Amiről szó volt az első részben: béna kacsa, béka és kobra, szörfösnek az óriáshullám, feltűnővé váló urizálás, luxizás, fordulópont, Achilles-sarok a kegyelmi ügy, Hatvanpuszta vizualizálható, MNB-ügy, Pride-betiltás: a hangulat heve szülte, Gyere haza, fiatal – de a miniszterelnök lánya, veje az USA-ba költözik

Az első rész itt olvasható: https://e-nyelvmagazin.hu/2026/07/19/rossz-vagy-meg-rosszabb-valaszokat-adtak-herczeg-sandor-politologus-valaszol-balazs-geza-kerdeseire-1-resz/

Amiről szó van a második részben: a jobboldali értelmiség visszahúzódott csigaházába, tálcán átadott hatalomkoncentráció, elbizakodottság – gőg, ahol az értelem alszik, ott előjönnek a szörnyek, az átlagválasztó békét akar, győzteskompenzáció és kiszivárogtatás, a TISZA-kormány mézeshetei, a Magyar Rádió-ügy, az NKA-milliárdok ügye védhetetlen, a nemzeti tőkésosztály magatartása kiismerhetetlen, talán megmarad: Merjünk nagyok lenni!

Van egy olyan állítás, hogy az Orbán-rendszert a kultúra buktatta meg: szinte a teljes értelmiség, tudomány, művészek ellene fordultak, már 2024-től zengett a koncerteken a „Mocskos Fidesz”…

„Ha egy ember 30 éves kor alatt nem liberális, akkor nincs szíve, ha viszont 30 fölött nem konzervatív, akkor nincs esze” – mondta annak idején Winston Churchill. A 30 év alatti korosztály, különösen az első szavazók óhatatlanul lázadók, akik a mindenkori hatalom ellen lépnek fel, s ez mindig így volt. Számukra a Fidesz–KDNP vezetői olyasféle boomerek, akik nem értik meg őket, s valljuk be, ez sokszor így is volt. Elég, ha például Kövér Lászlóra gondolunk, aki nem használt okostelefont. De emlékezhetünk a házasság mindenekfölötti szentségének hirdetésére, vagy a keresztény állam túldimenzionálására, miközben a magyarok kis része jár templomba. Aztán nézzük meg, hogy 2010 és 2014 környékén milyen hátterű emberek álltak a kormány mellett – teszem azt a Professzorok Batthyány Köre, netán Szabad György vagy Mádl Ferenc akadémikus. Ha ezt a tablót összehasonlítjuk a 2022 utáni időszakkal, akkor mit látunk? „Leváltotta” őket Győzike, Kis Grófo, egy Jaber nevű rapper, valamint az énekesi mivoltát (és főleg tekintélyét) csaknem teljesen elvesztő Pataky Attila és Nagy Feró. A kontraszt óriási, így a jobboldali értelmiség nincs vagy visszahúzódott a csigaházába, mert ezekkel az emberekkel nem óhajt közösséget vállalni, amit meg is értek.

Orbán Viktorról azt tartják, hogy mindig egy (két) lépéssel előrébb tart. Hogy lehet, hogy nem látta előre a 2026. évi vereséget? Illetve, ha látta, akkor miért nem próbálta meg legalább visszavenni azokat az eszközöket, amelyekkel a saját hatalomkoncentrációját biztosította, de most tálcán átnyújtotta utódának?

Ez fogós kérdés. De benne van egy tényállításnak tűnő feltételezés, miszerint „úgy tartják róla”. Orbán Viktor nem csak a fennálló politikai helyzetet nem látta tisztán, hanem a TISZA erejét is rosszul mérte fel, őszintén szólva nem tartott lépést a korral. Amikor már látta, hogy nem pusztán a győzelem forog kockán, hanem ebből vereség is lehet, akkor némiképp megpróbálta országjárással enyhíteni a károkat. Itt azonban még inkább megmutatkozott a fáradtsága, s éles kontrasztot mutatott jóval fiatalabb, megjelenésében és kommunikációjában pedig jobban mutató Magyar Péter mögött. Orbán Viktor és vele együtt a Fidesz–KDNP szinte teljesen elvesztette a kapcsolatot a 35 év alatti réteggel, amely viszont hatalmas mértékben mozdult meg, s közülük rengeteg olyan ember is elment szavazni, aki korábban ezt soha nem tette.

Elmondható, hogy a Fidesz-kormány egy rendkívül sikeres hatalompolitikai játszma végén „béna kacsává” vált? Ha igen, mi okozta ezt?

Az elbizakodottság és a gőg, ezzel együtt pedig a hatalom privilégiumként kezelése.

Esetleg elmondható az is, hogy Orbán Viktornak mégis demokratikus alapállásából fakad az, hogy meg sem próbált az utolsó pillanatokban – alkotmányos többségével – beavatkozni, a választást elhalasztani, alkotmányt módosítani, magát elnöknek jelölni stb., tehát az a gesztus, hogy méltóságteljesen, erőszakmentesen átadta a kormányrudat?

Nemigen tehetett mást, hiszen kétharmados vereséget szenvedett, látványos választói bázist vesztett, ezért ha taktikázik, akkor abból nem csak elméleti, hanem fizikai gondok is adódhattak volna, hasonlóan 2006-hoz. Ezt nyilvánvalóan nem akarta.

Rokonszenves az egy politikai rendszerben, ha nemcsak a pillanatnyi hatalommegtartásra törekszik, hanem hosszú évekre, évtizedekre előre gondol. Kétségtelenül ilyen távlatos gondolatok a migráció szabályozása, a családok megerősítése, a felfutó iparágak fejlesztése, vagy éppen Paks II., az áramellátás biztosítása. Ennek valóban nincs aktuális haszna, sőt az ilyen döntések veszélyeket is hordoznak magukban, de nem lenne feladata az értelmiségnek, hogy ezek pozitív oldalát megmagyarázza?

Van egy mondás, miszerint a politikust a következő választás, az államférfit a következő nemzedék érdekli. Ebből kiindulva a hosszútávú intézkedések nyilván jobban szolgálják egy ország jövőjét, ugyanakkor az átlagválasztók döntő többsége azonnali és még az életében bekövetkező javulást szeretné látni. Ez a két álláspont sokszor ellentmond egymásnak. Ha azt is idevesszük, hogy a legtöbb ember nem értelmi, hanem érzelmi alapon szavaz, akkor máris eljutottunk a kérdés megválaszolásáig. Az értelmiség feladata valóban a pontos (racionális) magyarázat lenne, de vele szemben ott áll a – csúnya szóval élve – plebs, akiket ez nemigen hat meg, sőt nem is mozgósít. Képpel élve: Francisco Goyá-nak van egy olyan festménye, melynek a címe az, hogy „Ahol az értelem alszik, ott előjönnek a szörnyek.” Ez sok politikai korszakra alkalmazható.

Miért nem érzékelte az Orbán-kormány, hogy a fontos szimbolikus és kormányzati beruházások mellett vagy helyett több gondot kellett volna fordítania az emberek mindennapi körülményeire (leromlott budapesti pályaudvarok, akadozva működő vasút, elmaradt budapesti metrófejlesztés vagy az M0-s körgyűrű befejezése)?

Erre több válasz is adható lenne. Az enyém ezek közül az, hogy a Fidesz–KDNP és maga Orbán Viktor is eltávolodott a mindennapi gondoktól, illetve azt hitte, az orosz–ukrán háború következményeire, valamint az Európai Unióra rá lehet fogni csaknem minden nehézséget. Harc Brüsszellel, Sorossal, magával az uniós intézményrendszerrel és gyakorlatilag harc bárkivel, aki nem áll be vita nélkül a kormány háta mögé. Azonban ennyire nem szeret harcolni senki, főleg az átlagválasztó nem. Az átlagválasztó békét akar.

A szimbólumok közül kiemelkedik a Magyar Rádió épületének lerombolása, holott lett volna lehetőség ennek integrálására a Pázmány-campusba. Nem tartottak attól, hogy ez úgy ráég a kormányra, mint a Nemzeti Színház Blaha Lujza téri épületének lerombolása a Kádár-rendszerre?

A kérdésben említett Magyar Rádió-ügy a szorosabban vett szakmát és talán a liberális értelmiséget érinti meg, ami persze érthető és jogos, de a közvéleményt nem foglalkoztatja olyan mértékben, mint amit ők gondolnak. Ezt nyilván tudta a Fidesz is, ezért nem érzékelt veszélyforrást.

