A Rákosi Mátyás száműzetésben című dokumentumfilm (valójában ismeretterjesztő film) szerzője Bartal Csaba, a Múlt-Kor folyóirat főszerkesztője, aki a film elkészülésének történetéről beszélt az SZFE Doktori Iskolájában. A film alapgondolata akkor merült fel, amikor egy 8 mm-es, hang nélküli, színes negatívról előhívott filmtekercset juttattak el hozzá. Mint kiderült, az addig még a nyilvánosság előtt nem ismert felvételeket a Szovjetunióba száműzött Rákosi egykori családtagjai rögzítették az egykori pártfőtitkár különböző lakhelyein. Bartal Csaba eredetileg digitalizálásra kapott különböző felvételeket, és az átírás során tudatosult benne, hogy a filmtekercseken összesen körülbelül háromnegyed órányi forgatott anyag található. Először csak néhány tekercsre bukkant rá, majd kiderült, hogy az anyag nagyobb része az itt élő rokonoknál található. Többszöri próbálkozás után jutott hozzá a teljes anyaghoz. Csak sejteni tudta, mekkora váratlan kincs került a kezébe.

A magyarországi rokonok Rákosit előbb a Fekete tengertől keletre fekvő Krasznodarban, később a kirgíziai Tokmakban, majd Gorkijban (mai nevén Nyizsnij Novgorodban) látogathatták meg. Továbbá felvételek készültek 1971 februárban a halott Rákosi ravatalánál, és a nyilvánosság kizárásával, leginkább titokban tartott farkasréti temetésén is. A szovjetunióbeli képsorok néhány a filmben elhangzó témakörhöz sorolható helyszínt mutatnak meg. Séta tengerparton, utcán, tereken, erdő szélén, házban Rákosival és feleségével, beszélgetés közben, ebédnél, a kertben, barátokkal és helyiekkel. Nekem feltűnt, hogy Rákosi egyfolytában beszél. Mutatja az utat, körbevezeti a vendégeket, rokonokat, mutatja, merre álljon a kamera (!) stb. Valójában sok minden nem történik a képeken. Ez a homevideó-folyam a szerkesztőknek és később a narrációk egy részét megíró történészeknek sok támpontot nem adnak, legfeljebb a már addig is ismert helyszínek voltak beazonosíthatók.

Megjegyzésként szúrom közbe, nem szokványos, sőt kifejezetten ritka hogy az ötvenes évek végén, majd a hatvanas évek elején – főleg házi használatra – készüljenek színes filmek. Klasszikusan ezeket hívják home videónak. Gondoljunk bele, a filmkamerákkal akkoriban kizárólag fekete-fehér negatívra forgattak, még a hivatalos állami felvételeken sem találni színes anyagokat. Mindez azt mutatja, hogy készítőik jómódú emberek lehettek. Utalok példának okáért azokra az amerikai filmekre, ahol házi készítésű flash back jelenetekben mutatják be, hogyan élt régebben a család. Ezek a felvételek pontosan ilyenek. Feltételehető, hogy a család Magyarországon kisebb vagyonnal rendelkezett, azaz Rákosi letartóztatása idején őt, illetve a családot anyagilag nem vegzálták, felhalmozott javait a család megtarthatta.

Részlet a filmből (forrás Múlt-Kor)

Filmesként persze az is eszembe jutott, vajon Magyarországon vették-e a kamerát, és főleg, hogy hol hívhatták elő a negatívot. Az egész történet egyik legérdekesebb része, hogy a házi videók elkészülte és a már előhívott anyag felbukkanása között hogyan vándorolt kézről kézre a több tekercsnyi film. Ennek a talánynak a megfejtési kísérletei az előadásban is elhangzottak. Nyilván titokban tartották az előhívást, illetve az is hétpecsétes titok lehetett, hogy Rákosi temetésén egyáltalán bárki is forgathatott. Hiszen az akkori állambiztonsági hatóság a hatalom legzártabb körein kívül azt sem hagyhatta, hogy bárkinek tudomása legyen még arról is, hogy Rákosi meghalt, arról különösen nem, hogy a hamvakat magyar földbe helyezik. A film szerkesztője elmondta, úgy tudják, hogy maga a temetés szigorúan szűk családi körben zajlott. Az viszont nem hangzott el az előadáson, hogy a családtagok, akikkel Bartal Csaba találkozott, tudtak-e arról, hogy ki forgatott Rákosiék különböző lakhelyein, és a temetésen.

