Liszkay Zoltán több nyelv birtokában alapos nyelvészeti képzettséggel és írói ihlettel vágott bele a török nyelv tanulásába, és leckéről leckére haladva ragadta meg az aha-élmény: mennyi világos és mennyi alig rejtett hasonlóság, rokonság fedezhető fel a török—magyar nyelvben. Ebből született meg a regényes, olykor lírai nyelvi barangolása, melynek során nemcsak fölismeri, hanem tucatnyi nyelvtani jelenséggel igazolja a két nyelv közötti kapcsolatot – amelyet areálisnak (területinek) eddig is elfogadott a tudomány, de a genetikus, azaz nyelvi rokonság feltárását és elfogadását valamiért (talán a 150 évért, talán a Kelet megtagadásáért?) elutasítottak. Módszere nem a felszínes szóhasonlítgatás, hanem a mélyebb, nyelvtani szerkezetben meglévő, sokszor rejtett rendszerszerű kapcsolatok feltárása.

Liszkay Zoltán török turbánban dedidál (Vörösmarty tér, 2026)

A könyv elsődleges célja, hogy ösztönözzön a török nyelv megismerésére, tanulására. A török nyelv fölfedezése során olyan eddig nem hangoztatott nyelvrokonsági, nyelvtörténeti jelenségek bukkannak fel, mint az alapjelenségekből a rendszerszerű szétfejlődés, a jelentések nem mechanikus, hanem rendszerszerű eltolódása; valamint az a felismerés, hogy a török nyelv mennyire segíti a magyar nyelv történetének újrafelfedezését, sőt ősi logikájának megértését. A török és a magyar nyelv is egyaránt eurázsiai (vagy még inkább ázseurópai) csoda. Megéri újragondolni a nyelvtörténetet.

A könyvhétre jelent meg a Nyelvünk törökségi gyökereiről (Heraldika Kiadó, 2025) című könyv második kiadása; valamint a Könyv a Szentlélek boldog szegényeiről (Cédrus, 2026), melyben a híres boldogságmondás releváns értelmezését adja.

Kapcsolódó írások:

Liszkay Zoltán: Egy adott szó magyarabb a magyarnál: pembe https://mnyknt.hu/liszkay-zoltan-egy-adott-torok-szo-magyarabb-a-magyarnal-pembe/