Skip to main content

Bevezető

Balázs Géza - 2021. 12. 14.

Már az őskori barlangművészetben föltűnnek a vulva-jelek. A fallizmus (fallosszal kapcsolatos kultúra) nyoma a föld szinte valamennyi népénél megtalálható. Az ógörögöknél Erósz a szerelem istene. Az ógörög kultúrában a szépség kultuszát nem szégyellték. Erósz alapvetően befolyásolta az emberi kapcsolatokat. „Az emberi kultúrának az évezredek folyamán része lett az erósz, mint egy olyan rendező erő, amely szokásokat, az ünnepek rítusait és a hétköznapok megszokott cselekvéseit egyaránt irányítja.” (Hoppál Mihály) A kötet tanulmányai a szerelem-erotika-szexualitás körébe sorolható kulturális és nyelvi jelenséget elemzik interdiszciplináris, szemiotikai módszerekkel: különösen művészettörténeti, filozófiai, pszichológiai, irodalmi, nyelvi alapon. A szerelmi-szexuális élet nyilvánossága a történelem során hol szabad, hol tiltott, hol félszabad volt – utóbbi esetekben reliktumokban (zárványokban) jelent meg. Ezek a jelenségek értelemszerűen megkívánják a szemiotikai megközelítést. Összeállításunk kapcsolódik – utalás is van rá – a kiadásunkban megjelent, ifj. dr. Lőwy Árpád: Szexszótár című munkájához is.

Az E-nyelv Magazin támogatója 2021-22-ben:

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x