444.hu kommentelői között – viszonylag ritka, egyes beszélgetések akár egy másik cikk alatt is újrakezdhetők – az előzményeket a felek bármikor visszakereshetik.(Beszélgetésen azt értjük, mikor egy kommentelő nem a cikkhez szól hozzá, hanem egy másik hozzászóláshoz – a rendszerben ez átláthatóan működik, jóval átláthatóbban, mint például a Facebookon.) A Disqus jellegéből adódóan – a két elsődlegesen megjelenő adat tulajdonképpen az aktivitást és a népszerűséget jelzi – arra ösztönzi a felhasználók többséget, hogy minél frappánsabban, minél több upvote-ot érően reagáljanak a tartalmakra. Annál is inkább, hiszen a hozzászólásokat olvasók többsége vélhetően A legjobbak szerinti rendezés opciót választja, ha a legérdekesebb, legnépszerűbb tartalmakat akarja látni – a Disqus világában a komment is egyre inkább tartalomnak minősül. „A 444-et a kommentelők írják” – az oldal hozzászólásait rendszeresen olvasók között a mondat már-már szállóigévé vált.

Mintavétel és -elemzés

Kutatásom során egy héten keresztül (2016. 04. 23. – 2016. 04. 27.) kigyűjtöttem a 444.hu-n megjelent összes hírt és az azokhoz érkezett hozzászólásokat. Előzetes megfigyelésem alapján azt a következtetést vontam le, hogy – a kommentek szempontjából – egy cikk elavulási ideje két nap, ekkortól már nem jellemző új hozzászólás írása, de az addig érkezettek értékelése (az upvote-olás) is nagyjából lezárul. A cikkeket tehát legalább negyvennyolc óra eltelte után az archívumból gyűjtöttem ki, feltételezve, hogy az ezek alá érkezett topkomment most már ugyanaz marad. Az egy hét alatt posztolt 436 cikk átlagosan 100 és 200 közötti hozzászólót vonzott; a legmagasabb szám 1765, míg a legalacsonyabb 2 volt – de csupán 8-at tartott a közönség annyira érdektelennek, hogy 10-nél kevesebb komment érkezett alá. Mintavételkor szempont volt, hogy a topkommentek legalább harmada vizsgálat tárgya legyen, illetve természetesen, hogy ez a legrelevánsabb harmadból kerüljön ki. A határt 150 hozzászólásnál húztam meg, melynél több összesen 165 cikk alá érkezett; a vizsgált komment pedig mindig A legjobbak szerinti rendezés opció beállítása után legfelülre kerülő lett.

Szempontok

A kommentelő aktivitása

A Disqus sajnos nem teszi lehetővé, hogy csupán a 444.hu csatornájára írt kommentek számát vegyük figyelembe, de abból kiindulva, hogy a többi hírportál, ha egyáltalán Disqust alkalmaz, azt nem túl régóta teszi, ráadásul a 444 némileg zárt, már-már szubkultúrának tekinthető közössége előzetes megfigyelésem szerint nem igazán jár át más oldalakra kommentelni, az összesen a Disquson megjelent hozzászólások száma valószínűleg nem sokkal több, mintha csak a 444.hu-ra írtakat vennénk figyelembe. Fontos adat, hogy bár a Disqus-alapú kommentelés bevezetése óta csak két és fél év telt el, a mostani topkommentek szerzőinek 72,1%-a (119 komment, de nem kevés ugyanazoktól a felhasználóktól) több mint 5000 hozzászólással rendelkezik; további 21,8% mozog 1000 és 5000 között, és csupán 6,1%-nyi olyat találunk, akik eddig kevesebb mint 1000-szer kommenteltek – köztük sincs azonban 100 alatti.

A számokból leszűrhető, hogy a kommentelők bázisa magas aktivitást mutat, és viszonylag állandó; illetve következtethetünk arra is, hogy idővel kialakulnak véleményvezér-szerepek – az ezeket betöltő felhasználók megnyilvánulásait nagyobb érdeklődéssel és egyetértéssel jutalmazzák az értékelők. Mindemellett fontos tudni, hogy 2016. január 21-én a szerkesztőség előmoderációt vezetett be, ez alól azonban a rendszeres hozzászólók mentességet élveznek – az ún. white list-re továbbá bárki felvételt nyer, aki ír egy levelet a megadott e-mail címre (whitelist@444.hu).

Untitled-1

A reagálás gyorsasága

Mivel a cikkek átlagosan 15–20 percenként érkeznek, a topkommentek egyik fő, közös jellemzője a gyorsaság, hiszen a hírekre való konkrét reflektálások mellett az elhúzódó, hosszabb beszélgetések is gyorsan áttevődhetnek az újabb tartalom alá. A legjobbak szerinti rendezés opció pedig azzal jár, hogy az első percekben legtöbb upvote-ot kapó hozzászólás ötlik először a kommenteket olvasók szemébe, akik idő híján nem feltétlenül görgetnek le az új hozzászólásokig; a „rajt-cél győzelem” ígyegyáltalán nem ritka. Nem meglepő, hogy a topkommentek 38,8%-a (64 db) valószínűtlenül gyorsan, a cikk megjelenése utáni első 5 percben érkezik, míg további 44,8% (74 db) az azt követő negyed órában. A topkommentek 10,3%-ára 20 és 60 perc közötti időt kell várni, és mindössze 6,1% kerül ki az egy óránál később érkezettek közül – ezek általában a fontosabb, később is referenciapontnak számító cikkek alatt találhatók.