Tehát elmondható, hogy a Fidesz tálcán nyújtotta át a Tiszának az a hatalompolitikai eszköztárat, amely lehetővé teszi a teljes Fidesz-kormányzás eredményeinek lebontását?

A választási rendszer legutóbbi átalakítása – főleg a győzteskompenzáció – egyértelműen a Fidesz-.KDNP érdekeit szolgálta egészen 2026-ig. Azt azonban már látni, hogy a NER sokkal gyorsabban omlik össze, mint az előre várható lett volna április 12. után. Ebből is látszik, hogy sokan már számítottak erre, még olyanok is, akik valamelyik minisztériumban, netán azok háttérintézményeiben, illetve kormányzati szervekben dolgoztak. Annyi információ szivárgott ki 2024 után, ami korábban egyáltalán nem volt jellemző.

Áprilisban a Fidesznek is óriási – két és félmilliós – szavazóbázisa volt. Mennyiben válhatnak kiábrándulttá a szavazók látva a Fidesz kezdeti, megbénult, szervezetlen ellenzéki szerepét?

Meggyőződésem, hogy a Fidesz szavazótábora jelentős mértékben csökkent a legutóbbi választás óta, egyes mérések szerint 20% alatti eredményt érnének el jelenleg. Mivel a TISZA-kormány még mindig a mézesheteit üli, ebben gyorsan nem várható változás. Orbán Viktor gyakorlatilag eltűnt, az Alaptörvény 17. módosítása napján az Amerikai Egyesült Államokba ment meccseket nézni, Gulyás Gergely frakcióvezető lemondott, Szijjártó Péter távozott a Parlamentből, Ferencz Orsolya – talán Navracsics Tiborral együtt – új pártot alapít. Ezek a jelek egyelőre azt mutatják, hogy a korábbi kormánypárt árnyéka önmagának, s nem találja sem a szellemi vezetőjét, sem az utat.

Mennyiben lehetnek csalódottak a Fidesz-szavazók az olyan ügyek előkerülése kapcsán, mint az NKA-milliárdok vagy a Kárpát-medencei Tehetséggondozó (és még ki tudja hány alapítvány) ügyei?

Az NKA-milliárdok ügye védhetetlen, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó, valamint az alapítványok viszont nem ütik meg az átlag újságolvasók szintjét. Ezzel együtt a törzsszavazókat sok más gond sem ingatja meg. A Fidesz–KDNP számára az a nagyobb probléma, hogy a törzsszavazók egyre kevesebben vannak, a megingathatóbb, nem elkötelezett támogatók pedig szépen lassan kopnak, mármint a létszámukat tekintve.

Milyen magatartás várható a létrejött „nemzeti tőkésosztálytól”?

A nemzeti tőkésosztály magatartása kiismerhetetlen, de a legnagyobb ismérve minden rendszerben a fennálló hatalomhoz való alkalmazkodás. (Jó példa erre Wáberer György.) Az igazi és jól befektetett tőke mindig megtalálja az érvényesüléshez való utat, hiszen a legtöbb esetben gátlástalan. Amiként korábban a balliberális oldal pénzemberei sem mentették meg a Népszabadságot, most a jobboldaliak sem fogják felkarolni a korábban őket mentő – vagy fényező – médiumokat.

Mi maradhat meg pozitív értelemben az Orbán-rendszerből?

Nyilván lesznek olyan intézkedések, melyeket a TISZA-kormány nem fog megváltoztatni, talán ilyenek a családvédelmi jogszabályok, a határkerítés stb. Ha ideológiai értelemben fogalmazódik meg a kérdés, akkor sokkal inkább gondolnék, a „Merjünk nagyok lenni!” mondat továbbélésére.

Találó megfogalmazás ez: Orbán Viktor megnyerte a világot, de elvesztette Magyarországot?

Egyelőre nem így látom. Szerintem a Fidesznek a mai formájában vége, s ha ez így van, akkor Orbán Viktornak is. Nem érzékelhető, hogy a nemzetközi politikában hangsúlyos szerepet kapna, itt elég Donald Trump mondatára, aki „volt” barátjának nevezte. De a korábbi magyar miniszterelnök ezzel együtt sem írható le teljesen, viszont kevés esély mutatkozik a visszatérésére – ezt itthon törvény is kizárja –, mivel nincs hivatalban, a veresége pedig nagyon súlyos volt.