
Tanítványa, kollégája, Nagy Natália docens asszony búcsúszavai:

Balázs Géza köszöntőlevele a 95. születésnapra
Lizanec Péter 95. köszöntése: Tisztelt Professzor Úr!
Professzor úr nem emlékezhet rá, mert én sem emlékszem pontosan, de valamikor az 1980-as években egy nyelvjárásgyűjtő kiránduláson ismerkedtünk meg, amikor az ELTE nyelvjárásgyűjtő csapatához csatlakozott, és talán a Börzsönybe mentünk, mintha Nagybörzsöny faluba, nyelvjárást gyűjteni. Azután, talán 1987-ben mi, ELTE-s tanárok és hallgatók jártunk Kárpátalján, az Ungvári Állami Egyetemen, ahol én személyesen is megismerkedhettem a kollégákkal.
Nem volt szoros kapcsolatom a kárpátaljai nyelvész kollégákkal, de azért igyekeztem tartani a kapcsolatot, és a beszélgetésekből egyértelmű számomra, hogy mennyire tisztelik, kedvelik a kárpátaljai magyar nyelvész társadalom doyenjét, szinte a teljes magyar nyelvészközösség mentorát, Lizanec Péter professzor urat. Professzor úrról nemrégiben Lőrincze Lajos fiával, Lőrincze Péter közgazdásszal is beszélgettünk, aki mind édesapja, mind a saját maga ismerete nyomán barátsággal említette Lizanec Péter professzor úr nevét.
Én is ismerem Lizanec Péter professzor úr munkásságát, és azon keresztül a kárpátaljai kollégák működését, tudományos témáit, publikációit. Nekem is volt kárpátaljai doktoranduszom Budapesten.
Nyilvánvaló, hogy Lizanec Péter professzor úr azon tudós- és tanártípusok közé tartozik, aki iskolát akart és tudott teremteni. Tudjuk, hogy a változó történelmi időkben ez nem lehetett mindig egyszerű dolog, és nem is sikerülhetett minden, hiszen mindig voltak és vannak akadályozó tényezők. Mindig azt kell nézni, hogy tegyünk meg mindent, amit lehet, de azt mindenképpen.
2022 óta szorongva, némi félelemmel gondolunk Kárpátaljára és az ottani kollégákra, nemzettársainkra. Az első perctől abban reménykedtünk, hogy a háború gyorsan végetér; sajnos nem így történt. Tudjuk, hogy mennyi fájdalom, tragédia jár együtt a háborúval, ezért együttérzésünk folyamatos. Többnyire értetlenül állunk a fejlemények előtt, hogy két testvérnép, az orosz és az ukrán ilyen helyzetbe került. A környezetemben lévők kezdettől fogja igyekeznek segíteni, én is ismerek sok kárpátaljai menekültet, aki Magyarországon él és dolgozik, és reménykedik, hogy mihamarabb hazatérhet a szülőföldjére. Azt is megerősíthetem, hogy a környezetemben mindenki a békét szeretné, azt hangsúlyozza, legyen béke, ami mindkét testvérnépnek, és a kárpátaljai magyarságnak egyaránt a legjobb lenne. Reménykedünk és imádkozunk azért, hogy ez így legyen. Mi humán kutatók, tudósok a legtöbbet a humanista kulturális értékek hangsúlyozásával tehetünk.
Tiszta szívből köszöntöm a 95. éves Lizanec Péter professzor urat, és kívánom, hogy minél előbb békés környezetben koccinthassunk népeink barátságára és tudományunk, nyelvünk további művelésére. Ehhez kívánok jó egészséget; az egész ünneplő közösségnek sok erőt.
Múlhatatlan hálával köszönöm itt is, ezúton is, és mindörökké dr. Lizanec Péter tanszékvezető érdemes professzor úrnak, hogy 1990 nyarától szakmai bizalommal volt irántam, és meghívott az Általa vezetett ungvári tanszékre és a hungarológiai intézetbe nyelvjárási-néprajzi gyűjtésekre, előadások megtartására, szemináriumok vezetésére. Hiszem, hogy szakmai tanácsai, javaslatai továbbra is velem lesznek, amiként 36 éven át mindig is. Arany János örök-igaz gondolatai Lizanec Péter professzor úr személyiségével és szakmai életútjával kapcsolatban is igazak:
Nem hal meg az, ki milliókra költi
Dús élte kincsét, ámbár napja múl;
Hanem lerázván, ami benne földi,
Egy éltető eszmévé fínomul,
Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye,
Amint időben, térben távozik;
Melyhez tekint fel az utód erénye:
Óhajt, remél, hisz és imádkozik.