Untitled-2

A kontextusra való reflexió

Bár a hipotézisem az volt, hogy a hozzászólók magas arányban reflektálnak a cikk minőségére, a cikk írójára, magára a 444.hu-ra, a kommentszekcióra vagy annak egyes tagjaira, a 17%-os eredmény nem vagy csak részben igazolta a feltevést. Persze fontos kiemelni, hogy a kutatás a topkommentekkel foglalkozik, így általánosságban az arány lehet magasabb, továbbá csak a konkrét reflexiót vettem figyelembe, tehát ha például a kommentelő idézett a cikkből egy mondatot, és arra reagált, azt kizárólag akkor tekintettem a kontextusra való reflexiónak, ha a mondat nyelvi megfogalmazása vagy a cikkírónak a mondatból leszűrhető véleménye volt a hozzászólás tárgya.

Untitled-3

Humor

A humorral kapcsolatos hipotézisem viszont egyértelműen igazolást nyert: mivel a törzsközönség nagy része hasonló világnézetet vall, és ezt ők is tudják egymásról – ne feledjük, a topkommentek szerzőinek többsége 5000 hozzászólás fölött jár – a közéleti tartalmú cikkeknél egy-egy frappáns, humoros reagálás népszerűbb lehet, mint egy hosszabban kifejtett, új információt vagy nézőpontot nem feltétlenül hordozó vélemény. Más, bulvár, életmód, egyéb jellegű cikknél pedig esetenként éppen az érdektelenség szülhet olyan légkört, amelyben csak humorral lehet sikert aratni. Persze az, hogy mit nevezünk humornak, erősen szubjektív – a szándék mindenesetre leszűrhető abból, hogy egyes szövegelemeknek van-e stiláris vagy tartalmi funkciója a humorizáláson kívül. A legnehezebb talán a trágárság és az irónia értékelése volt ebből a szempontból – mindkettőnél az abszurditást jelöltem ki katalizátorként, ami ha jelen van a megnyilvánulásban, jellemzően humorossá teheti a kommentet. Az értékelésem szerint a vizsgált topkommentek 62,4%-a élt a humor eszközével, az eltérés más szempontrendszerek felállításával is – úgy gondolom – maximum 7–8%-os lehet.

Untitled-4

Vizuális elemek

Ha a Facebookos kommentelési szokásokra gondolunk, nyilvánvalónak tűnhet, hogy legtöbbször szövegalapú reagálásról van szó – ez a 444 hozzászólóinak körében is érvényes megállapítás, az arányok azonban kevésbé egyértelműek. A topkommentek 21,2%-a tartalmaz valamilyen vizuális elemet (kép, gif vagy videó), ami határozottan magas aránynak mondható – annál is inkább, hiszen „szokatlansága” mellett minimális informatikai tudást és nagyobb energiabefektetést igényel (a megfelelő tartalom kiválasztása miatt).

A vizuális elemeket tartalmazó hozzászólások – ha nem is mindig válnak topkommentté – jellemzően jó értékelést kapnak, a kevésbé vagy egyáltalán nem upvote-olt kommentek között ritkábban találkozhatunkvelük. A jelenség magyarázata az lehet, hogy a vissza-visszatérő, internetről letöltött képek (főleg, ha a humor eszközével élnek, ami a leggyakoribb tendencia) mémmé válva mintegy a „kánon” részét képezik, ezáltal az értékelők szimpátiáját is jobban kiváltják.

A vizuális tartalmak nagy része, az összes hozzászólás 12,2%-a kép (fele-fele arányban a szöveggel együtt és az önmagukban posztolt képek); 7,8%-ot tesznek ki a gifek (7 db szöveggel, 6 önmagában); a legritkább vizuális elem pedig a videó, amelyből mindössze 2 (1,2%) fordult elő a hét során topkommentként – mind a kettőt szöveg kísérte.

Untitled-5

Hosszúság

A maradék öt, nyelvhasználattal foglalkozó szempont mintája 165-ről 150-re csökkent, miután a csak vizuális elemeket tartalmazó hozzászólások ebből a szempontból nem értékelhetők. A kutatás egyik legizgalmasabb eredményét a hozzászólások hosszúságának elemzése szolgáltatta: a kommentek 60%-a ugyanis 6 és 20 szó között mozog, azaz egy egyszerű vagy egy rövidebb összetett mondatból áll, ami egyértelműen összefüggésbe hozható a frappánsság, humor igényével a kifejtett véleményekre való törekvéssel szemben. A csupán 5 vagy kevesebb szóból álló kommentek aránya sem elhanyagolható (11,3%), hosszabb megnyilvánulásból a topkommentek között viszont közéleti hírlaphoz képest kifejezetten kevés van: a 21–50 szó közti tartományba eső 18,7% nem mondható magasnak, ennél több szót pedig csak 15 komment (az összes 10%-a) tartalmaz, és ezek közül is csak 4 lépi át a 100-as határt. A gyorsaság feltételezhetően nemcsak a kommenteket író felhasználók igénye, hanem az azokat olvasóké is.

Untitled-6

Helyesírás

Egy olyan rendszerben, mint a Disquson, ahol tulajdonképpen verseny folyik a szavazatokért, érdekes szempont a helyesírás kérdése – mennyire tolerálják a hozzászólásokat értékelők az esetleges hibákat. A nyelvtani szempontból helytálló és az egyértelműen hibákat tartalmazó kommentek kategóriái mellé felállítottam egy köztes csoportot is: ezek olyan hozzászólások, amelyek ugyan nem felelnek meg teljesen a helyesírás szabályainak, feltehetően mégsem zavarják az internetes kommunikációhoz szokott olvasót. Ilyen „hiba” például a kisbetűvel való mondatkezdés, az ékezet nélkül írás vagy a központozás elhagyása. Az efféle (tudatos) pongyolaságok mellett a vesszőhibákat és az elgépeléseket is a kisebb hibák kategóriájába soroltam, amely a vizsgált hozzászólások egyharmadát fedte le. A topkommentek többsége (56%) nyelvtanilag hibátlannak bizonyult, és csupán 10,7%-ban találhatunk súlyosabb hibákat – ezek közül is néhány valószínűleg ironikus jellegű. Az eredmény alapján kijelenthető, hogy a 444 kommentelőközössége stilisztikailag viszonylag igényes, még ha az általában rövid hozzászólásokban kevesebb is a hibalehetőség.

Untitled-7

Trágárság

A trágárság szemponttá választásakor a hipotézisem az volt, hogy az 444.hu-n megjelent topkommentek viszonylag magas arányban tartalmaznak valamilyen trágár megnyilvánulást – ezt arra alapoztam, hogy a jellemzően ellenzéki beállítottsági olvasók a politikai hírek következtében érzett esetleges dühöt ebben a formában vezethetik le; illetve a trágárság akár a már többször emlegetett humor alapja is lehet – az átfedésekről nem is beszélve.

Az adatok nagyjából igazolják a feltevést – úgy gondolom, a 20%-os arány magasnak mondható, főleg annak tükrében, hogy 444.hu-n csupán a hírek körülbelül fele foglalkozik belpolitikával.

Untitled-8

Emotikonok

Már előzetes megfigyeléseim alapján is szembetűnő volt, hogy a 444.hu kommentszekciójában az emotikonhasználat más közösségi oldalakhoz viszonyítva kifejezetten ritkaságszámba megy. Az eredmények is ezt támasztják alá: a vizsgált 150 topkomment közül mindössze 10 (6,7%) tartalmaz hangulatjeleket. Az alacsony arány két okra is visszavezethető: egyrészről a felületen kialakult kommunikációs normák – amelyekhez a felhasználók kommentjeinek visszakereshetősége is hozzájárul – egyértelművé teszik a humoros, ironikus légkört (hiszen a hangulatjelek közül legtöbbször pozitív tartalmú „illene” a hozzászólásokhoz), az emotikonhasználat tehát ebben a közegben könnyen szájbarágásnak minősülhet. A másik ok pedig, hogy a Disqus nem konvertálja az írásjelek kombinációit vizuális jellé, így a hangulatjelek alkalmazása elveszti a más közösségi oldalakon jellemző díszítő, önkifejező és egyéb funkcióit.

Untitled-9

Mondatvégi írásjelek használata

Utolsó szempontként azt vizsgáltam meg, többségében milyen mondatvégi írásjelek használata jellemző a topkommentekben. Amennyiben egy hozzászólásban több fajta is előfordult, egyrészt a többségi elvet vettem figyelembe, másrészt az utolsó mondatvégi írásjelet – a hozzászólás kifutását. Bizonytalan esetekben a ponttal szemben a kérdőjelet, a felkiáltójelet és a hármaspontot helyeztem előnybe, hiszen ezek általában erősebb érzelmi töltetet sugallnak, de ilyen bizonytalan eset csupán négyszer-ötször fordult elő a 150 alkalomból. Az eredmény nem különösebben meglepő, hacsak az nem, hogy a topkommentek mindössze 11,3%-ában van elhagyva a mondatvégi írásjel. A hozzászólások többségében (54%) a pont használata a domináns, a második legtöbbször használt karakter a kérdőjel (14% – sokszor ironikus, álnaiv kérdés formájában), ezt követi a hármaspont 10,7%-os és a felkiáltójel 10%-os eredménnyel.