A film dinamikáját éppen ez a sok rejtély és feltételezett állandó titkolózás adja. Nem lehetett tudni arról, hogy Rákosi egyáltalán eltávozott az országból, arról sem, hogy a Szovjetunióba száműzték, hogy folyamatos kapcsolatban állt a hatalommal, hogy mennyi időt töltött az országon kívül, illetve, hogy mikor halt meg. Nem derült ki, hogy a családtagok pontosan milyen engedéllyel és hogyan jutottak el Rákosi különböző lakhelyeire. Az is felmerülhet, hogy a család egyfajta szerető magánszorgalomból forgatott Rákosinál, vagy a hatalom kérte az odalátogatókat, hogy kvázi bizonyítékképpen vegyék fel az egykori vezér hétköznapjait. A józan ész alapján joggal hihetjük, hogy a családtagokat a hatalom folyamatosan ellenőrizte, a filmtekercseket elkobozta, bár feltételezem, hogy a családtagok a hatalom leghívebb szolgái voltak. Mégis érdekes, hogy ha Rákosi állandóan levelekkel bombázta a legfelsőbb vezetést, hogy megindokolja, miért fontos a hazatérése, az is lehetséges, hogy a családtagok valóban képviselték Rákosi politikai motivációjú hazajövetelét. Ha pedig ez így van, a hatalom bizonyára itthon lehűtötte a kedélyeiket. Számtalan rejtély és bizonytalanság övezi az egyik legfontosabb titkot, hogyan és kinél maradtak a filmtekercsek. Ez egy olyan lendület, amit játékfilmnél a film elején szinte kötelező konfliktus felbukkanásához tudnék hasonlítani.

Miután a szerkesztő a teljes anyag birtokában volt, nem csak a szerkesztőségen belül nézték át alaposan a filmtekercseket, hanem több történész bevonásával kezdték beazonosítani, hogy az adott képsorok, Rákosi különböző lakhelyei közül éppen melyik ismert helyszínhez tartoznak. Bonyolult volt az eljárás, hiszen amit tudni lehetett Rákosiról a száműzetése alatt, kevésnek tűnt. A tényszerű, addig tudható adatokat a levéltárban kellett nem csak leellenőrizni, hanem további történéseket alátámasztó tényekre is szükség volt. Tipikusan az oknyomozó újságírók speciális munkája várt a szerkesztőségre. Bizonyos munkákat félretettek, többen csak a Rákosi-féle filmtekercsekkel kapcsolatos módszeres utánajárással voltak elfoglalva. Ahogy a szerkesztő elmesélte, a munka nem volt egyszerű. Nem lehetett tudni, melyik helyszín, éppen melyik tény-tömbbe tartozik. A főszerkesztő ragaszkodik az igazság módszeres feltárásához, a több szempontú kritikai szemszöghöz, ahhoz, hogy csak többször is ellenőrzött anyagokat jelentessenek meg: ezért volt szükség több munkatársra Bartal Csaba mellé. Felteszem, ez a fajta hitelesség, és megbízhatóság, amihez a Múlt-Kor ragaszkodik, és amit képvisel, volt az elsőrendű bizalom a Rákosi-rokonok részéről a folyóirat felé. Ahogy mondta, a fellelhető írásos levéltári anyagok „csak” első támpontot jelentettek, ezek után további ellenőrzésekre volt szükség.

