Nekem tanár úr volt mindvégig, a kortárs-barátoknak Vili, sokaknak és hivatalosan professzor úr, a fiatal tanítványoknak: Vilibá; ebből is látszik, hogy szinte minden korosztályhoz volt viszonya.

Ő volt az utolsó enciklopédikus folklórprofesszor, aki egyaránt otthon volt a múltban és a mában; a legszélesebb értelemben tekintette, értette, magyarázta a folklórt, nem csak mint népi kultúrát, hanem mint minden korban a nem hivatalos, mindennapi (plebejus-, jobbágy-, paraszti, falusi, városi, mai, munkás-, új- stb.) kultúrát.

Beszélgetés 2025. május 6-án a lakásán

Enciklopédikus volt, mert ugyan magyar és néprajz szakon végezte el az ELTE BTK-t, központi területén, a szövegfolklór kutatásán túl otthon volt a finnugrisztikában, skandinavisztikában, keltológiában, vallástudományban, műelemzésben, művelődéstörténetben, és persze a szemiotikában, ami nem is lenne ma, ha ő nem lett volna. Mondják, hogy amilyen témában nem hagyott jelet Voigt Vilmos, azzal nem is érdemes foglalkozni.

Enciklopédikus volt, és világszerte ismert. Bejárta a világot, mindenhol szívesen fogadták, ismerték, világszerte publikált. Sok nyelven beszélt, levelezett. Magam hallottam, amikor könnyedén váltott az angol, német, orosz, francia, finn nyelvek között; kis túlzással állítani merem, hogy a világ egyetlen nyelvén sem adták volna el.

Enciklopédikus volt a legjobb értelemben. Ennek alapja volt a döbbenetesen nagy tárgyi tudás; a szakma egyöntetűen vallja, hogy nem volt olyan, a néprajzhoz kapcsolódó tudományos téma, amelyhez Voigt tanár úr ne tudott volna hozzászólni, és a legtöbbször fejből pontos bibliográfiai adatokkal. Ennek következménye volt, hogy nagy tudományos struktúrákat, rendszereket is át tudott látni; merész kapcsolatokat, asszociációkat hozott létre pillanatok alatt.

Enciklopédikus volt, mert nagy szellemi és közösségi hálózatot (networköt) működtetett, amiben nem voltak tudományos bástyák, szekértáborok, képes volt másodpercek alatt bárkit bárkivel összekapcsolni; mert abban az ideában élt, hogy a tudományban nincsenek határok, az érzelmeket ki kell kapcsolni, a cél: a minél jobb megismerés.

Annyira hitt a tudomány tisztán megismerés célú működésében és a saját maga érdeklődésében, tudományos és tanári működésében, hogy nem törődött a saját maga szakmai karrierjével.

Annyira enciklopédikus és annyira valódi tudományközpontú volt, hogy ennek alárendelte hivatalos szakmai karrierjét. Úgy vélte, hogy a sokirányú és nemzetközileg is méltatott tudományos munkásság elég, miért kelljen neki külön bizonyítania. Kortársainak föltűnt, hogy még 56 évesen is csak egyetemi docens, holott már régóta professzornak kellett volna lenni. Akkor gyorsan rábeszélték az MTA doktori címre és a habilitációra, és természetesen rögtön ki is nevezték professzornak. Ám ezután már az arra illetékeseknek nem jutott eszébe, hogy Magyarország nemzetközileg is legismertebb folklórprofesszorát akadémikusnak jelöljék. Így Voigt Vilmos tanár úr halála után kijelenthetjük, ismét egy fővel gyarapodott azon egyre nagyobb számú tudósok száma, akiket az MTA nem kívánt fölvenni tagjai közé. Gondolom az arra illetékesek megelégedésére, hogy jól kiszúrtak vele. Mindenesetre a magyar tudományos közélet szégyenére. Sokat mond a néprajzi és egyetemi közélet világáról, hogy az általa korábban évtizedeken át vezetett tanszék és intézet nem hívta meg a tanszék jubileumi ünnepségére.

  Néprajzi Múzeum, 2025. május 14.