Untitled-10

Összegzés

Magyarország – saját felületén – egyik legtöbbet kommentelt internetes oldala tehát a 444.hu, a hozzászólók stílusa, nyelvhasználati szokása pedig, mint látjuk, sok szempontból körülírható. A kérdés az, lehet-e általános következtetéseket levonni, az eredményeket kivetíteni például a Facebook-profil alapú kommentelésre. Nem valószínű. A Disqus a Facebook típusú közösségi oldalak és a letűnőben lévő fórumhagyomány klasszikus elemeit ötvözi – ám mindkettő szerves eleme, egyik nélkül sem működőképes. A legcélszerűbb talán a Disqust (és az esetlegesen a jövőben felbukkanó új, hasonló alkalmazásokat) önálló entitásként kezelni – normáit, jellegzetességeit még alaposabban megfigyelni. Sőt – bár van átjárás – az egyes csatornák belső nyelvezete is annyira eltérő (a 444 ideológiai ellenpontja, a kuruc.info is Disqust használ), hogy bár összehasonlítani mindenképp érdemes őket, egyikből a másikra következtetni teljesen megalapozatlan. A 444 szubkultúra jellegénél fogva – a belső mémalkotás is rendkívül gyorsan megy végbe – sem lehet reprezentatív minta, a kutatást ezzel együtt nem gondolnám érdektelennek, hiszen „a 444-kommentelő” olyan fogalom a hazai online média világában, amely általában – magához a portálhoz hasonlóan – erősen megosztja a közélet iránt érdeklődőket.

 

Megjegyzés: Az ELTE BTK Netnyelvészeti szakszemináriumán készült esszé javított, továbbfejlesztett változata. Kurzusvezető: Veszelszki Ágnes.

 

Források: a minta anyaga

A minta anyagát a cikkenként egy, – a hozzászólások fölött, jobb oldalon található listából kiválasztott A legjobbak szerinti rendezés menüpontra való kattintás után – legfelül megjelenő kommentek adják.

http://444.hu/2016/04/21/390-milliot-csaltak-el-az-oveges-programbol#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/18/70-milliot-ker-a-posta-kozerdeku-adatokert#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/koszihelosziasztok#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/18/ebben-az-interjuban-gyakorolta-be-a-vitezy-gyalazast-a-tutu-bar-reme#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/18/lelottek-a-12-eves-fiut-miutan-meggyilkolt-15-eves-unokatestveret-bucsuztatta#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/18/puspok-ur-kerese-egyertelmu-a-pedagogusok-semmilyen-sztrajk-kezdemenyezesben-ne-vegyenek-reszt#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/18/orban-viktor-balog-zoltan-es-deutsch-tamas-nemetorszagba-megy#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/18/megolnel-egy-embert-hogy-megments-ot-masikat-a-nepszeruseged-fugg-ettol#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/18/leallithatja-meszaros-lorinc-penzszivattyujat-az-eu#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/18/orban-a-bbc-tudositojarol-az-ellenseges-kulfoldi-sajtohoz-tartozik#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/18/migransok-hajoi-borultak-fel-tobb-szaz-halalos-aldozat-lehet#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/18/extrem-helyzet-volt-de-tanultunk-belole#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/18/matolcsy-a-magyar-allam-vezetoit-jol-meg-kell-fizetni#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/18/gyarfasek-lecsereltek-a-budapesti-vizes-vilagbajnoksag-rettenetesen-kinos-arculatat#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/18/a-cba-vezetoje-szive-szerint-egyetlen-boltjat-se-nyitna-ki-vasarnap-de-azert-persze-kinyitnak-a-boltjaik#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/18/modositana-a-munka-torvenykonyvet-a-kdnp#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/18/iden-a-lenyirt-fuvet-mar-csak-olyan-zsakba-lehet-gyujteni-amilyet-nem-lehet-kapni#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/18/megrendezett-lehetett-a-kanadai-miniszterelnok-eloadasa-a-kvantumszamitogepekrol#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/18/az-offshore-hoz-kotheto-fideszes-kepviselo-szerint-az-ujsagirok-is-a-koltsegvetesbol-kapjak-a-fizetesuket-ezert-tobb-tiszteletet-tanusithatnanak-az-offshore-gyanuba-sodort-vallalkozasok-fele#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/18/bizarr-hangulatu-videon-kert-bocsanatot-amber-heard-es-johnny-depp-amiert-bevittek-kutyaikat-ausztraliaba#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/18/a-sziriai-ellenzek-egy-resze-kiszallt-a-beketargyalasokbol#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/18/hetvegi-utcai-takaritasra-foghatjak-azt-aki-nem-szedi-ossze-a-kutyaszart-madridban#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/18/birosag-ele-allt-a-18-eves-tinedzser-lany-aki-eloben-streamelte-a-baratnoje-megeroszakolasat#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/18/eltoroltek-a-jelentkezesi-hataridot-a-kutatasi-osztondijaknal-jelentosen-visszaesett-a-jelentkezok-szama#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/18/meg-az-imf-is-meglepodott-azon-mekkorat-hazudott-a-koltsegveteserol-mozambik#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/francia-tenyfeltaro-teveadas-sztarja-volt-a-biciklis-dopping-magyar-papaja#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/nemzettragedia-az-eu-vegre-meg-akarja-fizetni-a-kikuldetesben-dolgozo-magyarokat#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/nagyon-furan-szamol-a-kormany-menekultugyben#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/magyarorszag-leghulyebb-nevu-boltjai-az-osan-vegyesbolttol-a-teso-marketig#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/elloptak-a-fideszes-kepviselok-uj-laptopjait#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/donald-trump-elenken-emlekszik-a-hires-julius-11-i-terrortamadasokra#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/lazadnak-a-londoni-metro-utasai-a-mozgolepcsoetikett-eltorlese-ellen#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/bunhodnie-kell-az-izraeli-ferfinak-akinek-gyilkossaga-utan-kitort-a-2014-es-gazai-haboru#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/veszelyes-a-torolkozodieta#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/az-elmult-500-ev-legjobb-elemzo-mondatat-irta-le-bognar-gyorgy-fociszakiro#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/orban-viktor-harom-ev-utan-ujra-belefutott-egy-erdelyi-fiatalemberbe#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/ferenc-papa-a-menekultekhez-ajandek-vagytok#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/tuntetok-fogadtak-orbant-helmut-kohl-hazanal#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/a-legszebb-jelentek-gyarfas-tamas-es-a-piacgazdasag-talalkozasabol-felulmulhatatlan-magyarazatokkal#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/egy-goprot-kap-aki-segit-leleplezni-a-magyar-propagandista-trollokat#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/egymilliardot-lapatolt-ki-tiborcz-eladott-cegenek-uj-tulajdonosa#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/meg-fogjak-eroszakolni-a-lanyomat-megerdemli#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/fidel-castro-is-beszedet-mondott-a-kubai-kommunista-part-7-kongresszusan#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/dudas-azt-mondja-amator-hibat-kovetett-el-de-kajakra#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/a-11-egymast-koveto-honapban-dolt-meg-a-homersekleti-rekord#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/a-dal-amit-minden-magyar-enekel-nelkuled-megamix#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/schobert-norbi-leirta-az-ev-legerosebb-mondatat#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/bernie-ecclestone-forma-1-vezer-3-fontos-megallapitasa#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/utah-kozegeszsegugyileg-karossa-nyilvanitja-a-pornot#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/svajc-felfuggeszti-az-allampolgarsagi-eljarast-egy-muszlim-csaladdal-szemben-mert-a-fiuk-nem-voltak-hajlandok-kezet-fogni-a-tanarnojukkel#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/19/juncker-szerint-egyre-tobb-europai-allampolgar-fordul-el-az-eu-tol#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/20/elkepeszto-mentessel-kerulte-el-a-tesla-a-balesetet#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/20/sztrajkolsz-megusztad-a-kemiafelelest-kuldj-kepet4#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/20/a-menekultellenes-ficot-egy-migrans-orvos-kezeli#