A száműzetéshez tartozó direkt tényekből kevés tudható. Tehát pontosan utána kellett járni, Rákosit miért akkor küldték el Magyarországról, amikor a legnagyobb zűrzavar uralkodott 1956-1957 fordulóján. A nyomozás eredményeként derítették ki, hogy az egykori rettegett pártfőtitkárt az eredeti adatok alapján 1956-ben az orosz vezetés kvázi kimenekítette Moszkvába. Mivel itthon a forradalom utáni vezetés Rákosit tette meg 1956 fő felelősének és kiváltó okozójaként, amely verdiktet a szovjet párt jóváhagyta, ezért nem engedték vissza a hatalomba. Ugyancsak 1957-ben a szovjet hatalom Moszkvából Krasznodarba, a Fekete-tengertől északkeletre telepítette ki. Egy nagyobb adag filmtekercsen a tengerparton látható Rákosi és családja, barátai, láthatóan jókedvűen, és az étteremről, a különböző számomra nem pontosan értelmezhető helyszínről lerítt, hogy Rákosiék, kifejezetten jómódban élnek. A filmben el is hangzik, hogy a szovjet vezetés szinte luxuskörülmények között tartotta Rákosit. Bartal Csaba előadásából kiderült, hogy az egykori pártfőnök rendszeresen levelekkel bombázta Moszkvát és Budapestet, csak átmeneti intermezzonak tartotta a száműzetés időszakát, és biztos volt benne, hogy hamarosan visszatérhet Magyarországra. A filmnek ettől a pontjától derült ki, milyen tudományos pontossággal készült a levéltári anyagok egyeztetése a megfelelő filmtekercs részekkel. Rákosi folyamatos levelezései, ami leginkább egyirányú volt, mert választ csak ritkán kapott, milyen rafinált módon volt megszerkesztve. A zsarolás, a magyar és a szovjet vezetés egymás elleni kijátszása, a taktikázás, a fenyegetés, a védekezésből támadás pontosan annak a kegyetlen zsarnoknak jellemjegyei, amiket magyarországi rémtettei alapján jól ismerünk. Rákosi rafináltan fogalmazott levelei alapján derült ki, szinte megvádolta a moszkvai és budapesti vezetést, ami miatt egyre kellemetlenebbé vált a hatalomnak. Magyarországról kétszer is meglátogatták a felső vezetéstől, hogy – amivel kvázi megnyugtatták, hogy csak akkor jöhet vissza, ha konszolidálódik a helyzet (ekkor helyezték Tokmakba), később már értésére adták, a száműzetés végleges (ekkor került élete utolsó lakhelyére, Gorkiba. De Rákosi nem adta fel. Amikor útlevelét is elveszik, állítólag dühödt levelet fogalmaz, amiben azt írja: „Maguk engem árnyék nélküli emberré akarnak tenni.”

Látható, hogy a kutatás és az anyagok folyamatos ellenőrzése, valamint a szerkesztők és a történészek által megírt narráció eredményeképpen hogyan jött létre ez a kompakt ismeretterjesztő film.

Filmesként a saját logikám szerint is néztem a filmet. Számomra ez egy képes történelemkönyv, ami annak az apropóján íródott, mert a főszerkesztő hozzájutott a páratlan értékű filmtekercsekhez. Egyszerre vagyok filmes és néző, aki hagyja, hogy hasson rá a film. A dokumentumfilmnek van cselekménye, ennek nincs. A narráció, tehát a hangzó tudásanyag ritmizál, visz előre az időben. Érdekes filmnek gondolom, amiben az az unikum, sőt, egyedülálló, hogy ország-világ elé tár a nyilvánosság előtt korábban ismeretlen képi anyagot. Hozzáteszem, amit már korábban is írtam, hogy a hatvanas években készült korabeli színes film lenyűgözött, ráadásul, hogy nem egy ismeretlen család alkalmi felvételei, hanem ismert történelmi figurát látunk. Ennek a lendülete visz egy darabig, de úgy éreztem, egy idő után újat már nem ad. Újabb és újabb helyszíneken látom a film főszereplőjét, Alapjában ez egy állapotfilm, ahol nem látom, hogy a film főszereplője megváltozik – természetesen nem vártam jellemfejlődést a film során. Fontos és jellemző hangulatot ad, egyfajta road movie. Egy biztos, erről a korról, behatárolható történelmi időszakról izgalmas filmet láttam, a szerkesztője, és összeállítója kiemelkedő munkát végzett.

Filmográfia

Rákosi Mátyás száműzetésben. Magyar dokumentumfilm, 52 perc, 2016. Operatőr: Gibárti Viktor, Baróti Gábor. Rendező: Bartal Csaba

A szerző a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatója.