A magyar nyelv mindenkori állapotáról folytatott szakmai és közösségi diskurzusokat uralja a nyelvtisztaság vagy a romlásnarratíva. E megközelítés szerint az idegen kifejezések és a szűkebb szaknyelvi elemek köznyelviesülése a nyelv „elszegényedéséhez” vezet. Nádasdy Ádám nyelvészeti munkássága azonban egy ettől gyökeresen eltérő értelmezéssel él. Nádasdy rámutat: a nyelv önszabályozó rendszer, melynek változásait nem a hanyatlás, hanem a beszélői közösség funkcionális igényei alakítják. Ennek nyomán érdemes vizsgálni a kortárs magyar nyelvhasználat egyik legmarkánsabb jelenségét: a pszichológiai terminológia beépülését a mindennapi kommunikációba.

Ezen kifejezések átvétele a funkcionális nyelvhasználat pragmatikus megnyilvánulása. A beszélő célja ugyanis a komplex belső állapotok minél precízebb és gazdaságosabb artikulációja. A triggerel ige kortárs használata kiváló példája a nyelvi sűrítésnek. Míg a korábbi köznyelvi szinonimák (pl. felbosszant, felkavar) pusztán egy pillanatnyi reakciót jelölnek, addig a triggerel használatával a beszélő egy múltbeli, gyakran traumatikus gyökerű, automatikus hatásmechanizmust fogalmaz meg sűrítve. Hasonló pragmatikai funkciót tölt be a validál kifejezés, amely nem pusztán a kognitív egyetértést, hanem a másik fél érzelmi valóságának legitimációját hordozza.

Egy másik megfigyelhető folyamat a jelentésbővülés, amely az olyan fogalmaknál érhető tetten, mint a toxikus vagy a narcisztikus. Ezek a szavak eredeti, szigorú klinikai-diagnosztikai jelentésmezőjükből kilépve, a köznyelvben metaforikus gyűjtőfogalmakká váltak. A nyelv differenciáló funkciója lép itt működésbe: a beszélőnek szüksége volt olyan terminológiára, amely az egyszerű rosszindulatú vagy önző jelzőkön túlmutatva, egy rendszerszintű dinamikát képes megnevezni. A gaslighting (gázlángozás) jelenségének megnevezése pedig egyenesen hiánypótló: egy addig nyelvileg definiálatlan technika verbalizálását, és ezáltal a felette való reflexiós kontroll lehetőségét teremti meg.

A folyamat szociokulturális következményei a modern társadalom növekvő önelemző igényében keresendők. Nádasdy modern polgári társalgásról alkotott koncepciója abban nyilvánul meg, hogy az egyén már nem csupán passzív elszenvedője, hanem elemzője, mintegy külső megfigyelője saját érzelmi folyamatainak. Ez a nyelvi regiszterváltás a tekintélyelvű, asszimetrikus kommunikációtól egy konszenzuskereső, az érzelmi szükségleteket transzparensen kezelő társadalmi interakció felé mutat.

A pszichologizáló nyelvhasználat jövőbeli tendenciái kettősek. Egyfelől borítékolható e kifejezések teljes lexikalizációja, azaz szervesülése a köznyelvi alaprétegbe (hasonlóan a korábban tudományos igénnyel fellépő stressz vagy komplexus szavakhoz). Másfelől elkerülhetetlen a jelentéstani kopás kockázata: a túlhasználat révén a fogalmak veszíthetnek leíró erejükből. Nádasdy Ádám megközelítése alapján azonban leszögezhető: a pszichológiai regiszter térnyerése nem nyelvi anomália, hanem a magyar nyelv adekvát és rugalmas válasza a 21. századi ember megváltozott szükségleteire.