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/20/a-nyugdijas-tarsadalom-felhaborodassal-fogadta-a-nyugdijemeles-merteket#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/20/tizezressel-akartak-fizetni-duhrohamot-kapott-a-pizzafutar#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/20/sztrajkolnak-a-tanarok#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/20/minden-masodik-roma-fiatalra-munkanelkuliseg-var#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/20/lanczi-andras-ellenszavazat-nelkul-lett-a-corvinus-rektora#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/20/vona-allitolag-kiszorna-novak-elodot-es-a-radikalisokat-a-jobbik-elnoksegebol#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/20/eltitkolt-szazadveg-tanulmany-fajdalom-de-az-emberek-balliberalis-szemetet-olvasnak-a-derek-jobboldali-blogok-helyett#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/20/megint-habony-arpaddal-reklamozza-magat-a-heart-ibiza#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/20/el-kell-fogadni-hogy-a-kabitoszerek-velunk-maradnak#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/20/volt-olyan-iskola-az-orszagban-ahol-mindenki-sztrajkolt-csak-a-polgarmester-kuldte-be-a-gyereket#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/20/novak-elod-ugy-erezte-magat-mintha-leforraztak-volna-miutan-megtudta-hogy-kidobjak-a-jobbik-elnoksegebol#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/20/tokeletesen-levezeti-egy-fideszes-kepviselo-hogy-mekkora-csapas-ha-orban-viktor-ajandekba-ad-egy-bohom-sportcsarnokot#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/20/elemi-erovel-soport-vegig-a-kossuth-teren-a-420#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/20/a-birosag-elismerte-hogy-megsertettek-breivik-emberi-jogait-a-bortonben#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/20/harriet-tubman-arckepe-kerul-az-uj-20-dollarosra#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/20/polt-peter-szerint-az-ev-vegeig-is-eltarthat-mire-lezarjak-a-nyomozast-kun-mediator-ugyben#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/20/gulyas-gergely-szerint-a-korrupcio-a-tarsadalom-altalanos-megitelese-a-politika-fele#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/20/lazar-szerint-a-kormany-meg-hozza-sem-nyult-a-paksi-hitelhez-de-fizetni-mar-kellett-erte#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/20/poznan-rabbijarol-kiderult-hogy-csak-egy-katolikus-szakacs#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/20/milyen-a-jo-tanar-milyen-a-jo-diak-letezik-egyaltalan-idealis-iskola#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/20/szembeszallnak-vonaval-a-kirugott-jobbikosok#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/20/az-alkotmanybirosag-szerint-a-kettos-allampolgarok-szavazhatnak-levelben-de-az-angliaban-dolgozo-magyarok-mar-nem#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/elkepeszto-mi-ment-ma#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/ezt-a-birodalmat-akarta-eldugni-elolunk-matolcsy#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/egy-kozulunk-a-fideszes-vecsey-laszlo-is-allami-tamogatassal-cserelt-mosogepet#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/felmentettek-hiszekeny-dezsot#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/novak-elod-szerint-meg-durvabb-dolgok-jonnek-a-jobbikban#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/dunara-nezo-erkelyt-kezdtek-epiteni-orbannak-a-varban#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/szeptembertol-kozepiskolak-szazaiban-szunhet-meg-a-foldrajz#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/kiss-laszlo-utodja-szerint-azok-az-erkolcstelenek-akik-kisst-tamadjak#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/mesterhuzas-megszunik-a-klik-lesz-helyette-57-mini-klik#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/novak-elod-ugy-erzi-magat-vona-huzasa-utan-mint-egy-meglepetesszeruen-benyujtott-valopernel#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/vegre-valami-ertelmes-dolog-a-neten-itt-a-szarbanizer#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/ubuntu-1604-megjelent#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/mosogepes-fideszes-vedekezik-nem-is-tudtam-rola-hogy-a-felesegem-palyazik#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/nem-kell-hinni-benne-mukodik-magatol-is#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/szorakoztato-kellemes-video-arrol-hogy-melyik-orszagban-fizetik-a-legtobb-adot-a-munkavallalok#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/tiltakoznak-a-kobanyai-kutyasok-amiert-az-onkormanyzat-porazon-sem-engedne-kutyakat-a-nagyobb-parkokba#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/feljelentik-a-miniszterelnokseget-az-erkelyepites-miatt#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/meszaros-lorinc-bevasarolja-magat-egy-cegbe-ket-het-mulva-mar-jon-is-a-12-millios-megbizas-a-kozmediatol#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/a-magyar-rendorseg-szerint-kivalo-ar-ertek-aranyu-helikopterek-vettek-igaz-tobbet-fizettek-a-felujitasert-mint-a-gepekert#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/prince-10-feledhetetlen-dala#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/kosa-lajos-meg-mindig-nem-hajlando-valaszolni-az-ujsagirok-kerdeseire#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/tarlos-a-romai-parti-vedmuvet-meg-kell-epiteni-es-ehhez-elkerulhetetlen-fak-kivagasa-is#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/a-kismartoni-puspok-nem-engedi-hogy-az-egyhazi-foldekre-menekultellenes-keritest-huzzanak#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/haho-valtozott-magyarorszag-allamhatara#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/olyan-piaci-rest-talalt-az-acer-a-laptopok-kozt-hogy-besirsz#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/megint-botrany-volt-az-orszagos-roma-onkormanyzatnal#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/22/tiz-husz-ev-kozotti-bortont-is-kaphat-a-csalad-akik-halalra-eheztettek-a-masfel-eves-kisfiukat#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/22/a-mexikoi-elnok-belatta-hogy-a-drogok-elleni-haboru-elbukott-es-kezdemenyezte-a-fu-legalizalasat#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/22/kanadaban-letartoztattak-a-kozepiskolai-kosarbajnoksag-sztarjat-mert-kiderult-hogy-nem-17-eves-hanem-30#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/22/a-vendegeit-fogadja-majd-orban-a-varban-neki-epitett-teraszon#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/22/oteves-melypontra-zuhant-merkel-partjanak-tamogatottsaga#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/22/napkollektorra-is-kaptak-allami-tamogatast-fideszes-kepviselok-felesegei#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/22/purgal-a-jobbik-feszul-az-mszp#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/22/a-fidesz-es-az-mszp-nagykoalicioban-kenyszeriti-a-liget-projekt-tamogatasara-karacsony-gergely-polgarmestert#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/22/prince-hazaban-vagyunk#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/22/miert-hal-meg-iden-ennyi-hires-ember#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/22/magyarorszag-tenyleg-146-milliard-forintot-fog-fizetni-azert-hogy-itt-maradjon-a-forma-1#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/22/csak-tovabb-romlott-a-magatartas-zavaros-fiatalok-allapota-a-foti-specialis-otthonban-mert-nem-kaptak-megfelelo-ellatast#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/22/a-facebook-atallit-egy-gombot-es-hopp-mar-el-is-dolt-a-valasztas#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/22/borton-varhat-a-gyerekuket-buntetesbol-ehezteto-szulokre#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/22/megszolalt-a-mosogepes-fideszes-felesege#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/22/egy-kampanycsoport-1-millio-dollart-kolt-arra-hogy-a-hillary-clintont-kritizalo-kommentelokkel-vitatkozzon#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/22/orban-meg-15-20-evig-politizalni-akar#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/22/lazar-janos-maganugyben-utazott-a-vatikanba#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/22/negy-tinedzser-aprot-szedegetett-a-westend-szokokutjabol-aztan-megvertek-egy-ferfit-amiert-rajuk-szolt#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/22/mar-jar-a-felcsuti-kivasut-el-is-repultunk-felette#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/22/bezarattak-egy-macskas-kavezot-tokioban-mert-tul-budos-volt#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/22/olyan-penzszoras-ment-matolcsy-eltitkolni-probalt-alapitvanyainal-amit-mi-is-alig-hiszunk-el#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/22/a-finn-legfelso-birosag-szerint-a-magyar-menekultellato-rendszerbe-nem-lehet-menedekkeroket-visszakuldeni#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/22/a-vshu-foszerkesztoje-szerint-nincs-semmi-szegyellnivalo-abban-hogy-tobb-mint-felmilliard-forintot-kaptak-a-matolcsy-alapitvanyoktol#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/22/ezer-taxis-benitja-meg-kedden-a-fovarost#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/22/portugalia-kiadja-olaszorszagnak-az-ex-cia-ugynokot-aki-2003-ben-bush-parancsara-segitett-elrabolni-egy-egyiptomi-vallasi-vezetot#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/18/itt-sem-vagyunk#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/meghalt-prince#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/21/mara-ennyi#comments [2016. 04. 23.]
http://444.hu/2016/04/23/elkaptak-debreceni-nagytemplomra-horogkereszet-firkalo-fiukat#comments [2016. 04. 25.]
http://444.hu/2016/04/23/errol-a-keprol-semmi-nem-hianyzik-ugy-tokeletes-ahogy-van#comments [2016. 04. 25.]
http://444.hu/2016/04/23/eltunt-ket-14-eves-lany-keszthelyrol#comments [2016. 04. 25.]
http://444.hu/2016/04/23/orban-erkelye-ket-nap-alatt-elbonthato-lesz-ha-az-utokor-ugy-gondolja#comments [2016. 04. 25.]
http://444.hu/2016/04/23/merkel-torokorszagba-utazott-meggyozni-a-kormanyt-hogy-vegyek-komolyan-az-eu-felteteleit#comments [2016. 04. 25.]
http://444.hu/2016/04/23/matolcsyek-szerint-ok-nem-szortak-szet-a-penzt-csak-befektettek#comments [2016. 04. 25.]
http://444.hu/2016/04/23/egy-seggrepacsi-nem-ugy-nez-ki-hogy-tiszta-erobol-olyat-csapunk-valakire-hogy-a-fajdalomtol-hirtelen-azt-sem-tudja-hogyan-reagaljon#comments [2016. 04. 25.]
http://444.hu/2016/04/23/tizezrek-tuntettek-hannoverben-a-ttip-ellen#comments [2016. 04. 25.]
http://444.hu/2016/04/23/nemeth-szilard-meg-nem-tudta-mennyi-penzt-szortak-ki-matolcsy-alapitvanyai-mert-tul-buta-hozza-a-telefonja#comments [2016. 04. 25.]
http://444.hu/2016/04/23/brit-kiralyi-botrany-gyurika-kontosben-paradezva-fogadta-barack-obamat#comments [2016. 04. 25.]
http://444.hu/2016/04/23/tobb-ezer-bringas-vonult-utcara-budapesten#comments [2016. 04. 25.]
http://444.hu/2016/04/23/erre-is-van-penz-osszel-jon-az-m5-a-kozteve-uj-oktatasi-ismeretterjeszto-csatornaja#comments [2016. 04. 25.]
http://444.hu/2016/04/23/kikapott-es-kieso-helyen-all-a-puskas-akademia#comments [2016. 04. 25.]
http://444.hu/2016/04/23/nyerges-zsolt-lajos-a-baratom-nincs-sulyos-allapotban-de-korhazban-kell-maradnia#comments [2016. 04. 25.]
http://444.hu/2016/04/23/ezert-omlik-a-kozpenz-a-vs-kiadojahoz#comments [2016. 04. 25.]
http://444.hu/2016/04/23/hogyan-lehetsz-olyan-sikeres-mint-berki-krisztian#comments [2016. 04. 25.]
http://444.hu/2016/04/23/gyonyoru-vasarnapot-kivanok#comments [2016. 04. 25.]
http://444.hu/2016/04/23/na-en-mentem#comments [2016. 04. 24.]
http://444.hu/2016/04/24/a-vs-ujsagiroit-is-meglepte-hogy-felmilliardot-kaptak-matolcsy-alapitvanyaitol#comments [2016. 04. 27.]
http://444.hu/2016/04/24/budapest-megnyerte-a-villamosvezetok-europai-bajnoksagat#comments [2016. 04. 27.]
http://444.hu/2016/04/24/keresi-a-rendorseg-ezt-a-ket-gyava-alakot#comments [2016. 04. 27.]
http://444.hu/2016/04/24/gyarfas-marad-az-uszoszovetseg-elnoke#comments [2016. 04. 27.]
http://444.hu/2016/04/24/tenyleg-olyan-jo-az-okosdrog-kiprobaltam-es-tul-jo#comments [2016. 04. 27.]
http://444.hu/2016/04/24/letartoztattak-egy-holland-ujsagirot-torokorszagban-mert-sertegette-a-torok-kormanyt#comments [2016. 04. 27.]
http://444.hu/2016/04/24/viktor-hagyjad-beken-a-magyar-uszosportot-a-magyar-sportot-es-menj-ki-innen-mert-nem-hozzank-tartozol#comments [2016. 04. 27.]
http://444.hu/2016/04/24/nepszavazas-lehet-az-olimpiai-palyazatrol-romaban#comments [2016. 04. 27.]
http://444.hu/2016/04/24/gulyas-az-egyik-legnagyobb-balliberalis-portalhoz-mentek-mnb-penzek-partok-felett-allo-dontesek-szulettek#comments [2016. 04. 27.]
http://444.hu/2016/04/24/szelsojobboldali-elnoke-lehet-ausztrianak#comments [2016. 04. 27.]
http://444.hu/2016/04/24/tobb-szazan-tuntettek-a-liget-projekt-ellen#comments [2016. 04. 27.]
http://444.hu/2016/04/24/a-tortenelem-vege-torgyan-2018-ban-koaliciora-lepne-a-megroggyant-fidesszel#comments [2016. 04. 27.]
http://444.hu/2016/04/24/kigyulladt-egy-droglabor-pesterzsebeten#comments [2016. 04. 27.]
http://444.hu/2016/04/24/ezeket-a-cikkeket-teljesen-felesleges-elolvasni-magyarul#comments [2016. 04. 27.]
http://444.hu/2016/04/24/zold-vagy-szelsojobbos-elnoke-lesz-ausztrianak#comments [2016. 04. 27.]
http://444.hu/2016/04/24/eleg-lesz-a-mabol#comments [2016. 04. 27.]