Voigt tanár úr sokszor volt ironikus, de közelről ismerve állítom, hogy soha nem volt benne rosszindulat, soha nem tett senkire félreérthető megjegyzéseket, soha senki magánéletébe bele nem avatkozott, egyszerűen figyelmen kívül hagyott minden ilyen témát. Ő tudós volt, a tudományos elfoglaltságnak élt: könyvtár, internet, olvasás, írás, tanítás, konferenciák nagy beszélgetésekkel.

Engem már egyetemi hallgatóként is lenyűgözött Voigt tanár úr, majd egyetemi tanulmányaim elvégzése után folyamatosan, egészen az utolsó pillanatig együttműködtem vele, a tegnapi napig a tanítványa voltam. Eleinte szövegfolklór-kiadványokban segítettem, majd 1990-től az általa elnökölt Magyar Szemiotikai Társaságban titkárként, később főtitkárként, de talán pontosabb, ha azt mondom: mindenesként. Nem lenne ma magyar szemiotika, ha Voigt tanár úr nem képviseli következetesen. Voigt tanár úr nagyon sok mindent kért, javasolt, a legnagyobb harmóniában dolgoztunk együtt. Konferenciák, konferenciasorozatok (23 egri szemiotikai konferencia), kiadványsorozat csaknem félszáz kötettel, kétoldalú és nemzetközi rendezvények. Tanúja voltam, hogy Voigt tanár úr saját módszerével, hálózatával milyen eredményesen von be egyre többeket a finn-magyar, észt-magyar, német-magyar, szlovák-magyar, román-magyar stb. kétoldalú szemiotikai gondolkodásba. Saját hallgatóimat, doktoranduszaimat is gyakran küldtem hozzá, hogy új ötletekkel gazdagodjanak. Mindenkit örömmel fogadott, türelmesen meghallgatta őket, tanácsokat adott. Fényképeim vannak arról, hogy a Kimet, dél-koreai doktoranduszunkat milyen érdeklődéssel hallgatta, azután pedig segítette munkájában. Még a legutóbbi hónapban, május 6-án is elvittem egy hallgatómat, Csanádot, hozzá, hogy az archaikus népi imák nyelvéről beszélgessenek, hogy ismerje meg a szakma egyik legnagyobb alakját, és mesélhessen róla akár ötven év múlva is.

2025. május 6.

Az utóbbi években visszavonultan élt, de örült, ha meglátogatták. Eljárt a Magyar Szemiotikai Társaság üléseire, konferenciára. 80. születésnapján a Petőfi Irodalmi Múzeumban köszöntöttük, baráti, vidám, kedves este volt. A Semiotica Agriensis konferenciákra mindig eljött. Személy szerint hálás vagyok azért, hogy 2023-ban a Néprajzi Múzeumban vállalta trilógiám bemutatóját.

Néprajzi Múzeum, 2023. márc. 23.

2025-ben lett 85 éves. A szemiotikusok szűk köre január 18-án a Remízben, Wunderlich Péter szervezésében vacsorázott vele: jókedvű, emlékezetes este volt. 2025. május 14-én a Magyar Néprajzi Társaság folklór szakosztálya köszöntötte – négy 80 éves kolléganőjével egyetemben – a Néprajzi Múzeumban. Nagyszerű rendezvény volt, csaknem százan jöttek el, alig engedték el, pedig hamar elfáradt. A köszöntőre, a nagy tapsra válaszként csak ennyit mondott: „Ezt a pillanatot pápa is megirigyelné”.

A szakma nagy részének, tanítványainak, közönségének a szeretete talán kárpótolta egy kicsit a tudomány „vezetőinek” mulasztásaiért. Ő tiszta lelkiismerettel távozott, de akik nem értették, nem értékelték, holott módjukban állt volna, holott kötelességük lett volna, talán szégyenkeznek egy kicsit.

Nagyon fog hiányozni az utolsó magyar enciklopédikus folklorista.

Remíz, 2025. január 18.

Kedves tanár úr, sokak nevében mondom, hogy emlékedet megőrizzük, és bízunk az isteni gondviselésben.

A 85. születésnapra írt köszöntő itt olvasható: https://e-nyelvmagazin.hu/2025/05/15/balazs-geza-ritka-tudostipus-voigt-vilmos/

Két korosztály az archaikus népi imákról, 2025. máj. 6.