11 Replies to “A topkomment sajátosságai a 444.hu-n”

  1. nem értem miért olvasol 444-et, a te erkölcsi szintedhez, giccses
    modorosságodhoz pont jól passzolna a hírhamisító gnóm8as, közpénzből
    fizetett korrektorral

  2. Nem gondoljátok, hogy a demokratikus koaláció nevű kommentelőt ki kéne tiltani? Semmi értelemeset nem tud hozzászólni, majdnem minden cikkhez berak ugyanolyan képet amit viccesnek gondol, sérteget másokat…egyszerűen rontja a színvonalat.

  3. Nagyon jo elemzes csak kar hogy a hulye prolikra nem ter ki akik csak azert jarnak az oldalra hogy isten aldott soret a guinnesst szidalmazzak a micisapkajukban kozmunka elott, sajnos toxikus a kozosseg az ilyenek miatt, de hat ez van, megyek repulok japanba faszlengetni

  4. Végigolvasva a cikket és a kommenteket mélységes együttérzés ébredt szívemben a kommentszekció iránt. Most értettem meg igazán, hogy milyen szörnyű életetek van. Éveken át nap mint nap azt megélni, hogy egy törpe kisebbség részeként és a változtatás leghalványabb reménye nélkül a legtöbb, amit tehettek, az egy-két dühödt komment egy vicclap kommentszekciójában… Nos, ez iszonyú lehet.

  5. Egyszer majd nagy leszek – magasabb már nem – és akkor lesz pénzem és olyan bulájkát csinálok, hogy bohóc bánatában eladja a Citroënjét!

  6. Azt kéne megérteni, hogy ez egy fórum és nem az élet. Nem igazán foglalkoztat, hogy itt mi történik.
    Egyre kevésbé. Mint annak idején, mikor úgy trollkodtam szét a történetet, hogy hetekig, hónapokig csak erről beszélt mindenki, és mivel megjátszottam a besértődést, ez még csak tovább dagadt.
    Ez a fórum nélkülem egészen más volna.
    Például sokkal unalmasabb.

  7. Azt kéne megérteni, hogy ez egy fórum és nem az élet. Nem igazán foglalkoztat, hogy itt mi történik.
    Egyre kevésbé. Mint annak idején, mikor úgy trollkodtam szét a történetet, hogy hetekig, hónapokig csak erről beszélt mindenki, és mivel megjátszottam a besértődést, ez még csak tovább dagadt.
    Ez a fórum nélkülem egészen más volna.
    Például sokkal unalmasabb.

  8. A kommentelés ott romlott el, mikor nem bízták rám a moderálást.
    Azt is megoldottam volna.

  9. kibasztak a 444-ről, idejövök trollkodni :>

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x